Szabad Sajtó, 1959 (51. évfolyam, 2-53. szám)
1959-12-10 / 50. szám
195!). DECEMBER 19 Egyesíteni Németországot! Konrád Adenauer nagy beszédet mondott, melyben a két országrész egyesítésének szükségességét hangoztatta. Szerinte ez volna a világbéke legszilárdabb záloga, mert Németország nem keres többé háborús kalandokat, hanem a békés demokrácia utján halad. Az ä körülmény, hogy Kelet- Németországból eddig több mint három millió német szökött át nyugatra, mindent megmagyaráz I zött. a két rendszer kő-Bölcs mondások Magyarnak lenni annyi, mint különbnek lenni, küldetéssel bírni, Magyar az, aki többet szenved, többet dolgozik és mélyebben imádkozik. (Ravasz László) Az unalom a rosszra hajló embert rosszá, a jóra hajlót boldogtalanná teszi s valóban szánalomraméltó az, akinek az életben semmi dolga nincs. (Széchenyi) A takarékosság ma fontosabb, mint bármikor! Ez a bank, amely MINDEN hánk-^zolgálattaí - a2 önök rendelkezésére írd “ÁLHUMANISTA LUDBŐRÖZÉS” (FEC) Egy Horváth Zsigmond nevű párt-ujságiró annak örül, hogy ma már nincsenek irodalmi hóbortok Magyarországán, mint anánkidején az Adyláz, vagy'az Ády-divat, amikor, mint írja “két zilált idegzetű ember egymásttépésének megrendítő emlékeit sznob hisztérikák szavalták országszerte, vagy ott volt a Kosztolányi-divat, a “Szegény kisgyermek panaszai” költőjének affektáló, gügyögő tolmácsolásával.” Horváth szerint ez nem volt más, mint “álhumanista ludbőrözés”. Horváthnak abban igaza van, hogy ma nincs irodalmi láz Magyarerszáföh',- inert ez csak élő, • szabad iródá'lorríbdu lehetséges. Irodalmi •■‘fáz legfeljebb akkor lentié, '$& e.#5fe nö^d'rjŐk-rróás'ZT, tabüt 4'iókjáítőjfínyitháthék íiz ijs-m-vagne * .agVttÉöílV&íéJaall# -e F-- , ■ á#:i •tv'‘“hidbő>'őz(':st” illeti. 'sfabá'dKr. Ildrváth-éivii: rs figySrfiét ^löíhivni az -alábbi 'Vbidáse • nini egy -(Bál há ArAós;' nétft- pártiró teliéből' eredt és alapokban jelent meg a. nri M szagon “Vacso“A konyhíááh künn a sö 'tű két .'omondor rázza a farkát. • • '€'Z'£X,'€T^wztx:v:: v'Z'-Z'-W-Z*': *c\: ~. UTOLSÓ PERCBEN is V I RÁCOT , amit tülÜTik 'réfitieli! | • Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk! I Petrick Flowers VIRÁGKERTÉSZET 766 COLGATE AVE. Telefon: Hl 2-3559 FOLYIK A NAGY i g • t tt " Karácsonyi Vásár LICHTMANÉKNÁL! Bútort, jégszekrényt, mosógépet, porszívót, rádiót, televíziót, mindent megvehet itt egy fedél alatt . . . s akkor fizet érte, amikor tud! ... Jöjjön be hozzánk, velünk a legteljesebb bizalommal beszélheti meg* problémáit! Ha nem tudja, hogyan juthat el hozzánk, telefonáltasscn értünk, kimegyünk, elhozzuk az üzletbe és haza is visszük! JÖJJÖN, NÉZZE MEG AZ UJ 1960 MODELÜ CSODÁS KIVITELI) TV KFT yt. ABKAHÁM UtiZSÖ, lelkest 331 Kirkland, Place Perth Amboy, N. J. Phone: VAlley 6-0794 December 13-án, vasárnap este orgona hangverseny lesz templomunkban Nt. Papp; Ákos orgonamüve ;z közremü-! ködösével. Az este 8 órakorj rezdöclő hangversenyre' es. ádrj "enti áhítatra ezennel meg-j hivjuk a környékbeli ^öuekad«^ elő és rnüértő magynTságct.J belépődíj nine., Őukénfes adb- ] hányt köszönettel fogad az egyház vezetősége., • ■ Szilveszter estét rendez á Vrfi Kör, melyre helyét fogalja le időben. Kitűnő zenekar, kellemes szórakozás és jó hangulat jellemezte az eddigi évi szilveszter ;estéket. Csak korlátolt számban kaphatók a jegyek s jó lesz előre mindenkinek a helyét biztosítani. ünnépköri sorrend: December 20-án, vasárnap d. u. 2-kor a1 gyermekek karácsonyi ünnepélye lesz az uj iskolában. Este* az énekkar kántálni megy házanként. December 21-től 24-ig betegek urvacsoráztatása kórházakban és otthon, előzetes értesítés szerint. December 22-én, kedden este 7:30-kor bűnbánati előkészítő istentisztelet, magyarul. December 23-án, szerdán ugyanaz angolul. December 24-én, karácsony este 7:30-kor közös angol-magyar karácsony-esti istentisztelet. Utána kántálás az ifjúság s gyermekek részvételével. Karácsony első napján reggel 8-kor angolul és 10:30-kor magyarul istentisztelet urvacsoraosztással. Másodnapján 10:30-kor magyar istentisztelet és úrvacsora osztás azoknak, akik első nap nem jöhettek el. Óév este 7 :30-kor közös angol-magyar i s t e n t i s ztelet. Utána a Férfi Kör rendezésében Szilveszteri bál. Újév napján 10:30-kor lesz a magyar istentisztelet és 11:30-kor az angol.' Először magad maradj békességben, akkor azután másokat is meg tudsz békiteni. (Kempis T.) —o— A jótetteket homokba írjuk, a sérelmeket márványlápra véssük. (Móvu3 Tamás) Eorr a gulyás a paprikás lében, vöröses láng illeg a mécsen s bekormozza az őr kalapját. . . Az elnök bort hoz és töltöget az öreg őr klanétot fujkál. Vérsátorát a kedv kibontja s. táncolnak... A sötét-goromba farával lomhán velünk táncol.” A Kálvin János Magyar Református Egyház hírei 493 Amboy Ave. Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-3513 Lelkipásztor. Vitéz Ferenc Vasárnapi iskolánk karácsonyi pyrtyját december 20-án, vasárnap este 6 órai kezdettél tartja. Egyházi pénztáikönyveinket de.ci.mbtr utolsó' vasárnapján lezárjuk, Mindenkit kérünk, ebre‘ az időbe fizesse be egyházt'enntarlási és építési járulekát. December 11-án, pénteken Kálvin Férfik ); ünk kolbász vásárt tart. Adjuk be rendelésea Féri; ür tagjainak. ' den s::. űn este 7-kcr ,‘k én1 a pedig i éne A PERTH AMBOY-I (FÜGGETLEN) MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZNÁL December 13-án, Vasárnap este ORGONA HANGVERSENY lesz a Kirkland Place-i templomban NT. PAPP ÁKOS orgonamüvész é: Thury Józsefné énekművész közreműködésével, este 8 órai kezdettel, melyre a város és környék zenekedvelő és müértő magyarságát ezúton is meghívja az Egyház Vezetősége. Most nyílt meg Woodbridge-en SCHMIDT ANTAL óhazai hentesmester magyar husáru üzlete, a: SCHMIDT S STORE 462 RAHWAY AVE. WOODBRÍDGE, N. J. Tel. MErcury 4-532S Finom, saját készítésű magyar koib • szalonna, mindenféle füstölt húsok, virsli,' felvágott k, állandóan friss húsok. 1 Igyeltnes Kiszolgálás. Bőséges ingyen parkolóhely az udvarban. KARÁCSONYI ÉS MÁS CSEREPES ÉS VÁGOTT VIRÁGOK a^aaaf^a^»»aa83aw^aaw»iai»ai»ia»»i»8a>»iaiai»>aiaii8ai»r»»»a>s»a3»3i3iaia>a'ia8a>9iat TÉTESSE FÉLRE A KARÁCSONYI AJÁNDÉKOKAT MOST ! Legszebb ajándék az ékszer, amit a Kreielsheimer ékszerüzletében szerezhet be legelőnyösebben Fizessen csak SÍ.25-t HETENKÉÉNT! Magyar Üzlet Magyar Kiszolgálás! Magyarul Beszélünk! LICHTMAN BROS Két főbejárat: 152 NEW BRUNSWICK AVE. és 327 STATE ST. Perth Amboy, N. J. Tel. H liierest 2-7700-A;.Karácson^.-, és' Újévét rokonaival töltheti ' MAGYARORSZÁGON Bármikor ir ill: 1 — hajón, vagy repülőgépen — egyénileg, vagy csoport-utazással. $ái98-00 A if ét feljebb (oda-vissza) Minden költséggel együtt MARGARETTEN & C0„ Inc. Travel Dept. 276 HOBART ST. PERTH AMBOY, N. J. Telefon: Hlllcrest 2-0900