Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-22 / 29. szám
1988. július 22. SZABAD FÖLDMŰVES folyosón álltam. Állhattam volna akárhol, az udvar közepén is, vagy hátul a disznóól mellett, nem is ez a lényeg. Néztem anyámat, ahogy teregeti Bea, a kislányom pelenkáit. Friss szél borzolta őszülő haját, amely min den mozdulatánál meg-meglebbent. A nap is, mintha utánozta volna, fénykendőket aggatott az udvaron ácsorgó diófa ágai ra. Tiszta volt az ég, a bárányfelhők az ég aljára sodródtak mindenből áradt a nyugalom csak bennem volt kimöndhatat lan a lázadás. Húszéves fejjel már tudatosítottam, hogy felelős vagyok az életünkért. Boszszantolt a tyúkok boldog kárálása, meg az Is, hogy az ólból kiengedett, karácsonyra szánt süldő, békésen fekszik a kerítés mellett, néha felhúzza rózsaszín orrát, megrezzenti csonka farkát, hogy elriassza a feléje szálló legyeket. Máskor szerettem, de most nem tudtam gyönyörködni a kötélen/ szálló pelenkák fehérségében, csak azt éreztem, hogy nagyon sajnálom és szeretem anyámat. Nemcsak azért, mert az anyám, hanem mert zokszó nélkül vállalta a kis Bea gondozását, nevelését. Szégyenérzet fogott el, amiért húszéves főiskolai hallgató létemre ilyen gondjaim vannak. Feleségemnek, akt olyan vadul szeretett még néhány hónapja, már a gyerekem se kell. Se szó, se beszéd faképnél hagyott, és a nála tíz évvel idősebb állatorvoshoz költözött, aki tejben-vajban füröszti, nem úgy mint én, akt csak a hétköznapi szerelmet tudtam neki megadnt Ügy éreztem, hogy nem adhatom fel, meg kell találni a megoldást, élni kell, a gyermekemet meg nem dobhatom el magamtól. Mint a kiáradt folyó az árterületet, egész testemet egyszerre elöntötte a keserűség, amikor tekintetem találkozott az anyáméval. Nem bírtam szótlanul elviselni. Azt mondtam neki, hogy elmegyek, felkeresem a szövetkezet elnökét, hátha sikerül szerződést kötnöm, s az némileg enyhítene anyagi helyzetünkön, mert az utóbbi hónapokban egyedüli anyagi forrásunk anyám nyugdíja volt. Anyám nem szólt, csak bólintott; láttam rajta, lényegében nem is fogja fel elhatározásomat. * A titkárnő bejelentett az elnökhöz. Nyugodt voltam, mint akinek nincs semmi vesztenivalója. „Búzás Péter“ — mondtam. Az elnök felnézett, csontkeretes szemüvegét megigazította, kissé hátrább húzta a széket maga alatt és rám pillantott. „Szeretnék szerződést kötni a szövetkezettel. Harmadéves vagyok a főiskolán, az állatte-SZITÄSI FERENC: nyésztésl szakon" — fújtam magabiztosan. ,Ahá, szerződéstI — mondta az elnök, kissé meglepve a dolgok elevenjébe vágó kérésemtől. „Nos, mit tudsz?" — kérdezte. „A vizsgáim rendben vannak, jelenleg egy szákdolgozaton munkálkodom, melynek témája —i témája? lényege, hogy milyen hatással vannak az időjárási tényezők a súlygyarapodásra." „És még?" — kíváncsiskodott tovább. „Nős vagyok, van egy kislányom, akit most az anyám nevel, a feleségem ... talán az elnök elvtárs is tudja ... lakni van hol, csak támogatásra szorulok..." — Nem tudom, hogy mi öntött belém Hyen nyugalmat, de már nem féltem semmitől, mindent őszintén elmondtam a maga nyers valóságában. Aztán csak arra lettem figyelmes, hogy az elnök ismét maga alá húzza a széket, és azt hümmögf: fiatalság, bolondság, fiatalság, bolondság. Ez nem bosszantott fel, hiszen nincs abban semmi rossz, meg éreztem, hogy nem is nekem mondja, hanem mintha csak magában ismételgetné. Aztán, már nem tudom miért, azt mondtam neki, hogy a fiatalság is ugyanúgy az élethez tartozik, mint bármi más, amin az ember keresztül esik. Bólogatott, de látszott, hogy közben már másra gondol. „Tudja, mit jelent az állattenyésztésben dolgozni?“ — kérdezte hirtelen. — „Még nem — válaszoltam de nem undorom a disznótrágyától „Ügy? Igen? Hát akkor majd meglátjuk" — mondta, és jelezte, hogy beszélgetésünket ezzel befejezettnek tekinti. Elköszöntem. Amikor lefelé mentem a lépcsőn, olyan bizonytalanság fogott el, mint még életemben soha. Kapok, nem kapok szerződést? S ha igen bírni fogom-e valóban? Agyamban egymást kergették a gondolatok... * Egy hónap múlva levelet kaptam az elnöktől, hogy adjam be a kérvényemet a szerződés megkötése végett. Boldog voltam. Az egész estét Beának szenteltem, babusgattam, térdemen lovagoltattam, hemperegtünk, hancúroztunk. Kislányom pufók, hamvas arca, önfeledt kacagása betöltötte körülöttem az egész világot... * Az iskolaév kezdetétől havonta rendszeresen kaptam a szövetkezettől a támogatást. Megszereztem a diplomát, igaz nem ment minden a legsimábban, de végül is sikerült. Anyám örült, nem láttam rajta, hogy megviselték volna őt az utóbbi évek. A kövesi telepre helyeztek segédállattenyésztőnek. Korán keltem, későn feküdtem, sokszor éjjeleken keresztül terveztem, számoltam, azt szerettem volna, ha meg lennének elégedve a munkámmal. Bizonyítanom kellett, meg szerettem is. amit csináltam. Érdekeltek az állatok, meg voltam győződve arról, hogy nemcsak az embereknek, hanem nekik is van szívük. — csak érezni kell velük. Bátran vitatkoztam a növénytermesztést ágazatvezetővel, hogy ne csak mennyiségre termeljék a takarmányt. * Az egyik reggel kicsit iésőbb érkeztem a telepre, mert Bea az este belázasodott, egész éjjel nyugtalankodtam miatta. Az elnök már várt. Komor volt az arca. „Tudja, hogy az éjjel húsz kismalac megdöglött?“ — kérdezte. Elképedtem. Zavaromban azt sem tudtam, mtt is feleljek. Micsoda csapás, hajtogattam magamban, és éppen mostI 0 „Na, nyugodjon meg — mondta megenyhült arckifejezéssel az elnök. —\ Nem maga a hibás. Az állatorvos nem végezte el kellő időben az oltást. Majd megbeszéljük vele az ügyet..." Akkor éreztem igazán, hogy az elnök mellettem áll. Megért, együtt érez velem. Jó volt ezt tudni. „Azonnali hatállyal elbocsátjuk őt" — mondta. Elégtételt kellett volna éreznem,de nem ment. .Nem tudtam arra gondolni, hogy éppen ő vette el Beától az anyját. S különben is: tudtam, hogy az elnök nem értem áll bosszút. * Másnap alkonyaikor váratlanul betoppantott a feleségem. „Hol van Bea?“ — kérdezte minden bevezetés nélkül. — „Azonnal elviszem." — „Hová?" — kérdeztem színtelen hangon. Nem válaszolt, csak nézte a kislányt, aki a járókában topogott, és észre sem vette őt. A szemébe néztem — és az ajtó felé mutattam. Anyám a konyhában mosogatott, a kicsi meg körbekörbe járt az állókában. Egészséges és piros volt az arca, olykor fel-felnevetett magának. (V. Gy. felvételei) Klkütés Színházunk komáromi (Komárno) társulata Bemard Slade: Jövőre veled ugyanitt című kamaradarabjával zárta az évadot. Az amerikai, pontosabban kanadai szerzővel és művével közönségünk bizonyára most találkozott először. Ez a nálunk tartalmában és fölépítésében szokatlan alkotás bizonyára jó szolgálatot tesz napjaink emberi lelkivilágának a megismerésére, valamint az igazság kendőzetlen feltárására. Noha a színlap romantikus vígjátéknak tünteti tel, mégis súlyos, gyakran drámai feszültségű légkört teremt, amit aztán a lírai hangulat old föl. Mindehhez gondos rendezés, magas művészi színvonalú színészi teljesítmény társult, ami a bemutatót a színlévad egyik figyelemre méltó eseményévé avatta. * Mivel a próbákról, sőt a darab színreviteléről klsebb-nagyobb pletykák szűrődtek ki, a premiert követően Holocsy Istvánnal, ezúttal a kamaramű rendezőiével beszélgettünk a hallottakról-látottakról. — Mindjárt azzal kezdeném — mondja —, hogy nem pletyka szűrődött ki, hanem a való Igazság: nehezen került színre a darab, egyes belső embereink gáncsoskodásából eredően. ■ Akkor a bemutatót megelőző mély csend nem volt véletlen? ' — Nem bizony! Elmaradt a csinnadratta, amit pedig nem egy „bóvli“ bemutatását megelőzően harsogóvá hizlalnak az illetékesek. A szokástól eltérően az Oj Szóban sem méltatták a bemutatandó produkciót, az utcai plakátok Is „megkésve“ Invitáltak az estre. Mi több: a fenti „Illetékesek“ még a színház! bemutató fölötti védnökségről is megfeledkeztek, holott köztudott, hogy például a legtöbb mezőgazdasági üzem szívesen vállalja a mecénás szerepét. No, dp nem panaszként hozom ezt elő, hiszen az előadást nem egyes személyeknek csináltuk, hanem a nagyközönségnek, aki viszont — a látottak alapián — elégedett volt. Nekünk pedig ez a legfőbb Jutalom. Egyébként még hadd tegyem hozzá, hogy a szokásos százötven őrá helyett, objektív okokból kifolyólag, mindössze száz-száztíz óra alatt kellett elkészülnünk a munkával. * Bernard Slade egy családos asszonyt, és egy ugyancsak jó házasságban élő férfit „hoz öszsze“ egy San Francisco melletti szállóban. Ott évente találkoznak; pásztorórát adnak egymásnak, elbeszélik családjuk történetét, a távollevő férjet, illetve feleséget tisztelettel emlegetik. Társadalmi problémákat vitatnak meg, szociális gondokat vetnek föl. A férfi, George (Ropog József) elveszti fiát, majd feleségét. A nő, Doris (Németh Ica) átmenetileg megromlott házasságát George segítségével hozza rendbe. Nem megy feleségül a megözvegyült George-hoz, a gyermekeire való tekintettel és a férje Iránti elkötelezettségből, így hát — huszonegynéhány éve — öjből és újbői várják ezt a napot... Holocsy István rendezése eleget tett az időszerű elvárásoknak. A dráma gondolati egészét állította a színpadra, ahol az értelem, a látvány, a szöveg, valamint maga az előadás párhuzamosan és arányosan kapcsolódik egymásba. Míves munka. Talán még további 10—15 perccel lerövidíthette volna az egész előadást. Mind Németh Tea, mind Ropog József játéka bővelkedett az ötletes megoldásokban. Ironikus színekben vlllódzó, ám az öniróniát sem kerülő vígjátéki, majd drámai szereplésükről teljes elismeréssel szólhatunk. A közönség és a színpad közötti kapcsolat hamar kialakult, így a kétszemélyes mű, amely általában nagy feladatot rő a művészre, élvezetes, fordulatos, életteljes előadássá vált. Mindketten egyszerű, pátoszmentes alakítással álltak a deszkára, a darab erkölcsi-emberi értékét művészi fokon tolmácsolták. Platzner Tibor jelmezei Jól szolgáltak, a díszletei Is kitűnően alkalmazkodtak a szöveg hangulatához. Találó Zsákovics László m. v. kísérőzenéje, Szánté Judit fordítása pedig főleg a párbeszédekben nagyszerű. összegezve: jő előadást láttunk. Színházunknak érdemes ezen az úton továbbmenni, amelyre most Holocsy István lépett. S ez egyúttal azt is Jelenti, hogy mielőbb fel kell állni a „szobatudós“ asztalától... csiba Géza Könyvespolc A romániai magyar irodalom közelmúltja pomogats béla könyvéről Irodalomtörténészek és kritikusok egybehangzó véleménye szerint a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig terjedő időszak az Immár hét évtizedes múltra visszatekintő romániai magyar irodalom legtermékenyebb korszaka volt. Ebben áz időszakban megélénkült az irodalmi élet, megújult az Irodalom, átszervezték a könyv- és a lapkiadást, beleértve a nemzetiségit is, s új kiadók, lapok alakultak, amelyek Jelentős társadalmi-kulturális fórumokká váltak. Magyar szempontból mindenekelőtt a bukaresti nemzetiségi könyvkiadót, a Kriteriont, és a Hét című társadalmi, politikai és művészeti hetilapot kell megemlíteni. Oj erőre kaptak a nemzetiségi társadalomtudományok, a néprajz, a szociográfia stb. A nyolcvanas évek elejétől kezdve aztán sajnos, fokozatosan ismét beszűkültek a magyár, és általában a nemzetiségi kultúra lehetőségei Romániában, s az Irodalom virágzása is csak úgy a jelen évtized közepéig tartott. Az utóbb! háromnégv évben már igen jelentősen csökkent a kiadott magyar könyvek száma, nagyot esett a magyar lapok színvonala, s a nívós Művelődés című folyóirat, akárcsak a román televízió, Illetve rádlő magyar nyelvű műsora, megszűnt. Nos, ennek a jól behatárolható korszaknak az Irodalmát veszi bonckés alá Pomogáts Béla, Jeienidő az erdélyi magyar irodalomban című, 266 oldalas kézikönyvében. A könyv nemiégiben jelent meg a budapesti Magvető Könyvkiadó népszerű Gyorsuló idő sorozata keretében. A romániai magyar Irodalomban a tárgyalt években kiteljesede'tt az idősebb alkotók művészete, s ugyanakkor erőteljesen színre lépett és helyet követelt megának a fiatal generáció, elsősorban a Forrás nemzedéke, és a kolozsvári Echinox írói köre. jelen van szinte minden stílusirányzat a realizmustól a legkülönfélébb avantgárdig, s az Irodalom tematikailag is nagyon színes, változatos, izgalmas. Legfőbb, legjobb alkotásai komoly sikert aratnak az egész magyar nyelvterületen. többet más nyelvekre Is lefordítanak, s felzárkóznak a kortárs egyetemes magyar irodalom élvonalbeli művei mellé. A legismertebb példa Sütő András. Rajta kívül a teljesség igénye nélkül említsünk meg még néhány nevet: Páskándl Géza, Deák Tamás. Szilágyi István, Szilágyi Domokos, Веке György, Huszár Sándor Kánvádi Sándor, Méliusz József, Vári .Attila, Kántor Lajos, Láng Gusztáv, Tamás Gáspár Miklós stb. A romániai magyar kisebbségi irodalom ebben az időszakban hangsúlyozottan vállalta a nemzeti hagyományok gondozását, a nemzeti-nemzetiségi önismeret fejlesztését, erősítését, az anyanyelvi kultúra ápolását. Mindezeket Pomogáts Béla is ió] érzékelteti, dokumentálja könyvében. Nyíltan szól erről is. hogy a magyar értelmiségiek növekvő számban való Magyarországra költözése, áttelepülése az utóbbi években súlyos veszteséget jelent a romániai magyarságnak. A szerző a romániai magyar Irodalmat három szempontból közelíti meg: a romániai társadalom, az egyetemes magyar kultúra és az erdélyi szellemiség szempontjából, az anyagot pedig az Irodalmi nemzedékek és műfajok szerint tagolja. A kézikönyvet „Írói kislexikon“ zárja, mely 43 szerző legfontosabb biográfiai adatait, és főbb művelnek jegyzékét tartalmazza. Számunkra érdekes, hogy Balogh Edgár kapcsán röviden szóba került a Sarló és a szlovákiai magyar szociográfiai irodalom Is. A kötet, a benne található néhány pontatlan adat ellenére Is — melyet gondosabba szerkesztői munkával el lehetett volna kerülni — hézagpótló és rendkívül értékes. Pomogáts Béla szakmai értékítéletei megalapozottak és érvekkel jól alátámasztottak, tárgyilagosak, ügy ahogy azt egy kézikönyvtől az oivaső elvárja. Emellett azonban pontatlannak érzem a munka elmét, mégpedig azért, mert a tárgyalt irodalom már régen nem csak „erdélyi“, hanem „romániai“, hiszen Jelentős alkotói tevékenykednek és tevékenykedtek és fontos műhelyei vannak Erdélyen kívül Is pl. Bukarestben; ám elsősorban azért, mert a romániai magyar Irodalom jelen már sajnos nem Ilyen... Általában azonban elmondható, hogy Pomogáts Bélának sikerült reális és árnyalt képet festenie a romániai magyar irodalomnak erről a másfél évtizedéről, s ugyanakkor 161 érzékeltetnie azt a bonyolult, a nemzetiségek szempontjából nem mindig kedvező társadalmi-politikai környezetet, légkört, helyzetet Is, melyben ennek az Irodalomnak, s a kisebbségeknek létezniük kell. A legutóbbi Időszak romániai társadalmi fejleményei már természetesen nem kaphattak helyet a kötetben; viszont azok, valamint a műben foglaltak együttes ismeretében döbbenhetünk rá csak Igazán, mi is forog kockán az egyetemes magyar kultúra szempontjából Romániában. KOKES JÄN^IS Konfliktus a kempingben s—-----------------------------4 Síiíthát \ i J lövőre újra San Franciscóban
