Szabad Sajtó, 1955 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1955-08-11 / 32. szám
< 1955. AUGUSZTUS 11. Szent István Napi Búcsú MOST VASÁRNAP, AUGUSZTUS 14-ÉN a New Brunswick-i Szent József Görög Katolikus Egyház rendezésében A Szt. Joseph’s Grove-ban (Stelton, N. J.) DÉLELŐTT fél 12 órai kezdettel tábori szentmise a Grove-ban felállított szabadtéri oltár előtt. DÉLItE készen lesz az ebéd. Finom, magyarosan készült ételek és nagyszerű hűsítők várják a vendégeket. EGÉSZ DÉLUTÁN és este tánc, dinom-danom, szórakozás. szinesbőrüek egy elnyomott kisebbséget képeznek, akik el vannak különítve és ki vannak zárva minden földi jóból, amit a fehérek élvezhetnek . . . Pedig, — mondjuk meg az igazat úgy, ahogy van — akár New Yorkban, akár más amerikai nagyvárosban, de még a kisvárosokban is, agy élnek a feketék, ahogy akarnak s éppen olyan szabadságuk van, mint bármelyikünknek. Itt Jerseyben az uj’alkotmány még külön szakaszban ki is mondja, hogy a faji, vagy másmilyen megkülönböztetés törvénybe ütközik s teljes egyenlőség ván a lakosság, között, színek, fajok, felekezetek, stb. szempontjából is! Nem lepett meg cseppet sem tehát, amikor a minap a lapok elsőoldalas kis cikkben hozták, hogy Eisenhower elnök a Fehér Ház egyik főtisztviselőjéül egy négert, még pedig innen, Neiv Jerseyből való feketét nevezett ki, évi tizenháromezer dolláros fizetéssel. Amerika minden lapja első oldalon kellene hozza ezt a hirecskét, hadd lássa a külföld, milyen “elnyomott" fajta a néger ebben a hazában! . . . Hadd süljön ki a szemük a hazug vöröseknek, akikre egy-egy ilyen hir ellentmondást nem türően rásüti a hazugság bélyegét! Tudomásul veszem, hogy Vidám Pista, a hires birkozóbajnok telefonon felhívta Szerkesztő uramat és közölte, hogy ha Amerika és a Szovjet között “birkózásra?’ kerülne \ a sor; ö A KÁRA-NÉMETH TESTVÉREK KITŰNŐ ZENEKARA MUZSIKÁL Esős idő esetére is van elég fedett hely a Grove-ban. Parkoló hely is van bőven! — Minden magyart szeretettel hiv és vár ’■ A RENDEZŐSÉG----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------lír IMII MM —IMIIM Ml— Magyaros vendégszeretettel várjuk régi és uj vendégeinket a nyári szezonban a szivvel-lélekkel Amerika oldalán küzdene ... Jó amerikainak érzi magát, szereti ezt a hazát és bármikor kész e haza becsületéért bírókra kelni . . . Azt is tudomásul veszem, — most tudtam meg — hogy Vidám, a “Hungarian Blimp” székely ember, Szerkesztő uramnak földije, régi ismerőse és jóakarója. Más baj nem történt. Tisztelettel: MRS. KOTKODÁCS A Magyar Savings & Loan Association uj irodahelyisége, V saját épületében, a French Street 101 szám alatt MAGYAR Savings & Loan Association 101 FRENCH ST., NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon CHarter 9-2438 Hivatalos órák: hétfőtől péntekig reggel 9-íól délután 4-ig. Csütörtök esténként 7-től 8-ig. — A FEDERAL HOME LOAN BANK SYSTEM TAGJA — DARLING! as a letter never can..: A PHONE CALL FROM YOU gets straight to the heart of things. It means so much... yet costs so little to call anywhere. Red Bank to Cleveland 85c Mt. Holly to Baltimore 45c 3 mirt station call, after 6 PM and dll day Sun. 10% Fed. tax not included. NEW JERSEY BELL TELEPHONE COMPANY HU IN Ci AKI AIN WtllKLI Megjelenik minden csütörtökön — Published every Thursday by LÁSZLÓ L DIENES Editor and Publisher — Szerkesztő és kiaäö Szerkesztőség és kiadóhivatal — Editorial and Publishing Office: 218 THIRD STREET, PASSAIC, N. J. EUGENE MARKOS Managing Editor MARKOS JENŐ ügyvezető szerkesztő Fiókiroda — Branch Office Knight Drug Store, 10 Monroe St. Passaic, N. J. Subscription rates: For one year $3.00 — Single copy 10 cents Előfizetési ára egy évre $3.00 — Egyes szám ára 10c Entered as second class mail matter on October 22, 1908 at the Post Office in Passaic, N. J. under the Act of March 3, 1879. WE ARE GUIDED BY THE PRINCIPLES EXPRESSED IN “THE AMERICAN’S CREED” “I believe in the United States of America as a Government of the people, by the people, for the people, whose just powers are derived from the consent of the governed; a democracy in a republic; a sovereign nation of many sovereign states; a perfect union, one and inseparable, established upon the principles of freedom, equality, justice and humanity, for which American patriots sacrificed their lives ana fortunes.” “I therefore believe it is my duty to my country to love it, to support its Constitution, to obey its Laws, to respect its flag, and to defend it againbt all enemies.” Kedves Szerkesztő Uram: ... olvasom, hogy itt Jerseyben is: elfogta az embereket az “uránium-láz” . Morris-megyében uránium- leleteket találtak, ami manapság még ÜZ aranynál is jobb, tehát_ valószínű, hogy ehhez még korábban kell felkelni . . . Nos hát tőlem fogdoshatja a jerÉeyieket akármilyen láz, én bizony már csak kialszom magamat s' ném kelek fel korán reggel, még aranyat lelni sem! Az! afrikai Szudánból egy század benszülött szerecsen-katonát vezényeltek a franciák Párizsba. Mikor aztán leesett a hó, aa egész század bámulva nézte az ablakokból a fehérbe öltözött várost. Végül az egyik szurtosképü katona fejcsóváivá igy szólt: -— Hihetetlen, hogy mire rjem képesek ezek a franciák! Lehet, hogy a nyári meleg okojza nálam, de meglehet, hogy egészen más, hogy amikor a magyar lapokat böngészem, amiket Szerkesztő uram juttat el hoz-Könnyen lehet ön is háztulajdonos!— mondja a Magyar Savings and Loan Association ügyvezetője Az a pénz, amit most házbérbe fizet, átforditbató, hogy azt saját otthonára, kölcsön-törlesztésbe fizeti . . . Néhány év alatt, egy csomó értéktelen házbérnyugta helyett igy lesz egy kifizetett saját háza! A MAGYAR SAVINGS & LOAN ASSOCIATION több mint 1,200 magyar honfitársunknak és sok másnemzetiségűnek tette már lehetővé, hogy könnyű havi részletekben fizethető kölcsönt folyósított házaik megvételéhez. Jöjjön be a Magyar Savins and Loan irodájába, a szakképzett ügyvezető készséggel ad tanácsot, ho- New Brunswickon, a French Street 101 szám alá, ahol gyan lehet ház-vételre, vagy átalakításra, rövidebb, vagy hosszabb-lejáratu kölcsönt itt felvenni! zám, én is fejcsóválva jegyzem meg magúmban olykor: Hihetetlen, hogy mire nem képesek némely “szerkesztők” . . .! Kina régi, békés korszakában egy Kantonban horgonyzó európai hajó., parancsnoka, fényes bált rendezett, amelyre több kínai előkelőség is hivatalos volt. Amikor az európaiak megkezdték a táncot, a kínai vendégek egyhe jobban elképpedtek: Végül az egyik kantoni ur megkérdezte a házigazdát: — Mondd, tiszteletreméltó és kegyelmes ur, miért nem végeztetitek elí'ezt a fárasztó kötelességet a cselédekkel? Érmek az adomának pontosan az ellenkezője az, amikor egy valami fene előkelő grófkisaszszony férjhez ment, az elefántcsonttorojiyból egyenesen a mesebeli lovag-gróf karjaiba ... A méhezhetek során aztán, az ifjú gróf csókjainak hevében egyszer csak azt kérdezi a mégifjabb grófnő: — Mondd, édesem, ezt a cslédek is igy csinálják ? — így, lelkem, ők is pontosan igy! — és egy újabb forró csókot nyomott a gróf az ő szépszivü, ártatlan neje ajkára . . . Ám az ifjú feleség tovább kérdezősködött, még pedig ilyenformán: — Mondd, drágám, nem túl jó ez nekik? ... Olvasom, hogy Michigan államban olyan könnyen lehet autóhajtási engedélyhez jutni, hogy még a hülyék, vakok és epilepsziások is megszerezhetik azt. Az autóhajtási vizsgáztató abból él, hogy hajtási engedélyieket árul s minden .másfél dolláros drájverz-lájsznesz tarifából egy dollár és egy kvóder az Övé marad . . .; Szeretném én azt, látni, hogyan kapnának engedélyt azok a michiganiak például itt New Jersey-ben, vagy New York államban?! Ismerek valakit, aki aránylag egészen jól hajt már, de a vizsgán pont harmadszor bukott már el... A baj ott van, hogy más államokból idehajtanak az autósok s okoznak itt elég karambolt. Valami olyan törvényt kellene csinálni, hogy a más államból idejövök valamilyen vizsgát tegyenek, ha — teszem fel — három vagy több napig szándékoznak ebben az államban maradni és iia?jini . . . Azt mondja egy ember a gyárban a mellette dolgozó atyafinak: — Nem értem, hogyan adhatsz ki annyi sok pénzt pálinkára? Hiszen öt gyermeked van . . . — Látod, éppen ezért nagyon egyszerű a magyarázat! A gyermekeim ugyanis nem isznak évszámra egyetlen csepp pálinkát sem és amit ezen megspórolok, azt eliszom . . .! A kommunisták szeretnek Amerika-ellenes propagandát csinálni abból, hogy folyton azt emlegetik, különösen külföldön, hogy a négerek igy el vannak nyomva, úgy le vannak nézve ebben a hazában. Ha egy külföldi, aki még sohasem járt Amerikában és nem ismeri közelebbről az itteni viszonyokat, elolvas egyegy ilyen kommunista óbégatást, azt hiheti, hogy itt a feketék és CASIMIR’S BIG INDIAN, NY.-ban A Catskill-hegyek egyik leggyönyörűbb völgyében levő hires magyar nyaralóhely. Ünnepeljen velünk . . . jöjjön hozzánk a földi paradicsomba és élvezze a viruló természet szépségét, vakációja örömeit, csőr* gede^ö hegyipatak mentén levő üdülőhelyünk csodás nyugalmát. ■ Speciális ár hétvégekre — 3 NAP — Pénteken, bármely időponttól ^ ä ä An| Hétfőig— Személyenként, összesen mtá ii Bizonyára már ön is tervezi nyári vakációját ... Töltse itt nálunk azt, családjával, barátaival együtt! Mi mindent elkövetünk, hogy kellemessé tegyük ittlétüket. Intézze el rezervációját minél előbb; írjon, vagy telefonáljon nekünk: TELEFONSZÁMUNK: PINE HILL 32S6 Junius hónapban leszállított szezonele ji árak? ÍZLETES MAGYAR KONYHA! MAGYAROS VENDÉGLÁTÁS! A nyárra ZORI PÉTER és zenekarát szerződtettük le. Modern, tágas, kényelmes Social Hall. Zene. Tánc. Szép, nagy úszómedence. Kellemes szórakozás. Előzékeny kiszolgálási LODGE f