Szabad Sajtó, 1956 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1956-10-25 / 43. szám

GOLDEN JUBILEE—ARANYJUBILEUMI SZÁM Beolvadt lap: “PASSAIC ÉS VIDÉKE” OFFICIAL ORGAN OF ALL HUNGARIAN CHURCHES AND SOCIETIES OF PASSAIC AND VICINITY OUR 50TH ANNIVERSARY YEAR Merged with “PASSAIC and VICINITY” THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER EDITED AND PUBLISHED IN PASSAIC AND BERGEN COUNTIES 50-IK ARANYJUBILEUMI ÉVÜNK VOL. 50. ÉVFOLYAM — NO. 43. SZÁM. PASSAIC, NEW JERSEY THURSDAY — 1956. OKTÓBER 25. A SZABAD SAJTQ 50 EVE Az évfordulók az emlékezés ünnepei és éppen ezért egy kis szomorúság is vegyül mindenkor beléjük. Mert szép, felemelő és büszkeséget ébresztő dolog visszanézni egy-egy idő után, egy-egy elért magaslat tetejéről az ed­dig megtett útra, de lehetetlen­ség is ugyanakkor megfeledkez­ni azokról a szépségekről, melyek mellett elmentünk, me­lyek az utunkat kisérték és ame­lyek már "soha többé nem kerülnek újra az utunkba ... És léhetetlen nem gondolni a visz­­szaemlékezés p i 11 a n ataiban azokra az emberekre, akikkel együtt voltunk az indulás ter­­vezgetéseiben, megszervezésé­ben, akikkel együtt hágtuk meg az újabb horizontot feltáró első meredeket és akik elmentek tő­lünk, akik már nincsenek mel­lettünk . . . Különösen áll ez az idegenbe szakadt, bár uj hazát nyert, de mégis csak hazátvesztett emberekre, embercsoportokra, népekre. Minden hazáját szeretett emberben él a vágy, kerüljön bármilyen sorsba — áldja vagy verje a sors keze — hogy az elhagyott, elvesz­tett haza emlékkincseit megőrizze. És ezek közül a magunkkal hozott, lelkűnkben, őrzött, szivünk ragaszkodásával éltetett emlé­kek között, is legelső helyen áll: nyelvünk, édes anyanyelvűnk, amelyen legelőször hallottuk ezt a szót édesanyánk ajkáról: “fiam,” . . . amelyen először mondottuk szülőanyánk felé: “édes­anyám’ ... és amelyen könnyek között fuldokolva suttogtuk vissza az elhagyott haza felé: “Isten veled!” . . . Ennek a drága szép emléknek, áldott magyar nyelvünknek a megmentése és fenntartása vezette azokat a magyar embereket, akik ötven évvel ezelőtt itt Passaicon is felgyújtották a magyar szó, a magyar beszéd, a magyar nyelv fáklyáját, akik álmodoztak, terveztek, áldoztak és dolgoztak a magyar nyelvért és akik már nincsenek velünk. Az uj hazában porlott édes anyafölddé a magyar'hazáért, a magyar földért és magyar népért dolgozó szi­­vüU Áldás emlékükre! ... De az élet utjain nincs megállás még a sírok mellett, még az emlékezés gondolatai mellett sem. Bennünket az emlékek is figyelmeztetnek és köteleznek a további útra, melyet még meg kell tennünk. Szent missziónk van, melyet teljesítenünk kell, ha azt akarjuk, hogy el ne vesszen kezeink között az elődeinktől kapott drága örökség, hogy el ne haljon, meg ne némuljon a szabadság földjén a magyar nyelv. Ebben az országban szabadon imádhatja Istenét, szeretheti szülő hazáját és beszélheti anyanyelvét minden ember. Ha tehát megfeledkezünk Istenről, elfelejtjük szülőhazán­kat és elnémul ajkunkon anyanyelvűnk, azért Isten és az emberek előtt, de legfőképen önmagunk lelkiismerete előtt is egyedül mi magunk vagyunk és leszünk felelősök. És. a felelősségre-vonás órája minden bizonyossággal elérkezik egyszer! Talán akkor, amikor magunkra maradva, egyedül és elhagyottan fogjuk ke­resni emlékezetünkben az imádkozó szavakat azon a nyelven, ame­lyen édesanyánk tanított bennünket gyermekkorunkban imád­kozni . . . Én ebben a feladatban, édes anyanyelvűnk megőrzésében és fenntartásában látom az amerikai magyar sajtó legfőbb és legna­gyobb hivatását és büszke örömmel állapítom meg, hogy ennek a hivatásnak, ennek a küldetésnek a mi újságunk, a mi lapunk minden nehézség és akadály ellenére is eddig mindig eleget tett. Lehet, hogy egyszerűbb köntösben, szegényesebb ruhában kopog be hozzánk hetenként, mint a gazdag világlapok, de az egyszerű, kissé talán kopott köntös alatt is hallani lehetett mindig az érző magyar szív felénk való dobogását! Újságunk — ezt meg kell állapítani és örvendező örömmel kell elmondani — ebben a vonatkozásban teljesítette hivatását. De vájjon teljesitettük-e mi is, mindannyian, akik olyan sokszor, olyan vágyakozóan, nem egyszer hivalkodóan beszélünk magyar­ságunkról, de akik zsebreszoritjuk a kezeinket és szükebbre hur­koljuk bugyellárisaink madzagját, ha áldozni .kellene a magyarsá­gunkért, a nyelvünkért? Szeretnék ezen az évfordulón tetemre hívni minden magyart, tartson lekiismeretvizsgálatot és állapítsa meg önmagában: megtette-e kötelességét édes anyanyelvével szemben? Mert hiába van sajtó, hiába vannak áldozatos kiadók és szerkesztők, ha nincs aki olvassa a magyar betűt és a magyar szót, ha nincs aki lehetővé tegye, hogy ha szegényesen és kopottan is, de élhessünk, hirdethessük magyarul a magyar igazságokat és magyar célokat. Megmondom őszintén: sokszor gondolkoztam el és csodálkoz­tam, hogyan képes ennek a vállalt missziónak a teljesítésére egy idegen világ közepén a mi újságunk? Tliszen napról-napra fo­gyunk, egyre kevesebben vagyunk, akik még vagyunk is meg­öregedtünk lassan és a mi lapunk minden nehézség ellenére, a felette elszállt éveket mintegy elfeledve, napról napra fürgébb, elevenebb és fiatalabb. Mert, hogy fürgébb, fiatalabb és bátrabb, mint volt akár csak évtizede is, azt még a rosszakaratú, minden áron való ellenzékieskedésnek is el kell ismernie! Hála és köszönet legyen érte a megfiatalító műtétet végrehajtó tulajdonos és szerkesztőnek, mert mi tudjuk, hogy ez az ő kizárólagos és eléggé meg nem becsülhető érdeme. És szólnunk kell a félévszázados emlékünnep napján még valamiről: az egyházak és a sajtó viszonyáról, amely a magyar Greetings From the President of the United States 1956 OCT 5 /W 6: 13 PA0S4 P WA07 6 LONG GOVT NL PD THE WHITE HOUSE WASHINGTON DC GR LÁSZLÓ I DIENES, EDITOR AND PUBLISHER SZABAD SA JTCy££2 PRESIDENT ST. PASSAIC NJER ON THE OCCASION OF THE 5 OTH. ANN IVERS AR Y OF THE FOUNDING OF SZABAD SAJTÓ, I AM PLEASED TO SEND GREETINGS AND BEST WISHES FOR YOUR CONTINUED .SUCCESS IN THE FIELD OF JOURNALISM. / YOUR HUNGARIAN-LANGUAGE NEWSPAPER HAS RENDERED A VALUABLE SERVICE TO OUR NATION OF MANY TONGUES AND RACES. f IT IS FUNDAMENTAL TRUTH OF OUR GREAT REPUBLIC THAT ONLY INFORMED AND AROUSED CITIZENS CAN MAKE THEIR MAXIMUM CONTRIBUTION TO ^ BETTER LIFE FOR THEMSELVES AND FOR THEIR NEIGHBORS. IN THIS WORK, THE FREE PRESS OF AMERICA TAKES A LEADING PART. BEST WISHES TO YOU AND TO YOUR READERS THROUGH THE PAGES OF THIS GOLDEN JUBILEE EDITION OF SZABAD SAJTÓ, \ • v; % . j ^ DWIGHT D EISENHOWER EISENHOWER ELNÖK HOZZÁNK INTÉZETT FENTI TÁVIRATÁNAK MAGYAR FORDÍTÁSA: / A Szabad Sajtó alapításának 50-ik évfordulója alkalmából örömmel küldöm üdvözle­temet és a legjobbakat kívánom önnek az újságírás terén elért sikereinek folytatásához. Az ön 'magyar-nyelvű újságja értékes■s zolgálatot nyújt a mi sok nyelvből és fajtából álló nemzetünknek. A mi hatalmas köztársaságunk alapvető igazsága az, hogy csak jólértesült és felserkentett polgárok nyújthatják a legteljesebb hozzájárulást egy jobb élét eléréséhez a sajátmaguk és szomszédaik számára. És ebbm a munkában Amerilca szabad sajtója vezető­­szerepet visz. A Szabad Sajtó ezen arany jubileumi számának lapjain úgy önnek, mint olvasóinak a legjobb kivánataimat küldöm.-*■ 1 * DWIGHT D. EISENHOWER New Jersey Állam Kormányzójának üzenete, magyarul: egyházak és a most jubiláló lapunk között mndenkor a legjobb volt. Két szószéke van elárvult magyarságunkjak az Ujhazában: az egyházak és a sajtó. Sajnos, sokszor kell láüunk, hogy a kettő nem halad együtt, hogy útjaik eltérnek egymásól a napi politikai harcok, az egymás ellen intrikálások útvesztőiben. És ezen a jubileumunkon megköszönöm a Szabad Sajtnak az ötvenéves zökkenés-nélküli együttműködést, az ötvenéve önzetlen támoga­tást. Maradjunk továbbra is igy együtt, egycélban: hitünk és hazaszeretetünk fenntartásában! És én hiszel, hogy ha együtt maradunk, ha együtt fog harcolni az Egyház é-a Sajtó a magyar­ságért, a magyarság hitéért, szabadságáért, igzságáért, elárvult, rabságba taszított magyar népünk feltámadásáért, akkor a mi magyarságunkon a poklok kapui sem vésnék,erőt és győzni fogunk! Isten áldása legyen a jubiláló újságot'és annak munka­társain ! “TISZTUL, FORR A MAGYÍR VILÁG” “Nem lehet ezt a folyamatot megállítani.” — Ezzel a megál­lapítással fejeződik be Darvas József népművelési miniszter hosszú cikke a budapesti Szabad Nép október 7-i számában, aki bevallja: “Nem szégyellem el­mondani, hogy magam is nehéz válságon estem át mostanában. Merre találtam kiutat? Abban az elhatározásban: kegyetlenül mondd ki, amiben tévedtél . . . Az emberekben nagy a várako­zás a júliusi határozat (Rákosi bukása) után, de ez a várakozás azt is jelenti, hogy valóban sok mindennek a kimondását várják még a tömegek. Nem is annyira a múltra vonatkozólag, mint a jövő tennivíóira. Teljes követ­­kezetességeta kisértő felemás­ság helyett ia visszahúzó erők­kel való telis leszámolást, egy­séges, vilájis, gazdasági kon­cepciót, amfy megoldja nehéz problémáin! t, a demokratiz­mus szélesiteét. Ezért vitáztam én Friss Islán elvtárs és Nóg­rádi Sánch elvtárs Szabad Nép-beli irtaival is: nem a fő, nem az igaz problémákról szól­tak ... Tiítul, forr ez a ma­gyar világ, lem lehet ezt a fo­lyamatot m állítani!” HA AZT KARJA, hogy vál­lalkozása s\erüljön, hirdessen a mi lapunlan! A PASSAIC-I ÉS KÖRNYÉ­KI MAGYAROKHOZ A “Szabad Sajtó” hetilap ezén 50-ik évfordulója alkalmá­ból szeretném kifejezni legjobb kívánságaimat a Passaic és kör­nyéke területén élő magyarok­nak. Szeretnék gratulálni egyben a “Szabad Sajtó”-nak az ötven­­észtendei odaadó szolgálatáért, amellyel olvasói között terjesz­tette a demokrácia és az értékes polgárosodás igaz szellemét. Megnyugtató az a tudat, hogy ezt az üzenetemet küldhetem azoknak a nagyrabecsült ma­­gyarszármazásu polgároknak, akik oly sokkal járultak hozzá Passaic ipari és társadalmi fej­lődéséhez. A Passaic-környéki magyar­ság teljesítményére mindnyájan joggal lehetünk büszkék és én örömmel ragadom meg ezt az al­kalmat, hogy elismeréssel emlé­kezzek meg ennek az újságnak Aranyjubileumáról, amely oly nagyszerűen szolgálta népét. ROBERT F. MEYNER Kormányzó Csak azért se... Irta: BORSHY-KEREKES GYÖRGY Pár héttel ezelőtt Californiából kértek fel arra, hogy üdvözlő sorokat Írjak egy ott negyven éves jubileumát ünneplő “ujságos”-t megtisztelő albumba. Soraimhoz a cimet nem én adtam js magam lepődtem meg a legjobban, ami­kor azt “Túl a delelőn ... az alko­nyat felé . ...” cimmel megjelenni láttam. Ez az állitmány nélküli mondat valami olyat állít mégis, ami — sajnos — épen úgy alkal­mazható lenne köszöntőnek száht jelen Írásom fölé is. Most a passaici “Szabad Sajtó” üli megjelenésének félszázados ünnepét. Én a lapot csak har­minckét esztendő óta ismerem s amit tudok róla az csupán annyi, hogy becsülettel állotta azt a sa­rat, ami itt a magyar lapkiadás és újságírás nem épen kies tere­pét jelenti. Kellett, hogy becsü­lettel állotta légyen, mert mel­lette és mögötte olyan egészséges magyar egyházi és társadalmi intézmények és élet virágzottak ki, aminőkkel nem túlságosan sok magyar telep dicsekedhetik. Ezeknek az intézményeknek egészsé­ges fejlettsége mindig értékmérője a helyi sajtónak is: Már magá­ban az a tény, hogy egy aránylag nem nagy magyar népességű város ötven esztendőn keresztül meg tudta tartani a maga speciá­lis sajtóját, bizonyságát szolgáltathatja a lap szükségletet betöltő szerepének és érdemes voltának. Az a körülmény azután, hogy Passaicon épen úgy, mint másutt “túl a delelőn” vagyunk s bizony ballagunk “az alkonyat felé” és mégis reménységeket táplálha­tunk a lap további megjelenése felől, ide kényszeríti a megemléke­zést arról az emberről, aki jelenleg Írja és kiadja: Ikafalvi Diénes Lászlóról. Furcsa fából, székely fából faragott ember ő, aki szemet tud lelni ott is, ahol mások esetleg csak szemeire találnának. Rájött arra, hogy ha egy lapot kiadni nehéz, akkor több lapot kell vál­lalni s igy a konszolidációból származó erő-megtakaritás révén tovább lehet szolgálni azt a drága magyar nyelvet, aminek a sze­relme nélkül a lapkiadás lehet jó vagy rossz üzlet, de hivatás soha­sem. ő pedig “hivatásos” ujságiró a szónak erkölcsi értelmében. Egy olyan korszakban ugyanis, amikor az “élni és élni hagyni” címen ismert kényelmes álláspont magyar újságíróink jó részét— tisztelet a kivételeknek — leszoktatta már arról, hogy közéleti kérdésekkel saját felfogásuk szerint foglalkozzanak: az ö lapjai­ban mindig talál az ember egyéni meggyőződésből származó Írá­sokat még olyankor is, amikor egy-egy Írásnak alighanem anyagi veszteség a következménye. Ez tisztességre és bátorságra vall. E két tulajdonság hiányában pedig tulajdonképen nem is volna szabad újságírónak lenni. Sőt, tovább menve még talán az is meg­állapítható, hogy ezen a téren a tehetség is csak ott jelentkezhetik, ahol az tisztességgel és bátorsággal párosul. A “Szabad Sajtó” tehát ünnepel. Méltán. Mert ötven eszten­dőt megérni nem kis teljesítmény. És ünnepelhet Passaic magyar­sága is, mert kitartott lapja mellett. Dicsérendő. A két ünneplő mellé azonban hadd sorakozzék ide a lap jelenlegi szerkesztő ki­adója is, aki nélkül — valljuk be — a lap ma már aligha jelenhet­nék meg s aki legszebb férfikorát szánta rá a magyar lapkiadás erősen rögös útjára. Bőségesen ki érdemei őszinte magyar köszön­tésünket azért a “csak azért se” magatartásért, amivel bizonyos károgó közéleti hangok ellenére is mer még magyar lapokat kiadni s azokban bátran kiáltani az eszmékért, melyek itteni magyar éle­tünket tisztességben hosszabbíthatják. MAGYAROK, IMÁDKOZZUNK! A történelem-irányító és a történelemben mindenkor jelen levő Isten a mártírok áldozatát elfogadta; bebörtönzöttek és nél­külözök könnyes sóhaját meghallotta és elhitte milliók imájának, szándékának őszinteségét, mert lám: cselekedett. Az üldöztetés és rettegés katakombás éveinek csupán Beléje vetett hite győzedelmeskedni látszik . . . Budapest utcáin száz­ezrek tüntettek a rég álmodott szabadság mellett ... a vörös csillagot lerántották a magyar parlamentről, hogy újra feltüzzék oda a vérrel-könnyel áztatott szent piros-fehér-zöld lobogót . . . szabadságot követelnek szemben az elnyomó terror szuronyá­val, sortüzével ... Szemünk elhományosodik a remény örömkönnyétől, ahogy most drága szülőhazánk felé nézünk a messzi távol ködén át és imára kulcsolódik két kezünk . . . “Isten! Segítsd meg őket . . . a mieinket ... a mi végeinket . . .!” . . . És te, szülőhazádtól távol élő, elszakadt magyar . . . bármi a hited, bármi a politikai felfogásod, bárimi a foglalkozásod, állj meg egy pillanatra . . . tedd félre a gyűlöletet és önmarcan­­golást egy pillanatra, fordítsd arcodat az Ég felé, mert talán csoda történik most ... a nándorfehérvári győzelem 500-ik jubiláris esztendejében újra: győz a magyar! Magyarok, imádkozzunk! . . . Ha nem is tudunk fegyveres hadjáratot indítani érettük, imánk terjedjen széjjel, hogy min­den templomból, melynek tornyából Nándorfehérvár harangja zug, magyar sorsért szálljon az ima és az ének ... S az igazság és szabadság Istene nem fog kitérni kérésünk elöl, . . . győze­lemre segíti származásunk népet és újra szabad lesz a magyar!

Next

/
Thumbnails
Contents