Szabad Sajtó, 1964 (56. évfolyam, 1-53. szám)
1964-03-19 / 12. szám
6. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday, 1964 March 19 SZERELEM kufArjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS Ilka egy percig gondolatokba merülve nézett maga elé. Ä doktornak valóban igaza lehet. —FöldVáry Aladárt xnég nem lehet szabadlábra helyezni. — Ám legyen, doktor, — mondotta. — Maradjon még itt, de kikötöm magamnak, hogy őt egészen rendelkezésem szerint kezelhessem. . • ' Szava remegett a szenvedélyes, vágytól, ahogy ezt mondta. — Jó, jó, — szólt a doktor. — Legyen az öné! Csináljon vele, amit akar! Csalja meg őt, kösse be a szemét, csavarja el a fejét, ahogy birja. csak elmennie nem szabad innét mindaddig, mig bizonyosak nem leszünk abbán, hogy nem ói that nekünk. Gúnyos mosollyal hozzátette: — Egyebekben ..pgjilg sok szerencsét kívánok önnek, Ilka. El kell ismernie, hogy ön még mindig csábítóan szép asszony és Rózsikéval sikeresen verseny cz- Het, Hiszem is, hogy ön fogja kivívni a győzelem pálmáját. . ....... — Igen,'enyém!lesz a győzelem pálmája, — kiáltott Ilka önérzetesen. — Ki fogom én tépni szivéből a leányhoz való szerelmét! Ugyan mit is szerethet egy ilyen leányon, moly éretlenségében még fanyar, mint a vádkörte. Az érett asszony, csak az tud igazán szeretni. Szerelme, mint az Ízes gyümölcs. —v Jó, jó, — nevetett a doktor. — Az Ízlések különféléik!- . . / / -— Tudom, tudom, vén lator, — kiáltott Ilka nevetve.— Ön is azok közé a gonosz férfiak közé tartozik, akiknek olyan különös Ízlésük van. No de ez nekem most éppen kapóra jön. , Sóvár vágyat fejezett ki a doktor szeme: képzeletben látta Rózsika igéző alakját,, ahogy karjaiba zárja őt .. . Ilka kitalálta gondolatait és így folytatta: •— Nos, úgy hiszem, módomban fog állam Aladárt Rózsika hűtlenségéről .mielőbb meggyőzni. Hadd lássa saját széniével,. mint vesztegeti Rózsika egy nő legdrágább kincseit egy olyan vén gavallérra, mint Ön. lialfalia! Ez roppantul hatni fog rá és forró szerelme féktelen gyűlöletté fajul, á, . Morvay elégedetten bólintgatótt szürke fejével és szemével ravaszul hunyorgatott maga elé. ! — Nagyon jó, nagyon jó,— mormogta kezeit dörzsölve. Igazin pompásán van kieszel vé! — Doktor, — kezdte Ilka újból. —- Tehát ebben állapodunk meg. Földváry Aladár egyelőre még itt marad, de nem ám abban a rideg sötét zárkába zárva! Azt akarom, hogy társadalmi állásához illő elegáns szobát kapjon, amelyben jól érezhesse magát és semmi se emlékeztesse őt arra, hogy tébolydában van. — Ezt a kívánságát is teljesíteni fogom, — jelentette ki Morvay. — De viszonzáskép megkívánom, hogy ön is támogasson engem abban a nagy küzdelemben .mellyel Rózsikat akarom meghódítani. — Nagyon szívesen, doktor! Hisz tudja, mennyire gyűlölöm azt a kígyót. Érdekemben fekszik, hogy ön célt érjerr,- ez viz lesz az én malmomra. Ne de most keressük fel Földváry Aladárt! A szegény fiatalembert tüstént ki kell szabadítani szörnyű helyzetéből. Azt akarom, hogy .még ebben az órában hozzá méltó környezetbe jusson. .-r- Azonban szükséges, hogy őt kissé elkábitsam, — válaszolt Morvay. — Nem szabad észrevenníe, hogy őt e cellából egy másik helyiségbe viszik. Ilka erre igenlőleg bólintott s indultak azon cellához, melyben Aladárt fogva tartották. A fájdalom okozta kimerültség félig már el is kábította Aladárt. Szeme csukva volt és nem is hallotta belépni a doktort. — Éppen jó, —súgta Ilkának Morvay. — A körülmények igazán kedveznek önnek. Halkan Aladárhoz lopózkodott és valami kábítószert, melyet a tomboló őrültekre való tekintetből mindig magával hordott, orra alá tartott. A hatás csakhamar jelentkezett is.' Aladár feje lekonyult, szemei meg jobban lecsukódtak, mély álomhoz hasonló, aléltság fogta körül érzékeit., XIV. FEJEZET. Esperanza nővér. Néhány órával később a történtek után Földváry Aladár gróf bágyadtan felnyitotta szemét s álmodozva néztt szét. Kezével megtörölte szemeit, mintha nem jól látna, majd a homlokát is elkezdte dörzsölgetni, mintha szükségét érezte volna, hogy ezzel tevékenységre serkentette szunnyadó emlékezetét. Vájjon álom-e mindaz, ami őt körülveszi, vagy igazán ébren van már? Végre kerekre nyitotta szemeit és körülnézett. Semmi kétség, egy igen díszesen berendezett szobában látta magát, mely áz úri kényelem minden igényeit kielégíthette. Szép hófehér puha ágy volt alatta, lábainál keleti szőnyeg, az ablakok nagyok és világosak s a tükörüvegtáblákon keresztül barátságosan sütött be a nap. Fejének sajgását hüs légáram segíti enyhíteni. — Csak nem vagyok megbabonázva? — tűnődött magában. Ekkor a szoba egyik szögletében fölemelkedett egy alak és közelebb jött. Külseje is már alkalmas volt arra, hogy kellemes békét sugározva, jótékony hatással legyen a betegre. Ruhája után ítélve, ápolónővérnek látszott. Fején a szokásos fekete föveg, elől két fehér lebbennyel. Arca azonkívül fehér vászonkendővel körül volt kötve, úgy hogy csak a szeme látszott ki belőle. De ez a kevés ís, amit arcából látni lehetett, arra mutatott, hogy nagy szépséggel van felruházva. — Hol vagyok? — kérdezte Aladár. — Annyit mindenesetre kivehetek, hogy már nem vagyok ama borzasztó helyen — valahogy kiszabadítottak. Ámbár sehogysem tudom megmagyarázni magamnak, miképen történhetett meg ez a csoda, de megtörtént és én hálát adok neked nagy Isten, hogy engem ama szörnyeteg kezéből kiszabadítottál! —Földváry Aladár gróf, — szólalt meg a jámbor nővér szelíd, áhitatos hangon, — ön jelenleg egy szanatóriumban van, mert ön beteg, nagy beteg! Erős idegláza van. — De miképpen kerültem ide? — Önt néhány nap előtt az erdőben találták egy nagy fa alatt, nem messzire a várostól. Arra menő jószívű emberek szedték fel önt és idehozták ebbe a betegápoldába. Három napig feküdt súlyos ideglázban és a heves önkívületi rohamok életét veszélyeztették. Leírhatatlan ámulattal hallgatta Aladár ezen szavakat. Ö tehát beteg volt, súlyos beteg —nehéz idegiáza volt és félrebeszélt. Valóban, még most is zug a feje, halántéka lüktet és olyan gyöngének érezte magát, hogy alig birt fölemelkedni. A jámbor nővér igazat mondott, élete csakugyan veszélyben fórgott. De akkor hogy áll a dolog a minap elzjalott eseményekkel? A Rózsikéval való találkozás — benyomulás a tébolydába — az ott töltött borzalmas éj, ama szörnyű pillanat, midőn Morvay doktor a téboly veszedelmes mérgét koponyájába akarta fecskendezni, mindez nem lenne valóság, hanem puszta álom? Lehetetlen! — Az égre kérem, jámbor nővér,— szólt félelemtől gyötrődve, — jöjjön kissé közelebb ágyamhoz és udjpn nekem nyílt és határozott választ kérdéseimre. Még nem szabad nagyon sokat beszélnie uram. — válaszolt a szent ápolónő. — A főorvos szoboruan meghagyta nekem, hogy ne beszéljek önnel sokat. De látom, hogy valami titkolt gondja, vagy bánata van és á nhajlandó vagyok a magam részéről mindent elkövetni, hogy lelkének békéjét visszaadjam. Beszéljen hát! — Nos hát, jámbor nővér, könyörülön rajtam és mondja meg nekem, vájjon csakugyan betegápoldában vagyok-e? — Úgy van, a Szent Erzsébet-kórházban. — És egyenesen az erdőből hoztak engem ide? — Úgy hallottam! Ön az erdőben összeroskadt és eszméletlenül feküdt, senki sem tudja, hogy meddig. Ah, ha visszagondolok azokra a borzasztó szavakra, amiket önkívületi állapotában összebeszélt, még most is összeszorul a szivem. — Én tehát félrebeszéltcm. Ah jámbor nővér, .nagyon kérem, mondja meg mit beszéltem, mit hallott? — Ön azt álmodta, hogy tébolydában van és mindig csak ezt az egy nevet hangoztatta: Rózsika! Rózsika! Nagyon drága lehet önnek ez a név és ma éjjel kérve-kért engem, hogy űzzem el azt az embert, ki méregfecskendővel fenyegeti önt, eközben mind a két kezével fogta a fejét és szivszaggatoóan nyüszörgött. — Ah, tehát mindezt csak álmodtam volna? — kiáltott fel álmélkodva Aladár. — Agyamnál tehát nem volt az az ember a méregfecskendővel és nem is kábított el kloroformmal? — Ellenkezőleg, mindent elkövettünk, hogy önt kiragadjuk kábultságából. Istenem atyám, nem is csoda, hogy midőn a főorvos aggódó gonddal vizsgálhatta az ön állapotát — ez a rettegett elmeorvosra vonatkozó álmot támasztotta önben. De elég legyen ebből er.ynyi, gróf ur! Igyekezzék aludni, én addig virrasztóm fogok ágya mellett, mert ide vagyok rendelve ápolónőnek. — Mi a neve, jámbor nővér? — Esperanza! — Igazán ritka és előkelő név, — suttogta Aladár — Reménységet jelent! Bágyadtan visszahanyatlott a párnákra. Sokáig feküdt igy mozdulatlanul, szeme be volt csukva, de nem aludt. Lélekzete elárulta, hogy ébren van. Erőteljes, domború melle egyenletesen emelkedett fel és le, a takarón nyugvó kezei halkan remegtek. így igazán nagy betegnek látszott. A jámbor nővér, ki Esperanzának nevezte magát, az ágy lábához vonult vissza és kámzsája alól vizsgálódó szemmel nézegetett az ágyon fekvő szép fiatal férfira. Szeme olykor sajátságosán fölragyogott és az apácaruha alatt lázasan földobogott a kissé dús kebel. Ekkor Aladár egyszerre felriadt. Az ágyban kiegyenesítve magát, kezét kiterjesztette ápolónője (elé. Halvány arca hirtelen kipirult. — Esperanza nővér, — kiáltott remegő ajakkal, — még csak egy kérdésre feleljen nekem, ön azt mondja> hogy az erdőben akadtak rám és jószivü emberek hoztak ide, ebbe a betegápoldába. Oh mondja, nem volt köztük egy fiatal nő, szép, mint egy angyal, selyempuha aranyfürtökkel, ki szebb, mint a fakadó hajnal és szeméből az ártatlanság bája tükröződik. Dubay Rózsika a neve — oh szóljon, nem volt-e ő is azok között, kik engemet idáig kisértek? — Nem, — válaszolt ridegen Esperanza. — Ilyen nőt nem láttam, nem is hallottam róla semmit sem. — De az erdőnek azon részében találtak engem, mely Morvay dr. tébolydájának átclenében van, ugyebár? — Morvay doktor tébolydája? — kérdezte a jámbor nővér és ismét a beteg felé fordította arcát. — Igen, igen, ön azt a jeles intézetet gondolja, mely a város közelében fekszik? — Önt nem ott találták, hanem az erdőnek egészen más pontján. — Vadászruhában voltam, ugy-e? — Úgy van! Bizonyára vadászat közben érte el önt ama veszedelmes nyavalya. Még sarkantyú is volt a csizmáján, ami arra mutat, hogy alighanem lovagolt. — És a lovam? — Senki sem tudja, mi lett belőle. De most már elég, sőt nagyon is sokat kérdezett. Most kérem, pihennie kell; itt van ez a hűsítő orvosság, ezt most beadom és nagyon jól fogja érezni magát tőle. Az apácanővér összeöntötte a gyógyszert, mely kellemes illatot árasztott és ezüsttálcán eléje tartotta. Ámde Aladár határozott kézmozdulattal visszautasította. — Most nein, — szólt izgatottan. — Mindenekelőtt írni akarok atyámnak. Ön már tudja a nevezet, bizonyára leveleket is találtak kabátom zsebében, amelyekből kilétemet megállapították. Atyám idősb Földváry Aladár gróf, kinek birtokai a Tisza mentén vannak. Be fogja látni, hogy betegségemet legelsőbben is ővele kell tudatnom. Kedves nővér, legyen szives nekem papirt és Íróeszközöket hozni. — A főorvos ur nem engedte meg, hogy ön leveleket Írjon, — vetette ellen Esperanza. — Ennélfogva nem teljesíthetem kívánságát. Oh, jámbor nővér, könyörüljön rajtam, — kiáltott föl Aladár. — Nem látja be ,hogy legelsőbben is atyámat kell, hogy értesítsem hollétemről, miután kétségkívül aggódik miattam. Két nap óta hirt sem halva felőlem, végre mégis csak meg kell tudnia, hogy hol vagyok. — öli én belátom, — felelte Esperanza. — Meg is teszem amit kíván, nehogy még jobban íölizgassa magát. De attól tartok, hogy ön még nem birja saját kezével megirni a levelet. — Megkísérlem. Szilárd akarat sokra képes. Néz zen ide, már föl tudok ülni az ágyban. Adja ide azt r tálcát, ezt magam elé fektetem, a papirtost rá s úgy fog menni az irás, mint a parancsolat. Esperanza előadta a szükségesket és Aladár a következő sorokat vetette papírra az irónnal: Szeretett drága atyám! Súlyos idegláz által betegágyhoz vagyok láncolva a Szent Erzsébet kórházban. Mindamellett ne aggódjá miattam, kedves atyám! Föl fogok gyógyulni, mert hisz még fiatal vagyok! Ezúttal azonban más kérelmem lenne hozzád, illő tőleg atyai szivedhez, hiszem is, hogy nem fogod megtagadni. E sorok vétele után azonnal indulj útnak é? keresd föl egy bizonyos Morvay doktornak az elmegyógyintézetét és tudd meg, nincs-e ott egy Dubay Ró zsika nevű fiatal hajadon, a zelmebetegek között. Atyám, nem igen tartom kizártnak, hogy erőszakkal tartják ott azt a leányzót, ki meghódította fiadnak a szivét s kit én, ha Isten is úgy akarja, mint Földváry Aladárné grófnőt óhajtanék őseimnek kastélyába vinni. Drága jó atyám! Szabadítsd ki őt, mert fiadnak élete és boldogsága ettől függ. Ölel és kezeidet csókolja hü fiad: Aladár.” Esperanza nővér a gróf vállán át elolvasta a levelet. Ha Aladárnak módjában állott volna csak egyetlen egyszer is megfigyelni arcát, az írón kiesett volna kezéből s ő képtelen lett volna befejezni a levelet és borítékba tenni. — Most még csak a cimet irom rá, — szólt Aladái örvendezve, hogy oly szépen végig tudta Írni a levelet — Nemde, Esperainza nővér, ön magára vállalja a lévé1 elküldését? Oh, ne utasítsa ezt vissza! Gondolja meg, hogy egy nemeslelkü ártatlan leánykának az élete függ ettől. Oh Istenem, csak legalább tudnám, hol végződik a valóság és hol kezdődik az álom! Vájjon igazán beteg voltam-e, vagy minden, minden csupán álom-e, ami velem és körülöttem történik? — A levél rögtöri fel lesz adva, — biztosította őt Esperanza. — Ennek fejében aztán ön szépen szót is fogad és beveszi az orvosságot. — Most már szívesen, Esperanza nővér, — válaszolt Aladár, mialatt a reménység boldog mosolya játszadozott ajka körül. — Fogadja köszönetemet mindazért a sok jóért, melyben részesített s a hűséges ápolásért, melyet betegségemben tanúsított — nyújtsa kezét, Esperanza nővér, hadd csókoljam meg. (F* ily latjuk) A csecsemők immunitása ANN ARBOR, Mich. —A michigani egyetem hallgatói megállapították, hogy az öthónaposnál fiatalabb csecsemők immunizálására irányuló törekvések gyakorlatilag hatástalanok. Kísérleteik során 373 csecsemőt oltottak be különböző szérumokkal s kiderítették, hogy a gyermekek többségének szervezetében nem alakult ki megfelelő védettség a betegségek ellen. Megállapításuk szerint az öthónaposnál fiatalabb csea» csemők szervezete még képtelen arra, hogy kiépítse saját védekezési mechanizmusát a betegségek ellen. Ebben az időszakban az anyavérrel szervezetébe átkerült antitestek védik bizonyos mértékig a betegségek ellen. Alexander Ferenc professzor meghalt LOS ANGELES. — Dr. Alexander Ferenc, a világhírű pszichiáter, a los angelesi Mont Sinai kórház pszichiátriai osztályának igazgatója Palm Springsben lévő otthonában szívroham következtében elhunyt. 73 éves volt. Dr. Alexander — néhai Alexander Bernát budapesti egyetemi tanár fia — Freud munkatársa volt, Chicagóban volt egyetemi tanszéke Californiába jövetele előtt. Munkásságával és 'kutatásaival az egész világ tiszteletét váltotta ki. Özvegye Anita Alexander és két leánya gyászolja. Egyenlők és egyenlőbbek NYÍREGYHÁZA. — Itt, mint az egész Minden-a-miénk országban mindenki egyenlő, nincsenek többé társadalmi osztályok, rangok. De vannak Nyíregyházán proletárok, kik néni egyenlők, hanem egyenlőbbek. Az Anna eszpresszóban, vagyis kávéházban hétfőtől szerdáig és pénteki napokon mindenkit egyenlően kiszolgálnak, de csütörtökön, szombaton és vasárnap az egyenlőknek tilos a bemenet, ezeken a napokon az egyenlőbbeket szolgálják csak ki: azokat, akik legalább 20 forintért rendelnek ételt-italt. A városi tanács azt állítja, hogy ilymódon igyekeznek 'a “jobb közönség-’ védelméről gondoskodni... Ahol nem érhet baleset... NEW YORK — Ide várják látogatóba Gut Miklós magyarszármazásu angliai zenészt, Ilubay Jenő tanítványt. Repülőgépen jön, mert az biztosabb, mint a hajó. Honnan tudja? Hát onnan, hogy ő a Lakonia nevű görög óceánjáró gőzös zenekarának vezetője volt és a hajója elmerült az Atlanti-óceán mélyében, 119 utasa a tengerbe veszett, Gut Miklós 15 órán át úszkált mentőövvel a veszettül hullámzó, hidög tengervízben. mig végre kimentették.
