Szabad Sajtó, 1953 (47. évfolyam, 5-53. szám)
1953-03-26 / 13. szám
March 26, 1953 Page 3. Okfal Az állampolgárság elvesztése Sokan nyugtalankodnak amiatt, hogy az uj Mc. Carran-Walter Ace miatt elveszíthetik amerikai állampolgárságukat. Ezzel szemben tény az, hogy az uj törvény csak két változtatást léptetett életbe, de ezek alig fognak néhány tucatnál több embert érinteni. Azt, aki egyszer megszerezte a polgárjogot, törvény és bíróságok védelmezik abban, hogy azt meg is tarthassa. Csak akkor veszítheti el, ha olyasmit követ el, amit a törvény eltilt,vagy csalárd utón jutott a honosításhoz. VALLOMÁSTÉTEL MEGTAGADÁSA Ha honosítását követő tiz éven belül, valaki egy kongresszusi bizottság előtt megtagadja a vallomástételt saját felforgató tevékenységéről és ezért amerikai bíróság elitéli, ez alapul szolgál arra, hogy honosítását visszavonják. A honosítást azelőtt csak akkor lehetett visszavonni, ha azt csalással szerezték meg. Az uj törvény értelmében azonban akkor is, ha a honosítás valamely, fontos körülmény eltitkolása vagy a hatóságok férevezetése utján történt meg. ELTITKOLÁS ÉS FÉLREVEZETÉS A törvény felsorol néhány cselekedetet, amelyek az eltitkolás vagy félrevezetés fogalma alá esnek. Ilyenek: 1. Felforgató szervezethez való csatlakozás a honosítást követő 5 éven belül, ha a hosositás 1952 december 24 után történt és ha a honosítási kérvényt elutasították volna, ha a honosított már akkor tagja lett volna a szervezetnek. 2. Állandó külföldi tartózkodás a honosítást követő 5 éven belül. 3. A hadseregből való kiválás, ha az nem tekinthető szabályszerű leszerelésnek és a honosítás a pályázó katonai szolgálata alapján történt. Minden más cselekedet, amely az eltitkolás vagy félrevezetés fogalma alá esik, a honosítás visszavonását eredményezheti. LESZÁRMAZÁS UTJÁN SZERZETT POLGÁRSÁG ELVESZTÉSE A leszármazók polgárjogát egyidejűleg visszavonják, ha nem laknak a USA-ben; ha az uj polgár külföldön telepedett le, vagy felforgató szervezethez csatlakozott, vagy katona létére, szabálytalanul szerelt le. A honosítás visszavonása más mint a polgárjog elvesztése, mert az előbbit úgy tekintik, mintha a polgárjogot sohasem szerezték volna meg. A POLGÁRJOG ELVESZTÉSE Amerikában született polgárral is megeshetik....* Az amerikai polgárjog elvész, ha más államnak teszünk hüségesküt, ha más állam fegyveres erejéhez csatlakozunk az amerikai honvédelmi minisztérium, vagy külügyminisztérium beleegyezése nélkül: ha külföldi politikai választásban résztveszünk, ha formálisan lemondunk amerikai polgárjogunkról; ha háború idején a haditörvényszék bűnösnek talált a szökésben, ha kibújunk a katonai szolgálat alól; ha hazaárulásért elítéltek, ha fegyvert fogunk az Egyesült Államok ellen, vagy ha a kormány erőszakkal való felforgatását kíséreljük meg. KÜLFÖLDI LETELEPEDÉS A honosított polgár elveszti amerikai polgárságát. ha megszakítás nélkül három évnél hosszabb ideig tartózkodik abban az országban, ahol született, vagy amelynek azelőtt polgára volt; vagy ha 5 évnél tovább lakik más külföldi államban. Rövid időre való visszatérés az Egyesült Államokba nem szakítja meg a külföldön való letelepedés tényét, hacsak nem nyilvánvaló, hogy a honosított polgár Amerikában lakik, mert itt állandó lakást, házat bérel, vagy adót fizet. Aki a kormány vagy jóhirnek örvendő amerikai cég részére dolgozik külföldön; aki saját vagy közeli hozzátartozójának betegsége miatt van akadályozva a visszatérésben; a spanyol-amerikai vagy az első világháború (bizonyos esetekben a második világháború) hadviseltje, vagy ennek hozzátartozója; végül az, aki honosítása után több mint 25 évig lakott a USA-ben, kivétetik e szabály alól. A legutóbbi esetben azonban legalább 60 évesnek kell lennie a honosított polgárnak, amikor külföldön való letelepedését megkezdi, hogy el ne veszítse amerikai polgárjogát, ha Amerikát szülőhazája, vagy későbbi polgársága helyére cserélte fel. (Common Council) Köszönetnyilvánítás Mint a néhai ZSÁKMÁNY GYULA végíendeletileg megnevezett hagyatéki végrehajtója, ezennel mélységesen, kegyeletteljes és hálás köszönetemet fejezem ki a gyászszertartás megrendezésében résztvevőknek: FATHER MÉSZÁROS LIPÓTNAK, O.F.M., a new yorki Szt. István római katholikus egyházközség plébánosának; DR. MÁRK BÉLÁNAK, az elhunyt régi, meghitt barátjának és földijének, aki megrázó gyászbeszédével búcsúztatta el — érdemeinek méltatásával, — a megboldogultat; NT. LADÁNYI ZSIGMONDNAK, NT. URBÁN JÓZSEFNEK, akik esténként a ravatalnál lelkiüdvéért fohászkodtak; NT. HARSÁNYI LÁSZLÓNAK és GELBERMAN JÓZSEF főrabbinak, akik a temetőben, a sirhant fölött, megható gyászimával búcsúztatták el. Hálás köszönetemet fejezem ki továbbá NYÁGULY JÁNOSNAK, a Jótékony Egyesület elnökének és NAGY LAJOS diszelnöknek, akik egylettársaik nevében; úgyszintén ÁCS PÁL újságírónak, aki a Rahway, N. J.-i Polgári Kör és a Lindeni Kerekasztal Társaság nevében mondott a sirhant fölött búcsú- és emlékbeszédet. Köszönet és elismerés illeti egyszersmint BALLÓ JÁNOST, a New York Undertaking Company főnökét, aki a legnagyobb körültekintéssel és a legmesszebbmenő, figyelemmel intézte úgy a ravatal körüli munkálatokat, mint a temetéssel járó valamennyi szomorú aktust. Végül hálás köszönetem nyilvánítom mindazoknak, akik részvétüknek, fájdalmuknak és szeretetüknek adtak kifejezést koszorúk elhelyezésével, részvéttáviratokkal és levelekkel, csakúgy mint személyesen, továbbá az egyházi és egyesületi kiküldötteknek és általában mindazoknak, akik eljöttek úgy a ravatalhoz, mint a temetési szertartáshoz és a temetőbe kikisérték a megboldogultat utolsó útjára. Drága halottunk emlékét örökre szivünkbe zártuk! Kelt New York, 1953 március 19-én. VARGA ANNA — Erigy már, hogy kérdezhetsz ilyet. Látszik, hogy most jöttél Pestre. .. Várj, majd megkérdezem tőled négy hónap múlva.... Vagy azt hiszed, hogy ebben a mostani gúnyádban eljárhatsz itt? Kiröhög még a suszterinas is.... Kiég a szemed a szégyentől.... Erre aztán Lidinek kipirult az arca: — Pedig én ebben járok, Véri!.... Tőlem felfordulhat az utca.... mert én ebben járok.... és én azért jöttem fel, hogy becsületes munkával egykét forintot szerezzek.... azt a pénzt én haza fogom vinni magammal.... — Ostoba vagy, Lidi! Mintha az olyan könynye'n menne! Más világ van itt, mint odahaza.... —’ Itt is emberek laknak, Véri.... itt is csak az maradhatok, aki otthon voltam.... és neked is jobb lett volna, iha.... —1 Lári-ifári!.... Erről is beszélhetünk,, de csak két hónap múlva.... Lidinek a lelkére szomorú köd borult. Amitől félt, olyannak látta Vérit és érezte, hogy neki nem lesz elég ereje ahhoz, hogy eltérítse a maga útjáról.... TIZEDIK FEJEZET Vérit megszólítja egy ur; Lidi irni tanul egy fiútól A két testvér nem került egy házhoz. Lidi beszegődött egy mérnökhöz, Véri a Nagykörúton maradt, valami nagy, tekintélyes méltóságos urnái kapott helyet. Hat szobát kellett takarítania; sok vendég járt ★ Bodrogközi nóta Korcsmárosné, * * Korcsmárosné, én már többet nem iszom, nem iszom, Mert én kendnek igen sokka], ej, haj! Tartozom. Három itce bor árával tartozom, Tartozom. Hatvanhárom itce borral, ej, haj! Tartozom. Rója fel a rézfokosom nyelére, Nyelére, Hogy itt ivott kanászbojtár, ej, haj! Hitelbe! a házhoz, a méltóságos asszony mindent zárva tartott, erősen figyelő asszony volt. Emiatt nem is maradtak nála soká a cselédek, különösen pedig a szakácsnők nem érezték jól magukat. Micsoda méltóságos asszony az, aki mindennap tudja a tojás, a hús árát, aki még a piacra is kijár, de csak érdeklődni,hogy minden apró-cseprő portékának megtudja az árát? Emiatt bosszankodtak a szakácsnők a méltóságos asszonyra, emiatt tartották rossz helynek, nem is beszélve a szeszélyességéről. A szobalány örvendett a vendégeknek, akiket hol ebédre, hol vacsorára hívott meg a méltóságos asszony, mert ezek közül egyik-másik, amikor távoztak, egy pár fillért csúsztatott a szobalány markába. A méltóságos asszonynak volt egy rokona: nagyságos Viktor ur, aki igen gyakran jött el látogatóba. Szép, fekete bajuszu, nagy magas ur volt. A szemei nagyon különös tekintetüek voltak. Legalább is Véri ilyen tekintetet sohasem látott. E] is pirult, amikor először nézett reá ilyen különösen Viktor nagyságos ur. Ha csengetett, Vérinek kellett a konyhából kiszaladnia, hogy ajtót nyisson. Viktor ur hosszasan nézte, mig a selyembélésü felöltőjét levetette; addig is nézte, de nem szólt hozzá. Olyan nagy ur mit is mondhatott volna egy faluból felkerült leánynak. Egyszer olyankor jött, amikor a méltóságáék nem voltak otthon. — A méltóságos asszony elment, — jelentette Véri. — Tudom, igen, tudom, — felelte Viktor ur — azért jöttem. Véri vissza akart menni a konyhába, de Viktor ur megfogta a kezét és igy szólt: — Tudja-e Véri, hogy maga nagyon, nagyon szép leány? — Oh, méltóságos ur.... — Legszebb azok közül, akiket én valaha láttam.... pedig nagyon sokat láttam.... Csak azért jöttem, hogy ezt megmondjam magának.... — De méltóságos ur.... Ne tréfáljon!.... —- Én komolyan beszéltem.... No, Isten magával, szép Véri.... Isten önnel!.... — Mit mondjak a méltóságos asszonynak? — Semmit! Még azt^se mondja meg, hogy itt voltam. Isten önnel, gyönyörűséges Véri.... szép vadvirág!.... Ennyi volt az egész. Vérit ezek a szép szavak egészen megzavarták. A Viktor ur szavai, a Viktor ur nézése, a szeme.... És Vérinek nem jutott estébe, hogy Viktor urnák selyemmel bélelt felöltője, gyémántgyűrűje van és hogy az ilyen hízelgő szavak nem illenek hozzá, a faluról Pestre került — cselédhez. Ettől a naptól kezdve Vérinek a szive megdobbant,, ha becsengetett valaki. Hát Lidi hová került? Az ő gazdájának négyszobás lakása volt. Az ő asszonya főzött a konyhában és vele takarította a szobákat, pedig olyan finom asszony volt, mint egy porcellán-baba. Ha szólt, az édes, lágy hangja mindjárt megtalálta az utat a szívbe; s amikor a fiacskáját tanította, azt a nyílt, kedves arcú kilenc éves fiúcskát: Lidi nem győzte csodálni. Csupa jóság, szelídség és mégis szigorú.... A fiúcska nem tegezte Lidit, mint a cselédeket “szokás”, hanem becsülettudóan magázta, akárcsak az édesanyja; minden megköszönt neki és nem parancsolt mint az “úri gyermekek” szoktak p cselédeknek. Lidi eleinte kissé ügyetlen volt, nehéz kezű, de összeszedte minden igyekezetét, hogy kedvére tegyen az ő jó, finom asszonyának. — így, édes lányom, — mondotta a nagyságos asszony, — most már meg vagyok elégedve. Tudtam én, hogy megszokja ezt a munkát.... Aztán kérdezősködött a szüleiről, sőt egyszér a konyhába is kiment, mikor Véri éppen oda jött egy vasárnap délután, hogy elhívja Lidit. — Ez a testvérem, a Véri, — mondotta Lidi — és a nagyságos asszony erősen megnézte Vérit. — Maga már kiöltözködött? — kérdezte Véritől, — pedig a maguk egyszerű, magyar viselete nagyon tetszetős, nagyon szép. Véri bosszankodott és igy talált felelni: — Akinek tetszik, nekem nem tetszett.... A nagyságos asszony hidegen végigmérte és ott hagyta. Véri többé nem is ment Lidihez. Azt mondta, hogy ő olyan kényes pástétomnál egy óráig sem szolgálna. Persze, persze, Vérinek sok minden hiábavalóság forgott az agyában és a nyelves cselédek példája hamar reá ragadt.Ösztönszerüleg haragudott minden nagyságos asszonyra, akinek szebb ruhája volt,, mint neki s aki olyan nagyon urias, még parancsoló tudott lenni. Lidi nem ment sétálni minden vasárnap. Neki iskolát kellett játszani a kis fiúcskával. Ez a dolog pedig úgy történt, hogy Pali levelet irt Lidinek és arra kérte, ,hogy ő is Írjon minél előbb.... csakhogy Lidi nem tudott irni. Megkérte a mérnökék kisfiát, hogy írjon helyette. A kisfiú levélpapírt kért a mamájától; roppant büszke volt arra, hogy ő irhát levelet Lidi helyett. Olyan szép, gömbölyű betűkkel irt, mintha minden betűje egy-egy galambtojás lett volna Mikor elvégezte, igy szólt Lidihez: — Tudja mit, én magát megtanítom irni!.... Jó lesz? Mit szól hozzá?.... — Jó, lelkem.... — A mama vesz irkát és én abba beleírom a betűket, Jó?.... Maga megnézi és éppen úgy leírja. V ★ Szikszói nóta Mikor én még ♦ ♦ ♦ Púikor én még legény voltam, A kapuba kiállottam; Egyet-kettőt kurjantottam, Mindjárt tudták, hogy én voltam. De mióta házas vagyok, A kapuba kiállhatok, Akárhányat kurjanthatok, Még sem tudják, hogy én vagyok. Jó?.... De vigyázni kell, mert én is olyan szigorú leszek, mint a mamám. Jó? — Jó lesz, édes, aranyos tanítóm!.... Hogy az Isten is áldja meg!.... A nagyságos asszony szívesen vett irkát Lidinek és a nagy asztal mellé ült ő is, mig a fiúcska nagy komolyan tanította Lidit irni. Persze, egy vasárnap délután mindjárt szerette volna Lidinek a nehéz kezét olyan könnyűvé tenni, mint a pehely-tollat. Lidi eleget igyekezett, de bizony az ő betűi nagyon vastagok voltak és a kis tanitó megszidta: — Ezek nem betűk, hanem hernyók!.... Még egyszer! Nem vagyok megelégedve! És minden vasárnap be kellett jönnie Lidinek a nagy asztalhoz és megtanult a kis tanítótól írni. Karácsonyra már levelet irt Palinak a kaszárnyába és megírta a levélben, hogy az Isten' az árváknak pártját fogja; neki olyan jó helyet rendek, hogy nem győz eléggé hálát adni az Istennek. De hogy is ne, mikor a nagysága főzni is tanítja és minden hónapban a nagyságos ur maga teszi be a bérét a takarékpénztárba. A nagyságos asszony dohányt és pipát küldött karácsonyra az édesapjának. Vériről csak annyit irt a hosszú levélben, hogy már vagy tizszer kereste vasárnap, de egyszer sem találta otthon. Hozzá pedig nem jár el, mert a nagyságos asszony megszólta az öltözködése miatt. Ez a levél nagy örömet okozott Palinak. Ebből a levélből kiolvashatta, hogy Lidi a régi, a hűséges, a becsületes Lidi maradt Pesten, a nagyvárosban is.
