Szabad Sajtó, 1967 (59. évfolyam, 1-51. szám)

1967-06-22 / 25. szám

Thursday, June 22, 1987 SZaBA'£ SAJTÓ 7. OLDAL A NAGY KALAND Uj-Foundland partjaitól ezer mérföldnyire találta meg az öreg hajóst az amerikai parti őrség. A 73 éves William Willis — akit már felvettek az “eltűntek lis­tájára” — azonnali orvosi segitséget kért. Veséjére panaszkodott, amikor kiemelték őt tizenegy méteres vizi tákolmányából. A fehérszakállu Willist sürgősen New Yorkba vitték, ahol orvosok kezébe került. Ter­véről azonban, hogy egyedül szelje át az Atlancti óceánt, nem mondott le. — Amint felépülök, ismét megpróbálom — mond­ta az ujságiróknak. — Egyelőre azonban kutyául érzem magam . . , Peruból Ausztráliába Willis kapitány már többször hallatott magáról. Három évvel ezelőtt lapunk hasábjain is beszámoltunk “második nagy kísérletéről”, amikor a délamerikai par­toktól, Peruból indult Ausztráliába. Tizennégy (!) hó­nap alatt kelt át egyedül a Csendes-óceánon. — Jó napot! Nevem Willis. Éppen New Yorkból érkeztem! — ezekkel a szavakkal mutatkozott be Ausz­tráliában, a Tully. melletti tengerparton a napbarnított, őszhaju férfi. Willis ugyan nem közvetlenül az észak­amerikai metropolisból érkezett oda, mindenesetre ő büszkélkedett azzal, hogy magányosan, közbeeső meg­álló nélkül, a világ leghosszabb tengeri csónakturáját tette meg. Igaz, Willis nem egészen egyedül utazott: “Határ­talan Kor” nevű tutaján volt macskája is, amellyel együtt húzódtak meg a vizi járműre épített kis favis­kóban. Maga tervezte vitorlázata három vitorlából állt, motorja nem volt. A most 73 éves kapitány két dolgot akart bebizonyítani ezzel az utjával. Egyrészt, hogy a tengerálamlatok segítségével kelet-nyugati irányban át lehet kelni a Csendes-óceánon, s ebben a kísérletben a vitorla csupán segédeszközül szolgált. Másrészt — s ezt az öreg hajós részletesen kifejtette “Az istenek gát.” Willis nemrégen azt mondta, ő ma is úgy érzi hogy “minden ember annyi éves, amennyinek érzi ma­szerettek” cimü könyvében — azt próbálta bizonyítani, mintha csak 35 éves volna . . . Az orvos közbelép . . . Willis kapitány kétszer vágott neki a csendes-óceá­ni útnak. Tizenegy évvel ezelőtt Peruból 115 nap alatt, tizenegyezer kilométert tutaj ózva eljutott Samoáig. Ak­kor csak a “Határtalan Kor” kormányát törte el, azt akarta megjavítani, s gondolta, megvizsgáltatja magát egy orvossal. Az orvos azonban kórházba, majd New Yorkba küldte őt ... A “második nagy kísérlet” 1963 júliusában kezdődött, akkor érte el 14 hónap alatt Ausztrália partjait. Tully mellől tehergőzösön vitték Sydneybe, amelynek kikötője előtt azután ismét vízre helyezték a “Határtalan Kor”-t és Willis hajókürtök bugása, több száz motorcsónak diszkisérete közepette hajózott a sok ezer főnyi ünneplő tömeg közé. Az öreg kapitányt többen várták, mint néhány nappal koráb­ban az Enterprise amerikai repülőanyahajót . . . Ott volt Sydneyben Willis felesége is, aki boldogan ölelte át bátor férjét, a “magányos hajóst”. — Willis a nevem! New Yorkból jövök és fenemód örülök, hogy Sydneyben vagyok! — kiáltotta a refrén­­szerű üdvözletét Willis a tömeg felé. A Csendes-óceánt egyedül győzte le az öreg kapi-Beirut, Lebanonban az amerikai nagykövetség előtt ég egy követ­­ségi teherautó, denn). Lenn a zavargó lebanoniak menekülnek. KROZUSOK EGYETEME Az 1956-os közelkeleti krízis izraeli veteránjai újból elfoglalták Gaza városát. tány és azt is sikerült bebizonyítania, amire Thor He­yerdahl egész életét fordítja: tengerálamlatok segítsé­gével Dél-Amerika őslakói eljuthattak és benépesíthet­ték a csendes-óceáni szigeteket . . . Amerikából Európába — egyedül Később született meg az újabb terv: áthajózni az Atlanti-óceánon Amerikából Európába — egyedül! Willis azonban, mint ismeretes, ezer mérföld után kénytelen volt elfogadni a parti őrség segítségét és az orvosi kezelést. Mégsem mondott le erről a kísérleté­ről, amely egyébként már sokaknak sikerült. Igaz, azok mindannyian fiatalabbak voltak. A “Határtalan Kor” kapitányát azonban nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja elhatározását. S. T. Győztes izraeli csapatok Bethlehem főterén. A háttérben a templom, melyet 1600 évvel ezelőtt Jézus születési helye fölé építettek. Vadak, vadászok és vadfogások a légi időkben Hajdanában Magyarország erdői, rétjei, az Alföld sok he­lyütt ingoványos nádasai hem­zsegtek a vadállatoktól. Med­ve a 16. század elején még a Bükkben is akadt; 1529-ben pedig I. Ferdinánd király még Ákospalotáján — Esztergom és Pilismarót között — bölényt is hajtott. A vadászat a közép­korban nem csupán békebeli haditorna volt; a vadászzsák­mány — amely veszedelmes duvadaktól mentesítette a me­zőgazdaságot s az állattenész­­tést — a népélelmezésnek, a ruházkodásnak is sok hasznos nyersanyagot adott. Az állatbőr és a -prém a királyság korai időszakában adófizetési eszköz. A nemes­prém valuta volt, s fontos ki­viteli cikk. A vadállat húsával, csont­jával, prémjével egyaránt az embert szolgálta. Csontjaiból sípokat faragtak, szárcsontj ai­­ból csontkorcsolyákat. Csont­ból vésték a ruhák gombjait. Hasznosították az állatok szarvát s agancsát, ezekből kürtöket, evőeszközöket, ivó­­edényeket, tintatartókat ké­szítettek. Az állatprém pe­dig — apáról fiúra szálló — bundák, ködmönök, bekecsek nyersanyaga. 1400 körül a bu­dai vásárokon — háziállatok szőrméje mellett — a coboly-, a menyét-, az evet-, az őz-, a róka-, a farkasbőr és -prém igen keresett árucikk. A vad­hús — minden időkben — gaz­dagnak és szegénynek egy­aránt ünnepi étele. Azt, hogy még Közép-Ma­­gyarország is milyen gazdag volt vadban, mi sem mutatja jobban, mint Zsigmond király 141:2. évi budai fejedelmi ta­lálkozójának egyik vadászün­nepe. A pesti határ, a mocsa­ras- ingoványos Rákos a kirá­lyi körvadászat színhelye. Mint Windecke, Zsigmond kró­nikása írja: tiz mérföldre sem fa, sem bokor nem töri meg itt a látóhatárt. A vadászok kutyák nélkül, lóháton, báj­tokkal mentek a vadra. Mire estére a vadászatot lefújják, a budai palota nagy udvarára felhordják a zsákmányt. 1600 vaddisznó, szarvas, őz, farkas, róka, nyúl tetemére hullik a fáklyák fénye. A budai hegyvidéken — az Árpád-kori Nyékfalu mellett — a 15. században Mátyás ki­rály épittettett pazar vadász­­kastélyt. (Romjait ma a II. kerület, Vörös Hadsereg útja 78. szám alatt láthatjuk.) A vadászkastélyhoz hatalmas, a mai Hüvösvölgyig, s a Hár­­mashatár-hegy nyugati olda­láig terjedő, kőfallal övezett vadaskert csatlakozott. (En­nek kőfala ma is nyomon kö­vethető a Hüvösvölgyből a Hármashatárhegy felél veze­tő gyalogút mentén.) Utóbb II. Lajos és Mária királyné já­­rogatott Nyékre. Udvaruk —­­egy-egy vadászat után — nem­egyszer a késő esti órákban, lovas fáklyások fényénél tért vissza a budai palotába. A Pilis meg a budai hegyek mellett Csepel volt még hires és kedvelt vadászterület. Itt vizi vadakra, vaddisznóra és szarvasra mentek. Ezekben az időkben a nyíl, a dárda volt a vadászeszköz; a főurak ló­ról, kutyával és sólymokkal vadásztak. II. Lajos korának hires lovasa és sólymásza volt — Balassi Bálintnak Mohács­nál utóbb elesett nagyapja — Balassi Ferenc, a testőrhuszá­rok kapitánya. Az idomított ragadozó madarak a kisze­melt vadaknak a szemére csap­tak rá, s a megvakitott álla­tot aztán már könnyűszerrel ejtették el kutyáik segítségé­vel a lóháton vágtató vadá­szok. A puskával való vadászat csak a 16, szazadban jött di­vatba. Eleinte le is nézték. Pe­dig nem volt könnyű dolog puskaporos fegyverrel vadász­ni. A 16. század óta haszná­latos lőporral eleinte csak ágyúból lőttek, mert a fegy­ver igen nagy erővel vágott hátra. A 16. századi szakállas pyska már átmenet volt az ágyú és a puska között. Ezek­nél a fegyver visszarúgását úgy ellensúlyozták, hogy a puskacső első részére rögzí­tett, úgynevezett szakállat kő­falhoz támasztották. Míg az úri nép sportból, mulatságból ekként űzte a vadat, a job­bágyság is elkészítette a ma­ga vadölő, vadfogó szerszá­mait. Az Alföld rideg pászto­rai, a hegyi nyáj őrzők kezében farkasölő szerszám volt a ha­jítófa. Megesett, hogy a csi­kósok lovon ülve korbácsolták halálra a farkast, a rókát. A ragadozóknak gyakran tőrt vetettek. Használták, a ható­sági tilalmak ellenére — a bu­zogányt és az ólmosbotot, sőt a parittyát is, amely még a Hunyadiak korában reguláris fegyver volt. Az ij s a nyíl — egészen a 17. századig — fon­tos vadászfegyver. 1504-ben elrendelték, hogy a jobbágy MIDDLETOWN, Connecticut. — Miközben Amerika pri­vát egyetemei örökös pénzgondokkal küzdenek, a Connecticut! Wesleyan egyetem vezetősége nem tudja, mit csináljon a temérdek pénzzel, amit az évek során nagylelkű adomá­nyokból és nagy tőzsdei adás-vételből felhalmozniuk sike­rült. Négy évvel ezelőtt áz egyetem kapott 18 millió dollár összegű adományokat. Ebből a 18 millióból a trusteek 70 milliót csináltak. Hogyan csináltak? Úgy, hogy a milliókat biztosítási társaságok részvényeibe fektették be. Nem csoda, hogy a pénz gyümölcsöztetésének ezt a módját választották, hiszen a trusteek közt vannak a Hartford biztosítási tár­saság igazgatói . . . 1965-ben volt az egyetemnek 400,000 Xeror részvénye, 56 millió dollár értékben. Ebből tavaly el­adtak 30'0,000-et, 63 millió dollárért. Maradt 100 ezer Xeror és hét millió dollár profit . . . A Wesleyan University-nek összesen 161 millió dollár vagyona van. Ha ezt a vagyont a trusteek egy derűs napon az egyetem diákjai közt szétosztanák, minden egyes diákra 130,000 dollárnyi égi manna esne — több a kelleténél. De a trusteek nem akarják a gondozásukra bízott vagyont el­kótyavetyélni, ehelyett krőzusi gazdagságukat jó célra akar­lak fordítani. Mindenekelőtt, jó előmeneteld diákoknak ösz­töndijat adnak, ami nagyon sok diáknak nagyon jól jön, mert az évi tandíj ezen az egyetemen 3350 dollár. Sok pénzt fektetnek be Middletown város modernizálásába és iparosí­tásába. A tudományos munka előmozdítására jeles tudósok­nak nagy összegeket bocsátanak rendelkezésre. Az egyetem uj elnöke azt mondja: “Majd találunk mi módot arra, hogy a sok pénzt hasznos célra fordíthassuk.” Egy model egy villamossággal meghajtott kis autóban ül, melyet a Ford Motor Co. készített Essex*, Angliában. NEMES PARIPÁK DICSÉRETE A Káspi-tenger és a Kara- Kumsivatag között, a persza­­türkmén határegység északi nyúlványainál van az ahal­­ték lovak hazája. Ezt az oázist magasdatok védik a si­vatag izzó leheletétől. Kisebb csoportokban, tökéletesen nyargaló türkmén lovászok felügyelete alatt legelészik itt, Ashabad közelében az ál­lami ménes 2!2Ó válogatott, te­­nyészparipája. E lovak napjai pontosan telnek el. A másfél évnél idő­sebb telivéreket a hűvösebb reggeli órákban rendkívül gyors galoppra indítják. Ez­után abrakolás, alapos tiszti­tó csutakolás, majd pedig ita­tás és szabad játék követke­zik. Az esti program kereté­ben a ménes lovászai hosszú sétalovaglást tesznek a pi­hent állatokon. Ezen a vidéken a ló vala­ha szinte a családhoz tarto­zott, a ház ura és annak apja után a legnagyobb megbecsü­lésben részesült, és nem alap­nem vadászhat. A fegy­verétől megfosztott jobbágy­ságot a furfang vitte rá több tőr és csapda kifundálására. Erős, rugós acélból készítet­ték ezeket a tőröket, amelye­ken még a vadkan is fenn­akadt. Madarászó, hurkaikkal, farkasvermekkel, lépvesszőik­kel mind a nagyvadakat, mind a legritkább madarakat is tőr­be csalták. Zolnay László talanul, mert igen gyakran a ló gyorsaságától és kitartásá­tól függött gazdájának élete és szabadsága. Az ahalték lovakat, ame­lyek nagyságban, sebesség­ben, bátorságban, teherbírás­ban és testük arányosságá­ban minden más lófajtát fe­lülmúltak, már javában te­nyésztették, amikor a nemes arab telivérek megjelentek és az ember szolgálatába sze­gődtek. Ahalték lovakon tet­ték meg útjaikat az ókori perzsa császárok, és a ViIII.­­X. században ilyen lovakon nyargaltak a bagdadi kalifa testőrei. Türkméniai lovak kerültek az antik Görögor­szágba és Rómába, később pe­dig a moszkvai bojárok istál­lóiba is. Nyugat-Európába a keresztes hadjáratok idején jutottak el ahalték lovak és az angol telivér hátaslovak őseivé lettek és megjavítot­ták az arab és török Jófajtá­kat is. Az ahalték lovak igen ke­vés vizet és táplálékot igé­nyelnek. Egy csoportjuk há­rom nap alatt tette meg As­­habadból a sivatagon átveze­tő 360 kilométeres utat. A legutóbbi évek legismertebb ahalték lova az Abszent nevű csődör, amellyel Szergej Fi­latov lovaglóversenyeket nyert a római és a tokioi olimpián. Ttirkméniában még ma is járja az ősrégi közmondás: — Aki ahalték lóhoz jut, az szárnyakat szerez. Az 5 éves Chuekie Burns Mt. Washington, Pa.-ban az autóba ült, megindította és négy lábnyiya a bo­zótban állt meg. Az autó megsérült, a fiú nem. _ ______________________________.

Next

/
Thumbnails
Contents