Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)

1988-12-30 / 52. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1988. december 30« HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT © HORGÁSZÁT HORGÁSZAT • HORGÁSZÁT © HORGÁSZÁT HORGÁSZAT © HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT . - - . . íl ■ ___________­­_______ ... ................—-------------------------------------------■ --------------------­„KölcsöMsI fogtuk a nagy halakat11 A felszerelés* ellenőrzése (A szerző felvételei) Vasárnap délelőtt van. Pöl­­hüs István az udvar kö­zepén éli: már jó ideje az eget fürkészi, kémleli. Köz­ben langyos szellő kaszálja, borzolja maholnap már telje­sen ezüstös színű haffürtjeit. — Tél ide, tél oda. mára kellemes idő ígérkezik — dünnyögi az 55 esztendlős fér­fi elégedetten maga elé —. lám. még a nap is kisütött... Elmegyek horgászni! A lakásba siet, sebesen öl­tözködni kezd. Villámzáráé víz­hatlan kabátot ölt. térdig érő, bélelt csizmába Ы5itatja a lá­bát, a fejére meg csukazöld sapkát Illeszt, aztán a kapu előtt veszteglő Trabanthoz lép. Kinyitja a hátsó altót. gondo­san szemrevételezi a csomag­tartóban lapuló horgászkellé­keket. maid a magányos kony­haépület felé. Iramodik. Nem megy be, csak bekukkant, be­­dugla a fejét az altón. . — Mama — mond|a a félho­mályban pihenő idős asszony­nak —. lemegyek az tpolyra, megnézem, hogy viselik a ha. lak a telet. Többet nem szál, gyorsan beteszi maga mögött az ajtót, szélesre tárja a bejárati kapu két szárnyát és pöfögő jármű­vével a fain alatt tovasiető fo­lyóhoz indul. — Az autót ts azért vettem — vallja be őszintén étközben —, hogv gyorsan és kényelmesen le­juthassak horgászfelszerelésemmel a vízpartra. Békességszerető, nyugodt ember vagyok, leginkább a csendet, nyugalmat szeretem. Gyermekkorom­ban még közvetlenül portánk végé­ben. ősi, maga vájta medrében foly­­dogált az Ipoly, s füzfabotra erősí­tett cérnaszálllal lómagam is pecáz­­gattam. Mert nemcsak a horgászást, de a halhúst Is nagyon szeretem. Saj­nos legtöbbször csak ujjnyi halacs­kák akadtak a gombostűből eszká­­bált kezdetleges horogra, és belőlük bizony harmincat, negyvenet Is ki kellett volna fogni ahhoz, hogy csil­lapítsam éhségem. Meg aztán, tűr őszülő tincseibe, édesanyám neki se fogott volna az öprőcska tőszágok Időrabló, hálátlan pucolgatásához. sfltögetéséhez. Ké­sőbb kenyérkereső szakma után kel­ltett néznem, s nem tgen lutott sok Időm a vTzpartl ücsörgésekre. halfo­gásra. Űgj tizenkét esztendeje azon­ban űjfent Komolyan nekiláttam a horgászásnak. Tagja vagyok a Szlovákiai Horgá­szok Szövetsége alapszervezetének, sót egy ideig horgászbízalmi is vol­tam szülőfalumban, Nagvcsalomián fVeľká Čalomija). Horgászengedé­lyem ugyan az egész országra érvé­nyes, ám én többnyire csak a környé­künkön pecázok, hisz az Ipolyon és egy patakon kívül még három tó is rendelkezésünkre áll. Két szép fogá­som is volt az utóbbi esztendők so­rán. Mindkettő hiteles történetét megörökítette az egyesületi krónika is. A mi jő öreg Ipolyunkhan néhány esztendeje még szinte hemzsegett a sokféle, ízletes húsú hal: bőven akadt kövér ponty, éber csuka, meg hosszú­­bajszú harcsa Is a vízben, ám a fo­lyószabályozás, meg a környező te­rület töménytelen műtrágyázása után a legtöbb állat vagy kipusztult, vagy pedig elmenekült a sekély, természe­tes búvóhelyektől megfosztott vidék­ről. A töltés túloldalán, a vízparton megállítja az autót, < — Mostanság leginkább Súlyán Andrással járom a vízpartokat — legyzi meg, miközben csatasorba ál­lítja pecabotjait, villantóit —, eldis­kurálgatunk erről-arról, vagy éppert nagyokat hallgatunk. S élvezzük a természet szépségeit, hallgatjuk a madarak énekét, figyeljük a körülöt­tünk nyüzsgő élővilágot. Leginkább vasárnaponként tudok kedvenc szórakozásomnak, időtölté­semnek hódolni, mert a köznapi mun­ka után legtöbbször szombatra is ma­rad a kertben, meg a háztájiban ten­nivaló. Édesapám már meghalt, így édesanyámmal kettesben élünk a por­tán, de ő is Idős. nehezen bírja a munkát, hát rendszerint rám marad a dolog neheze. Persze, nem panasz­kodom, szeretek dolgozni. Kedvenc ételem a halászlé. Súlyán szaktársammal többéves kísérletezés után fedeztük fel készítésének a tit­kát, módját. Receptünk szerint több­féle csontos hal szükséges az elké­szítéséhez. A paprikával nem szabad fukarkodni. Folyamatos főzés, kavar­­gatás közben jófajta vörösbort is loccsantsunk az üstbe, fis persze ne feledkezzünk meg a sóról, meg a gerezdekre szeletelt paradicsomról sem. A halászlé akkor a legjobb, ha csípős és szinte lángol az ember szá­jában. A halleves melegen, kóstol­gatva a leglzletesebb. „Fiam — zsörtölődik vasárnap reg­gelente az édesanyám, amikor hal­­fogő túrára készülődöm —, pihenj le Inkább, hagyd a halfogást.“ Ёп csakis a természetben tudok megpihenni. Sokszor hosszá percek­re belefeledkezem egy hangyaboly, vagy néhány egymással perlekedő nádiveréb figyelésébe. A horgászás izgalmas sport: leginkább kárászoz­­ni szeretek, de éjszakai harcsázásra is szívesen vállalkozom. Egyszer, régebben, nyár derekán, estefelé az egyik fíízfabokor takará­sában ültem, amikor az Ipoly túlol­dalán közeledő motorkerékpár zajára figyeltem fel. A Jármű tulajdonosa épp velem átellenben állította le gé­pét, aztán az ülés alól vadászpus. kát húzott elő, társával együtt körbe­­kémlelt, s a tőlem alig pár méternyi­re békésen úszkáló kővér háziludak­­ra kezdett lövöldözni. Még az éktelen gágogásba fogtí. szétrebbenő csapatot Is üldözőbe vette, sőt a vízből a fo­lyópartra igyekvő jószágokra is tü­zelt. Na, gondoltam, énnek fele se tréfa, és sebesen hasra vetettem ma­gamat. Pár pillanattal később két lö­vedék fütyült el a fülem mellett. Ha ülve maradok, futott végig a hideg a hátamon, eltalál az orvvadász. Fektémben rájuk ripakodtam, mire azonban kérdőre Is vonhattam volna őket, szélsebesen ellramodtak. Azóta nem találkoztam velük. A hetvenes éyek derekán Pásztor! Lajos bácsival kettesben jártunk hor­gásztúrára. Akkortájt fogtam a kapi­tális harcsámat is. Életem legnagyobb fogása volt: 170 centiméter volt a hossza és tizenhét és fél kilót nyo­mott. Lefényképeztettem magam a jó­kora hallal, s a bekeretezett fotót azóta is gondosan őrzöm. A helybeli iskolás gyerekek szeret­nek horgászni. Nem egyszer engem is magukkal csalnak a gyerkőcök. És ilyenkor persze, horgászat közben, élményeimet is elmesélem nekik. Más­kor meg családok hívnak meg közös halfogásra, vízparti kikapcsolódásra. Hét esztendeje, egy vasárnap dél­előtt Krakovszki Pállal horgászgattam az Ipolynál. Jó ideje üldögéltünk már fogás nélkül a vízparton, amikor tár­samhoz fordultam. „Örülnék — je­gyeztem me.g —, ha kölcsön kapnám az egyik horgászbotot. Hátha nekem nagyobb szerencsém lesz vele „Szívesen — állt rá Pál az ötletre —, de előtte még egyszer beáztatom a mücsallt.“ Nagyot csobbant a sima víztükrön a horog, de pár pillanat múltán erő­sen megfeszült a zsinór, és néhány perces homlokizzasz,t6 fárasztás után egy lókora csuka ficánkolt mellettünk a selymes fűben. Hazasiettünk vele, lemértük, kere­ken hat kiló volt a súlya. Kiskádba tettük, csodájára járt a falu. — No — állt elő Krakovszki Pali, miután már alaposan kicsodálkozta magát a sok kíváncsi ember —,most már átadom a botot. Induljon tziben, járjon szerencsével, én is megyek mindjárt maga után... Megfogadtam a szaktárs tanácsát, visszamentem az előző sikeres fogás színhelyére. Mire néhány perccel ké­sőbb társam megérkezett, egy öt és fél kilós csuka akadt a horogra. S a következő bevetéskor is rám mosoly­gott a szerencse: egy háromkilós jó­szág harapott rá ezúttal a csalira. „Ez a felszerelés varázserővel bfr — adtuk vissza köszönettel a botot eredeti gazdájának, Kovács Gyulának —, ám csupán mi ketten ismerjük a jelszót, amivel magához vonzza a na« gyobb halakat! Természetesen mind­hárman jót kacagtunk ezen...“ Mintegy háromezer koronát érő fel« szerelésemet botok, orsók, műcsalik, merítőhálók képezik. Termószetesen van kedvenc horgászhelyem is. Megrándul a javakorabeli férfi ke­zében a bot, s Pölhös István lassan­­óvatosan tekerni kezdi ez orsóra a zsinórt. „Jókora hal lehet — remény­kedik —, hisz alig mozdul, erősen feszül a damil.“ Vérbeli horgász, örökösen a „nagy fogásban“ reménykedik... ZOLCZER LÄSZLÖ VADÁSZAT ® VADÁSZAT © VAÖASZAT ® VADÁSZAT © VADÄSZAT © VADÄSZAT © VADÄSZAT • VADÄSZAT © VADÄSZAT © Csallóközi madärritkasägok Horgászútjaim. természetjárásaim során mindig kezem ügyében van egy Zeiss távcső. Ott van mellettem az eutó ülésén, vagy éppen a nyakam­ban lóg. így elég egy mozdulat, hogy a szememhez illesszem. Szürkegémet, szárcsát, sirályt látva persze nem ka­pom fel rögtön a távcsövet. Ezekből akad még bőven a Duna mentén. Ám­de egy-sgv barnakánya, réti héja meg­figyelése bizony már élménynek szá­­mít. Pedig a Csallóköz régebben bő­velkedett ezekben, s más fajokban. A Duna vonalát követve kóborlásai során néhány valóban ritka madárfaj Is elvetődött tde. Például Csölösztő fCillstov) közelében Т93П augusztusá­ban egy . selyemefimpárat lőttek. Szá­zadunk elején Sűlvnél fSufany) apác­­lúd (Branta leucopsts), Bodaknál (Bo­­díkvl 1928 ban vörösnyakú lúd (B. ruficollisj került puskavégre. ÍAz el­eitett madarak a Szlovák Nemzeti Mú­zeum madártani gvópeményét gazda­gítják.! A szakirodalomból űev tűnik, hogv korábban Csö'ösztő környéke szinte vonzotta a rl'ka faiokat, hi­szen 1949 deremherében láttak ott bütykös ásóludaf ÍTadorna tadorna), békászósast fAqutla pomarlna) ts. öshonns órlásragadozúla Is volt a Csallóköznek. A Hodnk környéki ár­téri erdőkben még a hatvanas évek­ben is részkeltek réti sasok íChrlsaH- tos a'hieilla) A Dnna naevléti (Vef­­ký Léi) szakaszán még 1983 ban Is si­került megfigyelnem egykét telelő példányát. Legnagyobb ornitológiái élménye­met azonban a közelmúltban éltem át. Október TŰ án Nagyiéi és Érsekiéi [Biskupský Léi) között a Duna holt­ágának közeiében nagv. gólyára emlé­keztető madarak kisebb csoportjára lettem figyelmes. Autóval egészen a közelükbe kerülhettem, ekkor ismer­tem fel, hogy dqrvak (Grus. grus). Mozdulatlanul ülve perceken át fi­gyelhettem a hat felnőtt és egy fiatal példányból álló csapatot. Közép Európában. Magyarországon még*a századunk elején is fészkelt ez a szép. méltóságteljes, tolláért annyit üldözött madár. Fészkeléséről az utolsó adat az 1910-es évekből (Fonyód) származik. Örvendetes, hogy a nyolcvanas évek közepétől a Horto­bágyon újra megpróbál költeni. Egy­re több a nyáron mutatkozó és átteíe- 16 példány ts. Ebben valószínűleg a kukoricatermesztés játszik nagy sze­repet, a betakarítás utáni szemveszte­ség ugyanis jelentős tápanyagforrást jelent számára. A darvak fő vonulási úlvnnala ugyan Szlovákia keleti ré­szére esik, de azért a Duria mentén is megjelennek, ahol „ősszel hosz­­szabban időznek a régi, elfeledett, felismerlietetlen“ fészkelőhelyeken — frja a szakirodalom. Az utóbbi évek egvik nagy ornito­lógiái szenzációja volt a fakókeselyű (Gyps fulvus) megjelenése Csallóköz­­aranyoson (Zlatná na Ostrove). Nem kis meglepetéssel szolgált Berec Sán­­doréknak sem, amikor 1983 szeptem­berének első vasárnapján, délután, a hatalmas, holtfáradt madár leszállt az udvarukon. A legyengült madarat Me­leg József csallóközaranyosl vadász gondozta csaknem négy hónapig. Ké­sőbb pedig a Libereci Állatkertbe ke­rült. A fakókeselyűnek Európa keleti felében ma már csak egy kisebb ju­goszláviai populációja (200 pár) él. Előfordulásuk Közép-Eurőpában vi­szonylag ritka. Magyarország terüle­tén az első világháború óta 23 eset­ben figyelték meg. Szinte valamennyi adat az Alföldről származik. Ezek kö­zül néhány bizonyára már korábban Is elyetődött hozzánk. Legtöbb példá­nyuk — szám szerint nyolc — a csal­lóközihez hasonlóan, szeptemberben volt megfigyelhető. Dr. Pomichal Richárd Fácánvadészaton A vadászat felemelő, nem minden­napos, fölöttébb izgalmas esemény — gondoltam mindig, amikor kis falum­ban egy-egy késő őszi, kora tavaszt szombaton vagy vasárnapon tompa, távolba vesző dörrenéseket hallottam. Nos, a közelmúltban — az egyik kis-, község- vadásztársasága jóvoltából — alkalmam adódott részt venni egy valódi fácánvadászaton. így szem- és fültanöia lehettem e fölöttébb izgal­mas eseménynek. Azon a felhős, zord reggelen pontom san és elsőként jelentem meg a gyü­lekezőhelyen. Persze még jó tíz per­cet kellett várnom, míg az első „Iga­zi1' vadászt megpillantottam, amint álmosan, kékes cigarettafüstöt erege­tett a levegőbe. Kétségek közt telt el az a tíz perc! Azt hitlem, már min­dent lekéstem. Még tompa dörrenése­ket ts hallani véltem. Am mégsemt Szerencsére nem késtem el — épp el­lenkezőleg: példakép is lehettem vol­na. Tehát lassan, úgy félóra eltelté­vel a puskát lieiykén tartva, zöld egyenruhába öltözve, kicsit álmosan ugyan, de összeverődött a társaság. Л gyülekezőhelyen vadászebek rohan­gáltak fel, s alá, nimródok beszélget­tek erről-arról. Elérkezett a jelenle­vők neveinek bejegyzése. Az illetékes mindent szépen föiírt a füzeikébe, a moraj elhalkult, a vadászok felsora­koztak és kezdetét vette a nyitószer­tartás. Közben egy pótkocsis Zetor döcö­gött a színhelyre, amellyel a tettek mezeiére, a széles határba vonultunk. A vadászterületen aztán gyorsan pe­regtek az események. A hajtők riogat­ni kezdtek. A bokrokból, száraz, ga­zos bozótosokból rémülten, fejvesztve rebbentek fel az ijedt madarak. Egy­­egy kakasra öt-hat vadász is célzott és lőtt. [E művelet előnye, hogy így néhány fácán egérutat nyerhet, s a legközelebbi vadászatig életben ma­radhat. En mindenesetre nekik druk­koltam.! Durranások, kiabálás, eb­­csaholás, halk nyekkenések, A sze­rencsétlenül fürt fácánok rúdra tüzvé végezték — már ha a vadászok és a hajtők számára megközelíthető helyre estek, vagy a vizslának sikerült az áldozatot megtalálnia. A lövöldözés után pótkocsira másztunk, s a határ másik végébe zötyköiődtünk. Az ese­mények megismétlődtek: riogatás, dur­­rahás, puffanás, keresgélés — ám az iram lanyhult.. A tapsolás, füttyögés, durrogatás, pufogtatás, az izgatott kiabálás: „itt repül, ott fut, oda esett", a vadász­kutyák csaholása, a halálrarémütt ma­darak szárnyhurrogása késő délután­ba nyúlt. Közben huszonkét sebesült, szárny aszegett madarat számoltam meg, amelyeknek sikerült úgy elrej­tőzniük a bozótosban, hogy még az ebek sem találtak rájuk. Megvallom, gazdáik nem is ösztönözték őket kü­lönösképpen a keresésre... Sötétedés előtt pár órával kllenc­­venhét fácánkakassal a rúdon tértünk vissza a gyülekezőhelyre. Terítékre került a vadászzsákmány. Kllencven­­hét rozsdabarna, smaragdzöld és vér­piros színben játszó fácán utolsó előtti szereplése. Este a vadásziakban ünnepi vacsora, melyen azonban már nem óhaitottam részt venni. Nem kér­tem belőle. Hazafelé ballagva azon gondolkodtam, vajon ez lett volna az a fölöttébb Izgalmas vadászat, amit én elképzeltem, s amelyről any­­nylt hallottam? Így néz kt közelről? Hol maradj az a sokat emlegetett va­rázs, hol az izgalom, a kaland, a szenvedély? Egyik vadász szemében sem láttam felcsiVanni azt a különös fényt, amelyet az ember a filmvász­non lát. Es hová lettek a fácánok? Ha falunként csak kilencvenhét fá­cánt is számolok, előzetes számítás szerint a hazat húsboltok polcait fel­tölthetnék vadhússal. Ezzel szemben az egyszerű halandó csak elvétve fut a finom fácánhúshoz és akkor sem az üzletben szerezheti be. Es hová lett az a huszonkét sebesült madár? Most már nem gondolok szépeket a vadá­szatról, nem tartom felemelőnek az érzést, s a jövőben aligha kívánok még egyszer résztvevő lenni. PÖDA ERZSÉBET Meleg Józser a hónapokig ápolt fakókeselyűvel (Nevlgyánszkl Béla felvétele) „A horgászás az egyetlen szenvedélyem“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents