Szabad Kapacitás, 1996 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1996 / 2. szám
poszt -jelöltjére-.- illetve- -az Országos V álasztmány.- -az-Irakat ■ Bizottság-és-a Szátrav^evöi-'Testület t^í&ira az-Ots-zágos ■Választmány számára 5. Az elnökség ülésein meghívottként részt vehetnek a Központi Iroda vezetőie-éspáil főtitkára, a páll titkárai, valamint az elnökség által meghívott más személyek. 6. Az Országos Választmány elnöksége 13 tagú, s tagja a párt elnöke és alelnökei. 7. Az Országos Választmány ^elnöksége saját nevében politikai ál lásfoglalásokat tehet közzé. IV. A párt elnöke 1. Az Országos Választmányi ülések közötti időszakokban a párt legfelsőbb döntéshozó szerve és képviselője. 2. A párt elnökét a Közgyűlés választja titkos szavazással és mandá tuma 2 évre szól. A—Az alelnökökkel-közösen a párt ptogranijából és a Közgyűlés határozatából 3. Felel a párt programjának és a Közgyűlés Határozatának végrahajtásáért, és erről beszámolót terjeszt a Közgyűlés elé. 4. —Tevékenységéről rendszeresen beszámol az Országos- --Vólas-zt- mány. valrattim-a-z- Országos Választmány elnöksége ü lese in-. 4. ülésein. Az Országos Választmány nak javaslatot tesz a választási és kormányzati koalíciók megkötésére, illetve felbontására. 5. Az Országos Választmánynak javaslatot tesz a parlamenti képvise lőjelöltek végleges listájának összeállítására. K—Dem-operatí v pol it-ikai -kérdésekben. Illetve - -a -mozgalom-egészéi 6. Ellenőrzi -a-Központi Irodaa Közgyűlést és az Országos Választmány üléseit. 7. Az elnököt az alelnök helyettesíti az elnök által megszabott mó don.. 8. A Közgyűlésen javaslatot tesz a két alelnök és a párt főtitkára személyére. 9. A megválasztott alelnökök között meghatározza a feladatköröket. 10. Ellenőrzi a főtitkár tevékenységét. 11. KElőkészíti és koordinálja a párt egyes szerveinek működését. 12. Aláírja a párt írásos jogügyleteit. A pá-rti-g-a-zgaló--és..-az ataökökfőtitkár hatáskörébe tartozó területeken a jogügyletekhez a 13. Kinevezi a párt belső tájékoztatóinak felelős szerkesztőit. 14. A párt elnöke a politikai munka, a regionális érdekek megjeleníté se és képviselete céljából, illetve a kormányzati, a képviselői és az önkormányzati munka összahangolására létrehozza a Járási El nökök Tanácsát, amely rendszeresen, kéthavonta, lehetőleg az Országos Választmány elnökségével együtt ülésezik. Az üléseken részt vesznek a párt alelnökei. a párt főtitkára, a központi és a já rási titkárok is. 15. A párt elnöke egyéb szakmai kérdésekben fanácsadó Testiiletet hozhat létre, mely' a párt el nőkének és az -Qt~-s-záge>s----Válas/UHaoy eh-iökségéne-k a tanácsadó szerve. A Tanácsadó Testület első ülé sén megválasztja a Tanácsadó Testület titkárát és belső működési rendet hagy jóvá. A Tanácsadó T estület üléseit a párt elnöke vezeti és tevékenységéről rendszeresen beszámol az Országos Választ mány elnökségének. V. Alelnökök po-hrakairalelfiök-e-vaH-.- 1. A alelnökökekét alelnököt a Közgyűlése titkos szavazással vá lasztja meg. Mandátumuk 2 évre szól. gükbem-deRtése-ket..hozoak-.- -lel ügyelik - a - párt tevékenységének egyesMet-‘-üleleil;---ez:ef:r---{-eHile-le-k-e-i-i..-l-át:gyalHak--a~4)áFi--o-evélraFk--és helyellesitiL-az-eJ-nök-éit-.Tevék-e-oységükröl beszámolnak-- a Köz- gy4í-lrasBe-k-~-raz----dftök-i-raK-ra-z--(-)i-s-/ág<-)s-.-Vál-aszUoaR¥-e4f4í4kségótrak- és az Országos Választmánynak-. Az alelnökök-részletes féladatkál- Fei traz-OFSzágras- V-álasztmáti-y ált-al- j4\'áhagyolE-fela<lalköF+---elosz- tás-fartalmazza. Az elnök távol létében és az elnök által megszabott módon, illetve annak megbízásából minden tekintetben helvettesik az elnököt. Vl:---Pá-Ftig-a--/-ga-ló> VI Főtitkár 1. Politikai, szervezési és gazdasági kérdésekben a párt végrehajtó szerve. 2. Jóváhagyás céljából munkatervet terjeszt az Országos Választ mány ^Elnöksége elé. 3-;------J-oválrag¥Ía-raK^ 3. Felel-a párt gazdái kodásáért Az elnökkel és a Járási Elnökök Taná csával egyeztetve kidolgozza a párt központi költségvetését, és azt jóváhagyás céljából az Országos Választmány elé terjeszti. A költ ségvetés kidolgozásának és egyeztetésének menetét a Gazdasági Szabályzat rendezi. 4. Kidolgozza a Központi Titkárság működési rendjét. Meghatározza a központi titkárok számát és feladatköreit. 5. Az Országos Választmány elé terjeszti elfogadás céljából a köz ponti titkárok személyét, illctxc a Járási Közgyűlések javaslata alapján kinevezi a járási titkárokat és koordinálja azok munkáját. 6. Munkaügyi, gazdasági és tulajdonjogi esetekben képviseli a pártot és a Gazdasági Szabályzatban maghatározott terjedelemben szer ződéseket ír alá. 7. Biztosítja a párt központi és regionális szervei, valamint szakcso portjai és bejegyzett platformjai adminisztratív és szervezési felté teleit. 8. Rendszeresen egyezteti tevékenységét a párt elnökével. 9. A párt főtitkára nem lehet az Országos Választmány tagja. VH. A párt központi titkárai 1 A párt vegehajtó szervei meghatározott politikai és szervezési kér désekben. 2. A párt központi titkárait a párt főtitkára javaslatára az Országos Választmány választja meg, illetx c hívja vissza. 3. A párt központi titkárai munkájukért a párt főtitkárának tartoznak felelősséggel. 4. A párt központi titkárai munkájukat a párt főtitkárának az irányítá sával végzik. 5. A párt központi titkárai nem lehetne az Országos Választmány el nökségének a tagjai. Vili A párt Központi Titkársága 1. A párt végrehajtó szerve. Tagjai a párt fötitkra és a párt közpoti titkárai. 2. A Központi Titkárság munkáját a párt főtitkára vezeti és irányítja. 3. Az. adminisztratív teendők cl látásúi n a Központi Titkárság alkal mazottakat foglalkoztat. A munkáltatói jogot a párt főtitkára, illet ve a központi titkárok gyakorolják. VH.1X. Számvevői Testület 1. A Számvevői Testület a párt gazdasági ellenőrző szerve: a) betekintése van a párt valamenny i gazdasági jellegű iratába és dokumentumába, illetve a köny velésbe: