Szabad Kapacitás, 1991 (3. évfolyam, 3-5. szám)
1991 / 3. szám
érthető, bár részünkről nem elfogadható. Hi szen az elmúlt év politizálásának más volt a tétje, mint az önmegmutatás. Az ideologikus eszmék térhódítása, az új prekoncepciók megjelenése közéletünkben nem pusztán egy újfajta totalitarizmus kópét vetítik elénk, ennél, mert hiszen ezeknek azért ma már térségünkben nincs igazi realitása és alter natívája, sokkal fontosabb, hogy a meghatá rozó politikai tényezők mindennapi politikai gyakorlatát befolyásolják és olyan elemeket csempésznek a politikába, melyek kiküszö bölésére eddigi igyekezetünk irányult. így például a nyelvtörvóny körüli botrányos ese mények, az iiletékességi vita nemzeti színek be öltöztetése nem azért voltak félelmete sek, mert egy nemzeti ideológiát szolgáltak. Hanem azért, mert a felszínes' csatározásaik leple alatt olyan államcentrikus, etatista vo násokat csempésztek a politikába, melyek nek hatása azután hónapokkal később je lentkezett a törvényhozásban, a gazdasági koncepciókban, vagy hogy mást ne mond jak, az önkormányzati és államigazgatási szervek kialakításában. Ez az, amitől ma itt félnünk és tartanunk kell, állampolgárként is és magyarként is! Az ellenségképek létezése és szítása akár a tár sadalmon belül, vagy a határainkon kívül, mindig magában rejti az. álösszefogás milita- rizmusát, és azt, hogy ha egyszer találtunk magunknak ellenséget, máskor is megtehet jük, másokkal. A demokratikus viszonyok kialakítása vi szont azt jelenti, hogy nem ellenségei és ellenfelei vagyunk egymásnak, hanem part nerei. De hangsúlyozom mind a vallási, mind a nemzeti színezetű politikai ideológi ák, az ellenségképek csak a felszín, és e felszín alatt sokkal mélyebb, hosszabb tá von ható centralista és etatista szemlélet van kialakulóban. Ezek azután csak akkor jelen nek meg, ha már behálózták a mindennap jainkat, amikor az egyén egy napon újra arra ébred, hogy teljesen tehetetlen. Azokkal az erőkkel, amelyek reátelepedtek, megint nem tud mit kezdeni. A másik rendkívül veszélyes hatása ennek az ideologikus alapállásnak az, hogy elfelej tünk azok lenni, akik vagyunk. Elfelejtünk még magyarnak is lenni, hiszen az állandó félelem és veszélyeztetettség érzése termé szetes nemzeti azonoságtudatunkat sújtja leginkább. Nemzeti kisebbségünk a legvál ságosabb időszakokban is olyan szellemi erőt képviselt, amelyre évtizedek múlva is büszke lehetetett. Gondoljunk csak Márai Sándorra, vagy Peóry Rezsőre, s gondol junk mindazokra, akiket otthonukból elűz tek, mindig meg volt bennük az újrakezdés elszántsága. Mert bár tagadhatatlan, volt mi től félni, de volt miért emelt fővel is járni. Mozgalmunk a múltból nem a félelmet, ha nem amazt a másikat szeretné átörökíteni. A teljes jogú állampolgár ott kezdődik, hogy elkezd nem félni. „Jog ott van, ahol jogot formáló polgárok vannak" - fogalmazott programunk egy éve. A félelem a jogtalan ság elsői tünete, a félelem a jogainkról való lemondás első, s egyben végzetes lépése. A nemzeti önazonosság olyan felmérhetetlen értékű kulturális örökség, amelyből nem ön pusztuló és önpusztító víziókat és rémképe ket kell gerjesztenünk, hanem amelyet to vább kell örökítenünk, és ami még ennél is fontosabb, tovább kell fejlesztenünk. És eh hez, ehhez a felelősségteljes feladathoz kel lenek a kiművelt elmék, ehhez kell az egyéni kezdeményezőerő felszabadítása. Elvi Nyi latkozatunkban tavaly három alapéiléket je löltünk meg az egyén szabadságét, a tole ranciát és a szolidaritást. Nem szabad; az a társadalom, melynek polgárai nem szaba dok, és hiába vallja magáénak a legszen tebb értékeket is, önmaga sose lesz értékte remtő. Szabadelvűségünk ezekre az egy szerű tételekre épül. Nem holmi liberális or todoxia vezérel bennünket, nem politikai di vat, hanem ennek a felismerése. A történe lem nem tankönyvekben él, nem az újságok hasábjain, nem politikusi szónoki szövegek ben és szólamokban, ettől a történelemtől nem kell félni. A történelem bennünk él és magunknak kell, külön-külőn és így együtt szembenézni vele. És ennek a szembené zésnek csak egyetlen módja létezik, hogy ma mit teszünk. Ez ma térségünk nagy kérdése, és ez lesz az, amely a jövőbeli politikai tagozódást ia meghatározza majd. Megengedhetetlen, hogy ebben a folyamtban az etatizmust és a centralizmust tagadó politikai erők legyen güljenek, vagy kifáradjanak. Az erős államot vagy vezetést szorgalmazó ideológiák és politikai nézetek azért veszélyesek, mert az egyéni kreativitásnak, alkotóerőnek szabnak hosszú időre gátat, kedvét szegik az aktivi tásnak, letargiát és újabb tragédiát idézhet nek elő össztársadalmi méretekben is.
