Szabad Kapacitás, 1991 (3. évfolyam, 3-5. szám)
1991 / 5. szám
konfiskálás terhe alól. Az indok a csehszlovák állampolgárság visszaszerzése volt. A Központi Levéltárban elhelyezett levéltári anyag ismertatéve előtt a konfivkáciss kimutatá sokban szereplő a-e jelzetekről szólunk. Az „a" jelzet a német nemzetiségűekre vonatkozik, a ,,b” a magyar nemzetiségiekre, a „c" cseh és a szlo vák nép „más” ellenségeire, míg a „d” pont a magyar és a német részvénytársaságokat, illetve más jogi személyeket és földbirtokukat érinti. Az „e” pont a fent említettek családtagjaira is kiter jeszti a konfiskációt. A Központi Levéltárban PPPR-B állagában a konfiskációval foglalkozó iratokat 1057 karton tartalmazza, de jelentős mennyiségű irat található a járási levéltárakban is. Az elkobzott birtokok kimutatásának első részét a 16-6 23-as kartonok tartalmazzák, majd a 680-6 075-ös kartonok. Az első csoport kartonjaiban az anyagot járásonként helyezték el, a járásokon belül a községeket abc sorrendben találjuk. A második csoportban az elkonfiskált birtokok az iktatószámúk szerint szre- palnak. Iktatószámúk szerint rendezték a 419-nél nagyobb számú kartonok tartalmát is. Az állagon belül külön csoportot képeznek a Csehországba „munkaszolgálatra toborzottak”, valamint a birtokaikra, házaikba telepített szlovák telepesek dokumentumai. Fellelhetők egyesek élő és holt tulajdonát tartalmazó leltárak, feljegy zések arról, hogy háziállataikat kinek utalták ki, illetve hogy állami megőrzésbe vették-e. Fogala- koznak a „toborzottak" önkényes, illetve 1948- ban már hivatalosan szervezett hazatérésével, a vagyonuk visszaadása körüli problémákkal. Megtaláljuk itt az egyes transzportok listáit, ame lyek a szerelvény száma mellett tartalmazzák az utasok személyi adatait is. Külön figyelmet érdemel az 1948-as „Akcia JUH” néven vezetett, a Belügyi Megbízotti Hivatal által kidolgozott tervezet, mely szerint a csehor szági munkaszolgálatból visszatérők helyébe újabb magyar nemzetiségű munkavzolgálatovo- kat küldtek volna. A második munkaszolgálatra kijelölteket már nem a falusi szegényebbek köré ből váltogatták volna ki, most a nagygazdákon (először: kulákok) és az értelmiségieken lett volna a sor. Érdekesek azok a kimutatások, amelyek egy-egy nagyobb gazda birtokára betelepítendő kolonista szlovák családok számát jelzik. Az első kolonizációnál 1945-ben a telepesek igényei meglehetősen mérsékeltek voltak, s csak elvétve közelítették meg a 8 ha-t. A második hullámban jelentkezők már 8-12 ha-t kértek. Ez a második deportálási tervezet befejezetlen maradt. Feltételezzük, hogy a megváltozott körül mények kényszere következtében, de a végső következtetést csak a BMH . iratainak átvizsgálása után vonhatjuk le. ' E rövid ismertetés befejezéseként egy prakti kus tanács. A földtulajdonra vonatkozó iratanyag keresését kezdjük a járási levéltárakban. Ha itt. nem lenne fellelhető, akkor forduljunk a Központi Levéltárhoz. Szakképzett munkatársak vezetésé vel minden érdeklődő átnézheti a levéltári leltárát, kikeresheti a járására vonatkozó karton számát, s ebben megtalálhatja a birtokaira vonatkozó vég zéseket. A keresés sok türelmet és időt igényel, de megéri! Vadkerty Katalin május 2., csütörtök Huncík Péter a szövetségi külügyminisztérium ban részt vett azon a tanácskozáson, melyen az emberi jogokról és a kisebbségi kérdésről volt szó. Megállapítást nyert, hogy Csehszlovákia ha marosan csatlakozik az Opciós Protokolhoz, mely lehetővé teszi majd, hogy az emberjogi problé mák (ide tartozik a kisebbségi kérdés is) akár nemzetközi bíróságok előtt nyerhetnek elbírálást, ennek kihatása lesz egész jogrendünkre. Huncík Péter tájékoztatta a jelenlevőket a nyelv-törvény negatív hatásaira és felhívta a figyelmet arra, hogy az új közigazgatási egységek kialakításakor figyelni kell a szerves gazdazdasági, földrajzi, kulturális és etnikai egységek fontosságára. május 3., péntek Megbeszélések a VPN-ben a miniszetarhalyat- tesi posztok betöltéséről (Tóth, Gyurovszky, A. Nagy). Délután A. Nagy László, Gyurovszky László, Zászlós Gábor és Tóth Károly részt vettek a Fran tisek Mikloskonál megtartott koalíciós megbe széléseken. Célja a kabinet fennmaradt helyei nek a betöltése. Ezt sikerült is elérni. A VPN-nek sikerült elérnie a céljait a gazdasági tárcák meg szerzésénél. Megállapodás született arról is, hogy a mezőgazdasági miniszterhelyettesi posz tot az FMK kapja meg. Előadtuk igényünket a külügyi, munkaügyi és igazságügyi minivzatarhe- lyettesi posztokra. Ez a következő megbeszélé seknek lesz a témája. Este Politikai Testületi ülés. Beszámoló hang zott el a koalíciós megbeszélésekről. László Béla pedig a nyitrai főiskola magyartagzoatának prob lémáit ecsetelte. Kérte, hogy segítsük elérni azt, ESEMÉNYNAPLÓ MÁJUS