Szabad Sajtó, 1963 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-12 / 37. szám

SZABAD SAJTÓ A grófi kastély titka Regény (folytatásokban) Irta: BODONYI ZSIGMOND Este, mikor nyugalomra tértek, Zsuzsi néni oda­szólt hitestársának: — Mit gondol apjuk, nem vóna jó, legalább Imré­nek, ha elmondanók, hogy meghalt a grófné? — Az egy világért se, anyjuk, -— felelt az öreg. —: No, dehát mégiscsak tudni kék Imrének rula! — Nem anyjuk, szomorúságot okoznánk vele, merthogy nem bírná visszamondani Eleonórának. — Igazságod van, apjuk! Hallgassunk felőle.. Azóta még magukközt sem beszéltek róla. * Pünkösd vasárnapja volt. Gyönyörű nyári napsugár aranylott a kertre, amelynek lugasában ült a két Zalka-család. Ebédhez ültek. . Hirtelen csengetés verődött a csendbe. A kastélykapun csöngettek. A portás sietett kaput nyitni. Öreg, kopottas külsejű ember állt előtte és várta, inig beboesátja. A kapus angolul kérdezte: — Kit tetszik keresni? — Zalka Imre urat, — volt a felelet. — Itt lakik. — Én Zalkáné atyja vagyok. Szíveskedjék beje­lentőm ... — Ó, az nálunk nem szokás! Tessék csak velem jönni, — fogta karon az öreget s a kertibe, Zalkánéhoz vezette, majd fejbiccentéssel távozott. Gróf Borovszky megállt a lugas küszöbén és szót­­alnul leemelte kalapját.. Eleonóra rámeresztette szemét atyjára és felsi­­koltott. Legelsősorban az öreg Zalka jutott szóhoz : — A gróf ur ... — Ó, a méltósá-------akadt Zsuzsi néni torkán a szó. — Lányom, édes Eleonórám, megbocsájtasz ? — hörögte sirón a gróf, miré' Eleonóra helyéről felszö­kött, odaborult atyja keblére és keserves, görcsös zokogásba fogott. r A jelenlévők szemében könny csillant, miközben az öreg Zalkáné hangos sírása is belemerült menye el-elcsukló zokogásába. .Végre Imre felállt és olalépett hozzájuk: — örömmel üdvözöljük -és kérem,,éhezze magát minálunk{otthonosam Elikém,. csillapodj! Kedves atyád bizonyára fáradt, kimerült. — Édes jó fiam — szólt méghatott hangon a gróf — engedje, hogy igy szólítsam. f : L T — örülök is ... Parancsoljon! — kínálta hellyel a grófot, aki fáradtan foglalt helyet az asztalnál. Imre terítéket kért és odaadó engedelmességgel foglalatoskodott, segédkezett a gróf kényelembe való helyezésében. Eleonóra hálatelten omlott Imre keblére s össze­vissza csókolta őt. — Megkaptuk, vagyis megkaptam leveled. — És anyám? — kérdezte látható izgatottsággal Eleonóra. — Ó drágám, ne most, majd — mad azután -— keseregte siró hangján a gróf. — Ó — jaj! Meghalt? ! Imre keblére vonta nejét. — I-igen — zokogta atyja. Eleonóra följajdult: — Jaj-jaj, Istenem! — Jolbb szegénynek, nagyon szenvedett — vi­gasztalta halkan a gróf. Kinos csend következett, majd a nők feltörő zo­kogása hangzott. — Mint az űzött vad bolyongtam azófa. Azután eladtam mindenemet, a kastély is és ide menekültem hozzád, hozzátok, gyermekeim, testemben, lelkemben összetörtén. És ha felejted a múltat, amit ellened vé­tettem lányom ... — vigasztalta halkanhrdlutaoinhrdlutaointaointaoin — Ó, ne mondja ezt atyám — szólt közbe Eleo­nóra. — Én is hibáztam. — Elmúlt, vége — szólt halkan Imre. — Vegyük, mintha nem úgy lett vóna — bölcsel­­kedett a zöreg Zalka. Hozták az ebédet. Szótlanul költötték ebédjüket és csak az ebéd vége felé próbálkozott Imre a környezetét fölvidi­­tnai: — Majd itt megtalálja körünkben boldog ottho­nát atyánkő. Feledjük, van felednivalónk! Elikém, angyalom, leld vigaszod abban, hogy boldogult anyád nem szenved már és hogy a boldogult szivéből, lei­ből, szeretett, mint ahogyan te szeretted a boldo­­gultat. (Folytatjuk) . < ■ k-Hazleton, Pa.-ban egy bányarobbanás összedöntötte az aknák egy részét. A kép azt a helyet mutatja, ahonnan David Feliin és Henry Thorone bányászokat kimentették. Szellemeket imád még ma is Dél-Amerika Inka-indián népe Egyetlen ősi civilizáció sem pusztult el teljesen, még­ha megalapítói régen kihaltak is. Ezt bizonyítják az Andok indiánjai is. A spanyol hódí­tás előtt az Ecuador, Peru és Bolivia fennsikjain alakult indián birodalom uralkodói és a velük rokon, kiváltságos nemzetségeket nevezték in­káknak, de ezt az elnevezést később az egész birodalomra és annak lakóira is kiterjesz­tették. Pizarro 1535. november 16- án Cajamarcában tőrbe csal­ta Atahualpa inka uralkodót, és rövidesen elpusztította az Újvilág legnagyobb birodal- i mát. Az azóta eltelt négy év­század folyamán az inka utódok élete nagyon nehéz volt. Fejlett civilizációjuk látható emlékei az ősi biro­dalom megsemmisülése után rövidesen eltűntek.- Egykor virágzó gazdaságuk elpusz­tult. Az alacsony falakkal és árnyékos fákkal szegélye­zett országutakat elhanya­golták, a függőhidak lesza­kadtak, a városok kihaltak. Az állami magtárakat kifosz­tották és a lakosság kényte­len volt európai tipusu fal­vakba költözni. Társadal­mi rendszerük teljesen szét­esett; vallásuk kétkedéssel és idegen elemekkel kevert hit­té korcsosult. Kulturális örökségük nagy részét azon­ban megőrizték: a sok csapás nem tudta megtörni az inka szellemet. A hol csökkenő, hol nö­vekvő számú, Dél-Columbiá­­bóí Chile középső részéig ter­jedő területen ma élő 6 mil­lió inka indián körében -— mondhatnék “szellemi újjá­­születésí” mozgalom jelei mutatkoznak. Tekintsük át, mi maradt meg az Ő3Ök kultúrájából. Csaknem ötmilliónyian be­szélik a régi kecsua nyel­vet — többen, mint az egyko­ri birodalom fénykorában! Ez részben a spanyol misz­­szionáriusok érdeme, akik rákényszeritették a kecsuát olyan törzsekre is, ame­lyeknek saját nyelvük volt. (így történt aztán, hogy olyan területeken — példá­ul az Amazon környékén is — beszélik ezt a nyelvet, ahol inkák sohasem jártak.) A Peru és Bolivia hegyei között élő indiánok még hű­ek maradtak régi társadal­mi rendszerükhöz. A közös őstől származó családok ki­sebb csoportjai, az aylluk al­kotják a nagyobb közössége­ket. A családok kötelesek egymást segiteni, a közösség javán munkálkodni és an­nak határait megvédeni. Sok közösség jól jövedelmező termelőszövetkezetet alakí­tott, és,, a közös jövedelem egy részét bankba helyzei el. A lámák mellet az ott egy­kor ismeretlen juhok is nagy­számban legelnek a fennsíko­kon és sok családnak tehe­ne és öszvére is van. A régi inkák nem ismerték a tejter­mékeket, és csak kukoricát és burgonyát termesztették. Ma egyik legfontosabb élel­miszerük a sajt, és meghono­sították a zabot ás az árpát is. A magasabb hegnek lej­tőin még mindig az ősi fém­­végü bottal törik fel a földet, a völgyekben azonban ekével szántanak. Az eke spanyol örökség, az aratóünnepség énekei és táncai azonban a régi időkből származnak. A 1 egtöbb külföldi azt hi­szi, hogy az indiánok szin­­pompás ruházata is ősi ere­detű. Pdig népviseletük a századok folyamán nagyon megváltozott. A férfiak gyapjusapkája és széles ka­rimája kalapja Pizzarro be­törése előtt még ismeretlen volt. Ma legtöbbjük európai mintájú ruhákban jár. A nők csak szélen, sokszinii övüket és ezüsttel összefogott ken­dőjüket tartották meg. Ami változatlan, az az, hogy be­szélgetés vagy séta közben is állandóan fonnak. Orsóik és szövőszékeik hagyományos módon készülnek. Mesterei a szövésnek. A szövetek min­tázata azonos a több száz éves sirokból előkerült anyago­kéval — de gyakran előfor­dul a kétfejű Habsburg-sas stilizált változata is. A spanyol misszionáriu­sok tüzzel-vassal küzdöttek a bálványimádás ellen. A po­gány isteneket keresztény szentek váltották fel. Az in­diánok külsőleg jó katoliku­sok lettek, de továbbra is ál­doztak az Andok isteneinek és imádkoztak hozzájuk. Még még ma is tartanak titokza­tos szertartásu ünnepsége­ket, a hegycsúcsokon, az ut­széli keresztek mellé pedig gyakran helyeznek — a kör­nyékbeli szellemek kiengesz­telésére — cola-ágakat és kö­veket. Az inka Föld-anyát (Pacha-mama) Szűz Mári­ával azonosítják, és imáikban igy szólítják: Santa Maria, Pacha-mama. Ugyancsak imádják a vil­lámlás istenét. Az ő utóda Santiago (Szent Jakab) lett. Spanyolország és a hóditó spanyolok védszentje, aki­nek a szobra a legszegényebb indián kápolnából sem hiá­nyozhat. Tiszteletére a villám sújtotta helyeken meg ma is lámákat áldoznak. A nem halálos villámcsapást ért személyeket Santiago fiai­nak vagy leányainak neve­zik, titokzatos erőt tulajdoní­tanak nekik és varázslóknak tartják őket. Imádnak még számtalan, hegyekben, folyókban, tavak­ban lakó szellemet; saját lakásaikat azok oltalma alá helyezik és véres áldozatokat mutatnak be nekik.' Nemcsak a távol eső vidékeken, de a nagy városokban is s modern házak falait gyakran díszítik fekete foltok: emlékeztetésül a Föld-anyának hozott ál­dozatokra. A városszéli há­zak tövébe colaágakat tűz­nek, nehogy a szellemek la­kott helyekre merészked­jenek. A katolikus vallás liturgiája jogcímet ad a gya­kori vidám ünneplésre. A szertartások, a díszruhák azonban a hagyományokat követik. Sok, már feledésbe merült legenda éledt fel a néprajzi kutatók munkája -nyomán. A legérdekesebb Incarival kapcsolatos. Ennek az egyok hatalmas uralkodónak a fejét állítólag Limában temették el. De azóta — az indiánok elképzelése szerint — uj teste nőtt, és nemsokára visz­­sza fog térni, elhozza népé­nek a régen várt jobb életet. Az “Unisphere” nevű óriásgömb, amely az 1964-es new yorki Világ­kiállítás jelképe lesz. A 140 láb magas gömböt a U. S. Steel építi fel. September 12, 1969« A KÉT OLDALA VAN A STATISZTIKAI EBEMNEK Megjelent a magyarországi népszámlálási sorozat 25. kiadványa. Az alábbi érdekes képet adja a tizmil­­lió főnyi magyar működéséről: Az ország lakosságának több, mint fele kereső: 5,312,800. Az önmagukat ellá­tóknak több mint háromnegyed része fizikai, 15 száza­léka szellemi foglalkozású, 8 százaléka nyugdíjas és járadékos. A fizikai munkát végzők 40 százaléka ipari jellegű foglalkozást folytat. A fizikai foglalkozásnak 30 százaléka nő. Nagyon sok nő dolgozik a kereskede­lemben és a vendéglátó iparban, evvel szemben az épí­tőipari szakmákban a dolgozók 98 százaléka férfi. A szellemi munkát végzők sorában a nők tekintélyes sze­repet töltenek be, 45 százalékos arányukkal. Ez az ismertetés a Népszabadságban jelent meg és nyilván politikai okokból kifelejtették a mezőgazdasá­gi foglalkozók számát, arányát és minőségét. Az egyes szakcikkekben azonban megtalálható, hogy kb. 32 szá­zalékra tehető a mezőgazdasági dolgozók aránya. Ami azt jelenti, hogy hozzávetőleg 32 kolhozparaszt tart el 100 magyar lakost. Elég rossz helyzetet bizonyít a sta­tisztika, mert mig pl. Amerikában 1 farmer 27 ember­nek ad teljes élelmet, Magyarországon 1 kolhozparaszt csupán 3 személynek. A hivalkodó kormány és propa­ganda-kijelentések szerint 1938 óta mintegy tízszeres­re nőtt a traktorok és a mezőgazdasági nagy gépek szá­ma, ugyanilyen arányban nőtt meg a műtrágya terme­lés. Tehát a gépesítés és a földjavitás ellenére a terme­lés még változatlanul sok munkáskezet igényel. A bürokrácia megnövekedésére jellemző, hogy a szellemi foglalkozásúak 45 százaléka irodai dolgozó, 27 százaléka kulturális, 23 százaléka pedig műszaki al­kalmazott. A bürokrácia felső rétegeiben is túltengenék az íróasztalok, mert a műszaki vezetők száma megha­ladja az 52 ezret. A művészek és irók száma, amelyben természetesen a párttollnokok is szerepelnek, 12,774. Henrique Duarte kapitány bemutatja: mi a különbség egy amerikai halászháló (jobbra) és egy szovjet háló között. A szovjet háló szö­vése sűrűbb s ezzel a kommunisták megszegték a nemzetközi halász­törvényt, amely a hálók hurkainak nagyságát is szabályozza. SZTÁLINISTA VOLT S AZ MARADT Kállai Gyula, a Kádár-rendszer ideológusa, sokáig másodrangu szerepet töltött be a kommunista pártban. A háború alatt a szociáldemokrata pártban húzódott meg, a Népszava szerkesztőségében dolgozott és csak kevesen tudták róla, hogy a “radikálisok” táborába tar­tozik. Kommunista mivoltát azonban nem tagadhatta le azoknak a munkáknak a kiadása után, melyeknek szer­zőségét a Moszkvában tartózkodott Révai József helyett vállalta. Kállai nem harcos egyéniség és ez tette őt al­kalmassá arra, hogy a kádári “liberális” politikának programját és elveit megfogalmazza. Bármennyire is óvatos és elhagyja a régi harcias kommunista jelsza­vakat, lényegében mégis sztálinista alapokon műkö­dik. A párt politikai akadémiáján mondott nagy irányi­adé előadásából néhány tétel a régi elvek uj átcsoma­golását jelenti csupán. Rákosi nyíltan beszélt az ÁVO-ról. Kállai már sze­mérmesebb: belső elnyomó funkciót emleget. Rákosi idejében a parasztság még változatlanul ellenállott és a polgári osztályokat sem szórták még szét. Ma már ezek az osztályok nem jelentenek veszélyt, de miért van szükség akkor a belső elnyomó funkció, azaz az AVO fenntartására? Igaz, hogy munkásőrségre keresz­telték át, de létszáma megnőtt, önkéntes organizáció­kat is hozzákapcsoltak és a besúgó hálózatuk jelentősen megnövekedett. Kállai megadja a választ, mondván; hogy a nemzetközi osztályellenség és a nemzetközi im­perializmus komoly veszélyt jelent a rendszerre és ezért kell fenntartania a belső elnyomó funkciókat. Kulturális vonatkozásban is a régi tételeket han­goztatja. Bevallja, hogy a kommunista dokrina szerint az eszmék terén sincs békés egymás mellett élés, mert a szocialista és a polgári, azaz a nyugati demokratikus ideológia küzdelme változatlanul folyik. Azoknak a jó­hiszemű nyugatiaknak is felvilágosítást nyújtott, akik a Kádár-rendszer liberalizálásában bíznak. Előadásá­nak magja a következő volt: államunk fejlődését, mun­káját pártunk irányítja, az a párt, mely a nép élén jár­va vezeti, szervezi a szocialista forradalmat, vezeti és szervezi a szocializmus teljes felépítésének nagy mun­káját. " f. ÖLÖA1I -i*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents