Szabad Sajtó, 1960 (52. évfolyam, 1-51. szám)
1960-10-27 / 43. szám
z 1960. OKTÓBER 27 A grófi kastély titka REGÉNY (Folytatásokban) Irta: BODONYI ZSIGMOND SZÉKÁCSYÉK Székácsy József földbirtokos volt. Kisebbszerü birtoka Börovszky Gejza gróf nagy uradalma tőszomszédságában húzódott. Székácsy, hogy jövedelmét gyarapítsa, bérbe vette a grófnak szomszédságában levő néhány száz holdnyi földjét legelőnké, hogy azon teheneit, birkáit legeltesse. Székácsy ilyen módon évenként szép jövedelemre tett szert. Nagy tejgazdasága volt és a telepen sajtgyárat létesített, azonkívül a gonddal tenyésztett birka állományából kikerült gyapjú is bőséges jövedelmet hajtott neki. A volt megyei jegyző élelmes gazdálkodása, de főleg olcsó munkabérei révén rövid néhány év alatt meggazdagodott. Birtokán a szántási, aratási. cséplési munka idején főgondját képezté, hogy minél kevseebb munkással a kelleténél többet végeztessen. Ebben nagy segítséget nyert az uj technikájú szántó- és aratógép munkateljesítésével, amely által sok munkás bérét megtakarította. Sajtgyárában is lehetőleg fiatal asszonyokat, leányo: kát, gyermekeket alkalmazott és csak a nehezebb munkához vette igénybe a férfimunkást. Elve volt a takarékosság. Elvét szigorúan alkalmazta is — másokkal szemben. Ámde, ha arról volt szó, hogy önmagától is megvóhjon valamit, erre nem volt hajlandó. Feleségétől s annak rokonaitól nem sajnált semmi pénzáldozatot. Ilyenkor nem takarékoskodott, mint ahogy bőkezűnek bizonyult akkor is, ha saját magáról volt szó. Épuen ezért volt szüksége a takarékosságra. Szeretőt tartott. Neje nem tudta, csak sejtette. Valahányszor Budapesten akadt “üzletügyben” dolga, mindig más okból utazgatott a fővárosba. Ilyenkor a kedvesénél tartózkodott, aki hírneves színésznő, primadonna volt. Tömérdek pénzt költött rája és nem lehetett a nőnek olyan kívánsága, amit Székácsy József ne teljesített volna. Csak nemrégen hatalmas palotát vásárolt néki. T;rténetesen éppen Pestre, hozzája készlődött, inasa podgyászát rendezgette, amidőn ajtaját valaki megkopogtatta. Az öreg Borovszky Gejza volt. — Szervusz, Jóska — üdvözölte a gróf barátját. — Isten hozott, gróf! Be. régen láttalak! — Útra készülsz? — Igen, üzleti ügyben, Pestre. — Kár . . . Fontos dologban szerettem volna tárgyalni veled. — Kérlek, állok rendelkezésedre ! Legfeljebb nem a déli, hanem az esti vonattal utazom majd! Parancsolj talán a dolgozószobámba — mutatott az odanyiló ajtóra Székácsy. — Foglalj helyet! Leültek szemközt egymással . — Nagy bajban vagyok. — Ah-ah! Ugyan . — Kellemetlen ügyek! Sze retném tanácsaidat is kikérni. Te mégis tapasztalt üzleti ember vagy és amellett, mint jóbarátom is, nyugodtan bizhatom benned. — Méltóztassál csak minden tartózkodás nélkül, bizalommal. — Szörnyű anyagi bajokkal küzdők. — Na, ne mondd! Hogyah lehetséges az? — Erről majd alkalmasabb időben részletesebben beszélek. Most arról van szó, hogy 'holnap reggelre nagyobb váltóm lejár . . . — Hm ... Ez kellemetlen — jegyezte meg, szánó arcot mutatva, Székácsy. — Képtelen vagyok ilyen rövid idő alatt az összeget előteremteni. — Talán előbb kellett volna .. . ?. — Igen, igen, de mindig reméltem, hogy innen is, onnan is befolynak összegek, de csalódtam. Légy segítségemre! (Folyt, köv.) Magyar Oratórium: “Nándorfehérvár 1456” Nt. Péter Antal meghalt Floridában Lapzártakor vettük a szomorú hirt, hogy Nt. Péter Antal református lelkész, a Miami floridai gyülekezet alapitója és az ottani Kossuth Hall egyik létrehozója meghalt. Nt. Péter Antal erdélyi, háromszékmegyei születésű székely ember volt s az első világháború után vándorolt tengerentúlra. Előbb IVlexicoban, majd Fairfield, Conn.-ban lelkészkedett s onnan hívták a hívek Floridába egy gyülekezet alapítására 15 évvel ezelőtt. Pár évvel ezelőtt leköszönt lelkészi állásáról s nyugalomba ment; feleségével egy panziószállodát vezetett csendes szorgalommal, de megromlott egészsége miatt aktivitása egyre alább hagyott. Szelidözavu, kedves, jó ember volt Nt. Péter Antal, az igaz magyar lelkipásztor sokasok szép jellemvonásával. Mint székely ember, az Amerikai Erdélyi Szövetség vezetőségében fejtett ki hosszú évekig odaadó* munkát, különösen a háború utáni években, amikor szeretcSamagok k ti Ld ésével (igyekezett székely.testvéreinek segits.eg'él'é’ sietni'. — T V Gyászbaborult özvegye és sok-sok jébaj’átjá, tisztelője siratja, gyákzblja Nt. Péter Antalt, kinek emlékét szivünkben kegyelettel őrizzük. Őszi bál Newarkon Nl/ontá eAJ ? v nm. v:; 7ró nil. I?« a layo* KIZÁRÓLAG CSAK FRANK VAN SYCKLE, Inc. ÁRUSÍTJA A VADONAtUJ — GYÁRBÓL MOST ÉRKEZETT J2*i DODGE KOCSIKAT Sokaaat érdeklő hírről számolhatunk be:.Két “long play”lemezen megjelent a budai ferences karnagy. Tamás ,Alá jós zenealkotása: “Nándorfehérvár IU56”. Az Oratóriumban M) tagú. gyermekkar, 90‘tagu vegyeskar és teljes zenekar szerepel. A szólókat operaénekesek éneklik. Bizonyosra vehető, hogy az amerikai zenevilág szakértő körei értékelni fogják a kiváló magyar alkotást. A külföldre szakadt magyarság körében azonban Tamás atya müve ezt is meghaladó, rendkívül hatást fog •betölteni. Az Oratorium bemutatja az ezeréves magyar történelem egyik legdicsőbb eseményét, s annak nyomán önkéntelenül vetődik fel a kérdés: Amerika s Európa melyik országa dicsekedhet hasonló, az egész emberiség sorsára kiható, világot mentő hősiességgel ? Meggyőződésünk, hogy magyarjaink tízszer és százszor fogják lejátszani a zenemüvet s fognak belőle reményt és örömet meríteni. Szivük mélyébe fog vésődni a megismétlődő szöveg: “Ne félj és ne csüggedj árva had, Van néked vezéred, Jézus az.” Hunyac” kiáltása: “UTÁNAM,” (Tóth Lajos remek hangján keresztül) legyen parancs a külföldre szakadt, széteső és pártoskodó magyarok számára! Tamas Gergely Alajos — a szerző'— Ferences atya, aki a nográdmegyei Szécsényben töltötte ujoncéveit, a bölcseleti és hittudományi tanulmányait a rendtartomány jászberényi és gyöngyösi kolostoraiban végezte. 1941-ben szentelték pappá Egerben. A rendkívüli zenei tehetséggel megáldott ifjú panot elöljárói a zeneakadémiára küldték, ahol a világhírű Kodály Zoltán növendékekéül sajátította el a magasabb zenemüveltséget. Tamás Alajos atya évek óta a ferencesek budai plébánia templomának karnagya. Vezetésében j a templom minden vasárnap és í ünnepnap kiemelkedő egyházze- I nei programot nyújt. Tamás atyá énekkaraival és zenekarával I évenkint az orszátr ^ámos városában mutatja be a világhírű zeneszerzők alkotásait. Bach “Krisztus”-át, Beethoven, “Passió”-ját, Liszt Ferenc Hadyn, Tschajkovszky, Handel, stb. müveit. Handél “Massiás”át pl. legutóbb mutatta be a 25- ik alkalommal. Az “Oratorium” nagy egyházi zenemüvek neve. Tamás atya Oratóriumának időtartama (két 33 mm Long playing lemezen) közel két óra. A mü szövegét a szerző Radó Polikárp bences tanár költeményeiből és egykorú krónikákból állította össze. Az “Oratorium” felöleli a nándorfehérvári diadal teljes történetét. Hunyadi János és Kapisztrán Szent János együttesét; a dunai csatát, a várért folyó élet-halálharcot. . . A\; : • VwőGi.' ' -.Ä'-w■ - i U..1: -Nándorfehérvár nagy magyar dicsőség. Tudjuk; hogy TTL Halliszt pápa harangszóval; T.tpboroztatta össze a világ kereszténységét imára: a magyar .hö- I siesség megszerezte a világhódi-' j tó török fölött a győzelmet, s a| zóta a magyar győzelem emlékét 1 hirdeti a déli hangaszó. Ezt a dicsőséget varázsolja élénk Tamás I Father “Oratorium”-a. Hívjuk fel a magyar zenealkotásra angol és más nemzetiségű ismerőseink figyelmét. Az “Oratorium” ára a szövegkönyvvel együtt $7.96. Kapható; Franciscan Fathers, P.O. Box dlS. Be Witt, Michigan. Ft. Király Kelemen A newarki magyar katolikusok október 29-én este őszi bált rendeznek a 13 Belmont Ave. alatti Magyar Otthonban. Főt. Pogány György plébános lapunk utján is kéri a magyarságot ennek a mulatságnak a pártfogására. Ezt az őszi szüreti bált a Szent Erzsébet Egylet rendezi és az őszi szezon legsikerültebb mulatságának Ígérkezik. Révay hires zenekara muzsikál. Finom enni és innivalókkal várják a vendégeket a bál rendezői. LABDARÚGÁS toni Liederkranz I. csapatával játszik a brunswicki, Nichol Avé.-i pályán, d. u. 2:30 órai kezdettel. A HAAC II. csapatnak nem lesz vasárnap mérkőzése. Az Ifjúsági Csapat előmérkőzést játszik a Nichol Ave.-i pályán, d. u. 1 órakor. A Woodbridgei Magyarok 6:1 arányban győztek múlt vasárnap a Westfield Lions csapata ellen. (Félidő 4:0.) Szép, erős küzdelem volt. Vasárnap, október 30-án a Woodbridgeiek a Royal Lions ellen játszanak Lyndhurst, N. J.-ben. Református rádiósistentiszteletek A Református Lelkészegyesület keleti körzete minden vasárnap délután 1:45-kor istentiszteletet közvetít, a new yorki WBNX rádió állomásról. A következő lelkipásztorok végzik a szolgálatokat az alább felsorolt alkalmakkor: A rádiós istentiszteleti szolgálat fenntartására szánt adományok a ielkészi körzet pénztárosának következő címére küldendők; Rév. Gabor Csordás, 106-12 Van Wyck Ex- L. I., New York. EK 32-tapos helvét magyar kártya csomagja Imm, $1.25 MAGYAR KÖNYVEK Magyar Hanglemezek nagy választékban Kérje részletes árjegyzékeinket! MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA ^Foreign Book Shop) 216 Somerset Street NEW BRUNSWICK, N. J. A new brunswicki Magyar Atléta Klub I. csapata 3:2-re győzött mult vasárnap Newarkon, az ottani Ukrán csapat ellen. A mérkőzés végeredményét Göth Gyula gönyörü gólja döntötte el, de úgy is mondhatnánk, hogy a végeredmény már az első félidő harmadik percében megszületett, amikor Kocsis, átjátszva a védelmet, váratlan gólt lőtt. Ehhez kapcsolódott Embler védhetetlen lövése, amikor hátamögött hagyva az ukránok védelmét, a labdát az ellenfél hálójába helyezte. A mérkőzésen birói hibák is voltak, amikor a biró egy gólt és egy 11-est nem adott meg Brunswicknäk. Ezzel a mérkőzéssel a HAAC I. csapata ezideig első helyen szerepel a N. J. Ligában. A HAAC II csapata 0:0 arányú döntetlen mérkőzést játszott a trentoni Liederkranz II. csapatával. A döntetlen I mérkőzésért 1 pontot kapott a ligabajnokságért folyó kiizde- I lemben. A HAAC Ifjúsági Csapata 2:1 arányú vereséget szenvedett barátságos mérkőzésen a newarki ukránok Ifjú Csapatával szemben. Magyar részről a gólt Schuller beadásából Sipos II. rúgta. Most vasárnap, október 30- án a HAAC I. csapata a tren-Bélyeg-gyűjtők -RITKASÁG-GYŰJTŐK FIGYELMÉBE! NAGY IMRE BÉLYEG-PÁR A Szovjet kormány egy görögországi kommunista képével postabélyeget adott ki. Görögország erre azzal válaszolt, hogy emlékbélyeget bocsátott ki az 1956 évi magyar szabadságharc miniszterelnökének, a kommunisták által kivégzett NAGY IMRÉNEK arcképével. Alig hogy megjelent ez a bélyeg, az oroszok bevonták a propaganda-bélyeget, mire a görögök is bevonták a Nagy Imre bélyeget, amely ma már ritkaság számba megy és nehezen' kapható. Nagykereskedői ára ennek a bélyegpárnak $1.55. Mi ezen az áron alul *1 46-ért adjuk párját, ameddig a készlet tart. (Postaköltség 4c, összesen $1.50) Négyes block $6.00 Foreign Book Shop 216 Somerset St. New Brunswick, N. J. A RENDSZERES HIRDETÉS folytán virágzóbbá teszi az üzletét, — mig a folytonos panaszkodással határozottan alááss* tzt„ NEW JERSEY ÁLLAM TERÜLETÉN FORDULJON BÁRKI BIZALOMMAL ALÁBB! SZERVEZŐINK BÁRMELYIKÉHEZ: ST. MIKLÓSSY PÁL 0-95 34th Street Fair Lawn, N. J. Tel. SW. 6-2256 ST. MIKLÓSSY ALBERT 23 Evergreen Ave. Fords, N. J. Tel. HL 2-7384 FERENCZY PÁL 93 Louis Street New Brunswick, N. J. Tel. CH. 9-6228 GYENES JÓZSEF 78 Craske Street Woodbridge, N. J. ME. 4 8185 CSAK $100 ELŐLEGGEL CSAK ^50 HAVI RÉSZÉT FRANK VAN SYCKLE, Inc. DODGE — DODGE DART — DODGE LANCER — DODGE TRUCK-OK — RENAULT — PEUGEOT 159 New Brunswick Ave. Perth Amboy VA 6-0591 Highway 35 & Woodland Ave. Morgan PA. 1-4425 Nyitva naponta reggel 9-toI cate 9-ig — Szombatonként reggel 9-tol este 6 ig