Szabad Sajtó, 1964 (56. évfolyam, 1-53. szám)
1964-01-16 / 3. szám
w 6. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday, January 16, 1964. SZERELEM KIIFÁRJAI Irta: KLltTÉSZ MIKLÓS Sarolta összerezzent, mintha delejes ütés rohant volna végig egész testén, majd figyelve ütötte fel fejét és nedves fényben csillogó szemével ránézett a lábainál térdeplőre. A nagy fölindulástól elakadt lélekzettel közelitett a gróf; most, most el kell dőlnie a kockának; a döntő fordulat nehéz pillanata elérkezett. — Vájjon nem ismersz, anyám, — kérdezte a leány emeltebb hangon, miközben puha kezével megragadta a szerencsétlen elmebetegnek csontos, kísérteties kezét. — Én vagyok az — a te Rózsikád — elveszett gyermeked, kit most az Isten visszavezérelt'hozzád. Szivszaggató jajszó reszketette meg a tágas szobát; az őrült hirtelen kiegyenesítette magát és olyan érővel, melyet elcsigázott, elsorvadt testéből alig lehetett volna feltételezni, megragadta a térdelőt és magához rántotta — egész közel, láztól égő tekintette szinte beleíuródott a megtalált gyermek szép ábrázatába. Elfonnyadt, lesoványodott keble görcsösen vonaglolt a fiehéz felindulástól, elannyira, hogy szívdobogását hullni lehetett, keble feszült, ajka végre mesgszólalt: — Rózsika? — kérdezte vontatott, kétkedő hangon I* Rózsika? — ismételgette egyre, majd egyszerre irtózatos, velőtrázó kiáltásban tört ki, mely lassankint térfagyasztó hahotába ment át, végre megfogta a szép teányt és úgy eltaszitotta magátló, hogy az hátrafelé támolygot egész a gróf lábáig. — Rózsika! — üvöltötte az őrült, mialatt halvány keskeny ajka mögül félelmesen csillogtak elő kiálló fehér fogai és lázban ég őszeme, úgyszólván csordultig úiegtelt az emésztő és fékezhetctlen harag dühével. » — Nem, nem! — rkácsolta rekedten, — nem vagy Rózsika — nem te vagy a lányom, hahaha! Engedjetek ti — hadd menjek gyermekemhez, hadd keresem őt — nem halljátok, hogy hogyan kiált segítségért? Fogvatartják szegényt — oh a nyomorultak! kell őt szabadítanom, széttöröm az ablak rostélyait. — Csalók vagytok mind, — kik vesztemre törtök, — meg akartok ölni, pedig mit vétettem én nektek? Ezen szavak után szivszaggató zokogásba tört ki a szegény szerencsétlen elmebeteg. A roham annyira elővette őt, hogy elvágódott a padlón, görcsös vonaglás rcmegtette meg szikár, roskatag testét. Irma rögtön' segítségére sietett. Erős karjaival átnyalábolván őt, közeli ágyába fektette s kanalas orvosságot adott be neki, mely a beteg izgatottságát lecsillapította és jótékony álmot varázsolt szemére. Géza gróf pedig ezalatt kivezette a szobából a leányt, ki minden tagjában reszketett. Arca oly fehér volt, mint a fal, közbe-közbe félve tekintett hátra és -sak akkor csillapodót le, mikor a kert túlsó végébe értek. Ott egyszerre kimerültén egy gyeppadra roskadt, mely egy százados hársfa alatt volt, kimondhatatlan fájdalmában tenyerébe rejtette arcát és elkezdett keservesen zokogni. — Ne busulj, gyermekem, — szólt vigasztalólag a gróf s leereszkedett hozzá a gyeppadra — Kérlek, szedd össze magad! •— Nem, item! — kiáltott a leány kétségbeesve. Oh atyám, mily szörnyű kínokat, mily kimondhatatlan gyötrelmeket kell az én szegény szerencsétlen anyumnak elviselnie! Ah, miért is nem vehetem magamra kínjait ,miért is nem szenvedhetek helyette én! Jó Istenem, ott fenn az egekben, fogadj el engemet áldozatul szegény anyám helyett. A gróf mély megilletődéssel tekintett a szép leányra. Ha az őrültnek előbbi szörnyű kitörése alatt egy percig talán ingadozni kezdett volna abbeli hitében, hogy vajjen ez-e az ő elveszett gyermeke, most az őszinte fájdalom láttára és hallva istenes szavait, a kételynek utolsó árnya is eltűnt szivéből. Meg is ragadta a leány kezét, keblére vonta őt és csókot nyomott fájdalomtól vonagló ajkára. — E nemes gondolkozásról ismerek rád! — kiáltott lekesülten. — Most már tudom, hogy te vagy Sarolta igazi gyermeke! Apai örömmel üdvözöllek és kiáltom feléd: Isten hozott. Ami ma nem sikerült, lehöt, hogy sikerülni fog a második vagy harmadik összejövetelkor! Ebben segítségünkre lesz a jó Isten! Éppen azért csillapodjál le gyermekem sikerülni szegény édesanyád zavarodott elméjében felkölteni a rád való viszszaemlékezést — és akkor nemcsak szerető atyával fogsz bírni, ki mindent megtesz, amit szemedből kiolvas, hanem lesz anyád is, kit azonban e pillanatban nélkülöznöd kell, szegény gyermek! De most jer, hadd íputassam meg a termeket, melyekben ezentúl lakni ijogsz. Már régtől fogva készen tartottam mindent arra áz esetre, ha megtalállak és haza hozlak. Amint látom, eddig sanyarú sorsban éltél és talán nélkülöztél is — nos, e naptól fogva uj életet kezdesz — mert most már nem Dubay Rózsika, hanem Szentiványi Rózsa grófkisasszony a neved! A feketefürtös szép baba lehajolt apja kezéhez és megcsókolta. — Atyám! — kiáltotta hálatelten és utánozhatatlan bensőséggel és szeretettel emelte föl könytől csil, lógó szemeit a grófra. — Ezentúl egész életem nem lesz más, mint az ön iránti hálának és szeretetnek szakadatlan láncolata. Őszintén mondom, hogy nem vágyódom ! uj rangom fényes pompája után, a gazdagság nem vonzza lelkemet, mindezek nélkül bízvást ellehetek — ~!sak egyet kíván a szivem: itt lenni apám közelében, őt szeretni és buzdulni az ő nemes példáján. A gróf el volt ragadtava. Megilletődése tetőpontját érte és leányát megölelve igy szólt: — Ezen szép szavak dicséretedre válnak, gyermekem. Nemes szavak csak nemes lélekből fakadhatnak és erre én büszke vagyok. De most menjünk föl a kastélyba. Égek a vágytól téged olyan ruhában látni, mely megfelel mostani társadalmi állásodnak és grófi ran!godnak. Elindultak a kastély felé, melyhez árnyas fasor vezetett. — Egy nagy kérésem lenne önhöz, kedves atyám. — Kérésed? Oh csak mondd ki, édes szivem, már előre ígérem, hogy teljesítve lesz. Nem képzelhető olyan kívánság, melyet a legnagyobb készséggel és örvendező szívvel nem teljesítenék. — Oh, csekélység az egész és csupán csak nevemre vonatkozik. Tudom ugyan, hogy boldogtalan anyám — kétségkívül egyetértve veled — Rózsikénak nevezett el engem. Ámde derék nevelő atyám, Dubay Gáspár, Lola nevet adott nekem. Lásd, kedves papám, a hosszú évek során át annyira megszoktam ezt a nevet és egész lényem úgy összeforrt vele, hogy nem szeretnék megválni tőle. Mivelhogy pedig nevelőatyámat, ki sajnos, néhány hét előtt a siralom völgyéből elköltözött — nagyon szeetem és iránta való kegyeletből hűséges szívvel szeretném megrizni azt a nevet, melyet tőle nyertem. — No, ha csak ennyi az egész, kedves gyermekem, akkor már rendben is vagyunk. — Leszel tehát nekem is éppoly kedves és hőn szeretett Lolám, mint Dubay apónak voltál. Ez alatt elérték a kastélyt és annak egyik mellék-, bejáratán beléptek. A szobák, miket a gróf elveszett leánya számára rendeztetett be, az első emeleten voltak és ablakai hátrafelé, a kertre néztek. Mondanunk sem kell, hogy ez a Lola, ki Rózsika gyanánt jelentkezett és ki az imént a gróf karján andalgott a százados fák alatt, Ilkának törvénytelen gyermeke volt, kinek átöröklött ördögi ravaszsággal sikerült mindjárt az első látásra meghódítani a grófot. A különben hiú és tetszelgős leány alig tudta magába viszszafojtani az öröm kitörését, midőn meglátta a bámulatos berendezésű szobákat, melyekben most őt a gróf kezénél fogva korulvezette. Nagyszerű fényűzés, amilyent csakis előkelő és gazdag grófi házakban lehet találni, tárult föl szemei előtt. Selyemtapéták, művészi képek és festmények, drága keleti szőnyegek, kárpitok, művészi kezek vágta bútorok, a műtárgyak százféle fajtája — szóval minden megvolt itt, ami az életet kellemessé és vonzóvá teheti. Lola ezalatt a rövid idő alatt is már annyira kitanulta a grófot, hogy teljesen tisztában volt azzal, hogy kell vele bánni. — Oh mily szép mindez, kedves apuskám, — kiáltott föl örvendezve. — Milyen megható az tőled, hogy oly gyöngéd figyelemmel gondoskodtál rólam, mielőtt még ismertél volna De Isten a tanúm, hogy mindezt a sok jót és szépet szívesen nélkülözném, szivesen lemondanék a világnak minden öröméről, ha ezáltal megválthatnám szegény anyámat a lelki vakság sötét éjszakájától. Géza gróf ezen magasztos szavakért magához ölelte Lolát és az öröm elragadtatásában csókolta meg ajkát. — De azért meg kell nézznünk, ami még hátra van, gyermekem, — mondotta és föltárt Lola szeme előtt egy végtelen kedves szobát, mely világoskék selyemtapétával volt bevonva. — Ez a legbelsőbb szobád, a Le szentélyed, a kis fészek, ahova a világ zaja elől visszavonulva, ábrándjaidnak élhetsz. Amott az a hófehér szekrény tartalmazza ruháidat — ugyan nyisd ki kedvesem és gyönyörködjél a szép ruhákban, melyeket Párisból hozattam és minden eshetőségre készen tartottam. — Drága jó atyám, — válaszolt Lola. •— Viselni fogem ezeket a ruhákat, ha kívánod, azonban legszívesebben egyszerű fekete ruhában szeretnék járni mindaddig, míg jó anyám egészsége teljesen helyre nem áll. — Nem, nem, gyermekem, ez úgy venné ki magát, mintha gyászolnád őt, már pedig csakis halottakért szokás gyászt viselni. Anyád még életbe van és remélhetőleg még számos évekig meg lesz tartva nekünk. Ezen szavak után föl nyitotta a nagy fehér szekrényt és Lola a fényes ruhák egész sokaságát pillantotta meg .melyek mind a legdrágább és legfinomabb szövetekből készülnek és értékes díszítéssel voltak kidolgozva. (Folytatjuk) Aki a Vatikán ura volt a pápa távolléte idején A pápa nemrégiben lezajlott szentföldi zarándokút ja idején sokakban merült fel a kérdés: ki helyettesitette távolléte idején a Szentatyát? A kérdésre nem is olyan egyszerű felelni, tekintettel arra, hogy nincs állandó ru tin-jellegü válasz. A katolikus egyház alkotmánya értelmében ugyanis nincs helyettese a pápának. Az egyháznak egy feje van és ez pedig a bíborosok álta’ j megválasztott főpap. Ezenfelül: rendkívül rit| kán fordul elő, hogy a pápa nem tartózkodik a Vatikán ban, vagy éppen elhagyja Rómát, tehát helyettesité sere gyakorlatilag ritkán kerül sor. A most megtett szentföldi zarándokút egyike voh azoknak a ritka alkalmaknak, amikor a pápát néhány napig helyettesíteni kellett. Helyettesét a Szentatya maga jelölte ki a 81 esztendős Clemente Micara /kardinális személyében. Micara kardinális nevét -—érdekes módon — kevéssé ismeri a külvilág, holott a pá pa után ő a Vatikán leghatalmasabb és legbefolyásosabb személyisége. Micara kardinális a Szentszék titkárságának a vezetője. Az idős kardinális alacsony termetű, kékszemii, fiataloskülsejü, jókedvű férfi. Szelíd mosolya gyakran bujkál szájaszegletében és Clemente Micara mindig készen áll arra, hogy egy-egy tréfát elmondjon, vagy meghallgasson. A kardinális egyúttal Róma vikáriusa is és ebben a minőségben Róma főpapjának, a pápának, ezen a területen, állandó helyettese is. Clemente Micara, János napa uralkodása idején betegeskedni kezdett és munkakörének nagyrészét másoknak kellett átadnia. János pápá halála és Pál pápa megválasztása után. azonban, a Szentszék titkárságának vezetője, hirtelen ismét tevékeny szerepet vállalt a Vatikán ügyeinek intézésében. A kardinális már évekkel ezelőtt, még akkor, amikot a jelenlegi pápa, akit akkor Monsignor Montininek hívtak, II. Pius pápa személyes j titkára volt, kijelentette,! hogy elkövetkezik majd a nap, amikor a Vatikán ural-1 kódúja Monsignor Montini lesz. A Vatikánban egyébként már egyszer rendkívül jelentős szerephez jutott egy másik Micara kardinális, akit 1846-ban a konklávé majdnem pápává választott, mig végül a második szavazásnál mégis IX. Pius mellett döntöttek. Ez a Micara kardinális a jelenlegi kardinális nagybátyja volt. Ez a kardinális 1817-ben halt meg, mint a Kardinálisok Szent Kollégiumának dékánja. Közismert volt szigo ruságáról és zárkózottsáságáról. Amint arról több Ízben be számoltunk, a Vatikánban ál tálában két csoportra oszlanak a kardinálisok: a liberálisok és a konzervatívok cső portjára. Van azonban egy harmadik csoport is, amelyet talán a “középutasok” el nevezéssel lehetne illetni. Ezek közé tartozik Cle mente Micara kardinális is Amikor legutóbb pápává lasztásra került a sor, Micarc kardinális minden befolyá sát és ékesszólását latba vetette, hogy ne a milano érseket válasszák meg, akit túlságosan liberálisnak tartott. Monsignor Montini, — a jelenlegi Vl.Pál pápa — megválasztása nem utolsó sorban Micara kardinális állhatatos munkájának volt az. eredménye. Amikor a jelenlegi pápát megválasztották, Micara kardinális sirt örömében. A Vatikán ura magához akarta ölelni, a kardinális azonban, idős kora ellenére, térdenállva csókolta meg a Szentatya gyűrűjét. A Micara család egyébként számtalan papot adott a katolikus egyháznak. A család sok nemzedéken keresztül, Frascatiban élt. Ez a kisváros Rónia déli hegyeinek közelében fekszik, lakói főként szőlőtermesztéssel foglalkoznak. A Micara család tagjainak jórésze üzletember és mindegyikük jómódú. Clemente Micara kardinális 1879-ben született Frascatiban, karácsony estéjén. A teológiát elvégezte és hittudományi, filozófiai és egyházjogi doktorátusi címet nyert: 1902-ben szentelték pappá. A fiatal, jólképzett papra felfigyelt a Szentszék titkársága és a Vatikán felszólította Clemente Micarát: végezze el a Szentszék diplomáciai akadémiáját. Ennek megtörténte után Micara egyideig a Vatikán külügyminisztériumában dolgozott, majd a Szentszék apostoli nagykövete lett Buenos Airesben, később pedig Bécsben. Clemente Micara alig töltötte be negyvenedik életévét, amikor az akkori pápa névleges érsekké nevezte ki és mint ilyet, elször Csehszlovákiába küldötte após-; toli nagykövetként, majd pedig Brüsszelbe. Belgiumi tartózkodása ide- j jén Clemente Micara érsek, j apostoli nagykövet, rendűmül népszerűségre tett j szert. A belga királyhoz személyes barátság fűzte. Népszerűségére mi sem jellem- j zőbb, mint az alábbi történet: Az 1930-as években XI. Pius pápa Párisba akarta helyezni Clemente Micarát apostoli nagykövetként. Amikor Albert, belga király erről értesült, 'azonnal a Vatikánba utazott és személyes kihallgatása alkalmával győzte meg a Szentatyáf arról, hogy a pápai nunciust továbbra is tartsa Brüsszelben. Clemente Micara egészen addig maradt Belgiumban, amig a második világháború kezdetén a német csapatok megtámadták az oi’szágot. Micara érsek a kardinális i biborkalapot Pius pápától kapta, 1946-ban. Nemsokkal ezután a Szentatya Kölnbe küldötte uj kardinálisát, hogy vegyen részt a város szétrombolt és újjáépített katedrálisának ujjászentelésén. Ez a katedrális Nyugat-Németország egyik legnagyobb katolikus temploma,. A lakáskörülmények és a lakhatási viszonyok rendkívül kedvezőtlenek voltak akkoriban N.vugat-Németországban és Micara kardinálist egy szülőotthon egyik szobájában helyezték el. Az ott született gyermekek mindegyikét Clemente Micara kardinális, a Szentszék küldötte keresztelte meg. Érdekes megjegyezni, hogy jónóhány olyan serdülőkorú fiú és leány él ma Kölnben, akiknek keresztneve Klemens, vagy Klementine, — Micara kardinális keresztnevének német változata. Pius pápa római vikáriusává nevezte ki Clemente Micarát, akit ebben a tisztségében János pápa és VI. Pál pápa is megerősített. Micara kardinális helyettese ebben a minőségben Luigi Traglia kardinális, aki Róma városának helyettes vikáriusa. Clemente Micara kardinális ugyancsak dékánja a Kardinálisok Szent Kollégiumának is. A pápa távollétében a kardinálisok Clemente Micarától kapták az utasításokat,amelyek éppen olyan mértékben voltak kötelező erejűek, — mintha maga a Szentatya ren delkezett volna. KOCKÁK AZ AUSCHWITZI IRTÓTÁBOR MOZAIKIÁBÓL FRANKFURT.— Náci bűntettesek elleni legnagyobb per folyik az itteni bíróság előtt. A vádlottak padján 22-en ülnek, különböző rangfokozatú őrök és parancsnokok az auschwitzi irtótáborból. ahol körülbelül négy millió férfit, nőt és gyermeket pusztítottak el, nagyobbára gázkamrában .Itt egynéhány epizód a nagy perből: Franz Hoffmann, 57 éves, az SS banda kapitánya volt. Kilenc éven át szolgált a dachaui koncentrációs táborban, azután Auschwitzba küldték, ahol egyidőben a cigánytábor parancsnoka volt. 1932-ben lépett be áz SS “élgárdájába.” Miért lépett be? “Azért, mert a bátyámnak volt egy extra uniformisa...” Könnyű neki tréfálni, hiszen ő ebben a perben csak tanú, ö életfogytiglani börtönre van ítélve. A vádlottak egyike, Ste:an Baretzki, 44 éves, 1912- ben került az auschwitzi ir;ótáborba. Bűn lajstroma hátlorzongtató. Büszke volt ha;almas mancsára és sokszor lemonstrálta baj társainak, fogy ö puszta ököllel agyon tud pofozni embereket. Ked-i véne szórakozása volt, hogy! akasztásra Ítélt foglyok lába alól félrerugja a padot, amelyre a hóhér az áldozatot állította. Ezt a mulatságot nem engedte át másnak. Egy alkalommal 11 foglyot nekiszalajtatott az árammal töltött ’szegesdrótkeritésnek... Egy tucat orosz hadifoglyot 'versenyfutásra ken futott magas hóban s azok addig futottak, amig holtra fagytak. Egy fogoly koponyáját sörösfiaskóval törte be. A háború után Baretzki “eltűnt”. Álnéven bujdosott, farmokon dolgozott. Sohasem tért vissza, még rövid titkos látogatásra sem, a feleségéhez és három gyermekéhez. Bruno Schlage, 60 éves, házmester, azt mondta,hogy ö sohasem lépett be a náci | pártba vagy az SS-be. De azt ! nem tagadta, hogy az auscwitzi “fekete falnak” állított foglyokat halomra lőtte. RAAB HALÁLA BÉCS. — Dr. Julius Raab, aki Ausztria kancellárja volt 1953 és 1961 között, 72 éves korában meghalt. Kancellársága idején, 1955-ben, lett Ausztria független és semleges állam, a szovjet csapatok kivonása után.
