Szabad Kapacitás, 1995 (7. évfolyam, 3-11. szám)
1995 / 11. szám
ESEMÉNYEK ♦ Rangunknak megfelelően szerepeltünk a járásban az Együttélés fellegvárában. Kétyett (Gyurovszky. Zoller). LOSONC JÁRÁSI IRODA - Takács János ♦ hét eseménye a losonci ellenzéki klub rendezvénye volt a Nóg rádi Galériában, ahol megjelent Suty úr a Szólásszabadságért pe- tíciós bizottság elnöke. Tekintettel az augusztus 21. aktualitására a rendezők meghívtak több hatvannyolcas személyiséget is. így Ardamica Ferencet is. ♦ augusztus 25. - járási elnökségi ülés ♦ Síden választói gyűlés, ahol jelen volt Angyal Béla és Vörös Pé ter ♦ A JE 4. ülésen megalakítottuk a regionális fejlesztési tanácsot, értékeltük a járás kisiskoláiban végzett felméréseket. ♦ Síden a választási gyűlésen mintegy 50 polgár vett részt. ♦ A múlt hét folyamán találkoztunk az Együttélés losonci irodájá ban a mozgalom képvislőivel. az MKDM képviselői nem jelen tek meg. Járási irodák - Szeptember DUNASZERDAHELYI JÁRÁSI IRODA - Oros Gyula ♦ Szeptember 4-én a járás területén számos helyen tilta kozó összejövetelek voltak az oktatásügyi minisztérium intézkedései ellen. ♦ Szeptember 5-én pedig hasonlóan az ország többi ma gyar iskoláihoz a szülök nem engedték iskolába gyere keiket. ♦ Szeptember 6-án összeült a dunaszerdahelyi szülök válságstábja, hogy értékelje a két nap eseményeit. A ta nácskozáson jelen volt Mészáros Lajos és Barak László. ♦ Szeptember 8-án a nyári szünet után először tartott klubestét a dunaszerdahelyi I. Polgári Klub. ♦ Szeptember 7. és 9. között a Határon Túli Magyarok Hivatala által szervezeti emberjogi konferencián részt vett Mészáros Lajos. ♦ Szeptember 9-én a vágkirálvfai focitomán Huncík Pé ter és Lukovits László képviselték járásunkat. ♦ Szeptember 13-án Mészáros Lajos részt vett a parla menti oktatásügyi és kulturális bizottságának ülésén. ÉRSEKÚJVÁRI JÁRÁSI IRODA - Gyetven Miklós ♦ Szeptember 4. - találkozó a helyi szülői szövetség veze tőjével. ♦ Szeptember 5. - Nem jelentek meg az oktatáson a gye rekek a párkányi iskolában sem. Délután a járás igazga tóit a járási tanügyi igazgató hivatta. ♦ E napon az MPP kürti polgármester jelöltje tartott nép gyűlést a faluban. Sajnos az nagyon kulturátlan meg nyilvánulásokkal kisérve zajlott. GALÁNTAI JÁRÁSI IRODA - Rusznák Gábor ♦ A járásban az MPP a GMTG-ban kialakult helyzettel foglalkozott. A kialakult helyzetet megoldotta Marsall János igazgatóhelyettesi posztjának betöltése. Ilyen felállásban a tanári kar valójában elfogadta Simek Má riát is. Gyurovszky László találkozott a DIJ vezetésével, ahol iskolaügyi dolgokról tanácskoztak. A DIJ vélemé nye szerint a GMTG bezárása a legnagyobb jogtalanság lenne. ♦ Választások Galántán: A választásokat Gasparovic há rom körzetben írta ki. Nem vette figyelembe a képvise lőtestület döntését, amely döntés alapján csak egy kör zetben voltak kiírva választások. Ennek alapján csak egy körzetben zajlott le választás, egyenlőre 16:13 az arány a magyar koalíció javára. A DSZM az alkot mánybizottság adja az ügyet. A járási választási bizott ság a választásokat érvényesnek tekintette. ♦ A Hamvas Béla Klub koncepciója: A klubnak négy szekciója lesz: Hamvas libresszó, Diák klub. Vállalko zói Klub, Ghymes Klub. Berényi József szerint nagyon jó megoldás lenne a Diákhálózat bekapcsolása a mun kába. ♦ A Galántai JE szeptember megtárgyalta és elfogadta a <IE negyedéves munaktervét, amelynek egyik legvon zóbb pontja a novenber 18-i FMK megalakulásának VI évfordulójára rendezett bál. KASSAI JÁRÁSI IRODA - Czilling Endre ♦ Szeptember 18. - A Magyar Művészetek Hete - Kassa '95 rendezvénysorozat szervezési kérdésit vitattuk meg Szaszák Györggyel. A nap folyamán az MPP szervezé sében került sor a kassai magyar intézmények és koalí ciós pártok képviselőinek találkozójára (MPP. MKDM, CSEMADOK, Magyar Gimnázium, Magyar Alapiskola, Ipari Iskola, Csengettyű Gyermekkórus, Árvácska, (Jj Nemzedék stb.). Az intézmények röviden bemutatták eddigi tevékenységüket. A megjelentek kiemelték az MPP kezdeményezését a találkozó megszervezésében ♦ Szeptember 19. - A déli városrész HCS ülése. Máriássy Péter, a helyi csoport elnöke beszámolt a JE legutolsó üléséről, illetve megfogalmazta a HCS-re vo natkozó feladatokat. ♦ Szeptember 21. - A Demokrata Párt kassai szervezetét sem kerülik el a torzsalkodások. A helyi szervezetben történt választások után a Miroslav Ondrus által veze tett csoport külön szervezetet alapított, a VPN hangne met képviselve. A másik csoportban jelen van Budai Ernő főpolgármester helyettes is, akiről az hírlik, hogy teljesen Schuster "párt” lett. ♦ Szeptember 23. - OV Somodiban. KOMÁROMI JÁRÁSI IRODA - Slávik Erzsébet ♦ Szeptember 4. - A szülök csendes Hintése az oktatás ügyben kialakult helyzet kapcsán. ♦ Szeptember 5 - A gutái magániskolán kívül egy magyar iskolában sem volt tanítás. ♦ Szeptember 18. - ’’Füldügyekkel" kapcsolatos találkozó a CSEMADOK szervezésében, már harmadik alkalom mal. Az MPP-t Bödők Aliz és Bödők Zsigmond képvi selték. ♦ Szeptember 25-28. - a járási elnök látogatást tett: Csicsón, Nagykeszin, Tanyon, Ekecsen, Aranyoson a HCS-nál. NYITRAI JÁRÁSI IRODA - Bencz József ♦ Szeptember 5. - Nem volt oktatás a következő iskolák ban: Gímes, Pográny, Kólón, Nagycétény, Alsóbodokon csak 10 tanuló jelent meg. ♦ Szeptember 7. - A tanulók olyan utasítást kaptak az is kolában, hogy szombaton be kell pótolni a hiányzást. ♦ Szeptember 17. - Járási elnökségi ülés, amelyen a Gyimesi-féle párt alakulásával fogalalkoztak. valamint megvitatták a Járási Önkormányzati Tanács összetétel ét, a magyar tanítási nyelvű iskolák helyzetét, a Regio nális Fejlesztési Tanács összetételét. A JE tagjai hiá nyolták, hogy az MPP Kl-ból senki sem vett részt a JE ülésén. ♦ Szeptember 20. - Az MPP kezdeményezésére sor került a koalíciós tanács ülésére a járásban. Résztvevők: Balkó Ferenc-Együttélés, MKDM Péntek Antal, MPP-Dr. László Béla. Az ülésen az iskolaüggyel kapcsolatos fej-