Szabad Kapacitás, 1995 (7. évfolyam, 3-11. szám)
1995 / 5. szám
SZABAD KAPACITÁS Önök a Szabad kapacitásnak egy olyan próbaszámát tartják ke zükben, mely az Országos Választ mány áprilisi ülése által elfogadott új koncepció alapján készült. Az OV által jóváhagyott koncepció szerint ugyanis a mostani Szabad Kapacitás több ponton lényegesen különbözik az eddig megszokottól, s sok esetben más funkciót is tölt be. A Szabad Kapacitás gondolata jóval az 1989-es rendszerváltás előtt született, s a tervek szerint ez lett volna a szlovákiai magyarság első disszidens lapja, hasonlatos az akkor már szép számban megjelenő cseh és szlovák szamizdathoz. A sors szeszé lye folytán azonbam első száma csak november után a már megalakult Független. Magyar Kezdeményezés kiadványaként jelent meg, s az FMK akkori állásfoglalásait tartalmazta. Ezt a funkcióját betöltötte az FMK egész létezése alatt, s túlélve az alapító mozgalmat egyetlen változat lan intézményes elemként átkerült a Magyar Polgári Párthoz is, melynek ugyancsak belső kiadványaként je lent meg. Felelős szerkesztője és alapítója Tóth Károly volt, akit ezért, s a munkájáért köszönet illet. A legutóbbi közgyűlés soha nem látott aktivitást hozott az MPP életében, s a jelek arra mutatnak, hogy ez a pezsgés örvendetes módon azóta sem hagyott alá . A párt átala kulóban van, alkalmazkodik parla menti és önkormányzati szerepéhez. rengeteg az új szakember, szimpati záns, aktivista, önkormányzati kép viselő és újonnan megválasztott a küdöttek nagy része is. Új az MPP- ben maga a küldötti rendszer is, s ebből fakadóan a párt sorsa elsősor ban a meghatározott jogokkal cs kötelességekkel, valamint felelősség gel bíró, mandátummal rendelkező választott küldöttek kezében van. A küldöttek választják meg a párt ösz- szes vezető szervét, ők szavazták meg a közgyűlés anyagait, s ők kérik majd számon azok teljesítését a párt vezető szerveitől és képviselőitől. Ez a felelősségteljes munka nem kép zelhető el megfelelő cs rendszeres in formációszolgáltatás nélkül. A ha vonta rendszeresen megjelenő, meg újulni kívánó Szabad Kapacitás ezt a feladatot is be szeretné tölteni. A ki advány a Közgyűlések közti idő szakban a Közgyűlés egyik lényegi elemét, az információcserét és az in formáció áramlást kívánja biztosí tani, hozzxájárulva ezzel ahhoz, hogy a következő közös tanácskozáson az eddigiekhez hasonló, vagy még annál is jobb döntések szülessenek. A ki advány tehát elsősorban a küldöttek számára jelent majd megszólalási le hetőséget, s elsősorban az ő igé nyek alapján kell majd kialakítani amik struktúráját, Arra kérek min denkit, hogy ossza meg a többiekkel tapasztalatait, mondja el meglátá sait az MPP egyes szerveinek műkö déséről, tegye fel kérdéseit, közölje javaslatait, figyelje az itt megjelenő Alapítod 1989 novemberében 1995. május hivatalos anyagokat és tájékoztatá sokat. A Szabad Kapacitás a párton belüli termékeny vita és a szabad véleménycsere fóruma kell hogy le gye. A teijesztés köre lehetővé teszi, hogy ezt a lapot valóban belső, saját kiadványunknak tekintsük és itt nyu godtan vitassuk meg a felmerülő problémákat, melyek minden párt életében megjelennek, s fejlődés ter mészetes velejárói. Ugyancsak a Szabad Kapacitás kell, hogy fóruma legyen a párt új prog ramjának, és az ezzel összefüggő politikai irányultság témaköreiről folytatott eszmecserének. El kell döntenie, hogy milyen gazdaságpoli tikát, milyen szociálpolitikát, milyen nemzetiségi és általános politikát akarunk megvalósítani. A lap ahhoz is hozzá kíván járulni, hogy a küldöt tek egy élő, azonos információs lehe tőségekkel bíró, és szuverén módon ítéleteket alkotó, céljait és a párt ér dekeit felismerő csoporttá váljanak, mely csoport felelősségteljesen tud dönteni a párt, a szlovákiai magyar ság és Szlovákia ügyeiben egyaránt. A párt elnöke által kinevezett felelős szerkesztőként feladatom egyértelmű. Az OV által jóváhagyott koncepció szerint összeállítani az Önök által igényelt információcso magot és helyt adni észrevételeiknek. Ehhez és a fenti célok megvalósítá sához kérem mindannyiuk segítségét. Gyurovszky László A Magyar Polgári Párt időszakos belső kiadványa 7. évfolyam, próbaszám Tisztelt OV-tagok!