Szabad Sajtó, 1961 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1961-11-02 / 44. szám

it Beolvadt lap: “PASSAIC ÉS VIDÉKE“ OFFICIAL ORGAN OF ALL HUNGARIAN CHURCHES AND SOCIETIES OF PASSAIC AND VICINITY Merged with “PASSAIC and VICINITY” THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER EDITED AND PUBLISHED IN PASSAIC AND BERGEN COUNTIES Second Class postage, paid at Passaic, N. J. VOL. Lili ÉVFOLYAM — NO. 44. SZÁM PASSAIC, NEW JERSEY THURSDAY — 1961. NOVEMBER 2 Szépen sikerült a Magyar Intézet javára rendezett bankett Az “1000 dollárosok Klubja” két tagjának díszes emléklapot nyújtott át az Intézet nevében Prof. Molnár Ágoston. Az Am. Magyar Református Egyesületnek szólót Rev. Leslie J. Carey, N.J. kerüljeti szervező, a Wm. Penn-nek szólót Körmendy József és Radványi Ferenci igazgatók vették át. KEDDEN, NOVEMBER 7-ÉN VÁLASZTÁS New Jersey állam népe, — mint sok más amerikai államé is — ezidén uj kormányzót választ. A törvény csak két egymás­­utáni terminust enged meg nálunk a kormányzónak s mert Meyner kormányzó kitöltött két terminust, New Jerseyben uj kormány­zót választunk. Ki lesz az uj kormányzó, ki lesz a győztes: a de­mokrata párt jelöltje, Richard J. Hughes, vagy a republikánus párt jelöltje, James P. Mitchell, nehéz lenne előre megmondani. A meglehetősen harcias mederbe (és modorba) terelődött kam­pány során azonban a szavazópolgárokban már kialakult egy bi­zonyos vélemény mindkét főjelölt felől — mert van más kis-párti jelölt is ezen a kettőn kívül! — s a szavazók legtöbbje már félig­­rneddig elhatározta, hogy melyikre fog szavazni. A hátralevő pár nap fejleményei adhatnak még pár száz, vagy párezer szavazatot egyik, vagy másik jelöltnek s ezért is fontos, hogy vezércikkez­zünk a “politikáiról” . . . Amerikában minden fajtának, minden nemzetiségnek meg van a maga sajtója. Ezeknek a sajtó-orgánumoknak a szerepe és feladata, különösen ilyenkor, választások előtt, csak egyféle lehet: a maga olvasótáborának, népének az érdekeit szem előtt tartva véleményt formálni, esetleg tanácsot adni: kire szavazzunk. Köz­ségi választásoknál, megyei tisztviselők és állami képviselők vá­lasztásánál egy-egy csoportnak a szempontjából fontos a pártok szerinti elkülönülés, a pártok jelöltjei mögé felsorakozás. A kor­mányzó személyének és az Egyesülőt Államok elnöke személyé­nek kiválasztásánál azonban sokkal fontosabb szempont szá­munkra az, hogy ki az a személy, mint az, hogy melyik pártnak a jelöltje! A néger egészen biztosan négerre szavazna, ha néger elnökjelölt, vagy kodmányzéjelölt volna. Hogy azonban minden magyar, mondjuk: egy magyar származású kormányzó jelöltre szavazna-e, ha lenne ilyen, azt már nem mernénk egészen biztos­ra mondani . . . Nagyon őszintén és becsületesen tehát csak azt mondhatjuk: szavazzon minden magyarszármazásu polgár arra a kormányzó­jelöltre, amelyiket jobbnak, hogy úgy mondjuk: a mi speciális ma­gyar szempontunkból nézve nekünk megfelelőnek tart! Mert van és kell legyen ilyen szempont! Ha nem lenne, fölösleges volna min­den csoportosulás . . . kár lenne egyetlen szót is vesztegetni azért, hogy: magyarok, tartsunk össze! New Jerseyben 100,000-re tehe­tő a magyarság száma. Lehet, hogy még ennél is több. Ha ez a magyarság összetartana, összefogna, még képviselőket, szenáto­rokat is be tudnánk vinni az állami törvényhozásba ... Ez azon­ban csak egy álom, jól tudjuk . . . Egyelőre az a helyzet, hogy pártok szerinti elkülönülésünk nagyobb súllyal bir, sajnos, egye­sek szemében, mint az, hogy a magyar tartson össze, álljon össze, fogjon össze s cselekedjen egy akarattal, egyöntetűen, egy irány­ba törekvőén . . . Kedden választás van, évi főválasztás és kormányzóválasz­tás. Aki polgár, aki be van jegyezve a választói listába, menjen el szavazni, ne hagyja parlagon szavazatát, szóljon bele az állam ügyébe most, amikor annak ideje van! Egy napon azután, ki tudja, összeállunk mi magyarok s ren­dezünk egy nagy politikai kongresszust, íihol pártállásra tekintet nélkül összejövünk s megbeszéljük a magunk dolgát, terveit . . . S ha kormányzó-jelöltet nem is, de kiállítunk egy állami szená­tor- vagy kép viselő-jelöltet, a magunkét, aki minket itt New Jer­seyben, Trentonban, a törvényhozás házában képvisel . . . Szép álom, ugy-e, magyarok! Szép álom, ... de van állam Amerikában, ahol már régen megvalósult! Nem is egy! Tüntetések New Yorkban, a Szovjet Delegáció épülete előtt Nov. 4-én és 7-én ... “PIROS A VÉR A PESTI UTCÁN” .. . Sztálint kilakoltatták Lenin mellől; ő, aki annyit “tisztogatott,” ki nem kerül­hette végzetét, ha ez jónéhány évvel halála után következett is be. Előreláthatólag az üveg­koporsót is elkobozzák tőle, va­lamelyik érdemesebbnek jut­tatják. Esetleg Kruscsevnek. Sztálinra kétségtelenül rossz idők járnak. Életében az volt a feltételezés, hogy a kommu­nista világban szükségtelen a választás, hiszen amugyis a nép igazi vezetője áll az élen. A népnek először 1956 októ­berében nyílt alkalma megmu­tatni, hogy mit érez Sztálin iránt, amikor a Városligetben álló óriási méretű szobrát le­­döntötték, kalapáccsal szét­verték. A forradalom “nyo­mait” Kádárék azóta is szorgo­san tüntetik el, de a Sztalin­­szobrot nem próbálták vissza­állítani ; Kruscsev egyszerűen megtiltotta. De azért Sztálinnál nem olyan könnyű elbánni. A kila­­koltatási végzést a moszkvai pártkongresszus jóváhagyta, de Kruscsevnek még keményen meg kell küzdenie elődje ár­nyékával. Ez az árnyék ott van mindenütt a vasfüggöny mö­gött; Moszkvában, Kievben, Budapesten, vagy Prágában. De főleg ott van Pekingben és a kis Albánia fővárosában, Ti­ranában, ahol Enver Hodzsa, ez a senki a kommunisták so­rában állt ki a holt diktátor mellett. Peking egy pillanatig sem titkolja, hogy Kínának az a fajta kommunizmus tetszik, amelyiket Sztálin tanított és tukmált a mukkanni sem merő népek nyakára. A szakadás tehát nyílt a nagy kommunista táborban, ezt már nem is próbálják ta­kargatni : Tiranából visszafe­leselnek Kruscsevnek és ezt a feleselést Pekingben közzéte­szik. Kruscsev elsütötte az 50 megatomos bombát, részben azzal a céllal, hogy ijesztgesse a Nyugatot, de másrészt belül a saját erejét próbálja fitogtat­ni. Sztálin kilakoltatása a kom­munista világ berkeiben leg­alább akkorát dördült, mipt maga az 50 megatonos bomba. A játéknak még közelről sincs vége, Kruscsevnek sikerült le­­teritenie holt ellenfelét és haj­dani eszményképét, de a min­denfelé lappangó, meghúzó­dott erőkkel még ezután követ­kezik a nagy tülekedés. A szalinizmus a föld alá kényszerül, mostantól kezdve irtó hadjárat indul ellene, amig kifüstölik az összes patkány­lyukakat. De vájjon képes lesz-e erre Kruscsev? Szerintünk a kommunizmus eresztékei most reccsentek meg igazában, a “testvérharc” el­végzi talán azt, amire a Nyugat képtelen volt, Az elvtársak egymás nyakának ugranak, életre-halálra. Nagy harc kö­vetkezik, ha ennek különféle szakaszait a sötétben vívják is, láthatatlanul és hallhatatlanul. Ázsia kommunistáival lesz elsősorban baj; vájjon Moszkva, vagy Peking paran­csát hajtják-e végre? Nekik Peking mindenféleképpen kö­zelebb van és aligha tagad­ják ; a sztálinizmus eszközeit', a tömeggyilkolást jobban is sze­retik, mert a szakadatlan ha­lálfélelemben élő népeket köny­­nyebb kormányozni. Nem azt mondjuk, hogy Moszkva és Pe­king között már holnap elfajul a küzdelem vad dulakodássá. Egyelőre Pekingnek szüksége van a szovjet gazdasági segít­ségre és a katonai támogatás­ra. De Maoékkal baj van. Nem mosolyognak. A hires kínai mo­soly eltűnt, a pekingi küldött­ség hazarepült Moszkvából, miután Chou En-lai megmon­dogatta a magáét Kruscsevnek. Kruscsev eldobta a nagy kö­vet. Újra kell Írni a kommunis­ta történelmet. Ki tudja, há­nyadszor? Sztálin kiköltözik a Kremlből és valószínűleg az üvegkoporsóból is és néhány elvtárs nyíltan megbánja bű­neit, mint Vorosilov. De aztán? Mi lesz azután? Kruscsev nyilván nem hübe­­le Balázs módjára ment bele ebbe a nagy játékba. Hanem számítással, előre megfontol­tan. De azért őt is érheti bal­eset, miközben ropognak a kommunista világ tartó ge­rendái. S egy nap őt is utoléri majd a gonosztevők végzete. Isten malmai lassan, de bizto­san őrölnek! Most vasárnap, november 5- én délután 2:30 kezdettel a Camp Kilmer-Uen az 5-ik év­forduló alkalmából találkozóra jönnek össze a szabadságharc menekültjei, hogy egy alkalmi ünnepély keretében emléktáb­lát nyújtsanak át a 2nd Army Corps parancsnok - tábornoké - nak, akinek irányítása alatt fo­gadta ebben a táborban hóna­pokon át a hivatalos Amerika a magyar menekülteket. Az ünnepélyt egy erre a cél­ra alakult bizottság rendezi, az állította össze a műsort is és az hívja a vendégeket is erre az alkalomra. A szabadság­­harc zöld-kártyás menekült­jei vigyék magukkal kártyáju­kat, azzal fogják beengedni őket a Camp Kilmer táborba, melyet erre a napra és erre az alkalomra megnyit a hadsereg. Magyarok a francia Idegen Légióban A Magyar Ifjúság cimü ma­gyarországi kommunista újság hosszabb cikkben ismerteti a francia idegenlégióban szolgáló magyarok helyzetét. A lap sze­rint: “A légió tizenhárom ezredé­ben és a kisegítő alakulatokban megközelítően 27,000 ember szolgál, köztük jelenleg több mint 8,000 — 34 százalék! — magyar . '. . 1945-től 1961 nya­ráig az Idegenlégió szolgálatá­ban 18,000 magyar katona esett el” — állítja a Magyar Ifjúság. (Itt azonban már erősen “kilóg a lóláb” a cikkből s érezhető a vörös propaganda, mert — mint tudvalevő — az Idegen Légió katonái kemény harcot vívtak a vörösek ellen Indo-Kinában és az egész u. n. Hátsó-Indiáiban. —Szerk.) New Brunswickon az Atléta Klub hatalmas díszterme telje­sen megtelt múlt vasárnap vendégekkel, a sűrűn terített asztaloknál minden hely el volt foglalva azon a gyönyörűen megrendezett és igazán szépen sikerült banketten, amely a New Brunswick-i magyarság ajándéka volt az Amerikai Ma­gyar Intézetnek. A Rutgers Egyetemen magyar tanszéket fenntartó Intézet anyagi támo­gatására felsorakozó sokszáz magánszemély és intézmény között most már ott van a brunswicki magyarság neve is: Mindenki más is hivatalos, de hogy meghivő nélkül be lehet-e menni, azt nem tudjuk. Az ünnepély hálaadó isten­­tisztelettel kezdődik a Ghapel­­ben, Rév. Máriaföldi Lukács, O.F.M., vezetésével. Utána a Camp Theater épü­letében az amerikai himnusz­­szál kezdődik az ünnepély vi­lági része. Gereben István, a Szabadságharcos Világszövet­ség ügyvezető titkára mond be­vezető beszédet és ő lesz az al­kalom ceremónia-mestere is. A New York-i Magyar Rapszódia Tánccsoport, a New Bruns­wick-i magyar iskola növendé­keinek tánccsoportja (táncok­kal, illetve énekszámokkal), valamint Kiszeli Ica operaéne­kesnő, az “H. R. Folk Dance” csoport és Sala Ilona (szóló­tánc) szerepelnek a műsoron. Nagy Károly Rutgers-egyetemi diák mondja az alkalmi beszé­det. Az emléktábla átnyujtása áll az ünnepély középpontjában, de ezenkívül “Honorary Docu­­ment”-eket is fognak szétosz­tani azok között, akik annak­idején a menekültek segítségé­re siettek. (Arról, hogy ezek közé személy szerint kik és mely szervezetek vannak e cél­ból listára véve, nem kaptunk értesítést, sem lapunk, sem az Amerikai Magyar Szövetség, amely pedig első volt a Camp Kilmer megnyitásakor az ösz­­szes szerveketek között, ami­kor kirendeltségével: fizetett alkalmazottjával és önkéntes hadseregével, hatalmas ruha­nemű-kollekciójával ps minden lehető módon az érkező mene­kültek segítségére sietett. Az önzetlenül dolgozók hatalmas listája a mi Szövetségi titkár­ságunk birtokában van, de azt tőlünk — hogy úgy mondjuk — elfelejtették kérni...) a bankfett tiszta hasznát átad­ták az Intézetnek. Puskás Béla, az Atléta Klub alelnöke és a bankett-bizott­ság elnöke üdvözölte a vendé­geket. Ft. Máriaföldi Lukács asztali áldása után nagyon fi­nom csirkevacsorát szolgáltak fel az asszonyok, amiért min­den dicséretet és köszönetét megérdemelnek. Takács József városi ügyész, az Intézet igaz­gatósági tagja volt az áldomás­mester, aki szép magyar és an­gol-nyelvű beszéddel nyitotta meg a szónokok sorát. A város polgármestere nevében Hor­váth Lukács városi tanácsos be­szélt, majd Molnár Ágoston, az Intézet elnöke mondott rövid beszédet, megköszönve a ma­gyarság áldozatos támogatását, amit ezzel a bankettel is tető­zött most. A mikrofonhoz szólí­totta Rev. Leslie J. Carey-t, az Amerikai Magyar Református Egyesület New Jersey-i kerü­leti szervezőjét, valamint Rad­ványi Ferencet és Körmöndy Józsefet, a William Penn egye­sület igazgatóit, akiknek át­nyújtotta a két országos egylet számára kiállított díszes emlék­lapot annak köszöneté fejében, hogy ezek az intézmények évente több mint 1,000 dollár adománnyal járulnak hozzá az Intézet munkájának viteléhez. Úgy Rev. Carey, mint Radványi és Körmöndy igazgatók vála­szul azt mondották, hogy a szép és célszerű magyar mun­kára, amit az Intézet végez, egyesületük örömmel és ma­gyar szívvel adakozik és to­vábbra is támogatni fogják azt. Dr. David D. Denker, a Rut­gers Egyetem elnökének, Dr. Mason Grossnak képviseleté­ben tartott igen értelmes beszé­det, majd Nt. Dr. Kosa András talpraesett magyarnyelvű be­széde következett. Az est tulaj-, donképeni főszónoka Dohános István festőművész, az Intézet alelnöke volt, aki közvetlen, szivbőljövő szavakkal ecsetelte annak a munkának a fontossá­gát, amit a Magyar Intézet vé­gez és ami minden jóérzésü ma­gyarnak méltó a támogatására. Nem beszélt hosszan, de szavai oly melegek, emberiek voltak, egész beszédmodora oly meg­nyerő volt, hogy valósággal magával ragadta a közönséget s beszéde végén szinte “vissza­tapsolták” .őt a mikrofonhoz. Magyarul is beszélt, röviden, de annál talpraesettebben: “New Brunswickon, a Rutgers Egyetemen mi magyarok ki­gyűjtöttünk egy lámpát, mely­nek fénye Budapestig is eljut . . . ” — mondotta Dohános István s ebben a rövid mondat-Mitruska János temetésrendező hirtelen halála Az elmúlt 40 éven át magya­rok százait, ezreit temette el Mitruska János magyar teme­tésrendező és balzsamozó, a Perth Amboy-i magyarság egyik köztiszteletben álló, köz­ismert személye, akit kedden, október 31-én délelőtt kisértek családtagjai, barátai és tiszte­lői utolsó útjára a Cortland St.-i halottasházból, abból a te­metkezési “otthonból,” ame­lyet éveken és évtizedeken át ő oly féltő gonddal épített, bőví­tett, javított, szépitgetett. Ab­ból a halottasházból, ahonnan Mitruska János annyi sok ma­gyart kisért utolsó útjára . . . Most elment ő is az ő jó ma­gyarjai után. Csütörtökön, október 26-án este hirtelen rosszul lett, or­vost, papot hívtak, de már nem lehetett rajta segíteni. A szive ölte meg. December 20-án lett volna 67 éves. Perth Am­­boyban született, néhai Id. Mit­ruska János és neje sz. Bártfay Erzsébet fia volt. Gyászolják: bánatos özve­gye sz. Tóth Mária, akivel 23 évig élet boldog házasságban, valamint gyermekei: két leá­nya, Geraldine és Mrs. Nancy Flood (Atlantic Highlands), fia Frank Pribék (Fords), 5 unokája, két nővére: Mrs. E. Lévay és Mrs. Helen Bindham­mer (Fla.), két fivére, József és Gyula és más rokonsága és sok­sok barátja és tisztelője. Az Alpine temetőben he­lyezték örök nyugalomra. Ft. Horváth István, a Mária Ma­gyarok Nagyasszonya r. k. egy­házközség plébánosa végezte a halottasházban a gyászszer­tartást. A temetésrendező pe­dig ezúttal fia, Frank Pribék volt, a Mitruska temetkezési vállalat fordsi fiókjának eddigi managere, aki a Mitruska Fu­neral Home-ot most tovább fogja vezetni. Mrs. Mitruska a Budapesti Női Demokrata Kör elnöke már közel 20 esztende­je, a város magyarságának sze­­retetben és tiszteletben álló személye ő is, aki iránt e szo­morú alkalomból a magyarság igaz részvéte nyilvánult meg. A jó Isten adjonyvigasztalást a bánatsujtotta özvegynek, gyermekeknek és családtagok­nak, a mi kedves Mitruska Já­nos testvérünknek pedig a hosszú életharc után örök pihe­nést, csendes nyugodalmat a sirban! ban valóban minden benne volt. Tósztmester bemutatta még a főasztalnál ülő vendégeket, valamint az Intézet igazgató­ságának jelenlevő tagjait és Nt. Rásky József záróimájával végétért a szép díszvacsora. Utána a Kára-Németh testvé­rek kitűnő muzsikája mellett táncmulatság volt s még sokáig együtt maradt a hatalmas ven­dégsereg. Pontosan kapja-e a lapot? Kérjük oivasóitíkat, hog> ak valamilyen okból nem kapja pontosan lapnukat, jelentse tele­fonon vagy postakártyán és mi azonnal intézkedünk a postaha­­hatóságnál. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! November negyedikének éj­szakája kisért . . . Most öt éve 1,000 tankkal, óriási túlerővel megrohanta az orosz a szabad­ságát már-már kivivottnak hi­vő magyar népet s gyalázatos, gonosz módon lerohanta má­sodszor is szülőhazánkat. Ez az éjszaka kisérti a go­nosztevőt, aki hőseinket meg­ölette, de kisérti a szabad vilá­got is, mely hőseinket magára hagyta! És ez az éjszaka kész­tet cselekedetre minket, kik hőseinket, magyar népünket so­ha el nem feledjük! Az ötödik évfordulón, no­vember 4-én, szombaton dél­után 3 órakor New Yorkban, a Szovjet delegáció épülete előtt (68-ik utca és Park Ave. sar­kán) felseregiünk ismét, hogy hőseink emlékének és népünk szabadságának áldozzunk és tüntessünk a megaton-barídita ellen, aki Budapest lerohanása után most már az egész világot fenyegeti. Emlékezzünk és fi­gyelmeztessük.a szabad világot arra, hogy Budapstnél nem áll­tak meg az orosz tankok s ha nem vigyázunk, egy nap elin­dulnak ismét, Nyugat felé . . . * November 7-én ünnepük a vörös banditák a Szovjet kiki­áltásának 44-ik évfordulóját. Ezen az estén New Yorkban, a Szovjet Delegáció épületében is nagy dinom-dánom, vodkás vendégfogadás lesz, ahová szá­mos amerikai vendéget is meg­hívtak. Minket nem hivtak meg, de ott leszünk mi is! Este fél 7 órakor gyülekezünk a Park Ave. és 68-ik utca sarkán és tüntetünk, ismét tüntetünk a megaton-bandita ellen! De nemcsak mi, magyarok leszünk ott ezen az estén: ott lesznek az amerikai fiatalok is, egyete­mi hallgatók, a Young, Friends of Freedom szervezet tagjai, akik éppen úgy féltik hazáju­kat és a szabad világot, mint mi. Aki jó magyarnak és jó ame­rikainak érzi magát, ott lesz velünk ezeken a tüntetéseken New Yorkban: november 4-én délután 3 órakor és november 7-én este fél 7 órakor! Menekültek találkozója a Camp Kilmer­­ben vasárnap, november 5-én

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents