Szabad Sajtó, 1958 (52. évfolyam, 2-51. szám)

1958-10-30 / 44. szám

Beolvadt lap: “PASSAIC ÉS VIDÉKE” OFFICIAL ORGAN OF ALL HUNGARIAN CHURCHES AND SOCIETIES OF PASSAIC AND VICINITY VOL. 52. ÉVFOLYAM — NO. 44. SZÁM Merged with “PASSAIC and VICINiTY! THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER EDITED AND PUBLISHED IN PASSAIC AND BERGEN COUNTIES PASSAIC, NEW JERSEY THURSDAY — 1958. OKTÓBER 30 A francia helyzet alakulásával tele van a sajtó, de a legérde­kesebb beszámolót mégis egy Párizsból most visszatért ma­gyartól hallottuk. Párizs és egész Franciaor­szág átalakult — mondja. — Egy évvel ezelőtt ott járva, az ember azt tapasztalta, hogy a franciák idegesek, nyugtala­nok és valahogy minden a feje tetején állt. A mai Párizs egészen más. A francia fővárosban megnyu­godtak az emberek. Az algé­riai háború tovább tart, de ez már nem idegesíti a lakossá­got, mert azt mondják: De Gaulle majd elintézi.. S el is intézi. Az algériai fel­kelőkben már némi hajlam mutatkozik az egyezkedésre. Egyelőre még azt mondják, hogy Párizsba nem hajlandók menni és a fegyverszünet po­litikai előfeltételeihez is ra­gaszkodnak. De már mondanak valamit. Erre és arra hajlandók, egyéb­re nem. Szavukat hallatják — amit nem tettek a régi, a Ne­gyedik Köztársaság egymást váltogató, bizonytalanul dol­gozó kormányainak. Dulles külügyminiszter bírálói nem jutnak megfelelő tápanyaghoz. Elég sokan van­nak pedig, akik nem szeretik. Dehát ez csak természetes. Aligha volt a történelemben amerikai külügyminiszter, akit mindenki egyformán tisztelt és szeretett volna. Szinte azt mérnök mondani, hogy Dulles Amerika történel­mének egyik legnagyobb kül­ügyminisztere. Fantasztikus öreg ember. Két évvel ezelőtt akármelyik fiatalember szer­vezetét is próbára tevő műtétet hajtottak végre rajta, de azt a kórházi kezelést kivéve, Dulles úgyszólván pihenés nélkül végzi rettentő nehéz munkáját. Soha még külügyminiszter annyit nem utazott, mint ő. Előtte senki sem próbált any­­nyira belemélyedni távoli né­pek problémáiba. Dulles való­sággal cikázik a földgolyó kö­rül s ezt a szó teljes értelmé­ben értjük. Nemrégiben Rómá­ban résztvett a vatikáni gyász­­szertartáson, aztán az olasz miniszterelnökkel t á r g y a lt, majd — valamikor a délután folyamán — fogadta a francia és a német külügyminisztere­ket, de este Londonban vacso­rázott Lloyd kollégájával és né­hány óra múlva a messzi For­­móza szigetén ellépett a disz­­század előtt. Mindezt egy hu­­zamban csinálta végig a 70-ik évén túl járó Dulles. Ezzel nem akarjuk semmi kritikának elejét venni. Nem is tudnók. A külügyminiszter te-* vékenységét tovább is a birálat pergőtüze éri. Mert hiszen mindenkiben egy Napoleon­­szerii hadvezér és egy Talley­­rand-szerü k ti 1 ü g yminiszter szunnyad. Persze, hogy min­denki jobban tudná csinálni,' mint Dulles . . . De azért nem tagadhatjuk, ő is ért hozzá egy kicsikét. Paszternák orosz iró visszautasította a lehető leg­nagyobb nemzetközi kitünte­tést, a Nobel-dijat. Nem jószántából tette. Hi­szen magán kívül volt örömé­ben és határtalan izgalom vett erőt rajta, hogy “Dr. Zsivágó” cimü regényét — bár a Szov­jetunióban nem adták ki — a kulturvilágban megfelelően ér­tékelik. Bátor irás a “Dr. Zsivágó” és bátor ember Paszternák, az iró. De megindult ellene az egész szovjet gőzhenger. Ki­zárták az irók egyesületéből s általában kirekesztették min­denünnen, ahol a szovjet em­ber az életét tengetheti. Bá­torságából nem futotta többre. A szovjet zsarnokok nem tö­rődnek azzal, hogy mit szól­nak a külföldön, ha Paszter­náknak nem engedik meg a Nobel-dij elfogadását. Fütyül­nek a külföld véleményére. És — sajnos — ebben van az erejük. A politikai pártok szerepe Ameri­kában A politikai pártoknak döntő jelentőségük van a demokrá­cia gyakorlati megnyilvánulá­sában, bár az alkotmány nem írja körül a pártok szerepét. Hogy a mindenkori kormány a többség akaratára támasz­kodhassál szüksége van arra^ hogy az országban pártok ala­kuljanak ki. A mai pártok között a De­mokrata Párt a régibb, mint annak a mozgalomnak az örö­köse, amelyet Thomas Jeffer­son indított meg az 1790-es években, mert az volt a meg­győződése, hogy az akkor uralmon levő Federalista Párt Programm ja az alkotmányba ütközik. A kérdést az 1800- ban megejtett választások al­kalmával a nemzet döntésére bízták s a többség Jeffersont s pártját juttatta hatalomhoz. A demokráciában működő politikai pártnak a feladata az, amit 1800-ban Jefferson és hívei cselekedtek. Vitás kérdé­seket a választók elbírálására kell bízni és a többség szavaza­ta dönt. Ma két nagy politikai pár­tunk van és mindkettőjük ösz­­szetétele vegyes. A politikai pártnak az a törekvése, hogy a különböző faji, társadalmi/ gazdasági, helyi és országos érdekű csoportokat összevonja egy népképviseleti kormány tá­mogatására. Ilyenformán két­féle vélemény alakul ki az or­szágban, amelyek közül a sza­vazóknak kell választaniok. Minden negyedik évben a novemberi e 1 n ö k v á lasztást megelőző junius hónap folya­mán a politikai pártok megbí­zottjai összeülnek, hogy elvei­ket és céljaikat leszegezzék (“platform”) és a felmerült legfontosabb közéleti kérdé­sekről való véleményüket ki­nyilatkoztatva ígéretet tegye­nek elveik érvényre juttatására — ha hatalomra kerülnek. A “platformok” összehasonlítá­sával a választók szabadon ál­lapíthatják meg, hogy melyik pártot részesítik előnyben. A hivatalos program körül­írását élénk szócsata követi az egész ország területén. Min­den jelölt a saját pártja előnye­it hangsúlyozza s ha a válasz­tók mindkét párt képviselőit (Folyt, a 3-ik oldalon) ANGELO RONCALLI KARDINÁLIS, VELENCEI PÁTRIÁRKA néven lett az uj pápa. A római katolikus egyház uj feje 76 éves és ő a 262-ik pápa Szent Péter óta. Haydu György beszéde a new yorki magyar emlékünnepélyen 1958 okt. 20-án Magyar Testvéreim! Két esztendő úgyszólván semmiség az idő és történelem végtelenségében, de örökké va­lóság a reménytelen várakozás és a hiábavalónak látszó küzde­lem idegrőlő gyötrődésében. Ha visszatekintünk arra a két esztendőre, mely az 1956-os sza­badságharc óta eltelt és amely hazánk szabadságának kérdését a világ érdeklődésének közép­pontjába helyezte, nekünk, sza­bad világban élő magyaroknak az emlékezés és ünneplés ezen ó­­rájában különösképen elszorul a szivünk, mert a megoldatlan sorskérdés mögött ott kell, hogy égjen lelkűnkben az ön-vádnak égető kérdése: Szabad világban élő magyar, megtetted-e kötelességedet? Megtettél-e mindent, hogy mél­tó legyél a szabadságharc szel­leméhez és ahhoz a néphez, mely két évvel ezelőtt vérrel akarta szabadságát kivívni és abban reménykedett, hogy te, aki már akkor is a szabadvilágban éltél, segíteni fogod? Ráébredtél-e ar­ra, hogy annakidején a fölké­­születlenség, a szervezetlenség volt az, mely megakadályozott a sebitésben? Ha most az emlékezés ezen ó­­rájában visszatekintünk a for­radalom idejének segiteniaka­­rással teli idejére, amikor ide­geink pattanásig feszültek a se­gélykérés kétségbeesett hangjá­ra, akkor be kell vallanunk, hogy minden jószándékunk mel­lett is tehetelenek voltunk, mert nem voltunk egységesek, mért nem voltunk szervezettek! A harc elmúlt, a vér kihulllott, a dicsőség megmaradt azoknak,’ kik megharcolták, de a megol­datlan kérdés, a szabadság esz­méjének ébren tartása és a meg­oldás felelőssége itt maradt ne­künk, élőknek és elsősorban ne­künk, szabad világban élőknek! Szabad világban élni különös ajándék és boldognak kell len­nünk, hogy az nekünk megada­tott. De nem méltó a magyar névre az, aki nem érzi a felelős­ségét is annak, hogy ugyanezen szabadság megilleti azokat is, a­­kik nemcsak az általános emberi jog alapján, hanem egy forrada­lom véres valóságán keresztül is akarták, és . . . követelték azt, Nem számot kérni vagyunk itt, hanem emlékezni és ünne­pelni. De emlékezésünk nem len­ne teljes, ha számot is nem ad­nánk arról, hogy mit tettünk: Felvonulásokat rendeztünk, tiltakozó iratokat küldtünk, tö­meg-gyűléseken soroltuk fel kí­vánságainkat, megpróbáltuk éb­ren tartani hazánk ügyét . . . Igen, ezt, mind megtettük . . . Az egyének, az egyesületek, tes­tületek, külön-külön . . . De vájjon tettünk-e valamit is egységesen? Tettiink-e valami olyant, ami a cselekvés idejének egy esetleges uj órájában so­rainkat rendezetten találja? Ugye, milyen égetők ezek a kérdések ? Magyar testvéreim, a problé­ma egy: szülőhazánk felszaba­dítása. Ez mindnyájunk célja. Ha minden más kérdést félre­teszünk, ha a részletkérdéseket a felszabadulás utáni boldog i­­dőre hagyjuk, akkor egy nagy lépéssel jutunk előre. Kikapcsol­juk a viszályt, mely a részlet­­kérdésekből ered és elhomályo­sítja a nagy feladatot. Több mint egy millió magyar származású amerikai polgár él az Egyesült Államokban ... El tudjuk-e képzelni, hogy milyen erő ez, ha egységes? Ha mint egy Kedd, November 4 — Választás! Gondolkozz . . . Minden év november első keddjén vannak a választások az ország legtöbb államában s igy New Jerseyben is. Minden 1 polgárnak hazafias kötelessé­ge szavazni ezen a napon, ha neve a választói névjegyzék­ben szerepel s minden esetle­ges cim- vagy név-változást a 1 törvény által előirt időben be­­| jelentett a szavazókat nyilván­tartó irodában. Amikor szavazni megyünk, I legyünk egy kissé önzők s gon­doljunk arra: melyik párt és melyik jelölt az személyszerint I is, aki nekünk, magyaroknak ! legtöbb hasznára van, vagy legtöbb hasznára lehet! Az, hogy nekem, vagy neked egyé­nileg milyen előnyt jelent en­nek vagy annak a jelöltnek be­jutása, vagy újraválasztása, ; talán nem is annyira fontos, mint az, hogy az itt élő ma­gyarságnak mindnyájunknak mi a közös érdekük. Amikor a fogantyút lenyomjuk a szava­zógépen, gondoljunk arra, hogy az az ember, akire szava­zunk mit tehet, mennyit tehet magyarságunkért, vagy meny­nyit tett a múltban s ez le­gyen elhatározásunk indítója! Az itt élő magyarság szorgal­mas,, dolgos tagja a társadat lomnak; hűséges polgárai,, adó­fizetői'vagyunk éhnek a- ha-zá-* nak, államnak, megyének, vagy ki-ki a maga városának: joggal várhatjuk tehát, hogy a jelöltek alkalmasságát az hatá­rozza meg számunkra, hogy a pozícióban, amelybe választ­juk, mit végez s amikor felada­tát végzi, mennyire gondol ránk is, magyarszármazásu amerikai polgárokra! Magyar egyházaink, intéz ményeink, klubjaink, egyesületeink ; elő­nyeit is kell tekintenünk, ami­kor szavazunk, amikor alkal­mas embereket ültetünk politi­kai állásokba. Kedden, november 4-én menjen el mindenki szavazni és szavazzon a mi embere­inkre ! ember, egy akarattal kér, köve­tel valamit? Mint az Amerikai Magyar Szövetség országos elnöke, ami­kor az emlékezésnek ezt a fele­melő ünnepségét megnyitom és a Szövetség nevében gondolat­ban elhelyezem koszorúnkat a szabadságharc hőseinek sírjára, szeretném azt hinni és érezni, hogy ez a koszorú nemcsak az emlékezés könnyes érzéseit jel­képezi, hanem belefondódik ab­ba minden amerikai magyarnak az az erős elhatározása is, hogy most, azonnal megkezdjük ren­dezni, egységesíteni sorainkat. És ígérjük, hogy ha mégegyszer üt az óra, nem leszünk felkészü­letlenek ... és méltóak leszünk 1956 szelleméhez. Az Isten min­ket úgy segéljen! Bélyeggyűjtők gyűlése A Magyar Bélyeggyűjtők E- gyesülete havi rendes gyűlését és csere-estjét november 3-án, hétfőn este 7 órai kezdettel tart­­j a Köck Károly titkár lakásán (866 Ambrose St. New Bruns­wick). Úgy a tagokat, mint ér­deklődőket, tagnak jelentkező­ket kéri a vezetőség ezen gyűlé­sen való pontos megjelenésre. 1956. október 23 . . . Két éve múlt annak, hogy a ma­gyar élniakarás teljes elemi erővel törj; fel a zsarnok elnyo­matás alól. Még ma is felejt­hetetlenül él mindannyiunk emlékében az a nagy világ­megmozdulás, mondhatni: vi­lág - lelkiismeret felébredés, ami minden ország népét tet­tekre kényszeritette'— még a Czovjetunióban is tüntetések voltak az egyetemeken és utá­na ömlött a vér . . . És azóta a világot ellepték a hontalan magyarok ezrei. Próbáljuk most néhány gon­dolatban a valóságot megele­veníteni, mondjuk igy: megvi­lágítani. Minden forradalom a múltra támaszkodik, más szó­val: a múlt erejéből és meggyő­ződéséből táplálkozik. A meg­­maradtaknak pedig csak egy kötelességük van: tovább épí­teni a múltat, a történelmi múl­tat, mely nem kalandos idő­szakokat ölel fel, hanem a mi esetünkben ezer esztendős múltat. Ne feledjük el, ; hogy egyetlen forradalom sem ir, vagy irhát történelmet, mely eltörölhetné egy nemzetnek karakterisztikumát és elfor­dulva tőle, á-bé-cé-nél kezdené meg újból egy nemzetnek fel­építését. Lehetnek változások, formai újítások az eredmé­nyek között, de radikális vál­tozásokat sohasem tudott a forradalom eredményezni. Az azt túlélők rendszeresen visz­­szatérnek a nemzet eszméjé­hez, mely azt nemzetté tette. A kérdés már most az, hogy tulajdonképen mi menti és őrzi meg Magyarországot? A vá­lasz egyszerű: Magyarorszá­got nem szájjal, hanem tettel lehet csak megmenteni! “Magyarországot nem száj­jal mentjük meg, hanem. . .” A Az ezeréves magyar törté­nelem már többször megmutat­ta élniakarását. Elbukott 1849- ben, mint most is. Utána követ­kezett az emigráció! És Kos­suth Lajos? Ha valaki valóban sokat beszélt a nemzet érdeké­ben, akkor az ő volt. És mi lett az eredmény? Pár mázsa papírra irt Ígéret és utána egy nagy csend! Hogy pedig még­sem pusztult el a megtorlás idején, azt a magyar népnek, mint ilyennek köszönhetjük, mely szívós akarattal átvészel­te a nehéz időket és ismét sza­baddá lett. Most itt volt a második ma­gyar forradalom. Ezrek és ez­rek vannak itt is. És mi a való tény? Ezrével találunk nem­zetmentő szónokokat, akik csodatetteket vittek véghez, találunk lángelméjük hadvezé­reket, akiket ma ezren és ez­ren lenéznek és emellett óriási azoknak a nagy hősöknek a száma, akik csak önmagukról beszélnek. Most, csak úgy csendesen tnegkérdezzük ezeket a nagy hazafiakat: miért nem beszél­nek többet azokról, akik meg­haltak? Akiket elhurcoltak? Akik nyomorultak és bénák lettek? Miért csak önmaguk­ról beszélnek? Miért nem őr­zik meg és gyűjtik azoknak az emlékét és hőstetteit, akik ta­lán az oldalukon hullottak el? Akik életükkel pecsételték meg hazaszeretetüket? Miért bújnak most az ő hő­siességük mögé azok, akiknek talán még annyi közük sem volt a forradalomhoz, hogy tudták volna egyáltalán, hogy forradalom van! A becsülete­sen gondolkodó magyarok erélyesen tiltakoznak a valódi hősi halált halt hősök nevében, a Hári Jánosok ellen, akik a saját maguk előnyeiért hazud­nak és történelmet hamisíta­nak az igazi hősök rovására. És sajnos, hányán de hányán voltak és talán még ma is van­nak, akik a befogadó országok hatóságait hazug sásgaikkal megtévsztik és rendszeresen vétkeznek a hősi halottak el­len! A szabadságharc egy,egész nemzetnek lelki egységét je­lenti! Jelenti az ezer esztendős Magyarország élni akarását, mely szent és magasztos! Ka­landorok és árulók ezt ne szennyezzék be! Milyen szomorú, hogy any­­nyian, de annyian lettek gaz­dagok a hősi halottak érdemeit lopkodok közül! Magyar! Ha a szabadság­­harcról beszélsz, beszélj a hősi halottakról és ne magadról! “. . . hanem tettekkel ment­jük meg az országot” — ezen van a hangsúly! A tett mindig életet jelez! A tetteken, az életen keresztül ismerem meg, hogy ki kicsoda és milyen a nemzete! A tettek ellen nincsen argumentum! A forradalom után megmarad­­taknak a tettek embereinek kell lenniök! Magyarosan, be­csülettel és őszinteséggel! Ez pedig magával hozza azt a büszke öntudatot, hogy én egy országnak fia vagyok, mely hő­seinek ezreivel bizonyította be, hogy jogom van élni, mert magyar vagyok! Öntudatot és becsületet kell sugározni min­den magyarnak, aki átélte a nagy napokat, ahol az élet és halál kérdése nem volt fontos akkor, amikor a nemzet sza­badságáról volt szó. A hősi halottak a történe­lem örökké élő alakjai! Csak a mártírok véréből fog újjászü­letni egy nemzet! Ez a hite annak a magyarnak, aki nem fél szembenézni önmagával és nyugodtan csak annyit mond: “Én megmaradtam, de élek tovább becsülettel és meggyő­ződéssel azok helyett, akik életüket áldozták én helyettem is.” A véres szabadságharc fiai­nak igy kell gondolkozni, nem pedig kirúgni a hámból és nap­hosszat az ital mámorába te­metni életüket! Aki valóban a szabadságharc fia volt, az ke­gyelettel emlékezik hősi halott bajtársaijjól és azokról beszél, arról, hogy ők mit tettek. Ez és csak az ilyen nemze­dék tudja megmenteni és egy­szer újra felépíteni Magyaror­szágot! Mi pedig kegyelettel és őszinte hazaszeretettel helyez­zük el az elismerés koszorúját azok emlékére, akik a husza­dik században a szegény meg­gyalázott Magyarországot, a mi édesanyánkat hősi életáldo­zatukkal megdicsőitették . . . s szeretettel fordulunk a meg­maradt csonkult és béna stig­­más fiaink felé és csak azt mondjuk, hogy: Áldjon és véd­jen a magyarok Istene! Magyarország, a mártírok országa, feltámad! SPEKTÁTOR Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapotl

Next

/
Thumbnails
Contents