Szabad Sajtó, 1955 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1955-05-19 / 20. szám

Beolvadt lap: “PASSAIC ÉS VIDÉKE”

OFFICIAL ORGAN OF ALL HUNGARIAN CHURCHES AND SOCIETIES OF PASSAIC AND VICINITY

Merged with “PASSAIC and VICINTY

THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER EDITED AND PUBLISHED IN PASSAIC AND BERGEN COUNTIES

VOL. 49. ÉVFOLYAM — NO. 21. SZÁM.

PASSAIC, NEW JERSEY

THURSDAY — 1955. MÁJUS 26.

A Négy Nagy egy asztal körül

Ebben a pillanatban ez a világpolitika legnagyobb játszmája. Még csak azt nem tudják, hogy szovjet részről ki is a legnagyobb: Hruscsev, a kommunista párt vezére, vagy Bulgányin, a miniszterelnök? Aztán azt sem tudják, hogy hol is ülne össze a Négy Nagy? S ha összeülnének, miről is beszélgetnének?

Tehát semmit sem tudnak. A jelek mégis azt mutatják, hogy mégis összeülnek, mégpedig nem is olyan messzi időpontban. Az előbb emltett első két kérdés is valahogy megoldódik a diplomáciai csatornákon, de a harmadik, az már nehezebb dió. Miről is beszélgessenek?

A nyugati hatalmak részéről elég erősnek mutatkozik az a kívánság, hogy a leigázott népek sorsáról is kellene beszélgetni. Tehát Magyarországról is. Emiatt a Szovjet hevesen prüszköl, legalább is egyelőre. Az is lehet, hogy ebben a kérdésben végül is a Szovjet engedékenyebb lesz, mert belső bajai erre kényszerítik. Tehát kilátás van arra, hogy a szerencsétlen magyar nép sorsa is előtérbe kerüljön. Egészen halvány jelek azt mutatják, hogy a Szovjet végül is hajlandó lesz a rab országok bizonyos “semlegesítésére.” A baj csak az, hogy az Egyesült Államoknak nem tetszik a semleges övezet, amellyel a Szovjet az európai részen körül akarja magát venni. Ezek a semleges országok, ugyanis, teljesen védtelenek maradnak és a szovjet haderő egyetlen puskalövés nélkül újra birtokba veszi őket, ha majd az órát elérkezettnek találják Moszkvában. A Szovjet leghevesebben Németország semlegesítését kívánja. Cserében ezért talán még arra is hajlandó volna, hogy Magyarországról és egy-két más rabországból kivonuljon. Csakhogy a szabad világ szempontjából a németek semlegesítése roppant veszélyes.

Azt jelentené, hogy az amerikai csapatoknak ki kellene üríteniük az összes nagy gonddal és nagy pénzzel megépített bázisokat. Németország — hadászati vonatkozásban — senki földje lenne, de a vörös hadsereg bármelyik percben lerohanhatná s már ott is volna a riyugateurópai tengerparton.

Ezt a zárat tehát aligha adja a szabad világ cserében a rab népek semlegesítéséért. Dehát akkor mi egyebet adhat? Ez a nagy kérdés és egyelőre nincs felelet reá.

Mégis van valami biztató a nagy tanácskozás hajnalán. Nevezetesen az, hogy a korábbi négyhatalmi tanácskozásokon a kérdések mindig a Szovjet szájiz szerint merültek fel. Most a nyugati hatalmak “Nagyjai” ragaszkodnak ahhoz, hogy a tanácskozás ügyrendjét előre

meghatározzák. A Szovjet tombol mérgében, veszettül sivalkodik, mint a kedvenc játéktól megfosztott vásott kölyök, de végül is kénytelen lesz beadni a derekát. Bizonyos fokig. Ez pedig már nagy haladás a múlthoz képest.

A nyugatiak most — hála Istennek — tudatában vannak erejüknek s nem hajlandók többé olyan tanácskozáson résztvenni, ami csak a Szovjet malmára hajtaná a vizet. Washington és London egyetért abban, hogy a háborús feszültséget enyhíteni kell, ha lehet, de nem minden áron. Ez a tökéletes magabiztosság Moszkva urait most kihozza a sodrából és ez a körülmény talán a sokat szenvedett magyar nép sorsában is enyhülést hozhat.

Tito ölelő karjai

Nem lesz megindító látvány, amikor Hruscsev és Bulgányin beleomlik Tito ölelő karjaiba. A három közül egyik sem az érzelmek embere, hanem a hideg kegyetlenségé.

Moszkvából nemrégiben még kigyót-békát kiáltottak és aljas árulónak nevezték Titót, akire különben nem lehet olyan csúnyát mondani, hogy elpiruljon és most a moszkvai főkolomposok járulnak eléje, hogy megkövessék és kiengeszteljék. Nincs semmi kétségünk, hogy ez sikerül is, hiszen egyik kutya, a másik eb. Az egyik is kommunista, a másik is az.

Washingtonból és Londonból látható idegességgel figyelik a készülő ölelkezést, és meg is van az okuk rá. Amerika vadonatúj fegyverekkel látta el Tito Jugoszláviáját — a sok egyéb jóról nem is beszélve, — s könnyen lehetséges, hogy majd a leszámoláskor ugyanazok a fegyverek okádják a halált az amerikai fiukra.

Egyelőre Tito tagadja ennek a lehetőségét, de hát mit nem tagad ő. Moszkva és Belgrád barátkozásának legelsőnek újra csak a szegény magyarok itták meg a levét. Tito pribékjei egyszerűen visszatoloncolták Magyarországra a jugoszláv területre érkezett menekülteket. Dehát mit számit az a nagyvilág politikai játszmájában, hogy egy csomó magyar újra áldozatul esett? Emiatt még az angol királynő kormánya sem tiltakozott. Miért is tenné, hiszen Tito Angliának jóbarátja és — a tapasztalat szerint — méltó arra, hogy az angol királynő asztala mellé üljön.

Az óvóhelyek körüli botrány

Még talán akadnak olyanok, akik vissz^emlékszenek arra, hogy ezeken a hasábokon csodálkoztunk : miért nem épit az amerikai kormány óvóhelyeket, háború esetére igy biztosítva a polgári lakosság életét!? Elmondtunk akkor, hogy a második világháborút megelőzőleg a nagyon szegény országokban is megfelelő számú bombabiztos óvóhelyet építettek s bizony milliók marádtak igy életben, akiknek különben el kellett volna pusztulniok.

Most aztán az óvóhelyek elhanyagolása miatt olyan, botrány van Washingtonban, hogy a Fehér Ház falait verdesi. Mégis csak építenek talán óvóhelyeket Amerikában . . .

ELÓ A JÓZAN ESSZEL

0 0 9»

Irta: Dr. MÁRK BÉLA

önökhöz szólok, tisztelt delegátus tesvérek, akik a most június 6-án, hétfőn megnyitandó Rákóczi konvencióra, Bridgeport, Connecticut-ben egybegyülnek.

A mi nagy magyar biztosítási egyleteink egyesítésének ügye sokkal régebben és sokkal gyakrabban foglalkoztatta az amerikai magyarságot, mint akármilyen más kérdés.

Bizonyára sokan emlékeznek az olvasók közül arra az eseményre, amikor a három nagy egylet: a Verhovay, Rákóczi és Bridgeporti Szövetség teljes számú igzagtósága és valamenynyi tagja a központi tisztikarnak, összegyűltek a new yorki Pennsylvania Hotel különtermében, ahol én voltam az egyesülési tervezet előadója és ahol a három igazgatósági tanács határozatiig kimondta, hogy a három egylet egyesítését létre kell hozni. Sőt, annyira ment ez a határozat, hogy két hétre rá a három egylet elnöke és titkára utasítást kapott, hogy taglétszámuk arányában mindegyik egylet tegye le az egyesülés költségeinek fedezésére szükségelt pénzt is. Minden szépen ment, csak amikor a kérdéses összegek letételére került a sor, újabb félreértés állott elő és az egyesítés dugába dőlt.

Egy pár évre rá újabb kísérlet következett, amikor a Rákóczi és Bridgeporti Szövetség igazgatóságai mondották ki egyhangú határozattal az egyesítés létrehozásának szükségességét. A Rákócziak részéről Kocsis elnök és Fishbein és Moldoványi igazgatók, mig a Bridgeporti Szövetség részéről Chanti, Katzianer és jómagam, mint kiküldött egyesítési bizottság több mint húsz alkalommal sokszor teljes napokat töltöttünk el az egyesítés mindent felölelő részleteinek kidolgozása ügyében. (Egészen biztos, hogy ennyi idő alatt a világ békéjét is ki lehetett volna talán dolgozni.) Minden szépen ment egy ideig, de persze akkor is megvoltak az egyleti kis “Napoleon”-ok, akik azt elgáncsolták abban a téves hitben, hogy egyletet az Úristen azért teremtett, hogy nekik biztosítson egy jó meleg és örök időkre tartó széket az irodában. Tehát magyarán mondva “megint belecsapott a mennykü” az egyesülési kisérletbe.

Hát vájjon hol is van a mélységes hiba, vagy mi is tulajdonképen az oka annak, hogy a csaknem 50 év óta vajúdó egyesítési kísérletek eddig kudarcot vallottak?

Megmondom minden kertelés nélkül, hogy mi az én véleményem.

Emberi gyarlóság, emberi végtelen gyengeség, emberi határtalan önzés, emberi gonoszság, ■ emberi nemtörődömség, emberi irigység és főleg a józan ész és értelem hiánya vagy fel nem használása voltak a sorozatos egyesítési kísérletezések sikertelenségeinek okozói!

Az egyedüli megoldás, kedves delegátus testvérek az, hogy amikor egy olyan nagy ügyről van szó, mint például ez a mostani egyesülés kérdése, — amikor külön-külön csaknem minden egyes osztály, minden egyes tag, minden egyes delegátus, stb. átérzi és tudja, hogy menynyire nagyfontosságu és jelentőségű ennek az egyesülésnek

f

nyélbeütése, — akkor vegyük elő a józan eszünket, ne hallgassunk se Péterre, se Pálra, csak saját lelkiismeretünkre és amikor a Rákóczi konvención szavazásra kerül a sor, akkor a saját tisztességes, józan eszét követve, úgy szavazzon mindenki, ahogy azt a legjobb becsületes értelme és szive diktálja.

Ne keressük folyton a másikban a hibát, ne tartsuk magunkat mindig ljülönbnek a másiknál, ne üljünk fel a már olyan régen elpuffog'tatott, semmitmondó, üre; frázisoknak, ne dűljünk be i rémhir-terjesztőknek és ne higyjük azt, hogy nagy szavakat használó vagy talán nagy tisztséget betöltő emberek mindig tudják is azt, hogy mit is beszélnek. Mert higyjék el nekem, hogy nem mindig van igaza annak a közmondásnak, hogy “akinek az Isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá.”

Gondoljunk csak arra, hogy vájjon hol is volna ez a világ, ha például a menyasszony szülei folytonosan lebcsmérelték volna a vőlegényt, vagy annak családját, fikt-bornyát és unosuntalan ellenezték volna csupa üres gőgből,'vagy fennhéjázásból, ostoba érvelésekkel, önzésekkel a fiatalok egybekelését. Mert tulaj d<mképen ez az, ami ennek az egyesülésnek úgynevezett ellenzői el szeretnének hitetni, hogy például az egyik egyesület fel akarja magába szippantani a másik egyletet; hogy milyen nagy is az egyik egyesületnek a tartalékalapja a másikéval szemben; hogy elveszítjük azt a gyönyörű, régi és hires nevét az egyletnek, amire olyan büszkék voltunk; hogy le kell akasztanunk a szegről a molyette szabadalomlevelet; hogy eladtuk az egyletet “down the river,” hogy “Jaj Uram Isten, mi is lesz belőlünk,” ha az egyesülés megtörténik.

Milyen sok üres, értelmetlen, semmitmondó és sokszor rosszakartu mellébeszélés!

Hát vájjon ezek az emberek még mindig nem akarják megérteni az idők előrehaladását és követelményeit? Hát nem látják az írást a falon, amelyik azt mondja, hogy a lovas szekérrel való közlekedés ideje lejárt, hogy már nemcsak automobilokkal, hanem talán nemsokára atomerővel hajtott jármüveken fogunk közlekedni? Hát nem látják, hogy az erők nagy összefogásának korszakát éljük, amikor nagy bankjaink, gyáraink és egyéb intézményeink egyik a (Folyt, a 3-ik oldalon)

Alumnusok találkozója a Bethlen Otthonban

Julius 2, 3 és 4-én tartjuk meg ünnepélyes keretek között a Ligonier-i Bethlen Otthonban 35 éven át nevelt és gond viselt közel 1200 növendékünk első Alumnus Találkozóját.

Erre a szépnek és örvendetesnek Ígérkező alkalomra szeretettel hívjuk meg Otthonunk neveltjeit, akik közül sokan mint apák, anyák ^nagyapák és nagyanyák élnek az ország minden részében.

Neveltjeink mindegyikének külön meghívót is szeretnénk küldeni, de ezt nem tehetjük meg, mert az évek folyamán kapcsolatunk a költözködések miatt megszakadt. Éppen ezért kérem azokat, akik e lap hasábjain meghívónkat olvassák, vagy találkozónkról tudomást szereznek, hogy jeletnkezzenek, nevüket és címüket küldjék be a Bethlen Otthonba.

KECSKEMÉTHY JÓZSEF igazgató lelkész

Támadás a cionizmus ellen

A Debrecenben megjelenő Néplap foglalkozik Balogh Elemérnek, a kommunista pártfőiskola tanszékvezetőjének “Az antiszemitizmus és a cionizmus igazi arca” cimü most megjelent könyvével. A cikk közt a következőket mondja:

“A cionizmus a maximális profitra éhes imperializmus korának egyik terméke ... A cionizmus története folyamán mindég valamelyik ország imperialista burzsoázsiája érdekeit szolgálta és azt szolgálja ma is . . . A második világháború után az angol-amerikai imperialisták segítségével a cionizmus hívei létrehozták az “önálló” zsidó államot, Izraelt is. Azóta ezt az országot igyekszik a nemzetközi cionizmus propagandája középpontjába állítani ... Az antiszemitizmus és a cionizmus tulajdonképen édestestvérek. Ugyanaz a gazdájuk: a nemzetközi finánctőke. Ugyanaz a céljuk: megbontani a munkásosztály egységét, harcolni a marxizmus ellen, üldözni a kommunistákat.”

A könyv egyúttal támadja Mindszenty hercegprímást és Grősz érseket is.

Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot!

MAGYAR ASSZONY EMLÉKÉT TISZTELTE MEG AZ AMERIKAI KORMÁNY

A washingtoni Treasury Department “U. S. Savings Bonds Division”-ja szép emlékünnep keretében adta át május 1-én Lorain, Ohióban a fenti diszokmányt a múlt év novemberében elhunyt Kolesz Helen tiszteletére, aki a háború alatt egymaga több mint 5 millió dollár értékű hadikölcsönt, háborús bondot adott el. Mrs. George M. Humphrey. a pénzügyminiszter felesége nyújtotta át a ‘halála utáni” kitüntetést Kolesz Helen egyháza, a Szt. Miklós görögkatolikus egyház vezetőségének. A képen még Rt. Rev. Abbot Theodore Kojis (Cleveland), Msgr. George Michaylo (Pittsburgh) és Rev. Paul Barnyock. az egyház lelkésze állanak.

LEVELEK AMERIKÁRÓL

“A legveszedelmesebb dolog lenne, elbizni magunkat és nem törődni azzal, hogy Amerika igazát hangoztassuk a világ előtt” — igy szól Eisenhower elnök üzenete a “Levelek Amerikáról” hete alkalmából.

A kommunista propaganda és a mi külföldi hírszolgálatunk között óriási a különbség. “Minden rádióbemondónkkal szemben, aki a szabadság ügyét szolgálja, a kommunisták a propagálók tucatját alkalmazzák. Minden szóra, amit mi az ügyünk védelmére hozunk fel, a kommunisták százzal felelnek, hogy a maguk rendszerét dicsérjék, a mienkét pedig rágalmazzák és kigunyolják.”

A mi szerencsénkre azonban Amerikának van egy erőforrása, amellyel semmilyen más nemzet sem rendelkezik: 35

millió külföldi származású polgár — akikből a mi olvasóink

tábora is sorozódik. Eisenhower elnök elsősorban erre a csoportra gondolt, amikor arra biztatott, hogy Amerika igazát a külfölddel ismertessük. Ennek a 35 millió polgárnak kezében van az a fegyver, amelyet ,az óhazai rokonoknak és barátoknak Írott levél jelent.

Mit izén Amerika a külföldre? Nincs erre egységes felelet. Senkisem beszélhet egész Amerika nevében, még a legnagyobb és legkiválóbb amerikai sem. Amerika lényege minden ember saját élettörténetéből tükröződik vissza, a személyes és intim részletekben. Ezt a történetet kell elmondanunk a levelekben, amely előttünk ugyan jól ismert, de megírva, változatos és szórakoztató képet nyújt. A diplomaták szónoklatainál és az államférfiak érvelésénél a személyes megnyilatkozások őszintébbek és meggyőzőbbek.

HÍREK RAB-MAGYARORSZÁGBÓL

“CSAPON MINDEN ELFOLYIK — A SZOVJETUNIÓBA”

Magyarországról nemrég Nyugatra menekült fiatal, intelligens mérnök az alábbi jellemzést adta az óhazai helyzetről:

“Magyarország ma, az erőltetett iparosítás következtében csaknem katasztrofális helyzetben van. Mindenki annyit keres, amennyit éppen megeszik és sokan vannak, akik még annyit sem keresnek meg, amennyi a puszta megélhetésükhöz feltétlenül szükséges lenne. Ha véletlenül sok külföldit engedtek be, például a nagy sportesemények alkalmából, olyankor sok áru volt a piacon, az üzletek kirakatai is tele voltak, de az otthoniaknak nincs pénzük azok megvásárlására. Ugyanakkor egy csomó ember munka nélkül van, vagy oly kevés a keresete, hogy az egyenesen nevetséges. Hogy egy magános személy tisztességesen megélhessen, havi 3500- 4000 forintra volna szüksége. E- helyett a nagy tömegek átlagos havi keresete 700 és 1000 forint között mozog. Ehhez az alacsony keresethez viszonyítva az élelmiszer, ruházkodás, bútor és háztartási tárgyak ára szörnyen magas. Béremelésről belátható időn belül szó sem lehet.

A Szovjetunió a kölcsönös gazdasági segítség címén tönkreteszi az országot, mert csak azt nézi, hogy honnan mit lehet elvinni. Ezért is mondják, hogy “csap”-on minden elfolyik. (Csap az orosz határállomás.) Olcsó magyar kerékpárt Kínában lehet kapni, de Magyarországon nem. Az egyetemen egyszer hallottam egy tervgazdasági szakelőadást. A hibák felsorolásánál elmondta az előadó, hogy az olcsó Diesel-motorokra, Csepel-gyártmányu három és fél tonnás teherautókra kb. 50,- 000 forintot fizet rá Magyarország darabonként, beleértve az előállítást és exportot. Arról sem beszélnek a nyilvánosság számára,, hogy a rohammunkával felépített szegedi kaszárnyák összedőltek és hogy mibe kerül az a népnek, hogy az ország fele egyenruhában jár, fizetést kap, enni kap és nem dolgozik semmit.” — (Védi a határt, hogy ki ne szökhessen az országból a “boldog” nép ... — Szerk.)

OROSZ ‘SZAKEMBEREK’ ELLENŐRZIK AZ ISKOLÁKAT

A rharxizmus-leninízmus oktatásának öt szovjet szakembere látogatja most végig a magyar középiskolákat és főiskolákat, sőt, a katolikus és protestáns szemináriumokat is. Szovjet részről ugyanis kifogásolják, hogy nem halad a megkívánt ütemben előre a magyar ifjúság “marxista-leninista indoktrinációja.” Nemcsak a “marxizmusleninizmus” tantárgy tanítását ellenőrzik, hanem azt is, hogy a “nem politikai tárgyakat” — a matematikát, a fizikát, vagy a természetrajzot is “marxista dialektika” szellemében adják-e elő a tanárok ?

MIELŐTT leragasztjuk a Külföldre szóló levelet, álljunk meg egy percre és gondolkozzunk: sikerült-e barátot szerezni Amerikának?

%