Szabad Sajtó, 1953 (47. évfolyam, 5-53. szám)
1953-09-10 / 37. szám
2-ifc oldal 1953. SZEPTEMBER 10. A Lindeni Független Ref. Egyház Hírei 1135 Clark St., Linden, N. J. HUNY ADY LÁSZLÓ, lelkész Minden vasárnap d. e. 10 órai kezdettel tartunk istentiszteletet. Szeretettel hívjuk a híveket: Jöjjenek, adjonk hálát mindnyájan. Közgyűlésünk kimondotta, hogy templomunk ünnepélyes felszentelése 1953 szept. 27-én, vasárnap d. u. 4 óra kezdettel lesz, melyre már most szeretettel hívjuk egyházunk tagjait, azok barátait és minden testvért, kik egyházunk épülésén velünk örvendezni óhajtanak. Az építkezés tovább folyik és minden segítséget hálásan éö köszönettel fogadunk. Templomunk mellé áldozatos szívvel és boldog jövendőben bizakodással épitjük már iskolánkat is. A munkálatok Thoma Márton gondnok és ifjú Lenchés Ferenc presbiter vezetésével folynak. Nagy örömünkre szolgál, hogy áldozatos gyülekezetünk immár gyermekeink számára építhet helyet, hol szent vallásunkban és őseinktől vett szent örökségeinkben oktathatjuk őket. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! Az orvosi tudomány elismeri a méhfullánk mérgének hatását rheumatikus esőtekben. A “MUSCULAÍD” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méhfullánkmérget tartalmaz, fajdalom nélkül enyhitőleg hat. Rheuma, Arthritis, Viszketegség, Csipő és Derékfájás, Visszértágulás, Görcs, Hülés, stb. eseteiben. NE SZENVEDJEN. Kérjen Ingyenes bővebb értesítést. Cim. JOHN TÓTH, 1143 Hillcrejt Road, South Bend 17, Indiana. Perth Amboyban és Környékén a legmegbízhatóbbnak bizonyult pénzküldő, utazási szakértő, közjegyző, valamint tűz-, vihar- és robbanás ellen épületek és házibutor; úgyszintén autó szerencsétlenség elleni biztosítási megbízott. A legkomplikáltabb ügyes-bajos dolgokban is sikra száll ügyfeleiért. 1907-óta panaszmentesen szolgálja népünket. Érdemes vele az állandó összeköttetést fenntartani 1 CSÍPŐ LAJOS Címe: 303 Maple Street Perth Amboy, N. J. Tel. P. A. 4-0801 Hirek a Perth Amboyi Független Magyar Református Egyház köréből DR. VINCZE KÁROLY, lelkész ISTENTISZTELET minden vasárnap reggel 9-kor angol és délelőtt 10:3Ö-kor magyar nyelven. RÁDIÓ - ISTENTISZTELET az egyházmegye védnöksége alatt, minden vasárnap délután 1:45-kor a bronxi WBNX állomásról (1380 Kilocycle). GYŰLÉSEK. Egyháztanács a hónapok második keddjének estéjén; Women’s Guild a hónapok első és harmadik kedd estéjén; Férfikor a hónapok első szerda estéjén; Keresztyén Ifjúsági Kör a hónapok első és harmadik csütörtök estéjén; Ifjúsági Énekkar minden szerdán este; Felnőttek Énekkara köri megállapodás szerint; Idősebb Nőikor külön templomi hirdetések szerint. MÚLT VASÁRNAPI urvacsorázásunk alkalmával 152-en éltek a szent vendégséggel. A szent jegyeket Koreában elhunyt fiók emlékére Vas Bálint és neje fiacskájuk születésnapja alkalmából pedig Baka Ferenc és neje adományozták. A JÖVŐ VASÁRNAP délután 4 órakor ifjú Szentmiklósy Albert és Tóbiás Evelyn (South River) esküvője lesz a templomban. A SZOMBATI ISKOLA szeptember 19-ikén reggel fél 9-kor kezdődik meg. A NŐIKÖRNEK szeptember 20-ikán, vasárnap délután fél 3- kor lesz gyűlése. SZEPTEMBER 27-IKÉN a rendes időszámításhoz térünk vissza és az a szerint vett 9 és 10:30 szerint tartjuk templomi istentiszteleteinket. JUBILEUMI ÉVÜNK alkalmából az egyház kifesteti a templomot kívülről, a parókiát kívülről és belül. A hűséges adakozás szükségét ez is mutatja. Hivatalos jubileumi ünnepségünk dátuma november 15. Testvéregyházaink mintegy hetvenöt százaléka is jubilál ebben az esztendőben. Legközelebb, szept. 27-ikén, a lindeniek ünnepük egyéves fennállásukat és templomszentelésüket. Bankett jegyeik kaphatók a lelkészi és a templomi irodában. A KÉR. IFJÚSÁGI KÖR a kora ősz folyamán egy “Variety Show” előadást tart az építési gitására kérnek mindenkit, akialap javára. A program gazdanek valamire talentoma van a zene, tánc, stb.). Különösen kisegítő énekesekre van szükség. A LIGONIERI GYŰLÉSEKGYERMEK ÖLTÖZETI CIKKEK egyedüli magyar szaküzlete Perth Amboyban KISBABA KELENGYÉK, MINDENFÉLE FIÚ ÉS LEÁNY VISELETEK, EGÉSZEN 14 ÉVES KORIG, NAGY VÁLASZTÉKBAN 190 SMITH ST. PERTH AMBOY, N. J. 1869 54 ÉVI SZOLGÁLAT 1953 Helyezze el betétjét ebben a nyolcvannégy éves takarékpénztárban! Itt szives barátsággal kezelik betétszámláját és minden összeg után a betétei napjától számítva, havonta kap kamatot! j-^ertk Savings INSTITUTION Smith & Maple Sts. Perth Amboy, N«. J. Membeir Federal Deposit 4 nzfötitiate Corporation A Kára-Németh Testvérek zenekarának Mulatsági Naptára A népszerű Kára-Németh Rárádió-zenekar “mulatsági naptárát” a következő előjegyzés szerint állította össze az 1953. évre: ' ■ # * Szept. 12, szombat'— Trenton, Magyar Ház, bál. Szept. 19, szombat — N. B. Szt. László’ Hall, kabaré és tánc. Szept. 26, szombat — Carteret, Bethlen Hall, tánc. Szept. 27, vasárnap — N. B. Szt. László Hall, HAAC 50 éves j ubileuma. Okt. 3, szombat — Staten Island, Ref. Ifj. Bál. Okt. 9, péntek — P. A. Függ. Ref. Egyház Szüreti Bál, Kirkland Pl. Okt. 10, szombat' — New York, Fehér Terem, tánc. Okt. 17, szombat — P. A. Pulaski Hall, bál. Okt. 18, vasárnap — N. B. Szt. László Hall, Ft. Bódy népünnepe. Okt. 24, szombat — New York, Fehér Terem, bál. Okt. 31, szombat —N. B. Szt. László Hall SAJTÓ BÁL. Nov. 7, szombat — N. Y. Fehér Terem, bál. -Nov. 14, szombat — Carteret, Bethlen Hall, tánc. Nov. 21, szombat — N. Y. Fehér Terem, bál. Nov. 25, szerda — N. B. Szt. László Hall, kabaré és tánc. Nov. 28, szombat — Trenton, Magyar Ház, bál. Dec. 5, szombat — Trenton, Magyar Ház, bál. Dec. 31, csütörtök — N. B. Szt. László Hall, Szilveszteri bál. RE közbejött hirtelen elhalálozások jniatt csak két napi késedelemmel tudott elmenni a lelkipásztor. Egy temetést igy is másra kellett bízni. Szombaton este szívroham vitte el Deák János testvérünket, akinek temetését kedden délután végeztük. Hétfőn reggel hasonló hirtelenséggel hunyt el Szabó Antal atyánkfia, aki vasárnap még az Ur asztalához járult a templomban. Az ő temetését Nt. Ábrahám Dezső roeblingi lelkipásztorunk volt szives elvégezni szerdán délután. Kevéssel előbb hunyt el idős Both Jánosné; az ö temetését aug. 21-ikén végezte a lelkipásztor. Isten nyugtassa az elhunytakat, vigasztalja a gyászolókat! MILLIÓK EGY MIATT... (Naplójegyzetek 1945. évből) — Irta: Jencfy Csaba — Amikor, Budapest eleste után, a magyarság utolsó mentsvára, a Dunántúl is lassan a bolsevista hcrda martaléka lett, az ország nyugati részében összetömörült lakosság Nyugat felé özönlött, hogy meneküljön az elszabadult, a felszínre került Pokol, a Dante képzeleteket is túlszárnyaló kin és gyalázat elől. A bolsevizmus által feldúlt területekről menekült lakosság, mint szemtanuk és meggyötört szenvedők, borzalmas képet tártak fel az istentelenség orgiájáról. Aki csak tudott, menekült és menekítette családj. , mert az állati ösztönökkel elszabadult hcrda végig gázolt mindenkin, aki csak útjába került. Nem kímélték a nyolc éves leánygyermeket, az agg korú nőt, a várandós anyát, de az Isten szolgálatában álló nővéreket sem. Kíméletlenül a földre tiportáksés meggyalázták őket akár az óvóhelyen, akár a templomban, az Isten oltára előtt térdepeltek, Istenhez fohászkodva. Akik védelmükre keltek, azok életükkel fizettek, még akkor is, ha vállukat püspöki palást takarta. Az ellenállókat bestiális kegyetlenséggel meggyilkolták, az anyákba kapaszkodó gyermeket a falhoz vágták és összetiporták. A- kit megkímélt a csata fegyvereinek tüze, a bombák irtózatos pusztítása, az anyag gyilkoló ereje, azoknak sorát ezek a bestiák tizedelték irgalmatlanul. Ennek tudatában, s e borzalmak elől menekült egy ártatlan nép, az Istent, a lelkitisztatságot, az életet Ígérő Nyugat felé. Egy cél volt mindenki előtt: Mielőbb elérni a nyugati hatalmak által megszállt területeket, ahol az erkölcs és az emberiség megnyilatkozása az Isten tanai szerint érvényesül. Ezt a földönfutást nem a vallási különbségek mikéntje, a politikai hova, vagy egyáltalán sehova tartozandósága diktálta a meggyötört és otthonából kiűzött, hazátlanná lett magyarságnak, hanem az Isten AMERIKÁNAK SZÜKSÉGE VAN ÖNRE A SZÁRAZFÖLDI MEGFIGYELŐ SZOLGÁLATBAN! AZÉRT MERT: A modern katonai támadás hatóereje oly nagy, hogy egy váratlan támadás országunk ellen borzalmas veszteségeket okozhatna. Katonai védelmünk tisztában van ennek a lehetőségével. Légi Haderőnk harcigépei és szárazföldi haderőnk légelháritó ütegei fel vannak készülve egy ilyen támadás visszaverésére. Azonban — ha egy ilyen támadás érne valaha is ---- a figyelmeztetésnek idejében kell beérkeznie! A polgári önkéntes repülőgép megfigyelők — szárazföldi megfigyelők — életbevágóan fontos szerepet töltenek be a szükséges figyelmeztetés megadásában. Már most is mintegy 300,000 amerikai polgári személy járul hozzá partjaink védelmének nagy munkájához. Ezeket a Szárazföldi Megfigyelőket köszöntőm én az ő türelmükért, odaadásukért, hazafiasságukért! A feladat azonban kétszer annyi személyt kíván meg, mint amennyi jelenleg van ezeken a rendkívül fontos posztokan! Hajlandó lenne-e ön is szolgálni hazáját mindössze KÉT ÓRAI időn át hetenként? PRESIDENT OP THE UNITED STATES Tartsa szemét az égen GROUND OBSERVER CORPS szolgálat közben!—ÁLLJON BE ÖN IS MÉG MA!—írjon vagy telefonáljon a Civil Defense Director-nak, (cim et, számot a postán megmondják) Ezen fontos üzenet közzétételét lehetővé tette a 134 FRENCH STREET FOREIGN BOOK SHOP NEW BRUNSWICK, N. J. Wake Up t Sign Up I Look Up I és a,z igazság utáni vágy, a szabadság iránti szeretet és Magyarország f e 1 szabadtiásáért való továbbküzdeni akarás, keresve azt a megértést és támogatást, mely a szabad világ lelkiismeretéből kell, hogy fakadjon, a felvonuló emberi roncsok dokumentumai alapján. 1945 márciusában, amikor már tetőfokára lépett a kaotikus állapot, nem volt a még bolsevista-mentes területen egy talpalatnyi föld, ahol ne menetelt, vagy kuporgott volna egy hazátlan sorsot választott magyar. A szenvedő milliók végeláthatatlan sorsa indult el a világ lelkiismerete elé, hogy bemutassa a földön garázdálkodó Antikrisztus borzalmait, a lelket és testet, a becsületet és tisztaságot, az erkölcsöt és hitet cafatokra tépett formájában. Vájjon, megérti-e majd a szabad világ, megértik-e majd az emberek, kik e fáj daliunknak nem voltak részesei? Vajjön, eljut-e majd a világ emelvényéig a fájdalom sóhaja, amely már nem is a test, hanem az élet fájdalmának jaja? Vagy itt is odaáll Lucifer és köntösével eltakarja az élet rabszolgáinak e gyászos menetét és lázálomnak minősiti, jaj szavakat és nem engedi a fülekhez jutni a milliók kiáltását, hogy: “Mért kell pusztulni egy nemzetnek egy istentelen zsarnok miatt?” Milliók egy miatt! A rohanó milliók egy kis csőbe csapott be egy bomba, emberi hullatömeg feküdt. Az életben maradottak, szinte őrjöngve turkálnak az egymásba keveredett hullák között, hozzátartozóikat keresve. Előttünk egy férfi egy nőt visz a vállán, kinek egyik karja helyén ömlik a vér. Nem messze tőlünk egy nő, véres gyermeki testet visz karján és érthetetlen hangokat kiált . . . ... És a borzalomtól el kell fordulnunk, hogy á többit ne lássuk. Mindenütt hulla, vér, vér és vér! Az ártatlanok vére, mely Istenhez kált! Mit vétett az anya a gyermekével, mit vétett a karját elvesztett nő, vagy a guruló fejnek tulajdonosa, az a sok, pillanatok alatt lelkét kilehelő halott, akik, távol minden ellenségeskedéstől, az egy igaz Istenben hitt? . . . El, el innen, e borzalmak világából, mert itt a pokol dáridőzik, Elindult a földi útjára és az Antikrisztus most hahotázik. Lucifer, jó munkát végeztél, az ember tragédiájának uj jelenetében ! És az üvöltő szirénák figyelmeztetése ellenére, mit sem törődve a veszéllyel, rohantunk pinceodunkba. Gyerünk, menjünk, induljunk, most azonnal, mert az elindult pokol minket is felemészt ! És a többi millióval ezért indultunk el Nyugatra. Nagycsütörtökön megettük hazánk földjén az utolsó vacsoránkat és elindultunk, hogy Nyugattal együtt kiharcoljuk a Feltámadást! (A Szerkesztő megjegyzése: Ezeknek a “naplójegyzeteknek” a szerzője, — aki ily hátborzongatóan szemléltető módon festi le az 1945-eleji magyarországi j borzalmakat és a menekülést, — jelenleg Passaic, N. J.-ben lakik I s mint annyi sok menekült, uj jamerikás magyar testvérünk, ő ■is keményen dolgozik egy szebb 'jövendő és boldogabb magyar élet reményével szivében . . .) LESZEDTÉK A SZOVJET CSILLAGOT Magyarországon, de különösen Budapest számos állami hatósági központi székházára nagy, éjjel világitó szovjet csillagot szereltek fel a bolsevisták (márcsak azért is, hogy a lakosság el ne felejtse sem éjjel, sem nappal, hogy az országot az oroszoknak eladták). Julius elején, Nagy miniszterelnök beszéde után, az éjszaka folyamán a világitó csillagot számos középületről leszerelték.' így többek között a külügyminisztérium Szabadság - téri palotájáról is. Mint később a hatóság nyilatkozatában közölték, a csillagszedés egyes felelőtlen személyek egyéni akciója volt. A kormány a további leszerelést ugyanazon napon leállította és egyben a kormány hivatalos szócsöve azt állította, hogy a bűnösöket felelősségre fogják vonni. Miután azonban eddig senkit se vontak felelősségre és a leszerelést azonos időben hajtották végre, joggal feltételezhetjük, hogy a csillagok leszerelése valamilyen központi parancsra történt, amit azonban időközben visszavontak. A kártyavetéshez NEM KELL CIGÁNYASSZONY, ha magunk is értünk hozzá ... Vető-Kártya $*g.00 5 NYELVŰ EREDETI (Magyarul is van rajta felírás) CSOMAGJA (Postai rendelésnél külön 6 cent bélyeg) Megvehető, vagy megrendelhető a Magyar Hírnök Könyvesboltjában 134 French St. New Brunswick, N. J. HUNGÁRIA ALBUM Magyar kottafüzet 37 MAGYAR NÓTA KOTTÁJA, SZÖVEGE ÉS ANGOL ßZÖVEGE A Csap utcán . . . Kék nefelejts ... De szeretnék . . . Sárga kukoricaszál . . . Fekete szem éjszakája . . . Kitették a . . . Ezt a kerek erdőt . . . Nagy a feje . . . Egy ablaknál ... Ég a kunyhó... Ha bemegyek . . . Dombon van a . . ., Piros, piros, . . . Végig mentem . . . Fehér selyem . . . Cserebogár . . . Kutya, kutya . . . Minek a szőke . . . Csárdás kis kalapot . . . Valamit súgok . . . Juhász legény . . . Hullámzó Balaton . . . Repülj fecském . . . Ott fogsz majd sírni . . . Ritka búza . . . Van neki ... A csizmámon . . . Mariskám . . . Tíz pár csókot . . . Az alföldön halászlegény . . . Szomorufüz hervadt lombja . . . Fürdik a holdvilág . . . Temetőben láttalak meg . . . Maros vize.. . . Csak egy kislány . . . Csicsónének . . . Hét csillagból . . . Ára csak 75 cent (Postán küldve 85c) MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA 134 French St. New Brunswick, N. J.