Szabad Kapacitás, 1991 (3. évfolyam, 3-5. szám)
1991 / 5. szám
működik; a pártok és az önkormányzat közti kap csolat pedig lazának is csak túlzással nevezhető. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az előző két pontban leírtakkal nem az önkormányzat tevé kenységét akarjuk korlátozni, hanem az eltérő vélemény figyelembe vételét szeretnénk lehetővé tenni. 3./ Az önkormányzat munkája A. / Az FMK képviselői az elmúlt időszakban többször javasolták az önkormányzat és a lakos ság szorosabb kapcsolattartását a törvény szelle mében. Gyűlések, tájékoztató táblák révén kelle ne elősegíteni a kölcsönös bizalom elmélyülését. Bár ezen a téren történt némi előrelépés, számos ponton van még javítani való (pl. a tájékoztató táblák anyagának frissessége, 5 hónap alatt egy szer volt népgyűlés). B. / Több problémát okoz a képviselői testület üléseinek előkészítetlensége. A városi hivatal ál tal az ülésekre előkészített anyagok nem segítik elő kellő mértékben a felelősségteljes döntésho zatalt, mivel azok tartalma és színvonala sok kí vánni valót hagy maga után. A képviselők még ezeket a hiányos anyagokat is késve kapják kéz hez, így az alapos felkészülésre nincs is lehetősé gük. C. / Az FMK vezetősége és képviselői nem tart ják elfogadhatónak a városi hivatal káderpolitiká ját. Álláspontunk szerint a varos minden fontos posztjára (igazgatók, főellenőr stb.) csak és kizá rólag pályázat meghirdetése után kerülhet a leg megfelelőbbnek talált személy. Sajnos, el kell mondanunk, hogy az elmúlt idő szakban nem tudtuk hatékonyan képviselni prog ramunkat: a polgárosodást és a demokrácia fejlő dését elősegíteni városunkban. Képviselőink ja vaslataiban nem a jobbítani akarást, hanem az okvetetlenkedést látják, és az eltérő véleménye ket ellenségeskedésként értékelik. Mindezek fi gyelembevételével az FMK a kialakult helyzetért és a későbbiekben jelentkező negatív hatásokért semmiféle felelősséget nem vállalhat. A nyilatkozatban közzé tett problémák megvi tatása érdekében indítványozzuk a kerekasztal mielőbbi összehívását a város területén működő politikai pártok és mozgalmak, valamint érdek képviseleti szervek részvételével. Az FMK HCS elnöke, Kamiik István Képviselők: Kürti Kálmán. Nagy Erika, Visnyei Gyula, Angyal Béla- A FMK Bodaki helyi csoportja tudósította köz ponti irodánkat az alapszervezet tagsági gyűlésé ről, valamint arról az értékelő tagsági gyűlésről, amelyben Kmeto Henrichet újra megválasztották a HCS elnöki tisztségébe.- A rimaszombati FMK helyi és járási vezetősé ge részletes ismertetőt küldött a járásban működő FMK polgármesterek és képviselők működéséről. Csordás János, az FMK járási megbízottja tudatta az irodával, miszerint 8 polgármester és IIO kép viselő, s a rimaszombati Városi Hivatal vezetője, Kovács László együttműködése zavartalan.- A nyékvárkonyi polgármesternő, Méri Júlia I99I. május 27-én kelt levelében bemutatta a HCS tagságát és az elnökséget.- A MISZ /Magyar Ifjúsági Szövetség/ I99l.júni us 8-ra baráti találkozásra invitálja az FMK veze tőségét, hogy megvitathassuk a kölcsönös kultú- rális együttműködés lehetőségeit.- Pap Zoltán, az FMK galántai járási megbízott ja értesíti az OV-t, hogy a járási vezetőség ülésére I99l.június 3-án. 16.30 órai kezdettel kerül sor, a galántai kultúrházban. POSTALÁDA (Kérjük a helyi csoportokat, hogy összejöve teleikről küldjék el titkárságunknak a jegyző könyveket, nyilatkozatokat, beszédeket. Tit kárságunknak és a képviselőinknek nagyobb áttekintése lesz a tagságunkat foglakoztató problémákról, gondokról.) Figyelmeztetjük a HCS-at, hogy az FMK titkárságának új telefonszáma és faxszáma: 07/495 322 SZABAD KAPACITÁS 1991/5 A Független Magyar Kezdeményezés tájé koztatója , Készült az FMK helyi csoportjai számára Kiadja: az FMK Titkársága Pozsony, 1991. június 3. Foto: Prikler László Szedés: KALLIGRAM