Szabad Sajtó, 1952 (46. évfolyam, 8-51. szám)

1952-02-29 / 35. szám

August 29, 1952 A régi Magyarország... Krúdy Gyula feljegyzései az elmúlt világról FÉLSZAZAD ELŐTT ... Az étkezés kultusza felülmúl­ta a szerelem jelentőségét: csak a fiatal hátgerincnek való a nők körül való forgoló­­dás, mig a nemzet törzsei, a fér­fiak, elszélesedtek, mint a tölgy­fák és testalkata leginkább üldö­­géléshez idomult, amint a r é g i , magyarok csontvázán ez ponto­san észlelhető. Ama tekintélyes, hosszú szárnyas-kabát, amelyet Magyarországon a megállapo­dott férfiak az első háború előtt viseltek (Ferenc József kabát­nak is neveztek), a szabóknak előrelátó találmánya volt a nö­vekedő magyar hasak befödé­­sére. Nem is lehetett egy fecs­­kefarkos, uri-kabátos emberből alispán. Has nélkül akár a vi­lágra se jött volna a magyar. A keszegemberek még a nőknek sem tetszettek ... Szép, kövér emberekre vártak az állások és gazdag özvegyek. Ki hitt volna a sovány, kecsege, agárhátu bí­rónak, fiskálisnak, polgármes­ternek, képviselőjelöltnek? E korszak heptikás írói nem­zedéke, a bánatos tintanyalók és az Otthon - körbeli gavallérok honnan is tudták, hogy Magyar­­országon hasat illik ereszteni — még a költőnek is?.... Petőfi, ha életben marad, bizonyosan olyan széles derekú ember lett volna, mint Arany vagy Vörösmarty. Amint a jó alispánnak testi ter­jedelmével alaposan be kellett tölteni vala a széket, a koszorús költőhöz is illett némi férfias korpulencia.Hiába erőlködik va­la Virág Benedek vagy Tompa Mihály a nemzetbeli osztatlan népszerűségre. Aki fogyó hold­­szerű arcképüket látta, bizony kiábrándult a versek írójából.... Csak a mihasznák, a betegek, a lumpok haltak meg soványan a régi Magyarországon ... Milyen szép hasak voltak! A főtisztelendő klérus köré­ben a kerek, cipó-hasak voltak föltalálhatok, mig a bíráknak, a hatósági embereknek hegyes ha­suk volt, mint a dárda, amellyel megdöfték az igazságot, vagy a gonosztevőt. Mint a tömlők lógtak a kormány-pártiak hasai, mig az ellenzéken olyan kemény dombok emelkedtek, amelyek a régi világban verekedésnél is hasznosak voltak. Milyen szép hasakat neveltek a házasembe­rek! Hogy elgömbölyödtek az arcok és a fejek, midőn a férfiú megfelelő hivatalhoz jutott! .. . Mily megható volt a testi pihe­nés és nyugodalom végig a hosz­­szu életen, mintha senki sem lett volna beteg Magyarországon ... Mindenkinek meg volt az enni­valója, bora és kényelmes ágya. A méhes ebédutáni döngicsélé­­sében, vagy a lugasban savanyu viz meg kertibor hült, amig a gazda mosolyogva forgatta a vicces újságokat. A régi magyarországbeli élet nem a változatosságra, hanem a jóságos hosszadalmasságra volt berendezve. A gondtól senkinek sem hullott ki a haja,mert a gon­don könnyen lehetett segíteni... Ebédután szundikált az ember. A kerekre hízott asszonyok pe­dig egy hosszú életen át egyébre se gondoltak, mint arra, hogy — mit főzzenek ebédre? A spájzok, kamarák, konyhák, rendesen megfoltozott fehérneműk meg­nyugtatták a férfiakat az asszo­nyok hűségéről. Csak ott volt szemetes az udvar, ahol a nők­nek gondolata messze csavargóit a háztól, mint éjjel a macska. A derék asszonyok összeültek és megtárgyalták a háztartásbeli bajokat, eseményeket. Mig a férfiak nyugodtan szívták pipái­kat. Kinek jutna eszébe a félté­kenység, mikor az asszony csak háztartásról panaszkodik? Az első háború előtt harang­szóra mindenütt ebédet tálaltak. Az volt a legszerencsétlenebb ember, akinek sehol sem terítet­tek. A testi megelégedettség ér­metszője, az elhibázott magyar politika egészségi szempontból is szükséges volt. A nemzeti ener­gia és a vér lecsapolódott.... A vérmes indulatok kitombolódtak. Senkinek sem rontotta el az ét­vágyát a politikai szenvedély. Tejjel-mézzel folyó Kánaán, hová lettél? Vájjon következnek-e még századok Magyarországon, ami­kor csendesen emésztett a nem­zet, erejét gyűjtögette, hósszan pihent,- lassan, meggondolva élt, erős fiukat nevelt, szép leányo­kat hoztak a gólyák és mindenki jóllakott ebéddel, igével, csön­des politizálással? A tunya, üldögélő, nagyokat evő magyar élet a történelem könyvébe került. A férfigerincek elszoktak a hosszú háború alatt a tölgyfás megállapodottságtól. Ruganyos, zenebonás, nyugtalan életmód következik. A szép, kö­vér embereknek a századforduló befellegzett. M agyar-Amerika osolya_____★ 1 Pistike bejön a kertből és megkérdi a mamáját: — Van a ribizlinek lába? — Nincs, — feleli az anyja. — Jaj, mamám, — sírja Pisti­ke, — akkor katicabogarat et­tem ... ★ 2 A vajszivü apa alaposan el­nadrágolja vásott kisfiát, de a gyerek jajgatására megeny­hül és vigasztalni kezdi: — Ne sírj, nekem sokkal job­ban fáj! Pistike bőgve tapogatja a ve­rés nyomait. — Igen, csak nem ugyanazon a helyen! * 3 Két férj találkozik. — Hogy vagy megeléged­ve kedves nőddel? — Remek asszony, kérlek ... Otthon van a zenében,irodalom­ban, művészetben, csak otthon nincs soha ... * i 4 Két kereskedő találkozik. — Halló, öregem... Hogy megy a bolt? — Ne is kérdezd, az egy ja­pán üzlet. — Hon pang, hon kong. Azonnali GARANTÁLT száHitózl RIMIFON-MR az uj TBC elleni gyógyszer, STREPTOMICIN, PENICILIN, INSULIN és minden más gyógyszer ! MAGYARORSZÁGRA IS, ahova minden szállításhoz magyarnyelvű uta­sítást mellékelünk! Neto kell várni export engedélyre! Hallgassa rádiő-programtmkat! vasárnap délután 3-tól 5-ig a New Yorki WWRL-en; vasárnap délben fél 1-től 2-ig a Bronxi WBNX-en; szombat délután 2 órakor a Philadelphia-i WTEL-en AZONNALI GARANTÁLT SZÁLLÍTÁS! Reichman Zoltán 4 volt budapesti gyógyszerész magyar patikája 1519 FIRST AVENUE, NEW YORK 21, N.Y. - Tel. TRafalgar 9-3980 5 Az agyonnevelt, szende kis Dorist partyra hívták meg, ahol oly szerényen ült az asztal­nál, mint egy ibolya-csokor. Ha étellel kínálták, azt rebegte: — Köszönöm, én már ettem. Ha itallal kínálták, azt felelte: — Köszönöm, én már ittam. A fiatalság vidám történetek­kel szórakozott; mindenki harsá­nyan nevetett, csak a kis Doris ült némán, elfogódva. A házi­asszony végre is megkérdezte tőle: — Hát maga, édes Doris,miért nem nevet? — Köszönöm, — mondta Do­ris, — én már nevettem. ★ 6 Az ifjú férj farkaséhesen rohan haza estebédre. A felesége pityeregve fogadja. — Drágám, ne haragudj, a steak megint oda égett! A férj rácsap az asztalra: — Angyalom, neked nem egy könyvelőhöz, hanem egy tűzol­tóhoz kellett volna férjhez men­ni! ... ★ 7 János bácsi foghúzás erá­­nyában beállít a magyar dentisthez; megalkuszik, hogy injekció nélkül történjék. A fog­orvos beülteti a székbe és oda­szól az aszisztensének: Te, hogy elkerüljük János bácsi figyelmét, amikor benyúlok a fogóval,bökd meg alulról egy tűvel. A sikeres műtét után megkérdi a dentist, hogy fájt-e a húzás? — Eltűrhető vót, — feleli Já­nos bácsi, — de hogy ilyen mé­lyen legyen a gyökere, azt nem gondútam vóna. (Pályázat) Moszkva féltékeny a lLS+-re; nem tudja elviselni, hogy a vi­lág érdeklődésének közppontjá­­ban ezen az őszön az elnökvá­lasztás áll. Ennek is része lehet abban, hogy nagy hűhóval beje­lentette: összehívják a pártkon­gresszust október 5-re, ami 13 évig eszükbe sem jutott. Hogy a központi hatalom az elnökség markába kerül, a Politburo (a politikai bizottság) megszűnik, az Orgbüro (a szervezési bizott­ság) jut nagyobb hatáskörhöz, megindul az uj ötéves terv, ez kulisszatologatás; nincs komoly jelentősége. Sztálin titkárának, Malenkovnak “trónöröki” szere­pe sem hathat a szenzáció erejé­vel, ez a bukaresti Kominform alakulása óta köztudomású. Mi a cél: a kommunista propaganda. A világ nyugtalanitása.A kiszol­gáltatott nemzetek gazdaságá­nak szorosabb láncrafüzése. Há­borús készülődés. Az Amerikai Magyar Református Presbiteri Szövetség augusztus 31-én, vasárnap és szeptember 1-én, hétfőn tartja évi gyűlését a Ligonier, Penna.-i Ref. Árva- és Aggmenház tem­plomában. A nagy gonddal elő­készített konferencia sorrendje: 31-én, vasárnap délután 2-kor: Megnyitó áhitat. Vezetik a Szö­vetség tisztviselői. Megalakulás; jelentkezés, bizottságok kineve­zése, üdvözletek. 6-kor: Közös vacsora. Szeptember 1-én, hét­főn, d. e. 9-kor: Az Úrvacsora kiszolgálásával egybekötött ün­nepi istentisztelet. Vezeti: Rév. Daróczy Mátyás,a Lelkészegye­­süület elnöke. Ezután Ruszkai Lajos előadása: "Református életünk anyagi gyümölcsei a 60 év határkövénél”. 12-kor: Köz­ebéd. 1.30-kor: "Református éle­tünk lelki gyümölcsei a 60 év határkövénél”. (Rév. Szőke Ist­ván előadása). Mindkét elő­adást hozzászólások követik. — A vezetőség nevében szeretet­tel kérem, hogy országos gyűlé­sünkön minden egyes gyüleke­zetünk képviseltesse magát lelki­­pásztora és legalább egy pres­bitere által. Legyen konferen­ciánk, Amerikai Magyar Refor­mátus életünk 60-ik mértföldkö­­vénél való mgállásunk, a hittest­véri találkozásnak és az egymás hite által való épülésnek áldott alkalma. Paqc 3 Oldal A grófné a halántékára szorította a kezét: — Istenem, Istenem, honnan tudja ezt az a? ember? Szavahihető? — Feltétlenül. Szavatalok a szavahihetőségé­ért. Később még többet tudott meg róla. így tud­ja, hogy fiát az egyik száműzetésre ítélt paraszt megmentette és meggyógyította. Az öreg hölgy hangos kiáltással felugrott és rettentő izgalmában fel és alájárt a szobában. — Fiam, fiam! Az Isten szerelmére, igazán él? Lehetséges, hogy él? Mondja még egyszer, van ilyen lehetőség? Él a fiam, él? Daniela szintén felkelt ültéből, erősen megszo­rította a grófné kezét. Féltette a következő beje­lentéstől. , — Méltóságos grófné — mondta reszkető han­gon, — elveszettnek hitt fia, a fiatal Smolenski Dimitri gróf él, ép és egészséges. A grófné felhördült és ájultan roskadt Daniela karjába, de pillanattal utóbb újra magához tért a karosszékben, ahová a leányka ültette. Daniela érdéit melléje és mély meghatottsággal megcsó­kolta a kezét: — Istennek hála, kedves grófné, hogy ezt az örömhírt túlélte. Nagyon féltem, hogy nem lesz ereje az elviselésére. Most már veszedelem nélkül megtudhat mindent. Legyen bátor és erős. Fia él éveken át éppen úgy siratta önt, mint ahogyan ön gyászolta az ő vélt halálát..... Hallott arról a székében elterjedt hírről, hogy Smolenski grófné a száműzetésbe menet, egy kis orosz állomáson meghalt és a fiatal gróf imádkozott is, az ön ko­­mornájának jeltelen sírjánál. A grófné szinte itta a szavakat. — Szóval szabadon él? Nincs már Szibériá­ban? — kérdezte egész testében reszketőn. — Is­tenem, atyám, engedd meg, hogy most megőriz­zem az eszemet. Ha csak álom, hogy a fiam él, ne ébresz fel ebből az álomból. — Nem, drága asszonyom, nem álom, hanem boldog valóság. Csoda mentette meg, csoda sza­badította ki a rabságból. Közkatona volt, végig­harcolta a háborút és nagy fáradsággal jövőt is teremtett magának. A grófné kebléből mély sóhajtás tört fel, meg­borzongott, aztán vad vágyakozásában vállonra­gadta a leánykát. — Dimitri, fiam!...... Drága fiam!.... Hol talál­lak meg? — kiáltotta. Daniela ráemelte szép, szürke, könnybenuszó szemét: — Édes, drága grófné, hamar, nagyon hamar viszontlátja a fiát. Kérem, küldje Natasát a szál­lodába, hogy kérdezősködjék'ott Kolniko István után. Ő elkísért ide azzal, hogy saját maga mond­jon el önnek mindent. A grófné hevesen csöjngetett és amikor Natasa belépett, Daniela fölállt és elébe ment. — Kérem, Natasa, — kérte — menjen a szálló­ba és keresse fel Kolniko István urat. Ha megta­lálja, kérje meg, hogy jöjjön azonnal ide. Natasa kérdőn nézett asszonyára: — Jól lesz igy, anyuska? A grófné idegeskedett. —■ Jól, menj csak gyorsan. Kocsin járj. Natasa távozása után a hölgy megragadta Da­niela kezét: — Gyermekem, mondja, igazán remélhetek?.... Hihetek? Él a fiam, igazán? — Él! Hihet benne, ha csodának látszik is. Fia él és tudja, hogy ön is életben van. Én mondtam meg neki. — Ön? Ön, saját maga?.... Ilyenformán tudnia kell, hol van. Mondja meg nekem. A leányka erre ismét letérdelt eléje: — Drága asszonyom, most már bátorságot ve­hetek magamnak arra, hogy azt is elmondjam, amiről eddig hallgatnom kellett. Fia útban van önhöz. Itt van. Natasa magával hozza..... Csak azért küldött engemet előre, hogy előkészítsem a látására. Féltette önt a váratlan örömtől. A grófné egészen elerőtlenedett. Minden vére a szivét ostromolta. Egész testében reszketett...... Megfogta a leányka vállát, mint akinek támasz­tékra van szüksége. Úgy küzdött mégis a gyön­­geségével és rettentő izgalmával, mint valami hős. — Istenem, csak most ne haljak meg. Engedd, hogy viszontláthassam fiam arcát, — úgy mondta ezt, mint szivéből jött imádságot. Eltartott egy ideig, mig a grófné egészen úrrá lett saját magán. Akkor aztán két kezébe fogta Daniela arcát és könyörgőn nézett a szemébe: — Drága gyermekem, mondja még egyszer, igaz, hogy a fiam él? Igazán él? És hogy közel is van hozzám? Daniela szeme fölragyogott: — Mind igaz, amit mondtam. És hogy a vára­kozás idejét megrövidítsem, elmondom, hogyan rendült meg Dimitri gróf az ereklye láttán és ho­gyan ismertem igy Kolniko Istvánban Smolenski Dimitrire. És reszkető hangon elmesélte mindazt, amit a grófné az előzményekről még nem tudott. Alig végzett elbeszélésével, amikor a ház elé érkezett a kocsi. A grófné kísérletet tett a fölál­lásra, hogy elébe siessen rég nem látott gyerme­kének, azonban képtelen volt arra. A lábai fel­mondták a szolgálatot. A székben kellett megvár­nia Dimitri belépését. A fiatalember is halavány volt az izgalomtól. A szegény asszony felsikoltott és elébe tárta a karját. Anyai szeme és szive azonnal ráismert. — Dimitri, édes fiam! — Anyám, drága jó anyám!.... A fiú térdrerogyott anyja előtt és mélységes áhítattal átkarolta derekát. Szorosan megfogták egymást, mintha félniük kellett volna, hogy újra elvesznek egymás számára. És szemük hosszan^ rajongón egymásba mélyedt. Daniela halkan kiosont a szobából. Nem akarta zavarni a viszontlátás túláradó boldogságát....... Szent pillanat vált, amely nem tűrt tanút. Fölkereste Natasát és neki is elmondott min­dent. A jólélek oda volt az örömtől. — Mindig ismerős volt Kolnika ur arca. És ő mindig mosolygott; Natasának hivott és anya­nyelvemen szólt hozzám..... Oh, drága szentek, mennyire örül majd anyuska. És, ugy-e, igazam volt, hogy ön nagy szerencsét hoz anyuskának? A legnagyob bszerencsét hozta..... Oh, gyertyát ajánlok föl Szent Miklósnak, mert hiszen oly bol­dog vagyok, mint maga anyuska. Benn, a szobában, mély csend volt. Nem volt egymáshoz szavuk, csak egymás nevét ismételték folytonosan. Aztán egyre csak nézték egymást s a kezüket simogatták, mintha lehetetlen volna be­telniük egymás látásával. Végül Dimitri mégis fölállt és megcsókolta az édesanyja ősz haját. — .Megőszültél, drága anyám, én miattam. — A bánat festette fehérre, kicsi fiam. Áldott legyen Daniela ,aki »visszaadott nekem.... Fejedel­mi legyen a jutalma. Dimitri kezetcsókolt és mosolygón nézett édes­anyjára: — Öleld őt velem együtt a szivedre, édes­anyám. Daniela még Kolniko István koromban a menyasszonyom lett. Neki köszönhetem, hogy újra megszerettem az életet, amelyet előbb Kolni­ko, az orosz paraszt, aztán Daniela bátyja men­tett meg. Szerettük egymást, mielőtt még tudtuk volna, amit most tudunk. Bátyja egész, keserve­sen keresett pénzét oda akarta nekünk adni, hogy szerény otthont teremthessünk magunknak. Ne­mes, jó emberek ezek, édesanyám! Első kérésem viszontlátásunk után: fogadd leányodul Danielát. Megérdemli. Nagyon megérdemli. A grófné megcsókolta fia szemét: — Hívd be, édes fiam. Boldog vagyok, nagyon boldog, hogy legdrágább kincsemmel, veled jutal­mazhatom meg. Nem csak most kell megszeret­nem. Szerettem mindig és hogy most idejött, nem is ereszthettem volna el többé. Dimitra fölállt és kiment. Kiáltására Daniela hozzásietett. A fiú átkarolta a derekát: — Gyere, szerelmem, menjünk be.... — az édes­anyánkhoz. A grófné szeméből patakzott az öröm könnye,’ amikor eléje álltak. Megfogta és egymásba tette kezüket: — Gyermekeim, legyen az Isten könyörületes és engedje meg, hogy még egy ideig örülhessek a ti boldogságtoknak. — Szeretni, ápolni, óvni fogunk, édesanyám,— válaszolta Daniela. — Erős leszel és egészséges. A boldogság, hogy fiadat visszakaptad, felüdit majd és megfiatalít. És a grófné rámosolygott, könnyein keresztül. 38-IK FEJEZET Csodálatosan szép napokat töltött a jegyespár a grófnéval a tengerparti villában. Az öreg Krisz­tinát is elhozták a szállodából. Azt akarták, bogy néhány napig pihenjen, mielőtt hazautazik. Na­gyon büszke volt udvarhölgyi szerepére. Szerencsére a grófné fia minden okmányát megőrizte és igy nem akozott nagyobb nehézsé­get, hogy őt régi jogaihoz juttassa. Herder igazgatónak levél ment, amelyben Di­­initri a maga és menyasszonya fölmentését kérte, mert édesanyja nem egyezik bele az újabb válás­ba, egészségi állapota meg nem engedi, hogy ve­lük együtt Berlinbe utazzék. Az igazgató természetesen nem akadékosko­dott. Megértette a helyzetet. Daniela ezt a levelet intézte bátyjához: Kedves Bussom! Minden a legnagyobb rend­ben van. Dimitrim rátalált anyjára és a gróf­né a fiára..... Engem gyermekeként a keblére ölelt és nem ereszt el többé. Fogalmad sincs a szeretetnek arról a kincsestáráról, amelyet en­nek az asszonynak a szive rejteget. Az öreg Krisztina igy egyedül tér vissza hoz­zád, hogy gondodat viselje. Tavaszig maradok itt, akkor valamennyien Berlinbe megyünk. Katónak is Írtam. Közöltem vele, hogy it maradok. Ö majd elküldi a holmimat. Csodálatosan boldog élet, amit itt folyta­tunk, ebben a gyönyörű világban. Dimitri édes­anyja csupa megható hála, amiért fiát vissza­adtam neki. Meghagyta, hogy neked is tolmá­csoljam hálás köszönetét, amiért annak idején megmentetted az életét és barátságoddal aján­dékoztad meg. Majd különben meglátod annak idején, milyen hálás minden iránta tanúsított jóságodért. \

Next

/
Thumbnails
Contents