Szabad Kapacitás, 1996 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1996 / 2. szám
Szabad Kapacitás 1996/2 A muraközi magyarok .szei-vevcte oktatási bizottságának a мzsbívágá- ra Lendván és a környező falukban megbeszéléseket folytattam a he lyi pedagógusokkal oktatásügyi kérdésekről. Emellett Ljubljanában tárgyaltam a szlovén liberális párt alelnökével I. Bavcarral és a párt több más képviselőjével a két párt együttműködéséről. Reális esélyei vannak az MPP és az LDS bővebb együttMűködésénck. ám csak az októberi szlovéniai választások után és eredményétől függően. Berényi József Sajtótájékoztató 1996.08.01., PPtöcz KúlnMn, Gyyrooszky László PzIőcz Kálmán, az MPP külügyi titkára a politikai akarat hiányával Magyarázta, hogy a szlovák és a magyar parlament külügyi bizott ságai a magyar-magyar csúcson elfogadott dokumentum ügyében nem tudtak közös nevezőre jutni. A témával kapcsolatban kifejtette: d nemzetiségi kérdés azért probléma a szlovák politika számára, mert nem tette Magáévá a polgári társadalom alapelveit, Gyurovszky László, az MPP alelnöke szerint illúzió abban bízni, hogy a NATO bővítés első köre után lesz Második kör is. A NA- TO-nak az volt az érdeke, hogy a visegrádi négyeket integrálja, nem pedig egész Kelet-Európát. Miután Szlovákia kigolyózta Ma gát az esélyesek közül, új koncepciót dolgoztak ki. II. Kubik Katalin Sajtótájékoztató 1996.08.08., A. NagyL&zló, Berényi i óió^ee H. KubikKatátin Az MPP polilikusainak rossz előérzetei vannak azzal kapcsolatban, hogy Iván Hudec kulturális miniszter Megszűntette a Thálid Színház jogalanyiságát, ugyanis ezt párhuzamba tudják állítani az Ifjú Szívek kel és a komáromi Duna Menti MúzeuMMal szemben hozott lépések kel. Az MPP ezért ■ nem lát garanciát arra. hogy a Thália a jövőben fennmaradhat - vélekedett Berényi József d párt oktatási és kulturális titkára, A. Nagy László véleménye szerint, nem lehet figyelmen kí vül hagyni az SNS szóvivőjének Múlt heti miJelzntrszit. Miszerint e párt szakértői vizsgálják a szlovák-magyar alapszerződés felbontá sának lehetőségét. Tudatosítani kell, hogy az SNS kormánypárt, amely jelentős mértékben befolyásolja a szlovák bel- és külpolitika irányvonalát. A szlovák-mogyar alapszerződés a stabilitási paktum régzét képezi, ezért felbontásának követelése egyértelműen az eu rópai egyensúly; megbontását jelenti. H. Kubik Katalin Az alapszabályElőkészítő bizottság ülése 1996.08. 16. Dundszerdahelyen összeült az MPP dlapszdbályelőkészítő bizottsága.. Berényi József Szoboravatás 1996. 08. 25. A. Nagy László. Tóth Károly, Berényi József A gdlántai járás Taksony falujában részt vettünk Taksony vezér szobrának felavatásán. Berényi József rr Őszi programok A. A CIVITAS Alapítvány- programjai elsősor ban polgármestereknek, alpolsármzglzrzknzk és frakci0vz/zlőknzk szólnák. • Önkormányzati tanulmányút Svájcba és Ausa- riábd. Szeptember 15-20. Helyszín: Murten, Bern, Ogterмunáigen, Ried (Svájc) illetve Obzrwart-l••elgöör (Ausztria). A program svájci részének мzsszervezrse az MPP svájci liberális partnerének k0g/0nhzlő. • A Civitás tá|■ssz.ervzzőkrnt vesz részt a Város ok Uniójának (Uniti Miest) projektumában, amely szakmai szemináriumok sorozatában elemzi az önkormányzati ááórenászert. vala mint a pénzek elosztását államlsazsatas és az önkormányzatok között és egy új, decentrali zált, az önkormány/átoknák jobbon megfelelő Modellt vázol fel. Dél-Szlovákiában a követ kező belys/.ínekzn és időpontokban valósulnak meg a szeMináriumok: 1. szeptember 19. - Riмág/oмbát (Gömör és Nógrád) 2. szeptember 20. - Léva (Bars, Hont, Zoboralja, Párkányi körzet) 3. október 3. - Nagymegyer (Csallóköz, Mátyusföld, Komáromi járás, Ersekújvári körzet) 4. október 10. - Kassa (Kassa és vidéke, Zemplén) Kiváló szakemberek fognak előadni, pl. Ivan Miklós, Viktor Ňižňanský. Jozef Dančo, ezért- nagyon javaslom a részvételt és a mielőbbi je lentkezést, mivel a helyek száma korlátozott - 50 fő. A nagymegyeri szemináriumra mi szab juk meg az egész kvótát, a másik három helyen pedig 15-15 személyt ajánlhatunk a megegye zés értelmében. • Novembertől februárig a Centrum nezávislej žurnalistiky szervezettel együttműködve Ön kormányzatok és médiák címmel továbbképzést kínálunk polgármestereinknek. Erről majd idő ben kiküldjük a tájékoztatást. Ez a program egyébként részben kapcsolódik a Márai Alapít vány alább ■ ismertetett projektjével. B. A Márai Sándor Alapítvány az konf liktusok. kezelése és megelőzése című többéves projekt keretén belül idén elindította Kommuni