Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-22 / 29. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1988. július 22. MÉHÉSZET • MÉHÉSZET • MÉHÉSZET • MÉHÉSZET • MÉHÉSZET • MÉHÉSZET • MÉHÉSZET • MÉHÉSZET • MÉHÉSZET A sikeres gazdálkodás alapja Az eredményes méhészkedés elengedhetetlen feltétele a megfelelő méhlegelő, vagyis a nektár-, illetve a virágporforrás. A közgazdász méhész tudja a leginkább, hogy mit jelent a sikeres gazdálkodás szempontjából a méhlegelő. A szakmai írások legtöbbjében a legmeghatározóbb tényezőnek nevezik. Véleményem szerint azonban nehéz s egyáltalán nem célszerű a gazdaságos méhészkedést befolyásoló tényezőket rangsorolni, mert azok nem kü- Iön-kiilö-n. elszigetelve, hanem egymástól függve, egymást kiegészítve hatnak az eredmények elérésére. Az természetesen nem vonható kétségbe, hogy megfelelő méhlegelő nélkül nem lehetséges hosszú távon eredményesen gazdálkodni. A másik oldalról — más szemszögből meg közelítve a témát azonban azt is okvetlenül szükséges megjegyezni, hogy hiába a nagyszerű idottságú méhlegelö, ha a többi tényező nem kedvez a jövedelmező méhészkedésnek. Ezért érzem fontosnak annak a hangsúlyozását, hogy a méhészkedést alapvetően befolyásoló tényezőket egységesen, — komplex módon kell tárgyalni, s a különböző területekkel, Illetve kérdésekkel foglalkozva sem szabad erről megfeledkezni. A szakirodalomban a méhlegelőnek két alapvető csoportját különböztetik meg. Az eredményes méhészkedés szempontjából a fő méhlegelők csoportja a döntő, mivel lehetővé teszi avagy nem a nektár-, illetve a virágporgyfijtést a méhcsaládok tagjai számára. A másik csoportba az úgynevezett kiegészítő méhlegelők tartoznak, amelyek az egyes területeken, vagy bizonyos időszakokban szintén fontosak lehetnek, de hatásuk nem ér fel az első csoportba sorolt növényekével. Szlovákiában a fő méhlegelők közé tartozik a repce, az akác, a lucerna, a bab, a vöröshere, a napraforgó és a mézesfa. A többi pillangós virágú növény általában csak ösztönzi, elősegíti a méhek fokozottabb gyűjtőkedvét. Ebbe a kategóriába soroljuk a gyümölcsfákat Is, mivel virágzásuk idején a méhcsaládok még nem eléggé fejlettek a kínált hordási lehetőség nagyobb mértékű hasznosítására. Ellenben vannak olyan területek, amelyeken a gyümölcsfák jelentős gyűtjőforrásnak számítanak, s a gyermekláncfűvel, valamint a rétek, legelők más virágaival együtt megfelelő méhlegelőt alkotnak. Ez általában az olyan vidékeken tapasztalható, ahol a mezőgazdasági üzemek dolgozói nem termesztik a repcét, nincsenek akácfák, s a többi — fő hordási lehetőségként nyilvántartott — növénykultúra is csak részben található meg a környékén. Az első virágporgyííjtési forrásnak tavasszal általában a mogyorócserje, a hóvirág, a nyárfa és a juhar számit. Hasznosításuk azonban többnyire csak részleges, mert az időjárási viszonyok ritkán teszik lehetővé a kellő intenzitású gyűjtést. Az említett virágokat. illetve növényeket követően virágzik a rekettye, a főz, a gyermekláncfű és más pillangós növény. Ebben az időszakban már gyors ütemben fejlődnek a méhcsaládok, így a virágzást már jobban hasznosítani tudják. Az eddig említett növények azonban nem Jelentenek fő gyújtóforrást, hanem inkább az arra való alapos felkészülést szolgálják. A tapasztalt méhészkedők nagyon Jól tudják, hogy a fő hordást a méhcsaládok csak megfelelő erőnlétben hasznosítják. Ezért nagy figyelmet szentelnek a repcére vagy pedig az akácra való felkészülésnek. Míg a hegyi és a hegyaljai vidékeken az említett gyűjtőforrások virágzanak, addig a déli fekvésű járásokban már a repcetáblák sárgítanak. A megfigyelések szerint a repce általában április utolsó harmadában szokott virágozni, de a 2—3 hetes időeltolódás sem megy ritkaságszámba. Repcefajtátől függően optimális körülmények között naponta akár 4—5 kilogramm nektárt, illetve virágport gyűjtenek a szorgos méhek. Kedvező évjáratban ez egyes területeken akár 20—30 kilogrammos eredményt Is elkönyveltek már a sikeres méhészkedők. A repceméz erős aromájó. világoszöld szidd és viszonylag gyorsan kristályosodó. Mindenekelőtt sok szőlő-, illetve gyümölcscukrot tartalmaz, ezért a külföldi piacokon is nagyon jól értékesíthető és kereseti árucikknek számít. A repcét követően az akác virágzása jelenti a fő hordást. Az akác a méhészek többségének a reménye vagy csalódása, ugyanis a legjobb nektárforrás. Szlovákia déli részein általában már május közepétől virágzik, a hegyaljai körzetekben pedig egészen június derekáig hasznosítható. A vándoroltatő méhészek nagy része ezért az akáchordást két ízben is hasznosítja. Az akác főleg a déli területeken található, s általában ott mézel a legjobban. Elsősorban a homokos talajtípust kedveli; de megfelelő időjárási viszonyok között a nehéz talajon is mézel. Nem számít ritkaságnak, ha optimális körülmények között a kaptármérleg 5—8 kilogramm nektárgyűjtést mutat. A cukortartalom hozzávetőlegesen ötven százalékos, ami azt jelenti, hogy a napi gyűjtésből általában 30 százaléknyi viz párolog el. Az akác után a málna következik. Az erdei területeken a legmegbízhatóbb nektárforrásnak számít. Virágai 24 óra alatt több mint 7,5 mg nektárt termelnek, amelynek cukortartalma hozzávetőlegesen 40—60 százalékos. A nektárképződés számára a legmegfelelőbb a 18-28 C fok körüli hőmérséklet, míg a levegő páratartalma 70 százaléknál a legoptimálisabb. Szlovákiában főleg a hegyi körzetek irtásaiban található meg a málna Ellenőrzés a méhészkocsinál (Pavel Malis felvétele) Méhcsaládok a lucernatáblán (Fotó: jozef Balko) nagyobb mennyiségben. Ezeken a területeken június végén. Illetve július elején kezd virágozni. Aki a málnavirágzást kívánja méheivel hasznosítani, az általában a hegyaljai málnásokhoz vándoroltatja az állományt. A málna virágzásakor néha méz-, harmat Is található a tölgyfákon vagy a lucfenyőkön. Ezért a vándoroltató méhészeknek ajánlatos olyan Ideiglenes tartózkodási helyet kei esni az állomány számára, ahonnan repülőtávolságra van a tölgyes és a lucfenyős erdei rész egyaránt. Júliusban a magasabban fekvő területek jegenyefenyőin is képződik mézharmat. Ezért a legjobb, ha olyan helyet találunk, ahonnan a málna és a mézharmat is hasznosítható. Júliusban a lucfenyőkön is képződhet mézharmat, ezért a legmegfelelőbb olyan területet találni a méhes számára, ahonnan több féle gyújtóforrás is könnyen megközelíthető. Mindenekelőtt tudatosítani szükséges, hogy a mézharmat képződését nagyon nehéz előre megjósolni, mert egyszer a tölgyön, máskor pedig a lucfenyőn található. Olyan évjárat sem ritka, amikor a lomblevelű és a tűlevelű fákon egyaránt hasznosítható a méhállomány számára. Nem véletlenül hangoztatják egyesek, hogy a méhek az erdőből származnak, ezért ott érzik igazán jól magukat. Szintén júliusban virágzik Szlovákia déli területein a lucerna, a lóhere és a fehérhere. Optimális időjárási viszonyok között Jelentős hordást biztosítanak] Majdnem egyidőben vagy valamelyest később kezd virágozni a napraforgó, amely szintén nagyszerű nektárforrásnak számít, de a virágpor gyűjtésére még alkalmasabb. A szakirodalom nem véletlenül Írja, hogy a yándoroltató méhészek ebben az Időszakban mindenekelőtt az olyan területeket részesítsék előnyben, amelyeken a lucerna és a napraforgó egyaránt megtalálható. A vöröshere is általában jól mézel, így a napraforgóval vagy pedig a lucernával párosítva általában beváltja a hozzá fűzött reményeket. A vándoroltató méhészeknek minden esetben tudatosítaniuk kell, hogv az állománynak megfelelő ivóvízre van folyamatosan szüksége. Ha a közelben nincs higiéniai szempontból megfelelő vízforrás, gondoskodni kell az állandó Itatásisói. nehogy az állomány kárt szenvedjen. Augusztusban Is még várható, hogy az állomány hasznosítja a virágzó növényeket: az északabbra fekvő területeken főleg a mézharmatot, a délebbi járásokban pedig a második kaszálás utáni lucernát, Illetve napraforgót. Szlovákia földrajzi helyzetét tekintve a méhlegelőket tavasztól egészen őszig hasznosítani lehet. Sokan élnek is a kínálkozó alkalommal, s igyezeknek minden jelentősebb hordási lehetőséget a lehető legnagyobb mértékben kihasználni. Akinek pedig erre nincs alkalma, annak olyan állandó helyet kell biztosítania az állomány számára, hogy a közeli nektár-, illetve virágporforrásokat maximálisan hasznosítani lehessen. PAVEL SILNÝ гяятгувг'г**' • (Dr. Vfcze Ernő: Az alacsony keretes rakndókaptár című új szakkönyvében egy sokak által vitatott ám kevesek által ismert méhészkedési módszert igyekszik bemutatni. Az alábbiakban e munkájából közlünk néhány érdekességet.) A méhcsalád akkor termel jól, ha erejének teljében van, és van miről gyűjtenie. Lehet kitűnő a kaptár, lehet nagyon-nagyon jó a méhcsalád, megfelelő méhlegelö nélkül mégsem ér el jó eredményt a méhész. A méhészet alapja a múltban is. ma is és a jövőben is a méhlegelő. Ez az elsődleges. Nagyon valószínű, hogy ezt soha semmiféle új vagy már ismert tényező nem fogja második helyre szorítani. Feltételezve, hogy — az év kisebb-nagyobb részét leszámítva — van és lesz megfelelő méhlegelő, egy másik nagy fontosságú kérdéskör lép előtérbe. Ez pedig a méhcsalád állapotav a méhcsalád ereje a méhcsalád gyűjtésre való alkalmassága.' A magyar méhészek ennek a fontosságát nagyon jól lsmorik. A különböző időszakokban, divatirányzatok érvényesülésekor azonban ezt a kérdést más és más megvilágításba helyezték, ítélték meg és értékelték. E tekintetben pedig nem lehet megalkuvás, nincs helye többféle értelmezésnek. Egy elv lehetséges, amely minden időben elfogadható: a mindenkori adott méhlegelöhöz viszonyítva a méhcsalád gyüjtóképességének teljében a lehetséges legnagyobb eredmény elérése, minél kevesebb munkával és a lehető legkisebb költségráfordítással. A méhcsalád fejlődésének lendületes és folyamatos segítéséhez, gyüjtóképességének eléréséhez viszont nagyon fontos a kaptár, a kaptár alakja, típusa, belső szerkezete, nagysága, kezelhetősége. A kaptárt a méhek természetének viselkedésének Ismeretében ml magunk — kizárólag és egyedül a saját emberi tudásunk és akaratunk szerint — tudjuk elkészíleni. Ezért rendkívül nagy a jelentősége. A kaptár által lehetővé tett beavatkozásokkal a méhcsalád fejlődését módosítani, irányítani, segíteni, visszatartani, azaz jó és rossz irányban egyaránt befolyásolni tudjuk. Természetes bogy jó kaptárral a méhcsalád fejlődését csak segíteni kívánjuk Rosszul szerkesztett kaptárakban, amelyeket véges tudásunk és hiányos tapasztalataink alapján alkottunk meg, akadályozzuk a méhcsaládokat, és igen könnyen teljesen tönkre Is tehetjük őket. Ha rossz a kaptár, a szaktudás segít, de nem eleget. Annyit semmi esetre sem, hogy rossz kaptárokkal kifizetődővé váljék a méhészkedés. A méhészet lényegében hadakozás a méhekkel. Olyan ál latokkal kívánunk termeltetni, amelyeket nemigen tudunk idő mítani, amelvek a szelídftésnek még a legkezdetlegesebb for máit sem tűrik el. A méhekkel való küzdelem váltakozó si kert, váltakozó eredményt hoz aszerint, hogy mennyire is merjük őket, és mennyire tudjuk elképzeléseinket, terveinket, céljainkat a természetükkel összeegyeztetni. A korábbi egyik nézet: csak a méhek természetének megfelelően szabad beavatkozni. Ellentétes nézet: a méheket különböző fogásokkal mindenre rá lehet kényszeríteni. Egyik sem igazi Ha a méhcsalád életét, kezelését e szempontok alapján vizsgáljuk, és ezek szerint tervezzük a különböző méhészeti beavatkozásokat, akkor nyilvánvaló, hogy az a kaptárrendszer tartozik a jobbak közé, amelyik a méhek életével egyező és azzal ellentétes beavatkozásokra egyaránt alkalmas, a fokozatosság elvének a legmesszebbremenö figyelembevételével. Az alacsony keretes , rakodókaptár Miért ragaszkodnak a méhészek egy-egy kaptártípushoz? Mert azt ismerték meg először, vagy azzal kezdtek el méhészkednl, illetve azzal dolgoztak hosszabb ideig. Általában tehát a megismerés, valamint a megszokás határolja be többségé ben a méhészek ragaszkodását a,különféle kaptárakhoz. Esetenként kipróbálnak más rendszereket Is. Általában azonban csak rövid ideig, tehát lényegében meg sem ismerik őket. vagy csak néhány darabbal próbálkoznak, és így a kevés tapasztalat birtokában nem tudják összegyűjteni a szükséges tudásanyagot a megfelelő mérlegeléshez, a megfelelő Ítélet kialakításához. MÉHLAKASOK — KAPTARAK Ma a méhek korszerűnek ítélt lakása a keretes kaptár. Két része van: a fészek és a mézkamra. A kettő sokszor élesen elkülönül, néha azonban nem. Az utóbbi esetben a fészek és a mézkamra elkülönítését a méhcsalád — fejlődésének megfelelően — maga alakítja ki, változtatja, módosítja, szabályozza. A kaptárakat kezelésük szerint hátulról kezelhető (hátsó kezelésű) és felülről kezelhető (felső kezelésű) kaptárakra oszthatjuk. A hátsó kezelésű kaptárak lehetnek lépre nyílőak (többnyire melegépitményüek), lapozők (többnyire hidegépítményűek) és vonatos kaptárak (hátrafelé kihúzhatok). Újabban a „konténerekbe”, méheskocsikba beépített alacsony keretes kaptárakat, valamint egyes különleges kaptártípusokat Is részben hátsó, részben felülről kezelhető kaptárnak kell tekinteni. A felülről kezelhető kaptárak két nagy csoportra oszlanak. Egyik a fekvő kaptáraké, ahol az egysoros és a kétsoros forma terjedt el (többségükben az egysoros). —< A másik csoport a rakodókaptáraké. A rakodó egymásra helyezhető fiókokből áll. A rakodőkaptárakon belül is két további nagy csoport különböztethető meg. Az első azonos méretű keretekkel „dolgozik“, a második különféle, két-, néha háromméretű (egyenlő lépű és különböző lépű rakodók). Örüsi Pál Zoltán a következőket mondja összefoglalójában a kaptárakról: „Minden igényt kielégítő kaptárt nem ismerünk, de olyat sem, mely hozzáértő kezében használhatatlan volna. A kaptárnak a méhlegelöhöz és az időjáráshoz kell igazodnia. Magyarország legnagyobb részének szélsőséges viszonyai nagy fészkű, nagy kaptárt kívánnak Szákértelemmei més kaptárral Is lehet eredményt elérni, de több munka, gyakoribb beavatkozás, nagyobb kockázat árán. A méhésztől függ, hrgy mennyire tud a család kezelésével a változó viszonyokhoz alkalmazkodni.“ Az én véleményem kissé más. A kaptárak jelentős része szerintem ugyanis nem jő. Nem fele! meg a méhcsalád fejlődésének, még a méhcsalád nagy alkalmazkodóképessége mellett sem. Az igaz hogy alig van olyan kaptár, amellyel ne lehetne valamit termelni. Nem mindegy azonban, hogy mennyit és milyen áron. A méhész szaktudása csak annyit segít, amenynyire a kaptár a méhész szaktudásának a kibontakozását lehetővé teszi. A nagy fészkű nagy kaptár kérdése is felülvizsgálatra vagy legalábbis magyarázatra szorul. Nagy fészken ugyanis folytonos, egybefüggő lépfelületű, megfelelő számú nagy keretet értenek a méhészek. Ez az értelmezés tartja magát ma. Nem gondolunk arra, hogy van egy bizonyos mérték, amikor a l'épeket meg lehet úgy osztani, hogy ez a valóságban csak műszaki megosztottságot jelent. Élettanit nem, mert a méhcsalád a kereteket egyszerre, egyöntetűen, egységesen szállja meg, egybefüggően foglalja el, és egybefüggően él rajtuk. Ezt a méretet sokáig nem tudtuk. Helyes összefüggésekben nem ismertük fel. Pedig a századforduló táján használták már mindazt a méretet, amelyeket ma az alacsony keretes kaptárakon alkalmazunk. Csupán a termelést és a munkamódszerek, az élettani és a gyakorlati kezelési összefüggések nem voltak eléggé Ismeretesek. Az alacsony keretes rakodőkaptár nálunk azért nőm terjedt el, mert egyes részletkérdéseket ugyan már 50, 60. 80 évvfel ezelőtt ismertettek, de valamennyit egységes összefüggésében sokáig senki sem ismerte fel. Ez hazánkban érthető is. Nálunk ugyanis nem is foglalkoztak eleget a rakodókaptárakkal a szakirodalomban sem, a gyakorlatban sem.
