Szabad Sajtó, 1964 (56. évfolyam, 1-53. szám)

1964-11-19 / 47. szám

6. OLDAL 4/ARAf «A t’** Thursday, Now 19, 1964 f VITA A RABNEMZETEK JÖVŐJÉRŐL . NEW YORK. —■ Az Euró jpai Rabn em z€tek Szövetsége Ilik ülésszakán«' lk megnyitó ülésén John C. Hughes, a Sza­bad Európa Bizottság igazga­tóságának elnöke, a világhely­zet elemzése során ug.y véle­kedett, hogy a kommunista "táborban mutatkozó s’zakadá­­snk,at ki kellene használni minden módon, háborús be­­! avatkozás kivételével, “A ke­leti fronton nem minden csen­des ...” — mondotta. Eugene Lyons, a Reader’s Digest főmwrjkatársa, így nyi­latkozott: “Ha mi cserben­hagy juik az uj barbárság által elnyomott milliókat Kubától Koreáig, Kelet-Né metor szág­­tól-Tibetig és magában Orosz­országban és Kínában, akkor nem. érdemeljük meg a sza­badságot, amelyet itthon él­vezünk. és ezt el is fogjuk ve­szíteni.” Nagy Ferenc volt magyar miniszterelnök kritizálta a búza vásárt. Szerinte búzát a szovjetnek csak azzal a fel­tétellel lett volna szabad el­adni, hogy engedményeket tesz az elnyomott európai nemzeteknek. Msgr. Varga Béla elnökölt a délutáni ülésen, amelyen emlékérmet és* oklevelet nyúj­tottak át Ebnest A. Gross ame­­, rikai U. N. delegátusnak. Mr. Gross annak a meggyőződésé­nek adott kifejezést, hogv a szovjettel folytatott vetélke­désben túl kell lépnünk azon a határon, amelyet a kommu­nista kormányok ma még biz­tonságosnak tartanak. Ennke eredménye lenne, hogy gyen­gülne Moszkva keze a szovjet blokk országaiban s követke­zésképpen — a moszkvai vé­delem gyengülésével — gyen­gülnének a köaépeurópai ön­kényuralmak is s nem tud­nának ellenállni a fejlődési folyamatnak, alattvalóik nyo­másának, amely több szabad­sághoz és demokráciához ve­zetne. , Érdekesein fejtegette Au­gustin Papa a romániai hely­zetet. A javulásnak és enyhü­lésének minden jelét öröm­mel kell fogadnunk. De tisz­tában kell lennünk azzal, hogy nem történt alapvető változás. Románia változatla­nul a szovjet gazdasági együttműködés szervezetében van. Románia látszólagos füg­getlenségét a Moszkva és Pe­king közti konfliktus dolgá­ban nem szabad túlbecsülni — azt a függetlenséget Moszkva rendelte meg Buka­restben. A Szövetség főbizottsága megválasztotta az uj vezetősé­get a 11-iik ülésszákra. A fő­titkár magyar helyettesét, Gáspár Ödönt újra megvá­lasztották. HONTHY HANNA AZ ELŐ LEGENDA BUDAPEST. (EEC). 1 Még mindig uralja a színpa­dot, valósággal társadalmi in­tézmény, írja róla lelkendez­ve a Népszabadság abból az alkalomból, hogy Gsiky Ger­gely “Nagymama” cimü da-! rabjában lenyűgöző sikerrel .játs-za a nagymamát ... Ki hitte volna, hogy a “polgári szórakoztatás” nagy ellensé­gei, a kommunisták adózni fognak egyszer a polgári szó­rakoztatás nagyasszonyának, Honthy Hannának: “Egy or­szág óvja a legendáját, azt ugyanis, hogy .idősebb, mint .amennyi. A franciáknak Mis­­tinguette a nagy öreghölgyük — nekünk Honthy Hanna.” Érdemes idézni a teljes mél­tatást, a magyarországi kom­munista párt központi lapjá­ból, mert igy még a legpol­gáribb színházi kritikus sem tudta méltatni Honthy Han­nát. Ezt Írja a Népszabad­ság: Most is, mikor ebben a hi­res szerepben lép föl és akkor is, amikor egyebet játszik, vagy csak az előadói emelvé­nyen jelenik meg, egy külö­nös szertartásnak lehetünk tanúi. Mielőtt bármi történ­ne, mielőtt méigcsa-k sejtelme lenne a publikumnak, hogy kis fog ma este Honthy Han­na megjelentetni, milyen sze­repe lesz a történetben: már­is kialakul köztük—Honthy é3 miiköztünk — a cinkosság, valamiféle összebeszéltség. Mert Honthy több, mint szimésznő, bármilyen jó szi­­nésznőnél is lényegesen több — egy esténként színre lépő legenda, Honthy Hanna mí­tosz,. Önmaga mítosz,a, vagy az operettmüfajé, vagy ta­lán mind a kettőé együtt ? Ne­héz ezt boncolni. Mi ez a mítosz, a közmeg­egyezés, amely elfogadja őt annak, akinek hiszi a közön­ség? Amikor a színpadra celeb­rálja magát, az már maga szertartás. Külön, megsza­bott, ünnepi rendje van ennek. Megjelenik diadalmasan egy lépcső tetején, vagy megáll a hátsó ajtónál, mindig csak ki­rálynőién egyedül, bevonul a színpad hátsó közepéig dia­dalmasan, azal a mosollyal: tessék, itt vagyok, nektek va­gyok itt, s miéig mindig itt vagyok nektek! Szép. És asszonyi. És hódú tó jelenség. A szorgalomnak, a megtartóztatásnak, a cél­tudatos életnek és munkának, az állandó tréningnek és te­hetségnek folytonosságától ilyen szép, asszonyi és hódí­tó .Mostanában a harmadik évtizedük végefelé minálunk a primadonnák elkezdenek gcmbölyödni és tokát ere&z­­tensik a bonvivánok és amo­­rózókmak tiszteletreméltó po­cakjuk kerekedik, de Honthy könnyüléptü marad, tud még palotást táncolni méltósággal s valcert álmatag pillangósze­­rüséggel. Szép és vonzó koro­sabb hölgy, aki eszközeinek birtokában van. Hangja épp oly fénylőn cseng, mint egy­kor és nem a kegyelet adja meg számára a mindennapi sikert. De nem is arról van szó, hogy tud-e Honthy énekelni és táncolni, és hogy miiként hajtja végre ezeket a müvele-j teltet. Azt a bizonyos varázst kutatjuk, amitől Honthy a' Honthy. Évek óta o’yan szerepek­ben látjuk, ahol idős hölgy­ként a lángoló operettszere­lem közeliben (egyengesse bár vagy összekuszálja a fia­talok útjait) időről-időre visz­­szacsillan neki ifjúsága, a szerelem — mi több: a sze­leiméit. Tapasztalt és szere­lemben hivő, bölcs asszony­ként látjuk, aki néha előre­lép a rivaldához, összeka­csint a közönséggel, és azon a, bizonyos, sokat sejttető egyéni hangján, szinte az or­rán szűrve át a szót, leszól valamit a nézőtérre, csak oda intézve a szót, hogy a szín­padon élők mindezt nem tud­ják, csak a mi kettőnk tit­ka. A mi kettőnké: az övé és a közönségé. Mi ketten tu­dunk valamit fölényesen és biztonságosan, de nem mond­juk el senkinek. Megőrizzük titkunkat a . harmadik felvo­nás általános boldog végéig. S ez a titok, azt hiszem az, hogy a végén minden jóra for­dul. Nemcsak a színpadon, hanem az életben is. De azért nagyon fontos a pillanat, a jelen. S ezt mondja akkor is, mi­kor valami pikánsát közöl úgy, hogy a nevetőizmait összepréseli és majdnem tel­jesen zárt fogakkal sziszeg valami sikamlósát, persze, ár­tatlanul, nagymamásan si­kamlósát, de rögtön utána a szája elé kapja a kezét és a szeme nevet; hát mit szólnak hozzá? ezt nem lehet abba­hagyni ! Színészi eszközei nem' túl sokszínűek. Többnyire belül­ről jön a ragyogás, a kimos­­datott mosoly. Néhányszor az égre néz, előrehajtott nyak­kal, kissé félrebiccemtett fej­jel áll, kontraposztoisan ül a szalon székeiben, szoknyája szegélye alól kacéran kicsusz­­szintva cipője hegyét, mindig kéznél van egy kis fehér zseb­kendő. vagy a selyem kézitás­­' kában, vagy a tenyerébe gyűr­ve szorongatja; ha pedig kap­csolatot akar teremteni vala­melyik partnerével, megfogja a vállát,, vagy megragadja a kéziét, bizalmába fogadja va­lósággal és azt a bizalmat, ami eltölti ekkor, lelkivé is ki akarja terjeszteni. Hangváltásai brilliánsak. A “Nagymama” második felvo­násának végén, amikor örö­mében rajong, égre emeli sze­mét, mosolya szinte idvezült és boldogságában el-elhal a hangja, akkor egyszercsak felcsatan erélyesen és rnarko­­tályosnósen; ‘Mit akarsz? Mit támogatsz? Nincs szükségem rá! Fiatal vagyok...’ És ki­ront a színpadról. S igaza van. Fiatal. Egy találékony étterem tulajdonos Fort Washington, Pa.-ban, akinek több helyre volt szüksége, megvásárolt néhány öreg vasúti kocsit és azokat kidiszitve, éteremnek rendezte be. "A NEVEMET SOHSE KÉRDEZD" bennük is az apját kereste . .. — Carlo Pontival a római szépségversenyen találkozott ? — hangzott Moravia egyik kérdése.-—Igen, s ez volt a döntő fordulat életemben. Barát­nőmmel mentem el a szépség­­versenyre. Észrevettem, hogy a dobogóról néznek. Carlo Ponti volt az. Óda-küldött hoz­zám valakit. Megkérdeztette, nines-e, kedvem rásztvenni a szépségversenyen ? Ebben a pillanatban máris nyertes­nem éreztem magam. Csalód­tam; csak második lettem. De a verseny után Ponti oda­jött hozzám s elbeszélgettünk. Elmondta, hogy a többi kö­zött ő fedezte fel Lollobrigi­­dát és Alida Valiit is. Kérte, keressem fel irodájában. — És Pontiban találta meg azt az embert, akitől két tel­jesen ellentétes vágyának tel­jesülését várta — szakította élbe Moravia. — Hogyan érti ezt? — Úgy, hogy maga gyerek­­tora óta szabályos családi íletre vágyott. S mert ezt nem érhette el s másképpen tellett élnie, mint a többi lá­nyok, föléjük akart kereked­ik De ahogy az anyja nem er­rette el, hogy feleségül vehes­se az, akit szeretett, magá­nét; is el kellett viselnie, hogy Ponti egy másik nőhöz tar­tozik.. Következett hollywoodi út­ja — egyedül. Azután úgy Látszott, hogy rendbejön min­den. Válóper Mexikóban — Pontit elválasztották felesé­gétől — és házasság Ponti­val. S akkor jött az a bizo­nyos Mrs. Brambilla, aki a férjével bigámiával vádolta. Tehát a sors ismét utána nyúlt, hogy kiragadja a pol­gári életet a kezei közül. De nem törhetett össze. A “Two Women” világsiker volt. Két vágya közül az egyik telje­sült. +- Van egy visszatérő álmom—szólalt meg izgatot­tan Sophia. — Előttem öböl. Alkonyodik. A tenger vize si­ma és végtelen. A nap vörö­sen izzik a látóhatáron, s én rohanok a csendes vizen át feléje. Mit jelent ez? — Nem foglalkozom álom­­fejtéssel — felelt Moravia — de azt hiszem, a kaldeus jósok igy fejtették volna meg: a csendes öböl, amelyben más elmerülve szemlélődnék, a ma­ga számára csak arra jó, hogy rohanjon benne a nap felé, amely távoli, elérhetetlen és perzselő. Hány szerepre vá­gyik miéig? Úgy tudom, har­minchét filmje volt eddig. — Annyira, amennyi telik az életemből — feleli a meg­szállottak lelkesedésével So­phia Loren. NEW YORK — Janice Wil­liams néger liny, elvált szü­lők hét gyermekének egyike, a maga nyomorúságából azt a tanulságot ronta le, hogy segítenie kell mások nyomo- j ruságán. Social worker akart lenni. De ahhoz, hogy ezt a célt elérje, college diplomára J volt szüksége. De a college pénzbe került és Janice-nak nem volt pénze. Álmodozott: Ha valaki előlegezné neki a college költségeit, ő az adós­ságát az utolsó centig vissza­fizetné. Ezt az álmát megír­ta Earl Wilson newyorki ko­moly pletykariporternek. És a pl-etykariport olvasói közül sokan küldtek kisebb össze­geket. És egy gazdag penn­sylvaniai nő küldött nagyobb összeget és garanciát, hogy Janice college tanulmányai­nak összes költségét fedezni fogja: hogy Janice sohase tudja meg, ki ez a pennsyl­vaniai jótevője, a jövőben pe­dig legyen segítségére mások­nak, akik mint ő, college ta­nulásról és, népjóléti social worker munkáról álmodnak. Janice elvégezte a wash­ingtoni Howard University social worker kurzusát, meg­kapta a diplomat es mindjárt állást kapott New York vá­ros gyermtkségé 1 yzö hivata­lában. Az ő feladatainak egyi­ke volt: felkutatni férfiakat, akik otthagyták, cserben­hagyták. nyomorba döntötték családjukat. Az adósságát a pennsylva-j niai gazdag asszonynak nem tudta visszafizetni, mert nem | tudja, sohasem fogja tudni a nevét, a címét. Mégsem ma-j radt adós Janice: befizette a kölcsön összegét a pletykaro­vatvezető “ösztöndíj -alapjá­ba”, hogy akiknek olyan ál­muk van, mint neki volt, col­­legeba mehessenek és a sors mostoháinak segítséget tud­janak nyújtani —élelmet, ru­hát, hajlékot, és ... college tandijat. Janice tudásszomja oltha­tatlan, -segitőakarása határ­talan. Nemrég a newyorki pletykással közölte, hogy vissza akar menni a Howard egyetemre, hogy megszerez­ze a Masters Degree diplomát. És mi történt? Könnyű kita­lálni: megint jött egy na­gyobb összeg a pennsylvaniai hölgytől, akinek nevét Janice sohasem fogja megtudni. SOPHIA LOREN VALLOMÁSAI A választókról, akiket választottunk Az általános választások I (Washington városa) nem ál­­lezajlása után, minden állami lám és a kongresszusban nin-A kampánytól fáradt arccal Johnson elnök Austin, Tex.-ban TV intervjut ad, a történelem legnagyobb győzelme Után. Felesége az oldalán áll. Hallotta már...? . . . hogy egy nagyobb orkán egy óra alatt több energiát produkál, mint az összes ame­rikai üzemek 50 évi áramter­melése. . . . hogy Moszkvában körül­belül 90,000 Ivanov lakik. . . . hogy Amerikában körül­belül egy és félmillió ember­nek van fogorvosi biztosítása. Az Amerikai Fogorvosok Szö­vetségének számítása szerint 1970-ig a biztositottak száma el fogja érni a tizenöt mil­liót. A Szövetségnek már 22 államban van fogorvosi biz­tosító intézménye; ezek, ha­sonlóan a Blue Cross biztosi­­tásokhoz, nem haszonra spe­kulálnak, hanem csak arra tö­rekszenek, hogy mindenkor fizetőképesek legyenek. . . . hogy New Mexico körül­belül olyan kiterjedésű, mint Olaszország. . . . hogy a világ legmaga­sabb fája, a californiai réd wood, 367 és fél láb magas. nak a családi körülmények, csak ő maiga. Ha már szeren­csétlen helyzete miatt más, mint a többi, akkor nyíltan, emelt fővel más akart lenni. Nápolyban szépségversenyt rendeztek. A királynő első ud­varhölgye lett. Ez ösztönözte arra, hogy statisztának je­lentkezzék a “Quo Vadis” ci­­mü filmhez. Remélte, hogy talán az apja mégis támo­gatni fogja, de nem találta őt Rámában. Egyedül ment ki a filmvárosba. A rendező válo­gatott a csinosnál csinosabb lányok között. Amikor ráke­rült a sor, bemondta nevét, azt, amelyet apja után kellett volna viselnie: Sophia Scico­­lone s félve mondta utána, hogy csupán 14 éves. Ekkor a tömegből előugrott egy nő és magánkívül kiáltotta: “Nem igaz, ő nem Scicolone, csia-k egy közönséges fattyú!” Ez a nő Sophia apjának fe­lesége volt, aki szintén sta­tisztálni akart, mert a férje könnyelműsége miatt állan­dóan pénzzavarban voltak. Sophia szégyenében szinte megsemmisült. Szülővárosá­ból apja miatt menekült el, s ime az első lépésnél már me­gint az apja miatt vesztette el önbizalmát. Mégsem gyű­lölte meg az apját... A filmvárosban nem kapott több munkát. Fényképészei készítettek róla reklámképe­ket. Valahogy megélt édes­anyjával együtt, de akkor va­lami váratlan történt. Talál kozott egy gyerekkori pajtá­sával. Örültek egymásnak Kéz a kézben mentek az ut­cán. Egyszerre a fiú átölelte és erőszakkal megcsókolta Sophia rémülten menekült e tőle. Soha többé nem állt szó­ba fiatal fiukkal, csak éret­tebb férfiakban bízott. Talár fővárosában az úgynevezett Választói Testület tart ülést, amelynek tagjai az elnök és az alelnök megválaszitására szavaznak. Minden állam sza­vazói, lakosaik számának ará­nyában, “electorokat” válasz­tanak a novemberi általános szavazás folyamán és -ezek az elektorok választják meg tu­lajdonképpen az elnököt és az alelnököt. Amikor az Alkotmányt megszövegezték, úgy tervez­ték, hogy ezek a közvetett vá­lasztók, a saját meggyőződé­süket fogják követni, amikor az elnök személyét kijelölik. 175 évvel ezelőtt a távolságok tulnagyok és a közlekedés túl lassú volt és feltételezték, hogy az átlagos szavazópol­gár nem ismerheti más álla­mok kiválóbb közéleti egyé­niségeit. A helyi elektorok­ban biztak meg a szavazók, hogy a legmegfelelőbb egyé­neket fogják a tisztségekre kiiszrmelni, mert ezek, mint többnyire hivatásos politiku­sok, érintkezésben álltak az egész ország kiválóságaival. A viszonyok alaposan meg­változtak azóta. Néhány óra alatt mindenki eljuthat az ‘ország legtávolibb részeibe is, percek alatt beszélhetünk bárkivel az'országban. A saj­tó, rádió és televízió nemcsak a szőnyegen forgó kérdése­ket vitatja meg, hanem lehe­tővé teszi, hogy a jelöltek személyével és elveivel is magi ímerkedhess ünk. A Választói Testület mű­ködése puszta formasággá változott, ennélfogva az. egyes államok electoral arra adják szavazatukat, akinek a párt­jához tartoznak és akik a sza­vazatok többségét nyerték el. Az állam electorainak szá ma, a képviselek és a szená­torok számának az összegéve egyenlő. Ma 538 elector var az országban, mert száz -sze nátor és négyszázharmincö' I képviselő ül a kongresszus ban; az ország fővárosát pe dig külön három elector kép viseli. District of Columbia RÓMA. — Alberto Moravia, a legnagyobb olasz irók egyi­ke, kikérdezte Sophia Loren filmszinésznőt, oly kérdése­ket tett fel neki, amilyenek­re ő nem szeret, nem is szo­kott felelni. De Alberto Mo­ravia — az más! Ilyen nagy embernek nem lehet nemet mondani .. . Sophia Loren az iró kérdé­seire elmondotta, hogy 14 éves koráig Pozzuoliban élt, öreg bérházban lakott nyol­­eadmagával: — nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, az anyja és ők ketten a húgával. Az apa nem élt velük. Alig voit több egy fogalomnál. — Nem vette feleségül az any­ját. Gépészmérnök volt, Ró­mában lakott feleségével és törvényes gyermekeivel. Rit­kán látták, pedig az anyja halálosan szerelmes volt belé. Ez a szerelem 27 évig tartott. Mérhetetlen sok megalázást jelentett mind az anyának, mind két kislányának. — Anyám gyönyörű volt, s nekem ez fájt — mondja Sophia Loren. — Azt szeret­tem volna, ha szürke és je­lentéktelen, mint a többi ma­­- mák. De ö szép volt, és szi­­nészinő. Sohasem volt egészen ! a miénk... S elmondja, hogy apja re­mek megjelenésű, élni vágyó I felelőtlen ember. Szép arcán volt valami kegyetlen vonás. | Ajándékot csak egyszer adott | Sophiának: -egy pici autót. Ezt ereklyeként őrizte. Kimond­­! hatatlanul vágyott arra, hogy ők is olyan életet éljenek, mint mindenki más. Iskola­társaitól visszahúzódott. Szé­­gyel'lte, hogy az édesanyja I nevét viseli. A rokonok azt akarták, hogy tanítónő legyen , — de ő más pályára vágyott. I Olyanra, ahol nem számita­csen képviselve. Az 196Iá al­kotmánymódosítás tehát há­rom electort juttatott lakói­nak, hogy az ott (élők is bele­szólhassanak abba a kérdésbe, hogy ki legyen az Egyesült Államok elnöke. Hogy -az elnöki tisztet va­laki elnyerhesse, az electorok abszolút többségét kell fel­mutatnia. Ha senki sem érte ezt el (mert a szavazatok több mint két nagy pártra oszlottak), a képviselőházi vá­lasztja meg az elnököt a leg­több szavazatot nyert három jelölt köziül. A Választói Testület tag­jai az állami székiháziakban jelennek meg öt héttel a vá­lasztások után; december hó­napban, a második szerdát követő hétfőn. Szavazatukat Washingtonba továbbítják, ahol a szenátus és a képvise­­löház tagjai együttes ülésben számítják ki az eredményt. Mindkét Ház két-két ellenőrt jelöl ki, akik a szavazócédu­lákat átveszik s azután az államok abc rendjében felol­vassák a szavazatokat és azok összes számát. Az -egész él já­rást mindkét Ház jegyző­könyvben örökíti meg. ACNS Kínai atom politika PEKING — Vörös Kína atombomba robbantása óta fo­kozottabb összeköttetést ke­res Franciaországgal. Teshen Ji kommunista külügyminisz­ter gyakori kölcsönös állami látogatásokat javasolt. Elő* szőr egy vörös kínai kormány­­küldöttség menjen Parisba, ezt kövesse majd egy francia kormányküldöttség látogatá­sa Pékingben. Ez alkalomra Charles de Gaulle is meghív­ták Vörös Kínába. Teshen Ji külügyminiszter egy interjúban a két ország közös felfogásáról beszélt: — Először meg kell törni az atommo-nopoliumot, aztán szó lehet általános atomleszerelés­­ről. __

Next

/
Thumbnails
Contents