Szabad Sajtó, 1953 (47. évfolyam, 5-53. szám)
1953-04-23 / 17. szám
April 23, 1953 Page 3. Oldal BABONÁK Bevezetés okosaknak és hívőknek “A babona vén, évszázados fája minden népnél megtalálható. Még korunkban is lépten-nyomcvn szembetaláljuk valamelyik ágával magunkat. Az emberiség tudatában nagyon mélyen vert gyökeret és a babonák ellen viselt egyházi és világi hadjáratok máig sem tudták onnan teljesen kipusztitani. , Pedig a babona a józan ész megcsúfolása. Szinte lelki betegségig fajul némelyekneél. A babonát, amely lényegében nem más, mint oktalan hit, se a tudomány, se a vallás tételeivel nem lehet igazolni, mint azt egyesek szeretnék. Tévedés lenne azt állítani, hogy a babona csak a tudatlanok, a műveletlenek lelkét pusztítja. Hiszen számtalan uralkodóról jegyezték fel a krónikák, hogy hitt némely rejtett dolgokban. Nemcsak a századokkal előttünk élőkről vannak adataink, de tudjuk, hogy a Hohenzollernek vagy a Habsburgok is hittek a babonákban. II. Viktor Emánulel olasz király egy évig nem vágta le kisujjáról a körmét. Hogy honnan származik a babona? Erre egy a felelet: az ősidőkből. A régi vallások mind a babonán nyugodtak. De nem szándékunk a világ sokféle népének ezer meg ezer babonájával foglalkozni: elég rengeteg a magyar föld népének lelkét rágó babonák száma is. A BOSZORKÁNYOK A boszorkány minden nép babonájának főalakja. A legtöbb nép vén, csúnya asszonynak tünteti fel, rengeteg hatalmat és erőt tulajdonit neki.... Megronthatják az embert, betegséget, járványt idézhetnek, az állatokra dögvészt hozhatnak, kiszívhatják a föld zsírját és szárazsággal vagy jégesővel sújthatna^ egész vármegyéket. Ők magukat mindenféle állattá átváltoztathatják, különösen fekete kakasjsá vagy macskává, de ugyanezt meg tudják csinálni bárkivel. Éjjelente pedig seprőnyélen a hegyekre repülnek, ahol az ördögökkel vigadnak. Bár Kálmán királyunk törvénnyel mondatta ki, hogy boszorkányok nincsenek, mégis Mária Terézia idejében volt az utolsó boszorknypör az országban. Akire ráfogták, hogy boszorkány, azt megégették. Szegeden volt esztendő, — két-háromszáz évvel ezelőtt, — hogy 50-60 embert égettek el. A boszorkánypörök hátramaradt irományaiból tudjuk, hogy még azokat is megégették, akikre egy ilyen kinpadra vonszolt szerencsétlen azt mondta, hogy látta a boszorkánygyülésen, •— Az 1728-ik évben egy német tudós járt Szegeden és az a “Frankfurti Ujság”-ban megírta, hogy voltak napok, amikor tizenkét boszorkányt égettek meg egyszerre. Sőt magát a város bíróját is elégették, mert az legyik boszorkány, akit a biró elitéit, látta őt a boszorkányok között. AMERIKAIAK KÜLFÖLDÖN! Néhány hónapon belül körülbelül félmillió amerikai polgár hagyja el az országot, hogy látogatást tegyen a külföldön. Hogy mily nagyméretű ez a népvándorlás, mutatja az, hogy hajójegyet csak összeköttetés révén lehet kapni, de a repülőjáratoknál már minden jegy elkelt ez év szeptember végéig. A főcél Európa — a Vasfüggönyön innen, Afrika, Ázsia és Délamerika. Más országok polgárai is utaznak külföldön, de AMERIKÁBAN EZ A SZOKÁS ÁLTALÁNOS. Sokszázezér amerikai fog gyönyörködni az idén az angol koronázási ceremóniában, Páris művészetében s vidámságaiban, Róma klasszikus szépségeiben. Sok más nevezetes vagy szép helyet fognak az amerikai turisták érinteni, mielőtt az év végetér. Mindenkinek lesz elég mesélni valója, amikor visszatért, barátai és ismerősei körében. Mi ennek az országos jelenségnek, e vándorkedvnek s kalandvágynak az oka? Az, hogy az amerikaiak származása a külföldre vezeti őket vissza. MINDENKI SZÍVESEN LÁTJA AZ ORSZÁGOT, AHONNAN Ő VAGY ELŐDEI SZÁRMAZTAK, az embereket, akik közelebb állanak hozzá, mint mások. Rokonaik is vannak Európában és mindenekfelett a kiváncsiság ősi ösztöne vezérel minket a kevésbbé ismert vidékekre. Könyvek, hírlapok, útleírások (fisak részben elégíthetik ki ezt a vágyat, sőt gyakran még fokozzák is. Az utazók érintkezésbe kerülnek a külföld közönségével, de ez az érintkezés a tapasztalat szerint NEM MINDIG ÖRVENDETES. Az amerikai turista gyakran hiába várja el megszokott kényelmeit és kívánságainak teljesítését a külföldi vendéglátóktól és csalódást érez, ha ezeket nem találja jneg. A külföldiek pedig elfelejtkeznek arról —(amikor végső következtetéseiket levonják, — hogy a polgár máskép viselkedik otthon, mint amikor a gyakran nehezen megszolgált vakációt szeretné élvezni. Pedig a külföldi utazások alkalmasak volnának arra, hogy megerősítsék s megjavítsák nemzetközi kapcsolatainkát. A személyes érintkezés megcáfolhatná a rágalmakat, híreszteléseket és ellenséges propagandát. Mindenki, aki külföldre megy — ha nem is hivatalosan— de képviseli Amerikát. Azok, akik nem hagyják el az országot, hanem csak leveleikkel kerülnek érintkezésbe más országokkal, szintén képviselik Amerikát: ezért jelezzék azokban, hogy ismerőseik, vagy barátaik Európába készülnek, gyakran egész életükön keresztül megtakarított tőkéiket áldozva erre a célra. Mindnyájunknak érdeke, hogy Amerika félhivatalos képviselőit szívesen fogadják, amikor a külföld kulturális, gazdasági és politikai viszonyai iránt érdeklődnek. (Common Council) GAÁL MÓZESNEK, ERDÉLY MESEMONDÓJÁNAK MESTERMÜVE: CSEREZI JÁ1S KÉT LEÁNYA... A MAGYAR FALU TISZTA SZELLEME ÉS BUDAPEST KÍSÉRTÉSEI — Te csak moss tovább, Lidi, én majd leülök ide, a ládára, — Előbb hadd jelentsem be a nagyságos aszzonynak, Pali. — Igaz bizony, azt jól teszed, Lidikém. A nagyságos asszony kijött Lidihez a konyhába. Pali katonásan felugrott a ládáról, összecsapta a bokáját és úgy állott a nagyságos asszony előtt, mintha éppen a generális maga lett volna. — Alázatosan kezét csókolom a nagyságos asszonynak, én Kádár Pál vagyok . . . ha a jó Isten is úgy akarja, a Lidi vőlegénye. Amúgy magyarán kimondta Pali, mert emberséges dolognak tartotta, hogy kimondja. A nagyságos asszony jóindulattal mosolygott. — Lidi nagyon derék lány és maga igen jól választott. —-Az édesanyám választotta volt nekem, nagyságos asszony, amikor még Lidi is kicsiny lányka volt és én is kisfiú voltam. — No, az a legjobb választás, csakhogy manap'fa Békésmegyei nóta Lyukas a szűröm ♦. ♦ Lyukas a szűröm, Kutya adta! Lyukas a csizmám Kutya adta! Lyuk hátul, elől Lyuk mindenfelől, Fujdogál a szellő Kívül, belül! Otthon ül az asszony Nagy mérgesen, Haza megy az ember Nagy kényesen: Kivül kirekeszt, Belül nem ereszt, Istenem, Istenem, Be nagy kereszt! ság a legények nem szoktak sokat adni az édesanyjuk szavára. — Alázattal kérem, nagyságos asszony, ha méltóztatnék megengedni, hogy egyszer-másszor eljöhessek Lidihez. — Szívesen megengedem . . . Lidi megérdemli, hogy kivételt tegyek vele. Maga se látszik olyan katonának, mint a többi . . . — Kezét csókolom, köszönöm. Bezzeg büszke volt Lidi az ő Palijára és háladatos volt a nagyságos asszony iránt, aki ilyen szives, jó szóval fogadta a vőlegényét. Nem is maradt sokáig Pali s amig ott volt, addig sem töltötték hasztalan beszéddel az időt. Lidi mosogatott, rendbehozta a konyhát. Kijött a kis urfi s megismerkedett a katona bácsival. Felpróbálta a sapkáját, aztán felkötötte a kis szuronyt, Pali megtantotta őt szalutálni — bizony nagyhamar megbarátkoztak.-Ettől az időtől kezdve Pali csaknem minden vasárnap délután elment Lidihez. Segített neki fát és szenet felhozni a pincéből, még az edények törülgetésétől sem riadt vissza. A nagyságos aszszony vasárnáponkint a sültből és tésztából egyegy darabkával1 többet adott. Lidinek és mindig ezt mondta: — Lidi, kínálja meg a vőlegényét is, mert megérdemli. Derék ember. A kis urfi egy-egy almával vagy naranccsal toldotta meg. Ezek az apró kedveskedések nagyon jól estek Palinak. Utoljára már olyan érzéssel ment Lidihez, mintha éppen haza ment volna. — Be másképpen van ez más háznál! — mondogatta néha. Az urak és uriasszonyok úgy nézik a cselédet, mintha nem is volna ember. A cimboráim mesélik, hogy sok lopott holmit kapnak a szeretőiktől. Nem is mennek egyébért oda, minthogy jól lakjanak. Egyik-másik még azt sem szégyenig hogy a bérét apránkint kicsalogossa a boldogtalan leánynak. Aztán egy-két esztendeig hiteget és a végén ott hagyja. Lidi hallgatott. Az ő lelke most is a testvérénél járt, aki ugyancsak .a hitegető szó. után indult és ki tudja, hogy mi lesz a vége. Eddig még nem is mert Palinak szólani. Szégyelte magát. — Te, Lidi, most jut eszembe, hogy Vériről még nem is beszéltél. Hol van? — Itt van ő is — felelte nagyon halkan Lidi és félre nézett. — De nem szolgál, ugy-e? — Hát ezt ki mondta magának, Pali? — Nem mondta senki, csak úgy magamtól találtam ki. Emlékszel, már odahaza is megjövendöltem. Lidi megtörükg a szemét. — Csak nem fogsz sírni, Lidikém?.,,.. No még csak az kellene! Hát tehetsz te arról? — De mikor úgy fáj nekem.... és úgy félek az édesapámtól.... — Hát ő még nem tudja? — Nem volt lelkem, hogy megírjam neki. — Vériből hát úri dáma lett!.... Annak is indult!.... Aztán találkoztál vele azóta? Lidi elmesélte, hogy miket látott, miket mondott. Azt is elmesélte, hogy az ur el fggja vgnni feleségül. Legalább igy hallotta Véritől. — Ezt én nem hiszem, Lidikém.... Mi van Vérin? A szép orcája, semmi egyéb. A lelke üres, a szive is üres, a feje is üres.... No hiszen! A becsületesség sovány kenyér és ez nagy baj azoknak, akiknek a 'lelke ráéhezik az úri állapotra.... — Hátha maga is beszélne Vérivel, Pali?.... —• szzólalt meg bátortalanul a leány. — Talán azért, hogy a szemem közé kacagjon? Vagy azzal az úrral beszéljek, hogy aztán elfusson a méreg és hogy olyat találjak tenni, ami nyomorúságba kerget? — Attól az Isten őrizze meg magát! —- Pedig én ülryan természetű vagyok, Lidikém! Ha bennem felháborog a rossz érzés, akkor -az öklömbe tiz bikának az ereje költözik.... Ha én azt az urat meg találnám ütni.... — Jaj, ne is mondja tovább, Pali! — Azzal a jobbik eszére téríthetjük a Vérit?.... Azt mondom én neked, hogy ő olyan útra lépett, amelyiken mi nem találkozunk vele. Ha az az ur gondoskodik róla, akkor meg van a ruhája, a kenyere, akkor neki nem kell dolgozni: a ruhája is jobb, mint a miénk, a kenyere is fehérebb. Akkor ő sajnálkozik rajtunk, — a mi sajnálatunk nem segít rajta. Ha pedig az az ur hirtelen leveszi róla a kezét . . . — Akkor mi lesz? — Azt én nem tudhatom. Csak azt tudom,hogy a nyomorúsághoz nehezebb hozzá szokni, mint. az úri módhoz.... — És édesapám? — Neki majd elmondjuk mi, ha haza megyünk. Jobb. ha tudja és ha beletörődik. — Ettől félek, Pali. Emiatt nem tudok sokszor elaludni. Ha pedig elalszom, gonosz álmok kínoznak. Szegény édesapámnak úgyis a kedve el van temetve az édesanyám sírjába, ha most jön ez a szégyen.... megöli, Pali.... meglátja, megöli.... — Ne sírj, Lidikém! Ejnye, már meg mi jut az eszedbe! Nem olyan törékeny portéka az ember. Még csak az kellene! Ott leszünk mi a keresztapám mellett. Minket is csak szeret úgy, mint azt a másik lányát, aki meg sem érdemli, hogy egyáltalán szeresse.... A konyhában is dobog nemes szív és ezek az egyszerű szivek nagyon megbecsülni valók. TIZENÖTÖDIK FEJEZET Az apa és leánya Hiába fogadkozott Marci, hogy ő nem szol a Véri dolgáról odahaza. Mégis csak kipattant belőle a szó egy vasárnap...... A kiröppent szónak van-e aki előre megszabja az útját, hogy oda ne jusson, ahová jutnia nem kellene? Bizony elterjedt annak a hire, hogy Csegezi Véri nagy dáma lett Budapesten. Nem is jár gyalog, hanem hintóbán, selyem a ruhája, fehér az orcája. Szegény Csegezi Jánosnak erősen a szivébe talált nyilalni az a beszéd, meg is tántorodott tóle, mikor először hallotta; irt is levelet a kisebbik ié★ Szabolcsmegyei nóta Nyíregyházán ; *, Nyíregyházán oda fel Beteg asszony nem kél fel, Vizet innék, vize nincs, Vízért küldne, senki sincs. Van neki egy vén ura, Azt elküldte a kútra; Míg az ura vízre járt, Barna legény besétált. — Édes uram, de jó kend! De jó vizet hozott kend! Menjen el kee másszor is, Hozzon abból százszor is! nyának. Keserű szavak voltak a levélben, nagyerős fenyegetés, ha Véri haza ne jön. Meg hogy Vériről írja meg a valóságot, mert ha meg nem irja, úgyis rágja az apa lelkét a teljes bizonytalanság.... Jött erre a levélre a válasz: ketten is aláírták: Lidi, meg Pali, de ez a levél meg nem vigasztalta Csegezi Jánost. Még jobban elszomorította, mert immár Lidiék se tagadhatták, hogy Véri nem az, aki volt. Ilmmár nincs szolgálatban, arról pedig, hogy haza menjen, éppen hallani sem akar. így értetődött meg a Csegezi János fejében, hogy nyakába veszi a nagy utat s felmegy Pestre. Szemébe akar nézni az ő lányának s ha másképpen nem, erővel hozza haza. (Folytatjuk)
