Szabad Sajtó, 1967 (59. évfolyam, 1-51. szám)
1967-04-20 / 16. szám
8. OLDAL &ÍAÖAD SAJTÓ Thursday, April 20, 1967 A Hungária Sport Club hírei AZ EDZŐ BESZÁMOLÓJA Utolsó ikét mérkőzésünket elvesztettük ugyan (Ukrán 2:4, Blue 'Star 0:1), azonban a vereség ellenére a teljesen megfiatalított csapat Pál Jóska rutinos, tanári irányitásával kitűnő játékot produkált és az ukrán mérkőzés eredményét csak egy balszerencsés öngól tudta megfordítani 2:0- ról 2:4-re; a Blue Star győztes gólját pedig két perccel a befejezés előtt hatalmas birói tévedés eredményezte. A látottak alapján bízhatunk abban, hogy csapatunk végre megszerzi a szükséges pontokat és azok is megnyugodhatnak, akik a kiesés rémét emlegetik. Természetetsen, ahogyan ez lenni szokott, a gyengébb szereplésért sokan az edzőt hibáztatják. Ez rendben is van, hiszen az edző is követhet el hibáikat. Az elmúlt va-t sárnap azonban nem értettem, hogy 88 percig mindenki azt mondogatta, hogy jó volt a fiatalítás, lesz újra csapatunk, és amikor mindenki szerint birói tévedésből kaptunk egy gólt, a hátralevő két perc alatt sok magáról megfeledkezett szurkoló újból az edzőt szidta. Talán úgy gondolták, hogy az edző kérésére adta meg a bíró a szabálytalan gólt? Két éve vagyok a New York Hungária edzője. Az elmúlt évben majdnem egész éven át a Randalls Island előtti bekerített 8 méter széles és 20 méter hosszú területen edzettünk azzal a világítássá], ami a felettünk levő hídról leszürődött, azaz sötétben. Ebben az évben a Schützen Park-j pálya egyik kapuja előtti területen edzünk, azon a darabon, amit egy árva villany-, körte világit be. Kedves nagyhangú sportbarábaim, mondjátok meg nekem, ez a megfelelő edzési lehetőséig? Ad ezi lehetőséget a fiatalok képzésére, vagy ad. lehetőséget a ka-< púra rúgás, labdavezetés, sarokrúgás, sorfal felállás, kapus edzés, stb. gyakorlására?! Ugy-e, arra soha nem gondoltak, hogy az edzőnek meg kellene adni a lehetőségeket a megfelelő edzésekre, ahelyett^ hogy állandóan csak felelősségre vonnák? Azután: lehetetlen pályán kell lejátszanunk hazai mérkőzéseinketj Miért? Azért, mert a magyar emigráció tagjai, egyesületei (tisztelet a kivételnek) sajnos, csak a bírálat jogával él-, nék, de eszükbe se j ut, hogy anyagilag támogatni kellene azt a magyar egyesületet, amely hivatva van Észak- Amerikában a magyar labda, rúgás képviseletére. Volt nagy csapat a Hungária, de akkor azt kifogásolták állandóan, hogy ellopták a szurkolóktól a csapatot. Most bebizonyosodott, hogy azok a sokat szidott régi vezetőik helyezkedtek jól, mert nem volt szük-i ségüik a pályabér, vagy a prémium összeszedésére. Mi megpróbáltuk az összmagyarsági tulajdonává tenni a csapatot. Két éve az volt a jelszó, hogy “olyan lesz a csapat, amilyenné azt a magyarság támogatása teszi”. Mi lett az eredmény? Megint csak azért tud juk keservesen fenntartani a csapatot, mert azon a 40—bó tagon kívül, akik tagdíjaikat rendesen beküldik, újból a néhány vezetőnek kell a zsebébe nyúlnia elég mélyén. Kénytelen voltam mindezt elmondani, mert képtelen vagyok azt a sok durva sértést lenyelni, amit végig kell hallgatnom. Ezúton is kérem ó szurkolok türelmét és segítségét, hogy a csapatot benr. tartsuk az első osztályban Mégegyszer kérem tehát azokat a, szurkolókat, akik úgy érzik, hogy a N- Y. Hungáriára még szükség van a? emigrációban, küldjék be lehetőségeikhez mérten adományaikat, hogy biztosítani tudjuk a csapatnak az első osztályban való maradását, és további fejlődését. Itt említjük meg, hogy a számlákat, nyugtákat, csekkkönyvünket a legnagyobb rendben tartjuk és azokat egyesületünk tisztviselői és tagjai a Hungária irodájában bármikor megtekinthetik. Köszönetünket fejezzük ki azok felé, akik a Hungária rendszeres támogatói. * * * Ifjúsági csapatunk egyre több örömet jelent a szurfco lóknak. A kezdeti nehézségei ellen eredményesen küzdve egyre jobban fejlődik ez a csapat. Április 9-én mindnyájunk örömére 7:0 arányban meg verte a Hoboken j»képességű ifjúsági csapatát. A csapat 18 évüket még be nem töltött magyar fiatalokból áll. Sóik sikert kívánunk ezen a helyen is az “ifi” csapatnak. Vasárnaponként egy-két autóra lenne szükség, hogy kivihessük őket a mérkőzésekre. Aki segíthet, szóljon az edzőnek. Sportbaráti üdvözlettel, Bonyhádi Lajos edző Tilos a kacsintás KAIRO. — Saad Zayed, az egyiptomi főváros kormányzója szigorú rendeletet bocsátott ki a nyilvános erkölcsiség védelmére. Ezután szép nőket az utcán bárki, bármely férfi megcsodálhat, gyönyörűséggel legeltetheti rajtuk a szemét, de elég egy kihivó ka csintás és már jön a rendőr és dutyiba viszi a lelkes nőabrátot. A rendőrségen aztán kopaszra nyírják a delikvenst. Twiggy, az angol mini-model a new yorki állatkertben a kecskebakkal kacérkodik. Mögötte a gyerekek Twiggy-álareot viselnek. CSÁVOSSY LEÓ: HIRDESSÉTEK HARANGOK TÖRTÉNELMI REGÉNY — Fel kell vennünk a harcot a félholddal; Ehhez azonban szükség van az egész keresztény Európa egységes segitő akaratára. A magyar nép már hetven esztendeje hullatja vérét, áldozza életét a török elleni harcban és valóságos védőpajzsa lett a nyugati világnak . . . Az Ur Isten szerelmére kérem önöket, nyújtsanak segítséget Magyarországnak ebben a hősi küzdelmében, mert különben elvész! De ha elbukik ez a dicső nemzet, akkor vele együtt megsemmisül az önök birodalma is és a végzetes sorsfordulatok viharhullámai elnyelik a keresztény világot. A deres koponyáju, szürkekámzsás, öreg szerzetes viszszaült a helyére, arcán szent istenhit, emberszeretet, békevágy és alázat krisztusi mosolyával. A hatás lenyűgöző volt. A német-római császár követe, Albert fejedelem és a többiek dermedten pillantottak egymásra. Rövid tanácskozás után elhatározták Magyarország haladéktalan megsegítését. De milyen lesz az a segítség? Abban már nem tudtak megegyezni. Arról majd három hónap múlva döntenek Bécsújhelyen. János barát részletes tudósítással számolt be a Szentatyának a gyűlés lefolyásáról: “Sokak előtt úgy tűnik fel — irta levelében, — hogy nagy dolgok záródtak le a tanácskozásokon. Előttem azonban úgy látszik, hogy vagy semmi vagy kevés jó. Egyebekben többen elégedetlenkedtek amiatt, hogy Szentséged nem bibornokot, hanem csak püspököt küldött követül . . .” “. . . A német fejedelmek arról értesítenek engem, hogy semmiféle segítséget sem tudnak adni a magyaroknak, s igy Magyarországot a török előbb elfoglalja és elpusztítja, mint a népek előreküldött serege Németországban összegyülekezhetnék. Vájjon megvárják-e, hogy a törökök leigázzák őket vagy saját megmaradásuk érdekében békét kötnek velük? Többféle véleményt hallottam. A magyar követek szomorúan panaszkodtak több Ízben, az elmúlt napokban, de él bennük* a remény, hogy a németek hetvenezer fegyveres katonával segítik meg őket jövő tavasszal. Ha ez a segitség késik, úgy a magyarok és törökök között valószinüleg béke vagy fegyverszünet jön létre. Akkor jaj neked Itália, jaj neked Róma!” Nagyon komoly veszély fenyegeti a keresztény világot, amelynek atyja és fejedelme Szentséged, aki mindnyájunkért számot fog adni az Istennek. Nona magas korom miatt harcképtelen vagyok, de Jézusért, a Kereszténységért és Szentséged iránt érzett tiszteletem bizonyságaként, elhatároztam, hogy kész vagyok életem feláldozására is.” “Holnap eltávozom innen és Isten nevében a császárhoz megyek, hogy amennyire csak lehetséges, felébresszem, zaklassam és ösztökéljem a gyors segélynyújtásra. Ilyen hatalmas erejű ellenség megtámadásához, mint a török szultáné, Németországnak tizenkétezer lovasnál és harmincezer gyalogosnál nagyobb létszámú hadsereggel kellene résztvennie.” “A császártól Magyarországra utazom, ahová a király, a tanács és a magyar főurak ismételten meghívtak. Szentségedre vár a feladat, hogy fenntartsa és növelje a magyarok harci kedvét, a németeket s a nyugati fejedelmeket pedig a hadjáratban való részvételre ösztökélje . . .” János barát tisztában volt az egész kereszténységet fenyegető veszéllyel. Az emelkedő felhőknek, növekedő borulatnak árnyai telepedtek eleven, mozgékony lelkére. Az ő nemes szivén melengetett gondolat volt a keresztes háború. Tüzön-vizen keresztül is meg kell azt valósítani! — hirdette. Felkereste Frigyes császárt, az angol királyt, a burgundi fejedelmet s a részvételre buzdította őket. Élénk levelezést folytatott a pápával és Enea Sylvio sienai psüpökkel. E tudós főpaptól drámai hangú választ kapott. “Nagy a félelmem, — irta a püspök, — hogy összeroskadnak épületeink, amelyeket Frankfurtban emeltünk. Amint látom, ingadoznak a fejedelmek elméi, érzéketlenek a királyok, lankadnak a népek. A halász hajója ide-oda dobáltan leng a tornyosuló hullámokon s a tenger közepén majdnem elmerül. A szélrózsaminden irányából süvit az orkán, szakadnak a vitorlák, recsegnek, ropognak, törnek az árbocok s meghasad a hajófenék. Sem az utasokról, sem az evezősökről, sem a kormányzosról nem gondoskodnak. Úgy látszik, menekülésre nincs remény! . . . Mindnyájan, mint az elkábitottak, tűrjük a zivatart . . .” Majd értékes útbaigazításokkal látta el Kapisztrán Jánost: “Mulaszthatatlan szükség lesz tehát tüzes, ostorozó szónoklataidra. Mindenkit fel kell ráznod, zaklatnod és pezsditened a közös ügy érdekében. Dicsérd a bárókat, önts reményt lelkűkbe és tettekre ösztönözd őket. De ha a népek vezéreit félénkeknek vagy viszálykodóknak találod, akkor élj hivataloddal és szünet nélkül harsonázd hangodat! Vádold meg gyávaságukért őket, tégy nekik szemrehányást büszkeségük miatt és átkozd el kapzsiságukat. Ez a három legveszedelmesebb fenerák, amely majdnem aláveti vallásunkat a törökök kardjának.” Vastag, kövér pelyhekben hullt az ég fehér szirma, amikor megnyitották a bécsújhelyi gyűlést. Csigalassúsággal gyülekeztek össze a fejedelmi résztvevők. Négy héten át folyt a kanaké-vita, ki hová üljön? Rangkórság tüzelte a fejedelmek követeit. A hiúság, felfuvakodott kevélység. Végül halomnyi sértődöttség és duzzogás után, fanyalogva elindult a tanácskozás. ;-j « Giovanni da Castiglione róviai püspök, — a pápa követe volt az első felszólaló. A mostanihoz hasonló veszély — mondta egyebek közt, — még sohasem fenyegette a kereszténység létét. A görög császárság Bizáncnál elbukott. A gyászos eseményért a keresztény világ összessége felelős. Kergessük a pokol mélyére az önzést és fogjunk össze! . . . Majd Eneo Sylvio, Vitéz János és Kapisztrán János ragyogtatták szónoki tudásukat. — Krisztus keresztjének diadalmaskodnia kell a poklok fölött is! — kiáltotta végül János barát. László, az ifjú magyar király, Podjebrad cseh király és Fülöp burgundi fejedelem nagy megértésről tettek tanúságot. — Kész vagyok — jelentette ki Podjebrad, — egész haderőmet a török ellen vezetni személyesen, ha a szomszéd fejedelmek békességet Ígérnek és nyugalomról biztosítanak . . . A többiek is fellengző Ígéreteket puffogtattak. Úgy látszott, hogy János barát harsonája helyre billenti eszüket és összebékiti őket, mint Orpheus Inat ja a vérszomjas vadállatokat. De amikor meg kellett volna hozni a végső döntést, ismét megfeneklett minden! A Vatikán futárja tragikus hirrel érkezett: — Meghalt V. Miklós pápa! A konferencia szétrobbant. Majd a jövő évben ülnek ismét össze. S a magyarok reménye ködpáraként foszlott szét ismét. Csalódássá vált a bizakodás. Magyarország ezúttal is egyedül maradt. Ez a sokat vérzett, önmagát annyiszor feláldozó, búval harmatozott, nemes nemzet a megpróbáltatások, a szenvedések tüzes kohójában felmagasztosulva, újra menetelhet a hősi halál biztos reményében, Európa megmentésének és boldogulásának gigászi küzdelmébe . . . Ez a jajgató valóság! Fájdalmas magyar sors! Az önmaga léte ... A közösségi érzés ... A kötelességtudás . . A lelkiismeret ... A becsület . . . Az Ur Istenért! ... A hazáért! ... Az emberiségért! . . . És Magyarország, ha mindenki cserben hagyja, akkor is helyt fog állani! Az elkeseredett szócsata már harmadik napja gomolygott a budai országgyűlésen. Öklök emelkedtek a levegőbe, dübörögtek a széksorok. Féktelen ösztönök törtek fel a szétzilált tettvágy rejtekeiből. A magyar rendeket úgy látszik csak a szenvedések tudják kijózanítani. Most aztán ugyancsak rájuk moraj lőtt a Kelet felől vészesen tornyosuló ólomfelhők villámcsattogása. Bitó, pallós, kerék, kró, rablánc ködlenek fel ... A felhőfoszlányok vérszomjas, dögkeselyű-muzulmánok csemezes hajfonatát lengetik . . . Bilincstelen vadállatok észdermesztően csattogtatják fogaikat a véznalelkü révedezők előtt. Felelősségrevonások, vádaskodások, bűnbakkeresés. A falusi és a kispolgárnép unja már az esztelen belviszályt, hübérurak céltalan marakodását. A bárókat is egymás elleni háborúk kötik le. A pápai követjelentés igy jellemezte a helyzetet: “Az ország bárói és nemesei általában harciasak . . . szivesen dúlnak . . . egyik a másik birtokára tör be . . . úgy, hogy állandó villogásban töltik idejüket ... A bárók és nemesek nagy hadinépet tartanak maguk mellett állandó készültségben, hogy szükség esetén kéznél legyen . . . S ezért s mert természettől fogva tékozlók, kiadásaik felülmúlják jövedelmeiket . . .” De ki készül a török ellen? Az országgyűlés dermedten hallgatta az uzsorás lelküek mohó visszaéléseit és törvénybe ütköző mulasztásait. Orros Mihály bejelentette, hogy Ciliéi Ulrik hamis pénzt veret s a katonákat azzal fizeti! — Hallatlan! — kiáltotta Losonczi György. — így nem lehet hadsereget szervezni ... A katonaság bizalmát veszti! — Előfordult az is, — szólt közbe Nagymartom Simonfia István varasdi főispán, — hogy a zsoldos összeget felvette, de a seregbe csak fele annyi embert küldött. Lackfi Pál, gyimesi várnagy részletesen ismertette a Himfi-család esetét. Újlaki Miklós 4,500 forintért megvette Himfi Basustól a Szörényi albánságot, a pénzt azonban elfelejtette neki megadni! A Himfi-család most keresetet indított Újlaki ellen. — Szép dolog! — jegyezte meg Vecsei Lőrinc, lévai várnagy. Hédervári Miklós, győri főispán is Ciliéi felelőségrevonását követelte: — Nem lehet az ország érdekei ellen garázdálkodni azon a cimen, hogy valaki a király nagybátyja és nevelője. Indítványozom, hogy küldöttség keresse fel a királyt és világosítsa fel Ciliéi bűnös manipulációiról. A legutóbbi országgyűlésen törvényt hoztunk az adóbeszedésre vonatkozóan. És mi történik Ciliéi birtokán? A szlavóniai adómegbizottakat:. Töttös Lászlót és Berzeviczi Pohárnok Detrét Ciliéi várnagyai és szolgái megfélemlítik, úgy, hogy máris jónak látták kikérni Ciliéi engedélyét, hogy birtokain beszedhessék az adót . . . Ciliéi menlevelet adott az adószedőknek, de ráirta azt az utasítást, hogy az nem érvényes fia birtokain. Akkor derült ki, hogy fia nevére Íratta valamennyi birtokát és igy bujt ki az adózási kötelezettség alól. — Jól nézne ki ez a szegény ország — kiáltotta magából kikelten Zsámboki János zalai főispán, — ha csupa Ciliéiből állna! — Ha Ciliéi a barátod, akkor nincs szükséged ellenségre! — szellemeskedett Kanizsai Béla várnagy. (Folytatjuk)
