Szabad Sajtó, 1952 (46. évfolyam, 8-51. szám)

1952-08-22 / 34. szám

August 22, 1952 Page 3 Oldal BOD A BÁLINT bujdosó-naplója Magyarországból A második kutya vásár Budán Ma Moszkva magyarnyelvű hírlapjairól és azok szer­kesztőiről és munkatársairól szólok az amerikai magyar­sághoz; szégyen, undor, megvetés háborog bennem. A magyar Írástudók, nem kis tábora, egy kurta évtized alatt másodszor bocsátja áruba tollát és árulja el szülőhazáját. Előbb Berlinnek, most Moszkvának! Mi volt a független sajtó száz évig a mi hazánkban? Az igazság és szabadság zengő hegyfoka. Világviszony­latban is színes, hiteles, müveit, bátor, napi- és hetilapok jelentek meg Magyarországon, amelyek KÜLÖNBÖZŐ VILÁGNÉZE­TÜK ÉS POLITIKÁJUK DACÁRA egyben megegyeztek; a hala­dásnak, a szabadságnak, a köz­életi tisztességnek voltak harcos orgánumai. Mindegyik a maga módján, a maga szellemi fegyve­reivel. Micsoda szellemi nagysá­gok, a tehetségnek, tudásnak, elvhüségnek mily elhivatott, or­szágszerte tisztelt bajvívói szer­kesztettek és írtak újságot 1.... Mindegyiknek nevét saját kü­lönleges dicsfénye lengte körül. Hangjuk harsogott, mint a harci kürt; elbájolt, mint a reggeli ma­dárdal; zengett, mint a végítélet trombitája. Minden betűjük,amit papírra vetettek, szivük, hitük, életerejük kiszakított paránya volt; égő gyertya, amely önma­gát fogyasztja, hogy másoknak világítson. Ezek az irók s újság­írók NEM A GYŰLÖLET LÚGJÁ­BAN, DE KÖNNYEIKBEN MOSTÁK A KÖZÉLET ÉS A TÁRSADALOM SZENNYE­SÉT. A gátszakadás a harmincas . évek legvégén indult: szellemi terrorral, lélek-vásárral, a sza­badjára engedett nemtelen ösz­tönök érvényesülésével. Min­denütt igy volt ez Közép- és Ke­­leteurópában, nálunk sem külön­ben. Hitler vaskarjainak ölelésé­be betört az ingatag rétegek ge­­rince;szégyenlős mezét levetkőz­tette a szemérem és lelkesen kí­nálta magát a “diadalmas kor­szellemnek”. Meglapult a nem­­zethüség és hagyománytisztelet, játéklabda lett a politikai meg­győződés..... Az ország többsége dermedten nézte az egyre söté­tedő láthatárt, mint a gazda a közeledő égszakadást. De a ma­gyar ember évszázadokon át ki­finomult politikai ösztönével megérezte, hogy az iszonyatos ciklon csak átmeneti lehet. Vége is lett, de nem úgy, ahogyan re­méltük! Ostor végén a csapó: MOSZKVAI DÖGVÉSZ kisérte a “felszabadító vörös hadsereget” ... Megértük a má­sodik kutyavásárt Budán! HcL gyan is tudtuk volna, milyen nagy a gazfickókban való soka­ságunk, hiszen ez csak akkor derül ki, amikor az erkölcsi vilá­gosság utolsó sugara is elröppen az égről és koromsötét éjszaka borul az országra. Mint ahogy a szemétdomb megtermi a fér get, úgy termelte ki a kommu­nista ragály a nekivaló köpe-6 nyeg- és toliforgatókat. Még fel sem ocsúdtunk az ostrom bor­zalmaiból, a mészárlásból, pusz­tulásból, már elözönlötte a sajtót egy alpári népség, amely eddig a főváros kloákáiban húzódott meg.Úgy másztak ki a napvilág­ra, mint a patkányok a hid alól. Akiket a magyar újságírók régi erkölcsi szervezeteiből az el­iramodott évtizedeiben hazaáru­lás, zsarolás, szélhámosság és egyéb erkölcsi tályogok miatt kiközösítettek, nyomban a kom­munistákhoz szegődtek. AKI EGYÜTT ÜVÖLTÖTT A NÁCIKKAL, de idejében megtért Rákosi kebelére, pajzsra emelték.íróasz­talhoz jutottak a kommunista hirlapirodákban az idegsérültek, a félnótásak, elutasított műked­velők, nemi tévelygők, hisztéri­kus némberek, Moszkva magyar nyelvű orgánumainak irányitóit,! szerkesztőit pedig a Szovjetbőt exportálták az ott összeverődött magyargyülölő kommunistákból, bosszút károgó öreg varjakból.... A vörös köd egyre sűrűbb ett, egyre nyirkosabb, egyre homá­lyosabb. A szellem sötétsége pe­dig éppen olyan keritője a bűn­nek, mint a csillagtalan éj. A di­cső negyvennyolc százéves év­fordulóján már lehanyatlott fej­jel, elnémult ajakkal hevert a vö­rös pocsolyában Magyarország. Vállain ott kéklett a kancsuka, meztelen testén ott feketéllett a hóhérok szöges csizmájának^ a nyoma. Tetemén a moszkovita tetvek lakmároztak! . . . MA MÁR NINCS NYOMTA­TOTT BETŰ MAGYAR­­ORSZÁGON, AMELY NE MOSZKVA S A BOLSEVIZ­­MUS CÉLJAIT ÉS ÉRDE­KEIT SZOLGÁLNÁ! Akik ma Moszkva magyar­nyelvű hírlapjait Írják, a tömeg­gyilkosságok, rablások, törvé­nyen kívül helyezések, kínvalla­tások, internálások, bebörtönzé­sek, deportálások bűnrészesei: Péter Gábor kémei, besúgói, be­ugrató ügynökei. A megszálló idegen hatalom kapcái, a nem­zetirtó moszkoviták bérgyilko­sai. A gyilkosok gyilkosok, akár véres, akár tintás a kezük... Ma, a deportálások 310-ik éjszaká­ján, lidércek kísértsék nyugtalan álmaikat! Torkukat a rettegés vasujja fojtogassa. Kisért a múlt. Fenyeget a jelen. Borzadályosak a jövő rémképei. Az igazságot a gazságtól csak egy i-'betü kü­lönbözteti meg, de ez a kis i betű olyan kemény és erős, mint az akasztófa horga. Az árulók, sa-Azonnali GARANTÁLT szállítás! RIMIFON-aWÜ az uj TBC elleni gyógyszer, STREPTOMION, PENICILIN, INSULIN és minden más gyógyszer ! MAGYARORSZÁGRA IS, ahova minden szállításhoz magyarnyelvű uta­sítást mellékelünk! Ncto kell várni export engedélyre! Hallgassa rádió-programunkat ! vasárnap délután 3-tól 5-ig a New Yorki WWRL-en; vasárnap délben fél l-től 2-ig a Bronxi WBNX-en; szombat délután 2 órakor a Philadelphia-i WTEL-en AZONNALI GARANTÁLT SZÁLLÍTÁS! ReichmaríZoltán volt budapesti gyógyszerész magyar patikája 1519 FIRST AVENUE, NEW YORK 21, N.Y. - Tel. TRafalgar 9-3980 ját múltjuk dezertőrjei, a kagzsi törtetők, az erkölcsi nyavalyatö­­rösök ólmot vetettek, hogy ara­nyat arassanak. Kötelet fognak aratni! Vétkeik súlyosabbak, mint a hóhérlegényeké. Azok a testet, ők a lelket vonják kin­­padra... NINCS NYOMORULTABB, MINT AZ IIRÁSTUDÓ, AKI HŰTLEN LESZ A SZABAD­SÁGHOZ ÉS AZ IGAZSÁG­HOZ! A szabadság és az igazság a mi árva szülőhazánk becsülete. Nemzetünknek a halhatatlansá­ga, jövendőnk biztosítéka. Sza­badság és igazság nélkül Ma­gyarország puszta földdarab, a magyar nemzet silány emberso­­port. A szabadság és az igazság a mi egünk, a mi levegőnk, a mi testünk élete, a mi lelkünk üd­vössége . . . M agyar-Amerika osolya ^ NYOLC TÖRTÉNET KIS ÉS NAGY GYEREKEKRŐL NYOLC TÖRTÉNÉL KIS ES NAGY GYEREKEKRŐL 1A D. P. gyereket beíratják iskolába. A tanító megkér­di: Miről hires Columbus? Arról hires — mondja a pöttöm­nyi magyar, — mert vizűm nél­kül jött Amerikába. ★ 2 Ugyanaz a gyerek, amikor New Yorkban partraszáll- 1 nak, elrévedezik az irtó felhőkarcolókon, majd hangosan felkacag. Mit nevetsz? — kérdi az apja.— Nagy kunszt volt Co­­lumbusnak Amerikát, felfedezni! •k 3 A kis magyar rettenetes ál­lapotban kerül haza.A ma­mája kétségbeesve fogad­ja: Haszontalan kölyök, már me­gint a Jimmyvel verekedtél; most vehetek neked uj kabátot! — Ha a Jimmyt látnád? Az ő mamájá­nak uj gyereket kell venni. * 4 Jancsit kiviszik az állat­kertbe. A zsiráfketrec előtt megkérdi: Mama, a zsirá­fok is megkapják a náthát, ha a lábuk megfázik? Hogyne, — fe­leli a mama, — de csak egy-két hét múlva ... ★ *" Az alma-farmon a ’“boss’ rajtakapja a szomszéd kis­fiát, amint a fa tetején ül s javában majszol egy almát. Mit csinálsz ott az almámmal, te be­tyár? Leesett a fáról -^-«Jeleli a gyerek, — csak vissza akarom akasztani! ★ 6~~ Egy bátor honfitárs a beachről kiúszott a tenger­-------re. Mikor egy óra múlva sem tűnt elő a hullámokból, a felesége rémületében a rendőr­ségre szaladt.Volt valami ismer­tetőjele a férjének? — kérdi a seargent. Igen, — sírta az asz­­szony, — dadogott szegénykém. * Kovácsné panaszkodik a barátnőjének: Mit csinál­-------jak a lányommal?.... Amint meglát egy fiút,rögtön szerelmes belé! írjad a hátára, édesem: Vi­gyázat, gyúlékony! * lEgy elkeseredett, topron­gyos embertől megkérdik: -------Miért nem fog már vala­mihez? Mihez fogjak, kérem, nincs nekem semmim. Ugyan, a jó Isten is semmiből teremtette a | világot! Úgy is néz ki ez a mai világ, kérem.... (Pályázat) Még jóformán nem is eszmélt rá az olasz, hogy mi történik vele, amikor már letartóztatták és el­vezették. Az igazgató dühös pillantással nézett utána: — Ilyen gazember! De most már legalább tisz­ta a levegő! De lássunk hozzá szent karácsony­este ünnepléséhez. Jókedvben, örömben telt el a karácsony este.... Legkiemelkedőbb eseménye Herder igazgató rö­vid, beszéde volt, amellyel leányának a karácso­ny; ajándékokat átadta: — Ami kívánságodat, kislányom, elleshettem, ime, mind teljesítettem. Minthogy már a fejembe vertem, hogy férjhez adlak, a márkival, vagy, ha úgy tetszik, a pincérrel való kombinációm csúfos bukása után uj házassági terv merült fel bennem. Van már egy másik vőlegény a számodra és ez­úttal szándékom keresztülvitelétől nem riaszt el semmi. Megértetted, Katókám? Kató elhalványodott. Rettentően megijedt. Alig tűnt el a házból az egyik kisértet, már itt van a másik. Nem tudta, hogy Busso már megmondott mindent az édesapjának. A fiatalember keményen állta ígéretét és nem szólt neki semmit. — Hagyd ma ezeket a dolgokat, édesapám, — kérte nyugtalanul. De Herder erélyesen megrázta a fejét. — Nem. Fejembe vettem, hogy neked ma, a szentestén menyasszonnyá kell lenned és van már vőlegényem is a számodra. — Micsoda vőlegényed, apa? — nyitotta tágra a szemét Kató. ■— Olyan, akivel jobban meg leszel elégedve, mint az ál-márkival. Egyébként ma, úgy látom, cserben hagyott a képzeleted. Itt nem túlságosan nagy a választék partiképes urakban. Smolenski gróf ur már vőlegény, kiről lehet tehát szó? Kató összerezzent, ránézett Bussora, akinek ar­ca szinte ragyogott a boldogságtól. Erre felugrott és a fiatalember kitárt karjába repült. Herderné szeméből kicsordult a könny. Férje gyöngéden megfogta és magáéban tartotta kezét. A leányka végre kibontakozott Busso ölelésé­ből. és atyjához lépett: — Apám, édes jó apám, hálás szívvel köszönöm néked ezt a fejedelmi karácsonyi ajándékot! Herder, miután szeretettel össze-vissza csókol­ta, édesanyjához tolta oda Katót: — Kérdezd meg az édesanyádat, jóváhagyja-e választásunkat? Herderné magához ölelte leányát: — Légy boldog, Katókám! Aztán Bussonak nyújtotta oda kezét, amelyet a fiatalember tisztelettel megcsókolt. — Fogadjon szeretettel fiának.. Az egyébként annyira félénk hölgy erre két ke­ze közé fogta Busso fejét és megcsókolta. — Édes fiam, tedd boldoggá Katókámat. Ak­kor úgy foglak szeretni, mint a tulajdon gyerme­kemet. 37-IK FEJEZET Lentikoffné a comoi tó mellett — teljes vissza­­vonultságban — élt és csak az egészségét gon­dozta. Natasa, mint addig is, hűséges szeretettel vette körül. így köszöntött rá a karácsony. A hölgy a német karácsonyestékre gondolt és azt akarta, hegy az ő környezete is ünnepeljen. Megajándé­kozta embereit és Natasának pénzt adott, hogy ossza ki a szegény gyermekek között. Ő maga semmiben sem vett részt. Visszavonult szobája magányosságába. Lehunyt szemmel, pré­mes kabátjában is didergőn ült a kandalló előtt és régmúlt időkre gondolt. Milyen boldog kará­csonyestéi voltak egykor. Álmodozásából csöngetés riasztotta föl... Meg­ijedt és zavartan nézett körül. Ki kér bebocsátta­­tá:t ebbe a csöndes házba? Kevéssel ezűtán kopogtattak az ajtón. Natasa lépett be: — Anyuska, távirat jött. A hölgy csodálkozással nézett a keskenyen összehajtogatott papirosra. Mit akarhatnak tőle? Már régen elszokott az ilyen sürgős üzenetektől. Mégis kinyújtotta a távirat után fáradt kezét: — Gyújts világot, Natasa. Az öregasszony fordított egyet a villany kap­csolóján. Lentikoffné felbontotta a táviratot, el­olvasta és — görcsös zokogásban tört ki. Natasa aggódón figyelte: — Megint rossz hirt kaptál, anyuska? A grófné szivére szorította a kezét, nehogy az öröm szétvesse:-— Natasa!.... A kép!.... fiam képe.... újra meg­kapom.... megtalálták!.... Az öregasszony hozzásietett és szelíd tekinteté­vel simogatta úrnőjét: — Anyuska, látod, te is kaptál karácsonyi aján­dékot, dicsértessék Isten szent neve. A grófné összekulcsolta a kezét: — Amikor már mindenét elvesztette az ember, akkor újra ellátogat hozzá az Isten. — Ki küldte a táviratot? — Daniela kisasszony. Ö maga hozza is el a képet. Fejedelmi módon megjutalmazom. — Mikor jön? — Nem tudom. Remélem, nem sokára. A pil­lanatokat is számolom addig. Most menj az ün­neplőid közé. Hagyj magamra örömömmel. Soha­sem hittem volna, hogy még örömöm is lesz ebben az életben. Lentikoffné egyedül maradt gondolataival...... Másnap — nagy boldogság közepette — a követ­kező táviratot küldte Danielának: “Ezer köszönet értesítéséért. Kérem, jöjjön amilyen gyorsan csak lehet. Költséget ne kíméljen. Türelmetlen vágyakozással vá­rom. Lentikoffné”. Napok múltak el azután nyugtalan várakozás­ban. Végre újabb távirat jött — és ez már Mün­chenből. Daniela érkezését jelentette. A grófné a jelzett időben kocsit küldött érte az állomásra. Daniela már a vonaton elvált Dimitri­­től és Krisztinától, mert föltette, hogy türelmet­lenségében a grófné is kijön eléje a pályaudvar­ra. De csak Natasa várta. Dimitri és Krisztina a legközelebbi szállodába mentek, azzal az elhatározással, hogy ott várják be Daniela értesítését. Lentikoffné, mint mindig, ezúttal is feketébe öltözötten a kapuban várta Danielát. A leányka leugrott a kocsiról, hozzásietett és kezet csókok neki. — Drága méltóságos asszony, mennyire örü­lök, hogy jó egészségben találom. A grófné magához ölelte. — Édes gyermekem, mondja meg mindenek­előtt, visszahozta az ereklyémet? — kérdezte re­kedten. — Vissza, természetesen vissza. Hiszen anélkül el sem jöttem volna. Erre Lentikoffné szorosan magához ölelte és megszólalt: — Áldja meg az Isten, amiért ilyen jó hozzám. Daniela a hallban gyorsan ledobta magáról ka­lapját, köpenyét, kinyitotta kis utazótáskáját és kivette belőle a szürke bársonytokot. A grófné mohón utánanyult, azután kézenfogta a leánykát és magával vitte a szobába. A bájos berendezésű szobát langyossá fütötte a kandalló­ban lobogó tűz. — A vörös bőrtáskát, — sajnos, — nem hoz­hattam magammal, — kezdte elbeszélését Daniela — de a bársonytok és, ami a fő, az ereklye telje-’­­sen érintetlen. Átnyújtotta a hölgynek, aki azt áhítattal a szi­véhez szorította. Daniela erre elmondott mindent, csak éppen' Dimitriről nem beszélt semmit. — Nagyon szép, nagyon kedves magától, Da­niela, — szorította meg a grófné a leányka kezét — hogy nem sajnálta a fáradságot és eljött hoz­zám. Hálás vagyok kedves bátyjának és Herder igazgatónak is. A gondviselés irányította a tolvaj lépéseit abba az egyetlen házba, ahol leleplezhet­ték. Csoda, ami történt. Daniela kezetcsókolt és ragyogó szemmel né­zett a grófnéra: — Még nagyobb csoda is történt, méltóságos asszony és hálát kell adnunk az Istennek, hogy ez a szállodatolvaj beleavatkozott az életünkbe. De mielőtt erről a nagyobb csodáról beszélek, mond­ja meg nekem: egészséges és elég erős-e egy nagy örömhír elviselésére? Lentikoffné fia képét nézte és újra a szivéhez szorította: — Nagy örömhír? Van-e nagyobb öröm annál, hogy visszakaptam ereklyémet? Daniela sápadt volt az izgalomtól. Fojtott han­gon mondta: — Isten tudta, miért fosztotta meg önt rcvlid időre az ereklyétől. Szüksége volt rá, hogy csodát tehessen. Kérem, hallgasson meg nyugodtan. Elmondta bátyja és Kolniko István megismer­kedésének történetét és ecsetelte a hatást, ame­lyet az ereklye Kolnikora tett. — Látta fia képét, méltóságos asszony, és ki­tűnt, hogy ismerte őt. A grófné, aki eddig elmélázva hallgatta az el­beszélést, most felfigyelt: — Ismerte a fiamat?-— Ismerte. Együtt /volt vele, Szibériába szállí­tása idején. És — de most legyen erős — azt ál­lítja, hogy a fiát akkor nem ölték meg, csak meg­sebesítették. Súlyos sebbel, ájultan maradt a ha­von, miután a fogolyszállitmány továbbment. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents