Szabad Sajtó, 1962 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1962-02-22 / 8. szám
Beolvadt lap: “PASSAIC ÉS VIDÉKE” Merged with “PASSAIC and VICINITY” OFFICIAL ORGAN OF ALL HUNGARIAN CHURCHES AND SOCIETIES OF PASSAIC AND VICINITY FREE PRESS THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER EDITED AND PUBLISHED IN PASSAIC AND BERGEN COUNTIES Second Class postage paid at Passaic, N. J. VOL. LIV. ÉVFOLYAM — NO. 8. SZÁM Kruscsev kapkod, mint aki elvesztette hajdani fölényes biztonságát. Most a szabad világ fővárosaiban újságírók és diplomaták próbálják megrajzolni a szovjet diktátor legújabb képét. Lássuk csak ezt a képet: LONDONBAN úgy látják, hogy Kruscsev egyszerűen nem bírja már a fegyverkezési versenyt. Amerika minden nap erősebb lesz katonailag, újabb és újabb fegyverekkel szereli fel magát — s ebben az iramban Kruscsev kénytelen lemaradni, ha az immár követelőző szovjet lakosság életszínvonalán segíteni akar. Akar? Nincs más választása. Több és jobb ruhaneműt, televíziót, a háztartási cikkek egész sorát kénytelen gyártani, mert az emberek vártak ugyan 40 évig, hogy — a kommunista próféták ígérgetése szerint — viszonylagos kényelemben éljenek, de nem hajlandók további 40 évig várni . . . Márpedig a szovjet gazdasági élet nem elég erős arra, hogy a fegyverkezési versenyben is tartsa az iramot s emellett megfelelő mennyiségű és minőségű közfogyasztási cikket is gyártson. Az angol szakértők szerint Kruscsev tárgyalni akar Kennedyvel, sőt valamelyes megegyezésre is szeretne jutni, mert szorongatott helyzetéből különben nem szabadulhat; ha sikerülne az amerikaiakkal megállapodást kötni, a szovjet ipar egyrésze fegyverek helyett közfogyasztási cikkeket gyártana ... Ismételjük, ez a Londonban kialakult vélemény. BONNBAN, a német fővárosban azt mondják, hogy a 67 éves Kruscsev kénytelen többet pihenni, mert bármilyen tetterősnek is lássék, alapjában beteges ember, aki orvosi utasítás szerint él. És nem könnyű ez az élet. A bajok meglepték a szovjet diktátort; Kina élelmiszert és más adományokat követel, különben szakadásig feszíti a hurt, a mezőgazdaság nem termel elegendőt, az orosz városokban ma is megszokott kép a sorbanállás. BÉCSBEN tartózkodó diplomaták igy foglalják össze véleményüket: A szovjet birodalomban meglazult a fegyelem — ha nem is bomlott meg teljesen. A titkos rendőrség már nem az, ami Sztálin idejében volt, a nép már kevésbé tart tőle és bizonyos mértékben megengedi magának “a halk pofázás” szabadságát. A szovjet diktátor, annyi nyomasztó baj közepette, megpróbált ráijeszteni a Nyugatra, eredmény nélkül. Most valami más módszerhez kell nyúlnia, talán a tárgyaláséhoz. A lényeg az, hogy a Nyugat most legyen kemény, mert kifizetődik. PÁRIZSBAN igy vélekednek: Bolond volna a Nyugat, ha éppen most tenne engedményeket Kruscsevnek. Az ilyen engedmények csak segítenék a szovjet diktátort, hogy tovább is nyeregben maradjon. Mert Kruscsev csillaga fakul, többé már nem kapja vissza régi fényét. Sikerült neki embert küldenie a világűrbe, de nem sikerült húst rakni az orosz ember asztalára. Dőre dolog volna most naponként várni Kruscsev bukását. Ott még nem tart. De az kétségtelen, hogy újból és újból birkóznia kell a hatalomért. Sokan fenik rá a fogukat, jóllehet Kruscsev népszerűsége a széles néptömegek közt alig vitatható. A szovjet diktátor fáradt, de nem nagyon beteg. Legfeljebb időnként gyengélkedik. Egy burmai küldöttség egészségesnek látta január közepén. Hasonlóan, egy brazil diplomata napbarnított Kruscsevvel találkozott február első napjaiban. A francia megfigyelők szerint nem egészségi okokból marad le Kruscsev az iramban. Szerintük a szovjet diktátor lassan, szinte észrevétlenül Visszavonul és rövidesen látni fogjuk majd a helyettest, akinek megintcsak az lesz a legfőbb ismérve, hogy valamelyes tárgyalási lehetőséget keressen a Nyugattal — s megegyezést is. A szovjet problémák változnak, Kruscsev marad a régi. Illetve, csak maradna, ha a problémák engednék. Csakhogy a problémák most úgy nőnek ki á Szovjetunióban, mint nyári eső után a gomba. Kruscsov azt sem tudja, hová kapjon .. . Négy magyar szerencsés átkelése az aknamezőn (FEC) Február 3-iki bécsi jelentések szerint négy magyarnak sikerült átkelni az aknamezőn. Szökési tervüket arra alapozták, hogy a hirtelen kőkeménnyé fagyott talaj nem fog süppedni alattuk és az aknák nem robbannak fel, mégha rá is lépnek. Ezért arrafelé vették útjukat, hol legerősebb a műszaki zár, gondolva, hogy ott lesz legkisebb a járőr-ellenőrzés. Az elektromos árammal telitett drót átvágására szigetelt fogót vittek. Számításuk bevált s az aknák a fagyott föld miatt nem robbantak. Az átvágott drót ugyan leadta a jelzést, de a kivonult határőrök márcsak a szökést állapíthatták meg. A négy magyar szabad földre jutott a kommunista börtön-országból. Nyilas Misi San Franciscóban (FEC) Móricz Zsigmond “Légy jó mindhalálig” cimü diákregénye legújabb filmváltozatában egy debreceni kisfiú alakította Nyilas Misi szerepét. A San Franciscóban és Stratfordban rendezett filmfesztivál zsűrije a legjobb gyermekalakitás dijával tüntették ki Tóth Lacit, kinek Budapesten a budapesti filmklubban adták át a nemzetközi elismerést jelentő két dijat. A magyar lapok szerint a nyilvános szereplés ellenére is Tóth Laci megőrizte kedvességét, szerény kisfiusságát és nagyon szorgalmasan tanul Debrecenben. Legközelebb egy egyiptomi-magyar koprodukciós film gyermekfőszerepét akarják ráosztani. HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessen a mi lapunkban! PASSAIC, NEW JERSEY THURSDAY — 1962. FEBRUÁR 22 VILÁGSZENZÁCIÓ VOLT AZ ELSŐ AMERIKAI ŰRREPÜLÉS HÁROMSZOR A FÖLD KÖRÜL! Végre megtörtént, sikerült és óriási erkölcsi és presztízs-sikert szerzett az Egyesült Államoknak az első amerikai asztronat földkörüli Űrrepülése, amelyre nemcsak Amerika, de az egész világon oly sok ember várt türelmetlenül és reménykedve. John Glenn amerikai asztronat — aki hosszú ideje készült erre a veszedelmes, de Lindberghéhez hason litható “úttörő” útra — egy a föld felszínétől 140 mérföld magasságba kilőtt lövegben háromszor kerülte meg ezt az öreg sárgolyót, miközben rádiók, televíziók közvetítették világszerte utjának csaknem minden mozzanatát, a kilövést megelőző várakozásteli óráktól kezdve visszaérkezése izgalmas percéig s még azon túl is . . . Egy 180 milliós nemzet, az Egyesült Államok népe szive dobogott egyszerre, milliók és milliók imája szállt az ég felé, hogy bár csak sikerüljön ez a világszenzációt és hazánknak valóban nagy erkölcsi tőkét jelentő óriási vállalkozás. És sikerült! Mi nem titkolóztunk vele, mint a Szovjet tette egy állítólagos “sikeres” Űrrepüléssel, amelyről képeket nem mutogattak és amelyről sokan ma sem hiszik el, hogy megtörtént. Mi nem titkolóztunk, hanem akár sikerül, akár nem, kezdettől fogva mutattuk, hogy mi megy végbe, hogy megy végbe Cape Canaveral, Floridában, 1962 február 20- án. Amerika sokra becsüli az emberéletet, nem úgy mint a Szovjet. Ez a magyarázata annak, hogy sok esetben elhalasztódott a kilövés, mert hol az időjárás nem volt megfelelő, hol pedig némi kisebb hibákat fedeztek fel a szakértők a löveg szerkezetében s amig minden 100-százalékosan tökéletes nem volt, addig nem indítottuk útjára világür-lövegünket és erre kiképzett emberünket. Az amerikai posta külön emlékbélyeget bocsátott ki erre az alkalomra s ennek az eseménynek az emlékére. A bélyeg már hosszú hetekkel ezelőtt készen volt és csomagokban szét volt küldve az összes amerikai postahivatalokhoz azzal az utasítással, hogy csak akkor bonthatók fel a lepecsételt csomagok és csak akkor kezdhetik meg a postahivatalok azok árusítását, ha az első amerikai földkörüli Űrrepülés sikeresen megtörtént. Óriási mennyiséget adtak el ezekből az emlékbélyegekből február 20-án az amerikai postahivatalok. Glenn alezredes még kint volt a világűrben, amikor már megkapta ezredesi rangját ... és extra fizetési csekkjét a haderőtől ezért a “repülő-teljesitményért.” Az óránként 17,000 mérföldes sebességgel földünk körül repülő ürlöveg, a benne magát nagyszerűen érző Glenn-el háromszor kerülte meg a földet, nappalból éj szaká ba, ismét nappalba, stb., menve s végül, pontosan a tervek szerint jutott vissza a földre, illetve a tengerbe, az ott reá váró csatahajótól alig néhány méríöldnyi távolságra. Nem telt bele egy óra és Glenn űrhajója már a hajó fedélzetén volt s abból az első amerikai földkörüli ür-utas mosolyogva szállt ki. Hasonló, emberrel, majd emberekkel “töltött” lövegeket most már egymásután fogunk kiküldeni az űrbe; rövidesen indul egy másik asztronat, majd egy harmadik, aki 24 órán át fog keringeni súlytalanul földünk körül . . . Utolértük s csakhamar elhagyjuk a Szovjetet az Űrrepülés-tudományban is, mint ahogy az irányított, hosszutávu lövegekkel már régen elhagytuk a vörösöket. Minden becsületes érzésű, igaz amerikai igy szólt 1962 február 20-án délután: “Hála a jó Istennek, hogy sikerült s hogy emberünk épségben viszszatért a világűrből!” Köztudomású, hogy az államkincstár egyenleg ének helyreállítása, a többezermilliós évi deficit csökkentése érdekében a kormány a postai dijak felemelésére kert felhatalmazást a törvényhozástól. Mintegy 450 millió dollár bevétel-többletet remél a postaigazgatóság attól, hogy a levélportót 5 centre, a légipostái szállítást 8 centre, a levelezőlapok diját 4 centre, a repülőn küldöttekét pedig 6 centre emeli. (Külföldi küldemények tarifaemeléséről egyelőre nincsen szó!) Évi 250 millióval nagyobb jövedelmet remélnek továbbá a másod- és harmadosztályba sorolt nyomtatványok szállítási árának felemelése kapcsán. A sokmilliós példánygzámban országsoan elterjedt, nagy amerikai hírlapok és “magazin” néven ismert folyóiratok valahogyan majd csak átvészelik a postai áremelést — ha másként nem, hát előfizetési és hirdetési dijaik megdrágításával. Ilyenre azonban az aránylag elenyésző példányszámú nem-angol nyelvű sajtó aligha gondolhat! Valósággal végveszedelmet jelenthet a postadijak emelése az állandó anyagi nehézségekkel kíizködő, kisebb lapok és különösen a bevándoroltak anyanyelvén megjelenő újságjaink részére. Éppen ezért az Amerikai Magyar Szövetség központi titkára úgy a postaügyi minisztériumban, valamint a Kongresszus postaügyi bizottságának tagjai előtt több alkalommal felfedte a nemzetiségi sajtó nagyobb megértést kiérdemlő, .amerikai szempontból is fontos helyzetét. Kiemelte, milyen közérdekű, hazafias működést fejtenek ki a nemzetiségi, jelesen: a magyar lapok, amelyeket maholnap mindössze maroknyi előfizető tábor tart életben. Rámutatott a szövetségi titkár arra, hogy sokévtizedes anyagi- és munka-befektetés, önzetlen idealizmustól fűtött, roppant áldozatkészség — ugyancsak a gondtalan öregkort biztositó “egyenesbe jutás” teljes reménytelensége dacára a szó szoros értelmében missziót teljesítenek, közérdekű munkásságot fejtenek ki Dr. Tóth Sándor 1884-1962 A magyar földet sirattuk el benne a lancasteri temetőben. Azt a régi, drága, kárpáti hazát amelyben boldog gyermekkorát töltötte. Amikor Tátraszéplakon és Herkulesfürdőn szabadon folyt a magyar szó. Temettük benne a gyülekezeteket szervező, templomokat építő magyar vándorokat, kiket a század elején az óhazából utánuk jött tiszteletes és tudós prédikátorok tápláltak hittel, reménységgel, szeretettel. A zsoltáréneklő népet, kiknek száma oly rohamosan fogy Magyar- Amerikában. Temettük az ezerfajta munkában helytálló magyar református papot, aki nemcsak prédikál, keresztel, esket és temet, hanem ir, fordít, tanít, pikniket és bazárt rendez, egyház jogi csatákat viv, Egyesületet szer(Folyt. a 4-ik oldalon) lapszerkesztőink és derék munkatársaik. Miként sújthatná postai portó-drágitással őket ugyanaz az amerikai kormány, amely egyrészt költségvetésének felét kénytelen katonai kiadásokra előirányozni s ugyanakkor tonnaszámra ingyen kézbesíti ki a vasfüggöny mögé kényszeritett Magyarország kommunista propagandájának az ottani adófizetők bőrére remekbe nyomott kiadványait. Bár a federális kormány minden ellenérv dacára keresztülforszirozta a postai viteldij megdrágítására vonatkozó javaslatát, annak törvényerőre emeléséhez a Szenátus hozzájárulása is szükséges. A Szövetség eddigi tevékenységére való tekintettel most a Senate Post Office & Civil Service Committee tanuságtételre hívta meg az Amerikai Magyar Szövetség központi titkárát, hogy érveit újból adja elő, ezúttal a House of Representatives által jóváhagyott törvénytervezetet még egyszer felülvizsgáló szenátusi bizottság teljes ülésén. A hivatalos meghívó készenlétre vonatkozik, a kihallgatás időpontjának végleges megállapítására valamikor február vége felé kerül sor. A közbeeső időt Báchkai Béla központi titkár arra is felhasználja, hogy ismét összefogja a különböző bevándorolt nemzetiségek k é p v i s eleteit, hogy azok is mozgósítsák öszszeköttetéseiket. Hátha igy sikerül, talán pótjavaslat formájában, az utolsó órában biztosítani újságjaink részére a méltányosságot. Nagy eredmény lesz, ha a “birtokon belül” levő kormányhatalommal szemben — híven az amerikai demokrácia magasztos eszményeihez — sikerül a lapszállitási díjnak az eddigi többszörösére felemelését megakadályozni, hogy újságjaink minél több éven át tudósíthassák, szórakoztathassák, lelkesíthessék hűséges előfizetőiket ! Történt valami aminek hírét nyilvánosságra szeretné hozni? Ha igen, közölje velünk a hirt és mi szívesen közreadjuk lapunkban KIÁLLT A SZÖVETSÉG MAGYARNYELVŰ LAPJAINK ÉRDEKÉBEN! Washington György emlékezete Február 22-én Washington György születésnapjának 230.ik évfordulóját ünnepeltük, akiről országunk fővárosát is elnevezték. Azon a környéken lakott a legnagyobb amerikai államférfi még mielőtt az uj köztársaság első elnökévé választották és mielőtt a “Hazájának Atyja” lett. Ott született, élt, halt és ott nyugszik poraiban. Az egész vidék az ő egyéniségének benyomásait viseli, ahol mindenütt valami emlékeztet a Haza Atyjára. A város felett a Washington Monument emelkedik az ég felé és a két egyetem: a George Washington University és a Georgetown University az ő nevét viseli. A Potomac-folyó túlsó partján terül el Virginia állam, ahol először látott napvilág got első elnökünk. A Washington Memorial Highway-n hajtunk le Alexandriába, ahol még áll a templom, amelyet Washington sűrűn látogatott. Néhány további mérföldnyire az országút meg is szűnik. Itt fekszik egy dombtetőn Mount Vernon, Washington otthona, a hófehér sokoszlopu koloniális épület a Potomac folyó partján. A ház, gazdája elhunyta után omladozni kezdett, de a hálás nemzet eredeti állapotába helyezte vissza a házat és a többszáz holdas birtokot. A tömegek, amelyek az ország legtávolibb vidékeiről is gyakran látogatnak el Washingtonba, rendszerint elzarándokolnak Mount Vernonba is, különösen az ifjúság — gyakran szervezett kirándulások keretében —, végigjárják a szobákat, amelyekben még mindig az eredeti bútorzat áll. Ha a házat elhagyjuk, rövid utat teszünk a gyepes utón, hogy megilletődve álljunk meg a sírbolt előtt, amelyet két egyszerű márványtábla jelez: “George Washington 1732-1799 . . . Martha Washington 1732- 1802. Mi az oka annak, hogy 230 évvel később sem szűnnek meg a zarándoklatok ? A Washington Emlékmű gránitoszlopa, az ünneplők ezreinek hangos zsivaja talán idegenszerü volna a szerény férfi előtt, aki az amerikai forradalmi hadsereget megszervezte és győzelemre vitte és aki bölcs előrelátással kormányozta az egyre izmosodó köztársaságot. Kétszeri megválasztása után vissza is vonult a közélettől, hogy nyugalomban töltse el háitralévá napjait. Washington szelleme irányította az amerikai polgár és az amerikai politika útjait az elmúlt két évszázad alatt. Visszavonulásakor adott bölcs tanácsait ma is követjük: “Jóhiszeműen és igazságosan Ítéljük meg a külföldiek viselkedését. Békét tartsunk és egyetértésben éljünk velük. A vallás és erkölcs parancsait kövessük. Szabad, felvilágosodott és rövid időn belül hatalmassá váló nemzetünk példát fog szolgáltatni azzal, hogy végtelen jóakarat és fenkölt igazság vezérlik mindenek felett.” American Council. HÍREK RAB - MAGYARORSZÁGBÓL ÁLL A HARC A DOGMATISTÁK ÉS REVIZIONISTÁK KÖZÖTT (FEC) A magyarországi kommunista sajtó híven tükrözi azt a kiélesedő harcot, mely a szovjet pártkongresszus nyomán a párt soraiban a dogmatisták és a revizionisták között egyre nagyobb méretűvé válik. A párt legfőbb vezetői, élükön Kádár Jánossal, minden beszédükben, mindkét oldalt figyelmeztetik. Elsősorban persze a revizionistákat fenyegetik, akiket— emlékezve 1956-ra — sokkal nagyobb veszélynek tartanak. A revizionisták a sztálinizmus most felfedett bűneire célozva, nyíltan hangoztatják, hogy “. . . na ugye, ezt csinálták, tudtuk mi!” A “Délmagyarország” igy ir az ilyen “elemekről”: “Ezek azok a szemforgató varjuk, akik 1956-ban ‘feszítsd meg’-et kiáltottak, akik öt esztendővel ezelőtt vörös lobogót téptek . . . Szükségtelen bizonyítgatni, hogy nálunk még nem a kommunizmus építése van napirenden, a szocializmus alapjainak lerakásánál tartunk és ellenséges reakciós elemek élnek közöttünk, akiknek nem a személyi kultusszal van bajuk, hanem a munkásparaszt hatalommal. Ezeknek csak egyet ajánlhatunk: hátrább az agarakkal.” A Csongrád Megyei Hírlap még élesebb: “. . . 56-os pecsenyéjüket megsütni akaró politikai spekulánsok sunyi célratöréssel akarják ‘előremutató tetté’ kikiáltani az ellenáéges pesti csőcselék öt évvel ezelőtti ellenforradalmi őrjöngését, gyalázatos cselekedetét, amelyet a fővárosi Sztálin-szoborral szemben elkövetett. Mindenki számára világos e felháborító, gátlástalan szándéknak minden aljassága, ellenségessége. Annál is inkább, mert a bosszúra éhes ellenforradalom nemcsak a személyi kultusz és hibái, hanem a szocializmus eredményei, az egész szocialista rendszer, a munkásosztály hatalma s minden haladás és emberség ellen támadt, és Sztálinnal együtt a szocialista eszméknek még az emlékezetét is ki akarta törülni az emberek tudatából.” Sok baja van a rendszernek a dogmatistákkal is, akik “értetlenül, makacsul állnak a kongresszus határozatai előtt . . . ellenkeznek, mondják, hogy nem értenek valamit ebben, Sztálin és Molotov személye sokkal többet jelentett, minthogy igy elbánjanak velük” (Békés Megyei Népújság). Egy falusi tanácselnök azt mondta a Népszabadság riporterének: “Eleinte magam sem értettem, miért volt szükség a múlt ilyen kemény bírálatára. Egyre csak az motoszkált a fejemben, mit szól majd ehhez a világ?” A riporter hozzáteszi, hogy “ezek a kétségek még ma is sok ember fejé(Folyt. a 3-ik oldalon)
