Szabad Sajtó, 1963 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1963-05-23 / 21. szám
2. OLDAL SZABAD SAJTÓ 1963 MÁJUS 23 NEW BRUNSWICK N. J. ÉS KÖRNYÉKE Chester W. Paulus lesz továbbra is a polgármester. —Com. Hoagland Icappta a legtöbb szavazátot. JOHN J. HOGLAN Kedden, május 14-én le zajlottak a városi választások. Zajosnak ugyan nem mondhatjuk, mert évek óta ilyen csendes választási harc nem volt New Brunswickon. Meglepetéseket nem hozott ez a választás sem, meri; — mint előre tudtuk és megmondottuk e hasábokon — városi tanácsosaink mind újraválasztást nyertek. Mindössze annyi volt a meglepetés, hogy a négy év előtti választástól eltérően most a két legfiatalabb és legújabb Commisioner, Hoagland és Dailey, kapták a legtöbb szavazatot s a listán mindig els,ő helyen álló és legelsőnek befutó Paulu3 polgármester harmadiknak jött most bé. Ez azonban könnyen megérthető, ha azt vesszők figyelembe, hogy jMa valaki hosszú éveken át vezető, helyen áll és a polgármesteri; tisztet Viseli, nemcsak bará* tokát, de ellenségeket is szegez magának. (Valaki elmegy s kér valami “szívessé* valyihoz hasonlóan az ősszel fogják megrendezni, amikor a Kára->Németh zenekarnak is lesz egy szabad hétvége s az egész banda a kirándulásra mehet. Igazi jó muri csak úgy van, ha igazi jó zenekar is megy a kirándulókkal! FARKAS Sámuel, 26 Mor- I ris St-i lakos, a régi brunswickiak kedves Samu Bácsi| ja pénteken, május 17-én, 87 j éve3 korában meghalt. Gyászolja 7 fia: Béla, akivel la- I kott és Károly (Magyarorszá WILLIAM A. DAILEY get” a polgármestertől, vagy akár melyik városatyától, amit ő nem tud teljesíteni s kész a harag, illetve meg van a haragos, aki megfogadja magában: ’’megállj, majd jön a választás, nem fogok rád szavazni, .... . ”). Egészen bizonyos, hogy négy év múlva I a mostani két legfiatalabb és legtöbb szavazatot kapott Commisioner-nek is lesznek majd ilyen “haragosai”. A szavazások eredményeképen Hoagland 7.294, Dailey 6,060, Paulus 6,320, Horváth 5,946 és Cantore 5,897 szavazatot kapott, mig a többi hét jelölt közül Lyons kapta a legközelebbi magas szavazatot (2,351), Waters pedig 1,947, Cablticcr 1,852 szavasa tót;tudott;ker^teni,,,. ^a-' doff, Sha^^Bahn és Corri-; gan azonban még;.ezer szava-j zatot seWr kápótft. -A múlt hét folyamán össze-! ült a városi, tanács,; hogy egy-j hiáálíö!ít/mggYá^??ák'A‘Ryőz| tesek a -polgárinestert. Hor- Iváth Lukács‘szrtVazatávUl ai CHESTER W. PAULUS többséget Chester W. Paulus polgármester kapta s igy ő lesz a következő négy évre is a polgármester. (A két legtöbb szavazatot kapott most Hoagland és Dailey commisiban” alul maradtak; Hoagland szeretett volna a polgármester lenni, mint a lista legelsője, (Je^csak a saját és Dailey szavazata volt az övé s igy az ..eddigi polgármester megmaradt ebben a tisztség-Repülő-jegyek bárhová Hajójegyek, pénzküldés, mindenfajta biztosítás. Real Estate ügyek Okmányok, iratok közjegyzői elkészítése THE KOSA AGENCY 4 French Street New Brunswick, N. J. CHarter 9-6100 Fiókirodánk Metuchenben: 443 MAIN STREET Tel.: LI 8-2103 Importált magyar, német, francia, spanyol ' > és - más -BOROK legfinomabb bel- és külföldi italok — pálinkák, sörök beszerzési központja a (ezelőtt Felko’s italüzlet) 96 French Street New Brunswick, N. J. Tel.: KI 5-4757 BITTAY JÓZSEF és NEJE tulajdonosok Ingyen házhoz szállítás! Magyarul beszélünk! onerek ebben a belső “csatá- (ben)., MI UJSÄG BRUNSWICKON? A mi magyar politikai vezéremberünk, Takács József városi ügyész, mint a választási kampány vezetője, nagyszerű munkát végzett a városatyák újraválasztása érdekében s igazán megérdemel minden dicséretet! BELSŐ Gyula május 15-é végleg bezárta a 218 Somerset St. alatti virágüzletét. Mint a St. Peter kórház főkertésze, Gyula barátunk igen elfoglalt ember munkájában s ami kevés szabad ideje marad, men tartja érdemesnek a kis virágüzletben el tölteni, mert az üzlet nem ment olyan jól, amint remélte, hogy menni fog ; . .íA 218 Somerset St-ii kis. 'helyiséget/ .-Tr amelyben,éveken át a ,pii irodánk' és a Magyar Mirftök könyvesboltja volt — ' lápvállalaltupk ismét kibérli k az’emeletről, Mrs. Bótz'lakásából ''visszá.’kölídzfétjük irodánkat vtíaá, ahol egykor "voltunk. Az iroda, nem. lesz mindig nyitva, csak bizonyos papokon és .meghatározott jdő-A New Brunswkk-i Első Magyar ReL Egyház hírei Rév. Rásky József, lelkész Tel. KI 5-1058 22 Schuyler Street New Brunswick, N. J, Istentiszteletek vasárnaponként: d.e. 10-kor magyar, 11 órakor angol nyelvű. Vasárnapi iskola reggel háremnegyed 10 órakor. Serdülő ifjak (junior) gyűlésé vasárnaponként délután 3 órakor .Seniorok gyűlése este 6-kor. Az ifjak gyűléséit Bodó Károly, a Seniorokét Orlick Sándorné vezeti. Május 26-án konfirmáció az angol istentiszteleten. Minden kedd reggel 8 órától me célt tészta és csigakészités d.u. 1 óráig, asszonyaink által. Aki tud, jöjjön segíteni, hogy legyen elég! Énekkari próbák: Senioroknak minden szerda este 7-kor. Gyermekeknek pénteken este 6:15-kor, serdülőké 7:15-kor. KITŰNŐ FUTÓ OLAJAT rendelésre pontosan házhoz szállít c^QVargaOilCo. FRANKLIN PARK, N. J. Tel.: 297-2200 vagy AX 7-2202 Televiziókal a CENTRAL TELEVISION AND APPLIANCES 81 FRENCH STREET cégnél szerezhet be igen jutányosán Tel.: KI 5-7700 ZAVETZ IMRE tulajdonos JAVÍTÁSOK JÓTÁLLÁSSAL NAGY VÁLASZTÉK KAY’S FLOOR COVERING STORE 91 FRENCH ST. Tel.: KI 5-5628 Linóleumok, szőnyegek. Velencei és más ablakredönyök szaküzlete. Jöjjön, nézzen körül nálunk! "SANDRAN NAGY VÁLASZTÉKBAN! Legfinomabb magyar készítésű kolbász, sonka, füstölt húsok és Mrs. Szabó befagyasztott készítményeinek beszerzési helye: SZABO'S (SZABÓ MENYHÉRT ÉS FIAI) 142 French St., New Brunswick, N.J. — KI 5-3393 FOOD MARKET pontokban,*dé ismerve magyarságunk jóindulatát, tud juk, hogy tnindenki meg fog találni ott minket, aki valamiért keres, érveink szerint könyveket, (szótárakat hanglemezeket, stb. továbbra is fogunk áru.sitaniaz irodában és felveszünk megrendelő-! seket ilyesmikre, mint eddig is tettük. (Jóvő héten bővebben írunk .erről.) KÖPENPEY Betty Ann, \ Köpencapy József és neje, közismert hpnfitársaink unó I ünnepelje .pazülétésnapját,. h I mely alkalomból a szülők sL j került partit 'fedeztek a kis nagy leányuknak. AZ AMERIKÁI Magyar Női Demokrata Klub egynapi» áütóbuszkirándulást A Szent József Magyar Görög Katolikus Egyház hírei Ft. HOMA JÓZSEF, Pastor, 30 High St., New Brunswick Tel,: KI 5-168S SZENTMISÉK: Hétköznapokon reggel 8 órakor; hétköznapokra eső ünnepeken reggel 9-kor és este 7 órakor; vasárnapokon reggel fél 9 és fél 11 órakor. Minden'kedden este tésztát és 1 eves-csigát készítenek az Oltáregylet asszonyai. Gyóntatások délután 4-5-ig és este 6.30-tól 7.30-ig. rendez New Yorkba vasárnap junius 30-án. Szó volt a multheto gyűlésen arról, hogy a Ctaskill hegyekben levő hires Casimir’s Lodge-ba rendez a klub ismét egy kirándulást a tavasszal, de a többség amellett döntött, hogy ezt a kirándulást a ta-UTAZÁSI ÜGYEKET, PÉNZXÜLDÉST, IKRA CSOMAG és orvosság küldést, bevándorlási ügyeket Ingatlan adás-vételt Mindenfajta biztosítást Iratok elkészítését évtizedek óta pontosan, lelkiismreiesen intéz BIRO PÉTER és FIAI irodája 98 French Street, New Brunswick, N. J. Tel.: VI 6-1000 Vigye orvosság receptjeit megcsináltatni a RUTGERS PHARMACY gyógyszertárába 429 Livingston Ave., N. B. Tel.: CH 9-6666 Értesítés Ezúton is értesítem New Brunswick tigztelt magyarságát, hogy a 2,16 Somerset St. alatti virágüzletemet tnájüs 15- ével véglegesen bezártam. . Ezen elhatározásomra azért kényszerültem, v 1.) mert a munkahelyedén a jövőben több időt kell hogy töltsék; 2;) mert 4 évi emberfeletti munkával sem tudtam elérni ázt, hogy ezen kis üzletet a megélhetés szempontjából jövedelmezővé tegyem. Barátaimnak és volt kedves vevőimnek ezúton is hálás köszönetét mondok szives támogatásukért. BELSŐ GYULA Koszorúk, csokrok, vágott és cserepes virágok minden alkalomra FRANKLIN FLOWER SHOP magyar világüzlet 93 DOUGLAS AVENUE New Brunswick, N. J Tel.: KI 5-4234 A. SIMKO and SONS JULIUS BORBÉLY ÜZLET 240 Somerset Street. New Brunswick, N. J. Női, férfi, gyermek hajvágás, borotválás, fej és arcbőrmaszálás, hajfestés, shampoo. URBAN GYULA hazai elismert borbély és fodrász mester Szereltesse át FŰTŐBERENDEZÉSÉT OLAJRA! Tétessen olaj égöt (Oil burner) szén kazánjába, vagy egy teljesen uj, modern olajkazánra cseréltesse ki a mostanit! KÉRJEN DÍJTALAN ÁRAJÁNLATOT! OLAJ FŰTŐBERENDEZÉST RÉSZLETFIZETÉSRE IS ADUNK! BESSENYEI ALBERT és FIA Olaj fűtőberendezés és fűtőolaj szállítók 586 HAMILTON STREET Telefon: KI 5-6453 Jelinek Ferenc ÓHAZAI HENTES ÉS MÉSZÁROS Frissyágásu húsok, saját készítményü felvágottak nagy raktára. 169 French St. New Brunswick. N.J. — KI 5-5156 NEW BRUNSWICKI irodavezetőnk K, Rotz Míhályné (Mrs. Anna K. Botz) 216 Somerset St., New Brunswick, N. J. VI 6-9707 gon), István, Sándor, Lajos,' Tivadar és Ernő, valamint két férjezett leánya: Mrs. (Folytatás a 3-ik oldalon) free postage SAVE BY MAIL $5-el kezdhet egy betétet. Csak küldje be a csekket, vagy pénzutalványt. Visszakap egy fizetett portóju borítékot és egy takarékkönyvet. SAVINGS.*TM 101 FRENCH STREET NEW BRUNSWICK, N. J. CH 9-2438 Nyitva naponta 9-töl 4-ig, Csüt. este 6-8-ig KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ, HAZAI ELJÁRÁSSAL készített kolbász, hurka, disznósajt, FÜSTÖLT HÚSOK, FELVÁGOTTAK ÉS FRISS HÚSOK, úgyszintén mindenféle kannás és más élelmiszerek, fűszeráruk. SEITS MIHÁLY HENTESÜZLETÉBEN 205 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. Rendeléseket telefonon is felveszünk és díjtalanul házhoz szállítunk. Telefon: VI 6-0042 Társasösszejövetelekre ä húsellátást kedvezményes áron adjuk. SZELES CIPŐK A MI SPECIALITÁSUNK! Milyen fontos a lábak kényeb me ezekben a langy-meleg napokban. Cipők nek repülniük kell, mint a madár ... lábhözillőek kell legyenek és ami a legfontosabb: csinosaknak kell lenniők! Nálunk megtalálja a cipőkben mindezeket a tulajdonságokat s még ezen tulmenőleg is: különös gondot fordítunk arra, hogy lába valóban kényelemben legyen! EEE szélességűéit, 10-es számig __G íucls S/ioe JOSEPH GLUCK tulajdonos 342 George Street New Brunswick, N. J. NYITVA HÉTFŐ ÉS CSÜTÖRTÖK ESTE 9-IG KÉT ÓRÁIG INGYEN PARKOLHAT A MI KONTÓNKRA! j IRTSA j KI A ! ROVAROKAT! [ (A BOGARAKAT. HANGYÁKAT ÉS 250-FÉLE MÁS FÉRGEKET use ISOTOX KERTI PERMETEZŐ P ^ fi Pázsit és kerl| U művelési központ Farmers Cooperative Association HOW LANE and LINCOLN HIGHWAY NEW BRUNSWICK, N. J. Tel.: KI 5-2470 Nyitva naponta reggel 8-tól este 6-ig. | Szombatonként reggel 8-tól délután 4:30-ig. T M REG 1J * PAT 0FF ; ^ * a Óriási fölénnyel nyertek újraválasztást New Brunswick városatyái!