Szabad Sajtó, 1954 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1954-01-21 / 3. szám
1954. JANUÁR- 21.-5 Kézszoritás a Határon Keresztül Eisenhower elnökünk kanadai látogatására, amelynek során az Elnök az ottawai parlament mindkét háza előtt hangsúlyozta a két ország barátságát, büszkék lehetünk. A két nemzet között régóta fenálló jó viszony a példaképe annak, hogy az ő-FORDS PLAYHOUSE 537 New Brunswick Ave. Fords, N.J. Tel. Hlilcrest 2-0348 Magyar Műsor CSAK EGY NAP ! Jövő Szerdán JANUÁR 27-ÉN DÉLUTÁN 2 ÓRÁTÓL este 11-ig folytatólagosan: Közkivánságra két kitűnő magyar film egy műsoron ZILAHY LAJOS világsikert: aratott regénye filmen, a “Halálos Tavasz” JÁVOR PÁL ÉS KARÁDY KATALIN felejthetetlen alakításával — Valamint: — uri.. n ff bore babor Tompa Pufi, Rózsahegyi Kálmán, Pethes Sándor, Simon Marcsa, Dajbukát Ilona, Adorján Éva és sokan mások a főszerepekben Ragyogó három órás magyar szórakozás! szinte jóakarat két szomszédos független állam között, mindkettőjük hasznára válik. Az amerikai-kanadai határ prizetlen háromezer mérföldje, a kölcsönös bizalom és megbecsülés bizonyítéka. De vannak más bizonyítékok is. 1906-ban Nemzetközi Határmegállapitó Bizottságot létesítettünk, hogy a határvonalat pontosan kijelölje: soha nézeteltérés nem volt közöttünk ebben a kényes kérdésben. Később Nemzetközi Halászati Bizottság és Folyambizottság alakult, a vízállás rendezése, a vizek egészségügyi ellenőrzése végett, mindig a legnagyobb egyetértésben bonyolítva le a bonyolult ügyeket. 1940-ben végre közös Védelmi Bizottságot létesítettek, amely a két ország katonai intézkedéseit hozta összhangzásba. E bizottságnak a felügyelete alatt fejezték be az alaszkai országutat JÓ BIZTOSÍTÁST AKAR? Autó- tűz-, vagy baleset-biztosítását a legjobb kompánik által eszközli MRS. ELIZABETH M. SÉLLYEI (Sellye! F. Lajosné) INSURANCE AGENT 175 Smith Street 302 Raritan Building PERTH AMBOY, N. J Tel. Hliierest 2-3580 DR. F0RTAY ISTVÁN a budapesti Gróf Apponyi Albert Polyklinika volt tanársegédje ORR, GÉGE, FÜL SZAKORVOS bejelenti Uj RENDELŐ ÓRÁIT: Naponta^ .délelőtt 11-12-ig, este 6-8-ig Szombaton délután 1-3-ig Appointmentek előzetes megbeszélés szerint. 86 GREEN ST. WOODBRIDGE, N. J. Tel. Woodbridge 8-3385 POULTRY 225 SMITH STREET (A Food Fair-rel szemben) PERTH AMBOY Tel. Hlilcrest 2-4683 FRISS CSIRKE SAJÁT VÁGÁSÚ, NAPONTA FRISS! ÍKISSEBB, 6-10 FONTOS Naponta friss tojás, saját farmunkról, Iselin, N. J.-ből A takarékosság ma fontosabb, mint bármikor! az önök rendelkezésére áll Ez a bank, amely MINDEN bank-szolgálattal 2<?c kamatot fizet $100-tol $10,000-ig menő Takarékbetét után! és állították fel a katonai repülőtereket az Egyesült Államokból Alaszkába vezető légi utón. Kifejlesztés alatt áll a Saint Lawrence folyam és a Nagy Tavak közti csatorna építése és a Saint Lawrence folyam vizének erőmüvi felhasználása. Mindkét terv felbecsülhetetlen előnyöket jelent mindkét ország népének. De nemcsak gazdasági téren dolgozunk egyetértésben Kanadával. Üzletembereink, munkás-, testvériségi- és sport-egyleteink szoros együttműködést tartanak fenn aszomszédos állam hasonló intézményeivel. Az Egyesült Államok lakosai körülbelül 30 milliószor lépik át a határt évente, a lehető legkisebb kényelmetlenséggel és a formaságok csaknem teljes mellőzésével. Eisenhower elnök igy fejezte ki magát fentemlitett szónoklatában: “Több mint barátság, több mint érdek vezet bennünket a közös cél felé. Igazolni kívánjuk honalapítóink eszményeit, akik jól tudták, hogy az emberek csoportjai, amelyek önkormányzatot kaptak, békében élhetnek egymás mellett, anyagi és erkölcsi érdekeiket zavartalanul előmozdíthatják és amikor sikerrel megvédik magukat külső ellenség ellen, a saját nézeteltéréseiket készséggel és játszva összeegyeztethetik.” Az egymástól való teljes függetlenség mellett a kölcsönös jóakarat kiáltó ellentéte a Szovjet és szomszédai közti viszonynak. Ez a különbség a demokrácia és a diktatúra között. Az Egyesült Államok és Kanada közti barátság megcáfolja egyszersmind azt a rágalmat is, hogy Amerika területi gyarapodásra törekszik. Kanada a maga tizedannyi lakosával és gazda-32-lapos helvét kártya $1.25 . csomagja MAGYAR KÖNYVEK Magyar Hanglemezek nagy választókban Zilahy: “ARARÁT” $3 Kérje részletes árjegyzékeinket! MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA /'Foreign Book Shop) NEW BRUNSWICK, N. J. 134 FRENCH STREET Vegyen FESTETLEN BÚTORT s azt színezheti olyanra, amilyenre akarja! Teljes választékot talál nálunk a legfinomabb gyártmányú festetlen bútorokból! DEUTSCH ZOLTÁN 326 State St. Perth Amboy, N. J. Ismert nevii, kész NŐI FŰZŐK corsetek, brazirok magyar szaküzlete IRENE’S CORSET SHOP 331 Maple Street Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anyagokból corseteket, bra-kat, stb. Fűző j* vitásodat vállalunk! MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar fÜ7Ő-készitö sági kifejlődésének földrajzi korlátozottságával könnyen áldozatává válhtaott volna imperialisztikus aspirációknak, ha ilyeneket Amerika valaha is táplált volna. TERRY MOORE’S mink bathing suit, shown here, caused quite a sensation in Korea. Ordered either out of Korea or out of the bathing suit (and, of course, into something less revealing) for her troop-entertainment junket, Miss Moore chose Korea. INGYEN KÖZLÜNK minden egyházi és egyesületi jelentést, híradásokat, amely az egyháznak, vagy egyesületnek a köznépre hasznos tevékenységéről ad számot! Egyházak kebelében működő, vagy más egyesületek gyűlési tudósítása, uj tisztviselők választásáról adott hírek, továbbá személyi vagy ’.saládi hírek, stb — mindig ingyenesek ! Mulatság, szinelóadás, piknik, bankett, kirtya-est, bingo-party, vagy bármely más, anyagi haszonra tervezett Összejövetel előzetes híreinek közléséért, ahol belépti dijat szednek, vagy akármit árulnak, akár önállóan, akár más hirrel kapcsolatban jelennek meg, 25 centet számítunk nyomtatott soronként! Pontosan kapja-e a lapot? Kérjük olvasóinkat, hogy aki valamilyen okból nem kapja pontosan lapnukat, jelentse telefonon vagy postakártyán és mi azonnal intézkedünk a postahatóságnál. Történt valami családjában? aminek hírét nyilvánosságra zölje velünk a hirt és mi sziszeretné hozni? Ha igen, kövesen közreadjuk lapunkban. Nagy választék anyagokból ! BÚTOR HUZATOK mérték után készítése 3 drb. Slip Cover butorhuzat, zipperrel, már ..................$57.50-től AMBOY UPHOLSTERING SHOP 310 Maple Street Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-1914 BESZÉLÜNK MAGYARUL! “A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA” Fayette & Wilson Streets, Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-1200 HA VISSZAESÉS MUTATKOZIK az üzletében, ... ha nem sikerül egy mulatság vagy hasonló “rendezés,” ... ha nem kapja meg az itteni magyarságtól azt a pártfogást, amire számított és amit — talán joggal — elvárt, saját magát okolhatja érte, ha nem A legutóbbi fizetési csekkje már rég elkelt . . . és ön talán nem is tudja, hová ment el a pénz . . . ? Ha azonban van egy CSEKK-SZÁMLÁJA nálunk, a The Perth Amboy National Banknál, akkor ezzel egy könyvelése is van az öszszes bevett és kifizetett pénzekről. És több szabad ideje is lesz, mert havonta csak egy pár percet vesz igénybe öszszes fizetnivalóinak az elintézése. Hadd nyissunk egy csekkszámlát önnek is! Jfu. PERTH AMBOY NATIONAL BANK Perth Amboy, N. J. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja Ez a Bank immár HARMINCADIK ÉVE áll megszakítás nélkül Perth Amboy és környéke lakóinak szolgálatára. hirdette azt a mi lapnukban...! A magyarság, a mi olvasóink hozzá vannak szokva ahhoz, hogy ha valami érdemes dolog készül, vagy ha valamely cégnek említésre érdemes üzenni valója van, arról a mi lapunk utján, kedvelt itteni lapjuk utján értesülnek... Nyitás naponta d. p. 2-kor Tel. Hl 2-6782 MÄJirüK Madison Ave. PERTH AMBOY A WALTER READE THEATRE MOST MŰSORON: Hétfőtől szombatig d. u. 5-ig Orcb. & Bale. .................................65c Lodge ....................................................85c Esténként és vasárnap Orchestra & Bale. ......................$1.00 Lodge ...............................................$1.25 GYERMEK, 12 ÉVEN ALUL MINDIG 35c — DIÁKOK 44c Hétköznap este 6:30-tól Szomb. — Vas. d. u. 1:30-tól PERTH AMBOY SMITH STREET — A WALTER READE THEATRE — ALAN LADD “PARATROOPER” Technicolor MOST MŰSORON CHARLES HESTON LIZABETH SCOTT “Bad For Each Other” SZERDÁTÓL, JAN. 27-TÖL KEZDVE: Nagy dolgok történnek színpadunkon ! MIDDLESEX MEGYEI ELSŐ BEMUTATÓ ! “CEASE FIRE” 3-D Szőnyeget szakértőtől . vegyen! A GYÁR EMBERE UTJÁN, A GYÁRBÓL, • GYÁÉI ÁRON TAKÁCS SÁNDOR MOST JUTÁNYOSÁN MEGVEHETI A LEGFINOMABB ÉS LEGVÁLASZTÉKOSABB SZŐNYEGEKET CSAK HÍVJA EZT A TELEFÖNSZÁMOT: Takács Sándor szőnyegszövő szakember, a New Brunswick-i szőnyeggyár THE WEAVE SHOP 186 Commercial Avenue New Brunswick, N. J. (GULBENKIAN SEAMLESS RUG CO.) régi embere és elárusító megbízottja készséggel kimegy a házhoz és akármilyen szőnyeg-kérdésről legyen szó, szaktanácsot ad és a legmegfelelőbb szőnyeget adja el, kedvező gyári áron !