Szabad Sajtó, 1965 (57. évfolyam, 1-51. szám)

1965-06-03 / 22. szám

Thursday, June 3, 1965 SZABAD SA ft** 3-IK OLDAL LABDADUGÁS JÖN A FRADI­A Nemzetközi Labdarugó Liga meghívására ez év júliu­sában Amerikába érkezik a leghíresebb magyar futball­csapat, a budapesti Ferenc­város, és résztvesz a nemzet­közi versenyen. Első mérkő­zése a newyorki Randalls Is­land pályán lesz julius 4-én, Skócia csapatával. A követke­ző vasárnap, julius 11-én Anglia csapatával ugyanott, majd julius 18-án Lengyelor­szág csapatával, julius 21-én ismét Anglia csapatával és ju­lius 25-én ismét a skót csa­pattal. Itt emlitjük meg hogy a new-brunswicki Amerikai Ma­gyar Atléta Klub meghívta vacsorára a Ferencváros já­tékosait. A tárgyalások még folynak, de valószínű, hogy julius 11-én, vasárnap, az an­golokkal lefolyt mérkőzés, után fognak az FTC játékosai New Brunswickra jönni és az itteni magyar futballistákkal és sportbarátokkal elbeszél­getni egy tiszteletükre rende­zett vacsorán. A New Brunswick-) Magyar Református Egyház Nt. Bertalan Imre, lelkipásztor Nt. Dr. Kósa András Pastor Emeritus 179 Somerset St. New Brunswick, N. J. TeL: KI 5-5841 Istentiszteleteinket a kö­vetkező sorrendben tartjuk: Vasárnapi iskola 9 órakor. Angolnyelvü istentisztelet 11 10 órakor. Magyar istentisztelet órakor, Gyűléseink ideje: Presbi­térium: második szerda. — Nőegylet: első szerda. — Women’s Guild: első és har­madik kedd. — Férfikor min den péntek este. — Ifjúság: vasárnap este. — Angol ének­kar: kedd este'. — Vegyes­kar: péntek este. — Gyer­mekkar: szombat d.e. 10-kor Konfirmáció: szombat reggel 9 órakor. — Vasárnapi isko­lai tanítók: második hétfő. Szülők-tanitók egyesülete: első szerda. Nőegyletünk tésztát ké­szít minden hétfőn, kolbászt és fánkot minden harmadik csütörtökön. Parancsolt ünnepeken reggel 1 órakor és este 'í’-kor. Minden kedden este tész ,át és leves-csigát készíte­nek az Oltáregylet asszonyai. Gyóntatások szombaton dél­után 4—5-ig és este6:30-tól 7:30-ig, valamint minden nap a mise előtt. ESKÜVÖK: n.egbeszélés szerint. Négy héttel az esküvő előtt a pároknak jelentkezni ök kell a plébánosnál. (Szűk séges iratok: keresztlevél, első adózási és bérmálási bizonyít­vány.) GYŰLÉSEK: Minden hónap első hétfőjén este 7:30-koi Szent Ferenc Harmadik Rend lének imaórája, utána rendes tárgysorozat. Minden hónap első keddjén este 8-kor Széni Név Társulat gyűlése a ta nácsteremben. — Minden hó­lap második hétfőjén este 8- kor a PTA tartja gyűését a? Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28, N. Y.v Tel. RE 4 8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal minder lélelőtt 9—12 között nyitva fan. Istentiszteletet tartunk minden vasárnap d. e. 10:30 órakor. A Szent lózsef Magyar Görög Katolikus Egyház­­közsécr hirei Ft. HOMA JÓZSEF, Pastor, 30 High St., New Brunswick Tel.: KI 5-168* SZENTMISÉK: vásárnál reggel 8:30 és 10:30 órakor, hétköznapokon reggel 8-kor. A Magyar Amerikai Atléta Klub Dísztermében 198 Somerset Sl., New Brunswick, N. J. PETRESS ZSUZSA BUDAPEST KEDVENC PRIMADONNÁJA és FELEKY KAMILL BUDAPEST NAGY KOMIKUSA EGYETLEN NEW BRUNSWICKI VENDÉGJÁTÉKA 1965 JUNIUS 12-ÉN, SZOMBATON ESTE FÉL 8 ÓRAI KEZDETTEL ÖRÖK TAVASZ Énekes — Zenés — Táncos, Operett'revü 2 részben Jelenetek a "CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ", a "VIGÖZVEGY" és több más magyar operettből SZEREPLŐK: PETRESS ZSUZSA — FELEKY KAMILL — PETRI MARIKA APATINI GYULA — PETRI LÁSZLÓ Konferál: COMODY PÁL. Zongoránál: Dr. KISZELY ANDOR HELYÁRAK: 1. hely (számozott) $3.50 2. hely $2.50, Diákjegy $1.50. Jegyek elővételben kaphatók New Brunswickon: Mr. Péter Ká­ránál. Tel.: CH 9-3951), Magyar Hírnök irodájában, 216 Somer­set Sl., (Tel.: VI 6-9707), Magyar Étteremben, 216 Somerset St., Magyar Hentesboltban, 205 Somerset St., Gellért Étteremben, 73 French St., Zoltán István Bargain Store, 132 French ál.. Far­kas Ferenc órásbollban, 83 French St., (Tel.: KI 5-6494) és az Atléta Klubban. — A környéki városokban a szokott helyeken. Telefon előjegyzést elfogad és felvilágosítást ad mindennap d.u. 3-8 óra között Somody Pál, 141 Somerset St. Tel.: KI 5-7464. Az előadás zavartalansága érdekében a terembe csak 1’2 éven felüli gyereket engedhetünk be. A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL TANÁCSOS A JEGYET ELŐRE BIZTOSÍTANI! Előzetes jelentés: 1965 nov. Latabár Kálmán vendégjátéka. “VERESHÁZA” HOTEL néven újra megnyílik a new yorki Castkill hegyekben a volt Heller-féle Little Hungary Hotel FLEISCHMANNS, N. Y.-ban Az uj tulajdonosok: DR. VERES FERENC jól ismert new yorki, fiatal, nagytehetségü ideggyógyász és nővére. CSÓK ETELKA, Budapestről, a kedves, bugóhangu énekesnő. SPECIÁLIS ELŐSZEZON ÁRAK! A nyaralók minden igényét kielégítik a gyönyörű fekvésű, 70 akeres területen, erdő közepén, nagy parkkal körülvett ho­telben. A VERESHÁZA HOTEL teljesen átrenoválva, moder­nül és minden igénynek megfelelően átalakítva várja a ked­ves vendégeit. Uj tenniszpálya, kosárlabda játékhely, ping­pong pavilion, megszűrt langyosvizü szép nagy úszómedence, hegyi ösvényü kiránduló sétautak a turisztikát kedvelők ré­szére. Rendszeres tornagyakorlatok, edző vezetésével. Torna­szerek. Kellemes berendezésű, ragyogó tiszta hotelszobák, für­dőszobával. A VERESHÁZA HOTEL KONYHÁJA a legfinomabb ételekkel várja a vendégeket. Úgy a magyaro­san készült, mint az amerikai ételeket, vagy a diétás étrendet fogyasztók, sőt a hizó- vagy fogyókúrát tartóknak saját egyéni kedvenc ételeit is elkészítik. Házilag készült finom rétes kü­lönlegességek, torták és más sütemények minden nap. Figyelmes kiszolgálás — Kitűnő zene — Kedves, barátságos családias hely. — Klubhelyiség és bár, ahol esténként CSÓK ETELKA kellemeshangu énekesnő fogja szórakoztatni a vendégeket. MINDEN HÉTVÉGÉN MŰSOR Gyermekek is igen kedvező körülmények között nyaralhat­nak, természetesen csak egész kis létszámmal, de képzett fel­ügyelők mellett. Nyári szórakozásszerü zene és torna oktatás­sal. Teljesen szeparált külön épületben. Érdeklődők, nálunk nyaralni szándékozók lépjenek velünk mielőbb érintkezésbe. Címünk: VERESHÁZA HOTEL. Fleischmanns, N.Y. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET New Jersey-i Kerülete: Kerületi szervező: REV. LESLIE CAREY 115 New Road FRANKLIN PARK, N. J. TeL: AX 7-2918 Kerületi iroda: 216 Somerset Street, NEW BRUNSWICK, N. J. Tel.: 846-4242--------o-------­NYITVA: Kedden 9-től 5-ig, Szerdán 9-től 5-ig, Csüt. 9—4 és este 6—8-ig, Pénteken 9-től 5-ig, MRS. IDA BANKÓ, Secretary Rev. Leslie J. Caiey Osztályok száma, ügykezelője, cime, ielefomzáma: 113—J.Nagy | 2 Cummins Street, Franklin, N. J. VA 7-7047 144—Géza Megyesi 16 Cypress Street, Carteret, N, J. . KI 1-7640 209—J. Horvath RD 2 Walnut Port, Pa. PO 7-3755 215—Charles Kish 31 Dakota Street, Manville, N. J, RA 2-1962 228—Charles Tóth 27 Joline Ave., <,, Tottenville, S. I., N. Y. 250—Joseph Gyenes 78 Craske Street, Woodbridge, N. J. ME 4-0548 266—Bishop Zoltán Beky ,D.D. 180 Home Avenue, Trenton, N. J. 609-EX 6-9751 10—Peter Horvath Piae Street Keelpmont, Pa. 13—Joseph Molnár 49 Summit Avenue, Garfield, N. J. GR 1-4083 20—Margaret E. Kramer 251—-38 Phillips Avenue, Trenton, N. J. JU 5-7513 25-—Joseph S. Toth 413 George St. Throop, Pa. 27—William J. Kovács 61 John Glenn Drive, Phoenixville, Pa. WE 3-8391 28—Mrs. Julia Katona 450 Fifth Ave., Westmore, Pa. 32-—Mrs. Ida Bankó 302—216 Somerset St. 308—New Brunswick. N. J. 367—Tel.: 846-4242 33—Andrew Dobowiczky 337 Ellery Avenue, Newark, N. J. ES 2-3786 44— W. Velekei Lee Avenue, Alpha, N. J. GL 4-3864 45— Mrs. H. Putnoki 227 Gordon Street, Roselle, N. J. CH 5-9173 64—Joseph P. Nagy 714 Bundy St., Scranton, Pa. 79— Albert St. Miklossy 80— 23 Evergreen Avenue, 284—Fords, N. J. HI 2-7384 82—Rev, Alexander Bartus Rt. No. 1, Box 199 Hammond, La. 5—Rev. Miklós Szolga 526 E. 4th St. Bethlehem, Pa. 867-2943 HUNGARIAN HALL Evans and E. 3rd St. Bethlehem, Pa. Hivatalos órák: Szerda, Csüt. és Péntek este 6-tól 8-ig. 1269—Rev. F. Vitéz 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, N. J. VA 6-3513 307—Frank Demjen 151 Rotwell Avenue, Cliffside, N. J. WH 5-7624 313—Rev. L. Hunyadi 50 Washington Ave. Colonia, N. J. * FU 1-6413 327.—George Sinica 306 Valley Road, Coatsville, Pa. 330—J. Szabó 202 West Midland Ave., Paramus, N. J. GI 1-7176 368—John Zakopcsan 181 Harrison Avenue Passaic, N. J. GR 3-0980 370—Rev. John P. Nagy 601 N. E. 55 Terrace, Miami 37, Fla. NE 4-8151 375—Rev. Bert. Szathmary 646 Broadway Long Branch, N. J. CA 2-7919 92— Mrs. P. Toth 812West Wyoming Ave. Philadelphia 40, Pa. DA 4-5512 388—Rev. L. Novak 93— Mrs. M. Corigliano P. O. Box 16, Boonton, N. J. Eagle Lake, Fla. DE 4-6105 CY 3-7788 MÉG MA BIZTOSÍTSA BE MAGÁT ÉS CSALÁDJÁT a mi élet-, baleset-, kórházi-, béiegsegély-, iskoláztatást, olt­­hont« családot és jövedelmet védő biztosítási módozatainkkal« melyek teljes védelmet és biztonságot nyújtanak! 6B évi szolgálat — $13-millió vagyon — $41-millió bizíosiíás — 40,000 tag Hungarian Reformed Federation of America KOSSUTH HOUSE 3216 New Mexico Avenue N. W. Washington, D. C., 20016 Auditóriumban.— Minden hó­nap harmadik keddjén este az Oltáregylet tartja gyűlését a Szent Antal litánia után, fél 4 órakor. HOLLYWOODI HIRHARS0NA Samantha Eggar filmdiva, világotjárt bébit vár. Ezt úgy kell érteni, mondja a remény­­teljes papa, Tom Stern, hogy a megszületendő gyermek — már bejárta az egész földke­rekséget . .. Tina Louise, a tüzvörös hajú szépség, ballá­bán 10-es, a jobblábán pedig 10 és feles cipőt visel... Ide nézz- — mondta egy filmsztár Leonard Lyons pletykaripor­ternek: az ékszereim 300,000 dollárt érnek és nincsenek be­biztosítva ... Rudolf Mure­­jev és Margót Fontayn egyen­lően kiváló és egyenlően hi­res táncművészek, a különb­ség köztük mindössze az hogy Margót kétszerannyit keres, mint Rudolf ... Egy 15 esz­tendős táncosnő bejegyeztet­te magát, mint részvénytársa­ság. így könnyebb lesz jöve­delmi adón spórolni... Nagyanyák napja A szlovéniai Rajac faluban minden tavasszal megrende zik a nagyanyák napját. Ilyenkor a falu idős asszonyai kirándulnak a határba, bősé­gesen megrakott elemózsiás kosarakkal a karjukon és ze­ne mellett szórakoznak. A fér­fiak csak este csatlakoznak hozzájuk, s aztán együtt foly­tatják a mulatozást. LAPZÁRTA a Magyar Hír­nöknél minden héten vasár­nap van. Terjedelmesebb, bo­nyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cik­keknél, stb.) ajánlatos már szombatig érintkezésbe lépni irodánkkal, hogy ne utolsó percben készült dolgok kerül­­jeneá a lapba. Mrs. Osváth, la­punk irodavezetője és képvi­selője személyesen, vagy te­lefon utján is rendelkezésre áll bármilyen hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentések felvételét telefonhívásra a házhoz kimenve intézi el. Kér­jük mindazokat, akik mély gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö netet mondjanak a segitsé gükre sietőknek és részvétü­ket kifejezőknek, hogy telefo­náljanak, vagy üzenjenek iro dánkba s azonnal kimegyünk i házhoz a szükséges adatok felvétele végett. 1 Református rádiós istentiszteletek A Református Lelkésze gyesület keleti körzete 'min­den vasárnap délután 1.45 óra kor istentiszteletet közve dt a newyorki WBNX rádió állomás 138C-as hullám hosszán. A rádiós istentiszteleti szolgálat fenntartására adó Hiányokat kér és vár a leiké szí körzet. Adományok átad­hatók a környék református és evangélikus lelkészi hiva­talaiban, vay a lelkészi kör­zet pénztárosának a címére küldendők: Rév. Gábor Csór dás, 229 East 82nd Street, New York 28. N.Y A 173-ik ejtőernyős hadosztály támadásra készül a Viet Cong ellen Bien Hoa, Délkoreában. 7:30, 8:30, 9:30 és déli 12 óra­kor, valamint este 7-kor. Hétköznapokon: reggel 7:30 és 8 órakor. ÁJTATOSSÁGOK: Kedden Szent Antal áj tatosság este 7 érakor magyarul, 7:30-kor an­golul. — Csütörtökön Csodá­latos Érerr ájtatotsság este 7 órakor. GYÓNTATÁSOK: Minden mise előtt és minden szomba­ton d.u. 4-5-ig és este 7-S-ig. KERESZTELÉSEK: Vasár­­nap délután 2 órakor. A Szent László Római Katolikus Egyházközség hirei Plébános: Father Borsy György Engalbert, OFM, Tel.: KLlmer 5-1427 SZENTMISÉK: Vasárnap reggel 6:00, 7:30, 8:30, 9:30, 10:30 és déli 12 órakor. Parancsolt ünnepeken: 6:15 < MEGHÍVÓ A Lindeni Első M. Kerekasztal Társaság Jun. 13-án, vasárnap déli 12 órai kezdetei tartandó NAGYSZABÁSÚ PIKNIKJÉRE saját helyiségében és akácfás kertjében: 431 MAPLE AVENUE, LINDEN, N. J. CIGÁNY-A ZENÉT A KÖZKEDVELT "SZIVÁRVÁNY" ZENEKAR SZOLGÁLTATJA — Ital és ebéd már déli 12 órától kapható — Belépőjegy ára (adóval együtt) ........................................$1.50 Mindenkit szeretettel hiv- és vár a RENDEZŐSÉG Telepedjék le a gyönyörű CATSKILL vidékén! Óriási üzleti lehetőségek minden szakmában! Speciálisan jól megalapozott hotelek és motelek, bár, restaurant és turislaházak, bungalowk, kolóniák, tóparti otthonok és jól berendezett farmok Komoly érdeklődők keressenek fel irodámban FRED HERZOG INGATLANFORGALMI IRODA 277 Broadway, Monticello, N. Y. — 914-794-7340 Már most szerezze be nyári SZANDÁLCIPŐIT! BUDAPESTRŐL IMPORTÁLT kézzel varrott — állandó raktára FÉRFI CIPŐK GEORGE GROSS 431 East Seih Street New York, N. Y. 10028 ( A York és First Ave. között) Telefon TRafalgar 6-9250 MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítvá­nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFON: VI 6-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. MAGYAR KÖNYVEK HANGLEMEZEK, SZÓTÁRAK, STB. nagy vá­­lasztékban kaphatók irodánkban. Úgyszintén: bár­milyen könyvet megtudunk rendelni. MAGYAR KÖNYVESBOLT Bad Godesberg, Nyugat Németországban Erzsébet királynő kihall­gatáson fogadta a commonwealth országok követségeinek tagjait. JUNIUS 6-AN. VASÁRNAP lesz a New Brunswick! MAGYAR AMERIKAI ATLÉTA KLUB SZEZONNYITÓ PIKNIKJE Edisonban (Bradley “iin'ST, JOSEPH GHOVE-ban Délre már készen lesz a finom, magyarosan készített meleg ebéd. Egész nap finom ennivalók: kolbász, pecsenye, gulyás, stb. áll a vendégek rendelkezésére, valamint válogatott hüsitő italok. A zenél HEGEDŰS "CONTINENTAL" zenekara szolgáltatja. __ Belépődíj $1.00 — Tánc, nagyszerű szórakozás! Mindenkit szeretettel hiv s vár AZ ATLÉTA KLUB VEZETŐSÉGÉ

Next

/
Thumbnails
Contents