Szabad Sajtó, 1966 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-25 / 34. szám

Thursday, Aug. 25, 1966

S2ÄBAD SAJTÓ

7.. OLDAL

Az Ottó-komédia politikai hullámai

BECS. — Az idei sajtó-uborkaszezon fiumei'cápaszenzációja Habsburg Ottó ausztriai határátlépésének hire volt s a hir érdekességét még fokozta az, hogy — mint jelentettük — a hir valótlannak bizonyult. Nem Ottó jött Ausztriába, hanem egy “megszólalásig hasonló” másik Habsburg, Gottfried nevezetű, aki, mellesleg megjegyezve, egy kispolgári, bogárhátu Volkswagenben jött.

Magasba csaptak a légüres szenzáció politikai hullámai az álhir nyomában. Bécsben és vidéki városokban az ifjúság és a munkásság tiltakozó gyűléseket tartott, itt-ott a gyárakban szünetelt a munka, táviratok özöne lepte el a belügyminiszter Íróasztalát. Pittermann, a Szocialista Párt elnöke, megszakitotta vakációját és Bécsbe sietett, sürgős tanácskozásra ült le a párt vezérkarával. A párt lapja, az Arbeiter Zeitung, annak a nézetnek adott kifejezést, hogy itt nem álhir-terjesztés történt, hanem: a monarchisták “kísérleti ballont” bocsátottak fel, ki akarták kémlelni, hogy a nép miként fogja fogadni a szimpatikus férfiút, aki Ausztria nemlétező császári trónjára igényt tart vagy nem tart.

Aztán újabb távirat-özön következett, jöttek egy másután a cáfolatok. Pöcking nyugatnémetországi városból, amely Ottó és családja állandó lakhelye, a királyfi titkára közölte a nyilvánossággal — az ausztriai és a nemzetközi nyilvánossággal —, hogy Ottó a spanyolországi Benidorm fürdőhelyen tölti szabadságát. Benidorm polgármestere ezt a közlést megerősítette. Megszólalt maga Ottó is:

“1919 óta nem voltam Ausztriában, de az a szándékom, hogy egyszer visszatérjek hazámba.”

Sok zaj semmiért, elült az uborkaszezon szenzációjának politikai hullámverése.

Amerika volt alelnoke, Richard Nixon Tokióban beszélget Eisuke Sato japán miniszterelnökkel seouli útja előtt.

Egy póznára erősített fényképezőgéppel készítette ezt a felvételt George Ruble (balról) miközben a Fehérház kupoláján dolgozott társával.

KIS SUTTOGÁSOK NAGY ESEMÉNYEKRŐL

WASHINGTON. — Rendkívül érdékes megfigyelni, hogy milyen rémült igyekezetjel menekülnek Johnson elnök eddigi hívei, sőt az ő nagy győzelmének hullámain törvényhozókká lendült politikusok — Johnson politikájától. Talán még sohasem volt elnök — legalábbis a közelmúltban nem —, akit olyan gyorsan cserbenhagytak volna “barátai”, mint LBJ-t. Ez az a pánik, amikor a hajón megszólalnak a vészszirénák és mindenki igyekszik egymást kilökdösve a mentöcsónafcokból a saját kié életét megmenteni. Csakhogy a vész-kürtök néha — rövidzárlat miatt szólalnak meg és nem azért, mert a hajó valóban veszélyben van.

Ezt az ál-veszélyt hónapok óta kürtöli az amerikai sajtó nagy része, a balfelé hajló liberálisok, a néger mozgalmi vezetők és a választás előtt álló gyenge kilátású politikusok. Érdekes figyelni, hogy Johnson mennyire filozofikusan veszi az egészet. Nem izgul, nem idegeskedik, hanem folytatja a maga útját eltökélten és kérlelhetetlenül. Nem vitás, hogy a legnagyobb lármát a “galambok”, a vietnami háború ellenzői csapják. És az sem vitás, hogy az Elnök ebben a kérdésben a legkövetkezetesebb lés leghaj thatatlanabb. Népszerűsége a különböző “poll”-ok szerint csökkent ugyan, de minden elnök ideje alatt előfordulnak ilyen, sőt még ennél is mélyebb zuhanások. Eisenhower és Kennedy is olyan mély ponton állt nem egyszer, hogy az ember azt hihette volna, hogy sohasem emelkednek ki abból. De

magasabb nemesi rang, mint: “American Citizen”.

Wahl biró hivatkozott az alkotmánynak arra a rendelkezésére, mely megtiltja Amerikában nemesi címek és rangok adományozását. Ez a tilalom vonatkoztatható a ‘Von”-ra is.

Privát véleményét is megmondta Wahl biró: Annak nincs semmi akadálya, hogy Mr. Jama a privát életben a nevét “von”-nal megtoldja, ehhez nem szükséges bírói rendelkezés. De igenis szükséges bírói rendelkezés, például, ha az illető meg akarja újítani hajtási engedélyét, vagy Social Security kártyáját, vagy credit cardjait; ilyen esetekben ki kell mutatni, hogy a névváltozás bírói engedély alapján történt.

Hasonló esetek már sokszor foglalkoztatták a biró' Ságokat. Általában azt lehet mondani, hogy a bíráknak módjukban áll a körülmények liberális mérlegelése. A múlt évben Starke newyorki biró megtagadta egy színházi ügynök nevének Baron-ra változtatását, mert ez egyértelmű lett volna nemesi rangra emeléssel, amit az alkotmány tilt. De engedélyt adott a biró a Barron név használatára.

A kanadai hidösszeomlásnál munkások baloldalon a hid vasrészeitkaruhában” segít a mentésnél, vágják mentés közben. Jobboldalt a közeli vásárról egy bohóc “munnem igy történt.

Előszöris vegyük tudomásul azt a majdnem vasszabállyá kovácsolódott tényt, hogy a tényleges elnököt mindig jelölik az uj négyéves időszakra. Johnson elnök jelölése tehát

1968-ban minden emberi számítás szerint abszolút biztos. Azt is vasszabályikémt fogadhatjuk el, hogy egy háborúban álló Amerika nem változtat, igen bölcsen rábízza a háborút arra, aiki eddig is irányította annak sorsát.

Természetesen ez még csak két év múlva esedékes és közben, az idén ősszel, időszaki választások lesznek. Ezeken a választásokon Johnson, ill. a demokrata párt veszíthet mandátumokat, mint ahogy majdnem kivétel nélkül minden adminisztráció veszített ilyen időközi választásokon. Azt se feledjük el, hogy Kennedynek egy ellenséges parlamenttel kellett küszködnie, Johnson nak legfeljebb egy megijedt kongresszussal.

De vannak jelek, amelyek azt mutatják, hogy a sajtó nagyrészének minden igyekezete ellenére is, Johnson nem annyira népszerűtlen, mint ahogy ezt beállítják. Mihelyt elrendelte az olajtartályok bombázását Észak-Vietnamban, a népszerűségi százaléka rögtön feljavult. Ebből az következik, amit különben a poll-okból is ki lehet olvasni, bár a legtöbb lap igyekszik ezt elhomályositani, hogy azok egy jó Része, szinte túlnyomó része, akik nem helyeslik Johnson vietnami politikáját, azért nem helyeslik, mert — keveslik azt. A galambok tehát jóval kevesebben vannak, mint amekkora a hangjuk.

A galambok ügyének rendkívül sokat árt, hogy néhány túlbuzgó szócsövük majdnem Amerika-ellenes és kommunista-barát kijelentéseiket tesz. Csak a csodálatosan nagy szólásszabadsággal lehet magyarázni, hogy egy de facto háborúban álló ország polgárai az ellenséget pártfogolják. Vér-adományozástól kezdve rádióüzenetekig mindent elkövetnek, hogy hátbaszurják saját fiaikat, akik a dzsungelekben harcolnak. Ezek teszik a hisztériás galambokat. A nyugodtabb galambok pedig csupán bizonyos személyi vonzerő hatására mögéjük csoportosult professzionalista “humanistáik” támogatását élvezik, ha ugyan ez támogatás számba megy. Sokat ront a galambok politikai tekintélyén, hogy Rév. Kingtől kezdve a Black Muslimokig minden néger csoport dühös szavakat hallatt a vietnami háború miatt, sőt olyan is van, aki az amerikai négerek helyzetét éppen olyan gyarmatosító elnyomásnak tulajdonítja, mint

a volt afrikai és ázsiai gyarmatok népét. A faji zavargások, amelyek ma miár nemcsak a déli, hanem az északi fehérek ellenérzését ki kihívták, rossz aláfestését jelentük a ga'ambok politikai törekvéseinek. Ma már kezdik ezeket a liberális politikusokat azonosítani a néger-nyugtalanságok vezetőivel és ez nem sok jövőt jelent politikailag.

A Johnson elleni hangulatkeltéssel egyidejűleg mindig felbukkan Robert Kennedy neve is. Kennedy nyilván nem izonositja magát ezekkel a nyilt vádakkal, de kétségtelen, hogy őt tekintik a Johnson el leni tábor gyülekező és renlező erejének. Valószínűleg ö maga is. Mármost, hogy Kennedy a mártír bátyja nevének varázsát kétségtelenül átörökölte, még nem jelenti a személyi népszerűségét. Vannak hívei, ez kétségtelen. Ezek már arról suttognak, hogy Kennedyt kellene 1968-ban elnökjelölté koronázni, hogy a dinasztia — rövid megszakítás után — tovább éljen. De ez, ahogy már mondtuk, szinte lehetetlen egy bentülő elnökkel szemben. így a taktika — állítólag — arra irányul, hogy Hubert Humphrey helyett ő legyen az alelnök jelölt Johnson listáján és ezzel szinte automatikusan megkapja az 1972-i elnökválasztási jelöltséget.

Ez szép terv, de egy csomó akadályt kell addig legyőzni. Elsősorban a hat évet, ami addig van, mert politikai vonalon az évek majdnem fényéveknek számítanak, annyi minden történhetik addig.

aH a pletykáknak hinni lehet, megtörténhetik, hogy 1968-ban Johnson Humphreyt az Egyesült Nemzetekhez nevezi ki, Goldbergből külügyminisztert csinál és a megüresedett alelnöki székre Kennedyt kéri fel. Persze, ez éppen olyan álmodozásnak tűnik, mint az, hogy már 1968-ban

— tehát a bentülő Johnsonnal szemben — egy Kennedy—Fül bricht ticket-et válasszanak.

Fulbright nem népszerű, mert egyszerűen elzárkózik a fél-tudományos elefántcsont tornyában és nem vállal semmi felelősséget, kivéve hogy egy-egy napra headline-eket csinál valamilyen fantasztikus kijelentésével. Minden gyakorlati érzék hijján, minden

— furcsa, de igy van! — külpolitikai tapasztalat hijján, Fulbright éppen csak egy mindig ellenkező szenátornak jó, de annál feljebb csak a nemzet súlyos tévedéséből kerülhetne. Kennedy csak egyhez árt: a szervezéshez, de ahhoz nagyon. Különben teljesen hiányzik belőle bátyjának élénk,

Freeman földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy véleménye szerint az élelmiszereket a szállítók, a feldolgozók, az árusítók drágítják.

utakat nyitó fantáziája és nemzetvezetői ösztöne. Intelligens ember, de ez nem elég ahhoz, hogy vezessen. A legutóbbi nagy erőmárkőzésen Tennessee-ben, a Kennedy által halálra támogatott, közeli személyes jóbarátot, John Hockert megsemmisítő arányban kiverte Buford Ellington, Johnson nagy hive a kormányzói előválasztásokon. Egy másik galamb, méghozzá a republikánusok egyik nagy reménysége, akit még elnöki és alelnöki szinten is emlegettek, Hatfield kormányzó, erősen mögötte jár egy demokrata Vietnam-párti politikusnak^ Duncan-nek. Pedig oregoni a nagy vietnam-ellenes Morse szenátor is!

Johnsonra mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy nem érti a belpolitikai küzdelmeket és azok taktikáját. Bizonyos, hogy a kellő időben ő is elő áll a maga nagyágyújával, ami azután akkorát durran, hogy még a galambok felerősített hangját is tulharsogja.

Különben is fontos volna, ha az amerikai közvélemény minél Jfeéleseibbkörü tudomást szerezne Wilson angol miniszterelnök moszkvai utjának tajasztalatairől. Wilson ezt aondta: “ Ak orosz vezetőik aggódnak, hogy a vietnami háború nagy háborúvá szélesedhetik, de le merik fogadni, hogy az amerikai közvélemény kikényszeríti, az USA kivonulását. Elsősorban a novemberi választásokban bizakodnak.”

Ez a nyilatkozat, de sok' más forrásból eredő hasonló értesülés mutatja meg legtisztábban, hogy a kommunisták egy hadban álló ország ‘béke’politikusainak akcióját a saját ügyüknek tekintik. Jellemző a “galambjainkra”.

A lengyel fővárosban nincs csomagolópapír. Ugylátszik a lengyel polgár kincset talált, legalábbis oly büszkén sétál ezzel a két közhasznú tárggyal hazafelé.

“Az Egyesült Államok polgára’' — ez a legmagasabb nemesi rang:

NEW YORK. — Maurice Wahl, a Civil Court birája, elutasította Robert Paul Jama' városi tisztvise- i lőnek azt a kérését, hogy családi neve elé a “von” 1 nemesi rangjelzőt biggyeszthesse. Döntése, Ítélete indo- 1 kolásában a biró ezt fejtegette: 1

“A német nép súlyos erkölcsi felelősséggel terhelte < meg magát, amikor egy embertelen világnézet hir- < datőnek alávetette magát. Az elkövetett szörnyű bü- : nők még nincsenek teljesen kiirtva, nincsenek elfe' lejtve. A biróság nem itél egy egész nemzetet, de sem : a biróság, sem az amerikai nép nem helyeselheti a i kérvényezőnek azt az óhaját, hogy a “von” segítségével ] a német néppel való rokonságát hangsúlyozza. A < Webster szótár értelmezése szerint a “von” a németek- i nél és az osztrákoknál a nemességet, a nemesi leszár- ; mazást jelképezi. A biróság meggyőződése szerint nincs ;