Szabad Kapacitás, 1995 (7. évfolyam, 3-11. szám)
1995 / 11. szám
ESEMENYEK kell hogy tartozzanak, megfelelő törvények beigtatása mel lett. Fábry-napok Kassán 1995.10.14., Tóth Károly, Hodossy Gyula Szombaton délelőtt a kultúra helyzetéről folyt tanácsko zás a Fábry-napokon Kassán. Ezen vettünk részt az MPP nevében. Bauer Edit tartott beszámolót a mostani helyzet ről, majd Dobos, Szabó R., Szilvássy és mások tartottak koreferátumot. Az Együttélés nevében Duka Zólyomi Árpád beszélt, az MPP nevében pedig Tóth Károly tartott előadást. Előadásának a lényege az volt, hogy a mostani helyzet nem feltétlenül jelenti a kisebbségi kultúra végét, inkább annak az átstrukturálódását. Ennek megfelelően kell gondolkod nunk az intézményes keretek továbbéltetéséről, vagy új in tézményi keretek létrehozásáról. Úgy kell viselkednünk, mintha jogállam lenne, s az alkotásra kell helyezni a hang súlyt. A szakmai igényesség lehet az alapja a cselekvésnek a mostani helyzetben. Délután a résztvevők felavatták Baróti Szabó Dávid emléktábláját, az MPP nevében Tóth Károly és Hodossy Gyula koszorúzott Járási irodák - Augusztus KOMÁROM JÁRÁSI IRODA - Slávik Erzsébet ♦ Az eltelt időszakban az oktatásüggyel kapcsolatos feladatok megoldásával foglalkozott a járási iroda. A járás kisiskoláiról szóló jelentést az illetékes alelnöknek továbbította. ♦ Az MPP KI utasítása alapján a járási iroda munkatervének kidol gozása a következő fontos feladat. KASSA-VIDÉK JÁRÁSI IRODA - Kulcsár Mária ♦ augusztus 18. - Találkozó Gacek Lászlóval (DS). Az MPP-t Sülé Péter képviselte ♦ augusztus 21. - Egyeztető megbeszélés a Kárpátok Eurorégió dolgozóival egy MPP-KE találkozó létrehozása céljából. ♦ augusztus 22-23.- A. Nagy László látogatásának előkészítése. ♦ augusztus 24. - Vezetőségi megbeszélés: Sülé Péter. Köteles Ist ván. Pulen László részvételével, ahol a munkaterv részleteit be széltük meg. ♦ augusztus 30. - A. Nagy László. Gyurovszky László, Hodossy Gyula, Szép Attila találkozott a gicei, licei, gömömánási polgár mesterekkel. illetve a rosznyói és környékbeli magyar iskolák igazgatóival és tanáraival. ♦ augusztus 31. - az MPP küldöttsége találkozott Ing. Fazekas László (Zsamó), Snyír Ferenc (Nagyida) polgármestereivel. A délután folyamán találkozó zajlott a szepsi és a környékbeli ma gyar iskolák igazgatóival. NYITRA JÁRÁSI IRODA - Bencz József ♦ Augusztus 18-án a járási hivatal vezetője. Rajcáni összehívta a járás polgármestereit a kormányfővel való találkozásra. A talál kozóról az MPP-s polgármesterek a következőképpen tájékoztat tak: a találkozót hivatalosan nem a járási hivatal vezetője nyitotta meg, de a HZDS Nyitra járás titkára. Ezt a tényt bírálták a megje lent polgármesterek. A találkozón a kormányfő hangsúlyozta a közép-európai államokkal való együttműködést, különösen Oroszországgal, Bulgáriával. Romániábval, Szlovéniával. Ma gyarországot meg sem említette. Beszédéből kitűnt, hogy tart a szakszervezetektől. Foglalkozott a köztársasági elnök és a kor mány viszonyával. Kiemelte, hogy ezzel a problémával még ko molyabban kell foglalkozni. Nagy ígéretekbe bocsátkozott a gaz dasági és szociális ellátás területén. ígérte, nem lesz energia áremelés, nem lesz nyugdíj korhatár emelés, sőt a szlovák korona jövőre már konvertibilis lesz. A kormányfő és a kormány bírálá sával felszólalt Cabaj-Cápor polgármestere (KDH) és Risnovce (SDE) polgármestere. Egy felszólalás sem hangzott el. amely pozitívan értékelte volna a kormányt. ♦ Mészáros Lajos által kidolgozott anyagot továbbítottuk Csehi község képviselőinek. A képviselőtestületi ülésen a megjelentek megvitatták, jóváhagyták azt, majd elküldték a járási bíróságra. ♦ A kormányfő után az Iskolaügyi Minisztérium is képviseltette magát a járásban. A Nyitra járás iskolaigazgatóit Csiffáron fogad ta Nemcok úr és Garajová asszony. A találkozón provokálták a magyar iskolaigazgatókat, hogy mondjanak véleményt az alter natív oktatásról, ők azonban nem engedtek a nyomásnak. ♦ Visszatérva Csehi helyzetéhez: az üggyel kapcsolatban a Magyar Koalíció is kidolgozta állásfoglalását, amelyet elküldtünk a pápai nunciusnak Pozsonyba, a Nyitrai püspökségre, a Nagyszombati püspökségre. KIRÁLYHELMECI JÁRÁSI IRODA - Bajusz Anikó ♦ Augusztus 14-16. - felmérés készítése az abszolvensekről a ré giónkban az elnökségi tagok, helyi csoportok és polgármestereink bevonásával, így szeretnénk kialakítani a hallgatóság körét a ké szülő szemináriumra. ♦ augusztus 16. - a szüreti ünnepségekkel keretében megrende zendő testvérvárosok polgármestereinek, üzleteembereinek talál kozójának megszervezése - megbeszélés a megbízott refenssel a városházán. ♦ augusztus 18. - Rácz László, szentesi polgármesternél tett látoga tás (Bajusz, Pirovits). ♦ augusztus 20. - Szentes - Pirovits László és Horváth Dénes vet tek részt a község megalapításának 750. évfordulóján. ♦ augusztus 28. - a járási tanügyi hivatal Tőketerebesre hívta össze az iskolák és óvodák igazgatóit. KASSAI JÁRÁSI IRODA - Czilling Endre ♦ augusztus 22. - A Magyar Polgári Párt küldöttsége - Vörös Pé ter. Sólymos József találkozott Mátyus Istvánnal. Rozsnyó polgármestérével. ♦ augusztus 23. - Kassán a Demokrata Unió két táborra szakad. A Demokrata Pártban is feszültésg uralkodik, mert Ondrus, az ed digi elnök lemondott és a helye betöltetlen. ♦ augusztus 28. - A koalíció Kassán közös sajtótájékoztatót tartott. DUNASZERDAHELYI JÁRÁSI IRODA - Oros Gyula ♦ Augusztus 13-án Nyitracsehiben járt Mészáros Lajos, hogy megbeszélje azokat a lépéseket, amelyeket a Slovenská Republikában megjelent írás valótlan, hazug állításai kapcsán le hetne megtenni. Ugyanazon a napon a fuleki Palóc Napokon já rási elnökségünket Hodossy Gyula képviselte. ♦ Augusztus 30-án Mészáros Lajos megbeszélést folytatott Pék Lászlóval, valamint a szülői szövetség és a szakszervezet képvise lőivel. ♦ Augusztus 31-én Mészáros Lajos a Szabad Európa Rádió adásá ban a benessi dekrétumokról beszélt. ♦ Szeptember 2-án Mészáros Lajos és Hodossy Gyula részt vettek a SZMPSZ OV ülésén Rimaszombatban, ahol Mészáros Lajos ismertette a megjelentekkel a sztrájk jogi előírásait. LÉVA JÁRÁSI IRODA Zoller Mihály ♦ augusztus 19. - MPP-s focimeccs Fürön. ♦ augusztus 21. - tárgyalás a járási elnökkel, valamint Szép Attilá val és Kovács Dezsővel. Az MPP szociális és foglalkoztatási programjának kidolgozása ♦ augusztus 22. - tárgyalás Sólymossal a gazdaságpolitikai bizott ság ülésének programjáról ♦ augusztus 24. - találkozás a járási tanügyi hivatal leváltott igaz gatójával. ♦ augusztus 27. - részvétel a kétyi ünnepségeken . ♦ augusztus 25. - 13 igazgatót váltottak le a járásban. Legjelentő sebb a járás legnagyobb magyar iskolája igazgatójának, az ipolysági Lendvay Tibornak a visszahívása. Helyére Iván Kolev tornatanárt nevezték ki. Három magyar óvodában vezették be az alternatív oktatást: Lontón, Málason, Felsöszemeréden. Felvettük a kapcsolatot a szlovák ellenzéki pártokkal, egységes fellépést tervezünk a tanévnyitón. ♦ augusztus 30. - Konzultáció Ipolyságon az alapiskola és a gim náziumi történésekről.