Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)

1988-12-23 / 51. szám

SZABAD FÖLDMŰVES-1988. december 23 ЛЛ RÁZ JÁNOSRA mosf szinte rá Pff sem lehet ismerni. A 87 eszten­dős öregember ugyanis alapo­san kicsinosította magát: simára bo­rotválta az arcát, gondosan megnő­sülte gyár üstökét, s frissen vasalt ruhát öltött magára. Azután kedvenc pihenőhelyére, a tűzhely mellé tele­pedett. Azóta, már jó ideje, az asz­­szonynép sürqését-forgását, szorgos­kodását figyeli. A karácsonyi ünnepi vacsorához te­rít, készülődik a család. Mindig ünneplőben Indultunk út­nak. Az ostyáért, meg a mondójáért megjutalmaztak bennünket, A pénzt ml tehettük zsebre, míg a mákot, ba­bot, lisztet, meg egyéb terményeket a tanító kapta meg. Jómagam nem kerültem el az idős, magukra maradt emberek vtskótt sem. «Édesanya — újságoltam el egyszer anyukának olyan házakhoz is vittem csutorát, ahonnan nem is várhattam jutalmat. Ugye, nem kapok ki érte?* Szülém gyengéden magához húzott, forrón — „De — pillantott felénk tettetett szigorra} —, ha valamelyikőtök meg­feledkezne a jómodorról, előhúzok menten egy szálat!...« A 83 évet megért édesanyám előző nap külön cipókat sütött a pásztorok számára, apu meg a legjobb borából töltött néhány pohárral a csatos Üve­geikbe. Szalonnát, kolbászt, meg ka­lácsot is raktunk az tszákjaikba. Csa­ládtagjaik a kapuban vártak rájuk, .hogy segítsenek elszállítani az ado­mányokat. 'Az idős férfi körbehordozza tekin­tetét a fehérre meszelt helyiségen. Odaát, a szemközti szobában unokát hancúroznak. A szoba egyik felében felcicomázott, cstllogó-víllogó kará­csonyfa áll. János bácsi pillantása megakad a szépen díszített, plafonig érő fenyőn. „Valamikor, gyermekkoromban — villan eszébe hirtelen a régi emlék — leginkább csak borókafenyőt állítot­tunk karácsonyra. Egy fát minden család büntetlenül vághatott magának a községi erdőből. Legtöbbször persze a gyermekek előtt kellett feldíszíteni az ágait, htsz csupán egyetlen helyi­séget fűtöttünk, takarékoskodrú kel­lett a tüzelővel. Az ünnep előtti napokban betlehe­­mesek járták a falut. Az ablakok alatt némi ennivalón kívül kevéske apró­pénz is ütötte a markukat. Minden csapatnak külön „pénztárosa' is volt, aki a koronákat összegyűjtötte s őriz-' te. ~ 1 . A felsőbb évfolyamok diáklat a nagyhéten ostya- és csutorahordással foglalatoskodtak. A hártyavékony, to- Jásdad alakú ostyát, meg a tekercselt csutorát minálunk Nagyfalun JVeľká Ves nad Ipľom j a tanító sütötte. Min­den rokonnak vittünk néhány dara­bot. En még a szomszédos Szécsén­­kére JSeéianky) is elgyalogoltam a rokonaimhoz. És verset Is mondtunk természete­sen. »Adóm; Éva atyánk...« kezdtük, s minden porta ajtajában útra meg úfra elhadartuk a mondókát. Kár, hogy csak a verseset első sorärtt em­lékszem már, a szöveg többi részét elfelejtettem.,. homlokon csókolt, és sokdtg simogat­ta a kobakomat. Közben két kövér »igazgyöngy« qyűlt össze a szeme szögletében...“ Élakad a történet, előbuggyanó könnyeit nueldest a bácsi. „Karácsony idején járták a falut a pásztorok ts — mélázik el újfent Mráz János, elrakva zsebkendőjét —, elöl a kondás lépkedett, mögötte a juhász, majd pedig a pásztor zárta a sort. Ép minden házba benyitottak. Ahol azonban példának okáért csak sertést, meg tehenet tartott a gazda", s juhot, birkát nem nevelt, oda a ju­hász nem ment be, a hídon várta a társait. A pásztorok ts már az ajtóban ver* secskével köszöntötték a ház népét. Jó egészséget, a jószágnak pedig nagy szaporodást kívántak. Aztán a gazdasszonyhoz fordultak. A ház asz­­szonya a pásztorok hóna alatt szoron­gatott vörgs vesszőnyalábból kihúzha­tott egy-egy szép, egyenes, sudár szá­lat. Ezek a husángok voltak az „apró­szentek". A vesszőket a gazdasszony tllendöen mégköszönte, aztán nagy hirtelen mozdulattal csapkodni kezd­ték velük a pásztorok bocskorát. Azok persze kapkodni kezdték a lá­bukat. s fergeteges uqrálötáncba fog­tak. Pár percig — mindenki derült­ségére — sebesen tánccltak a nyájak hivatásos őrzői. Emlékszem, még az öreg kondás ts nagyokat szökdécselt édesanyám „vesszőmuzsikájára*___ »No — jelentette ki egy idő után anyuka —, most már egész biztos fürgék lesznek egész évben az álla­taink« — és az „aprószenteket“ a sa­rokba, a karos lóca mellé állította. 'Adóm, Éva napján csupán egyszer étkeztünk. A módos gazdák ebédelni szoktak, míg a nincstelenek, a cselé­dek csak vacsora idején ülhettek asz­talhoz. Nekik ugyanis még egész nap el kellett látniuk a gondjaikra bízott jószágot. Apánk az ünnep előestéjén kis cso­mót kötött gabonaszalmából és marok­nyi tllatos szénából. Egy kis vessző­kosárba helyezte. Egy újabb szakaj­tóba pedig a portán található magok­ból szórt néhány dekányit. Este az­tán, mielőtt asztalhoz ült volna a né­pes család, mindkét kosarat szertar­tásosan az asztal alá helyezte. Anyánk viszont mindenféle jóval rakta tele az asztalt. Először káposztalevest et­tünk, aztán vajjal főzött tészták kö­vetkeztek. A túrós lepény nyitotta a sort, majd a mákos guba és a derelye következett. Utána pedig a gyümölcs: az alma, a dió, a szőlő, no- és az ostya került sorra. Egy gerezd fok­hagymát ts el kellett mindenkinek majszolnia, egy szelet frissen sült há­­ztkenyérrel. Anyu még a vacsora előtt gondosan mindent a keze ügyébe készített, hogy az étkezés Idején ne kelljen az asztal­tól egyszer sem felállnia. Persze, majdnem elfelejtettem, dél­után édesapánknak még az udvaron több dolga akadt. Például minden ól­ajtó szemöldök fáját bedörzsölte fok­hagymával, hogy a dögvész messze elkerüjel az állományt. A baromfi ttatóvályújának a szélére pedig egy szép piros, mosolygós, egészséges al­mát állított, hogy háziszárnyasaink a következő évben ts egészségesek le­gyenek. rAz étkezésnél a kenyér alá apró­pénzt dugott anyuka. A vacsora leg­végén egy almát bontott meg apánk: annyi gerezdre szelte, ahányon meg­jelentünk a terített asztalnál. »Иоду jövőre is együtt legyünk erőben és egészségben« mondta, aztán mind­egyikünknek adott egy darabkát, és persze egy keveset valamennyiünknek kellett a felhalmozott ételféleségek­ből ennie. Asztalbontáskor az abroszra hullott ételdarabkákat vászonzacskóba sö­pörte édesanyám. Egy csipetnyit a tűzbe ts vetett a »karácsonyi morzsá­ból«. Иоду úgymond, a vihar, a jég­verés és egyéb égiháború elkerülje a portát. . Aztán az esti harangszó után elin­dulhattunk az »ablakok alá«, kará­csonyt köszöntő dalt énekelni. Más­nap karácsony ünnepén már csak pihent mindenki. Az állatok alól sem volt szabad kiszedni a trágyát, a ha­mut sem vittük ki a tűzhely alól. A »karácsonyt hamut« cserépkorsóba tettük, aztán tavasszal — hogy a kár­tékony pajorok, lárvák, boqarak tönk­re ne tegyék a palántákat — a vete­ményeskert földjére szórtuk. Délután olvasgattunk, a gyerekek­nek mesélgettünk. A portáról nem volt szabad kilépni: »Az utcán — rioga­tott anyu — mozsártörőt akasztanak a nyakadba, s kölöncként egy álló esztendeig viselned kell.« Másnav, István napján aztán sorra látogatták egymást a rokonok. KO- szöntgették egymást, hisz szinte min­den rokonságban akadt István, vagy János. Most meg már néhány unokám nevét nem ts tudom megjegyezni... A karácsonyfára nem szaloncukrot, hanem arany- meg ezüstpapírba cso­magolt almát, diót, kockacukrot és pattogatott kukorica-füzéreket, később pedig mézeskalácsfiaurákat ' aggat­tunk. És nem dézsmáltuk volna meg a felékesített fácskát a világ összes kincséért sem." — Nagyapa — zökkenti ki az idős embert egy cérnavékony gyerekhang az emlékezésből—, ideje asztalhoz ül­ni. Mráz János felemelkedik a kényel­mes ülőalkalmatosságról. — Békét, boldogságot házunk né­pének — átl meg a szobaajtóban, az­tán sorra arconcsókol mindenkit. .. ZOLCZER LÄSZLÖ % V í Néhány nappal az ünnepek előtt -jzdgták le a disznót; jó, fagyos idő volt, ideális az ólésre. Az asszony frissen sült kolbászt, oldalast egy fél Uteres üvegben savanyúságot és ke­nyeret tett a táskába. Na, meg egy liter bort. Mérgelődött persze közben, hogy: neked egész évben nincs egy tisztességes ünnepnapod, hogy te min­dig ilyenkor szolgálsz, hányszor mond­ták már a szomszédasszonyok ts; mert téged csak kihasználnak. — Szemén Pistával együtt vagyunk szolgálatban — mondta az ember. — Szemánnal? — kérdezte kissé meglepődve az asszony, — Bizony vele. — Akkor kétszeresen jaj neked ma éjszakára. ' Akkor Bazsó Zstgmond eltndult, hoay este hatra, a váltás Idejére pon­tosan kint legyen az akolban. Elkö­szönt asszonyától és a két gyereké­től. akik kántálásra készülődtek már. Beszólt Szemán Istvánékhoz, hogy tán mehetnének együtt a brigádveze­­tővel a hosszú úton, de az asszony azt mondta: — Az én uracskám már elment ré­gen Az én uracskám, mormolta Bazsó Zsiga. Ahhoz valahogy túl sokat üldö­gél a kocsmában a Pista, hogy jócs­kám“ legyen. S ha hazamegy, állító­lag még égy-egy pofon is elcsattan néha De mindegy, kapott fel újra a biciklijére, ne firtassuk ezt most. Mé­giscsak 0 a számadó, liléivé a brigád­vezető. ', \ legalább négy kilométerre volt a falutól a két juhakol. Kerékpáron húsz percig tartott az út. Mind a két akolba be volt vezetve a villany; tűz­hely szolgált még nekik. Tisztálkodni is lehetett. Epu juhász valaha nem ts álmodhatott volna Ilyesmit,. N égy ezeröt száz birkája volt a szö­vetkezetnek. A két akolban a törzsál­lomány volt, pontosan ezerhaiszáz, törzskönyvezett mind. S mit ad isten, amikor Bazsó Zstgmond időben meg­érkezett, Szemán István valóban ott volt már, búcsúzott az előző műszak­tól. SÍ — Nem muszáj igyekeznetek, mert a korcsmát már becsukták — intette a távozókat. Azok elmentek. — Tudniillik vagy huszonöt anya az egyes akolban és tizenöt kettes akolban ellésre áll — oktatta a bri­gádvezet 6 Bazsó Zsigát és lehet­séges, hogy kiszalad a főágazat-veze­­tő, de tán az állatorvos is. De most végezzük el az estt munkát. Nem volt sok gondjuk, az ikerbárá­­nyokat, szóval a kicsiket kellett cuc­­lis üvegből megitatni és az ellős anyákra kellett jelügyelni. — Hanem teI Hoztál valami frisset a disznódból? — kérdezte a csoport­­vezető. —> Valami igen jót. — Már hogyne hoztam volna. — Együnk akkor, testvér. Ettek. Bazsó Zstgmond igen keve­set, mivel Szemán István befalt előle majdnem mindent. A borból is csak két dectt hagyott, aztán csak azt mondta: / — En hazaugrok. Te csak vigyázz itt mindenre. Bazsó Zsigmond egyedül maradt, csak az árva kutyája volt vele, „aki­nek“ csak, tejet tudott, adni. Itt ma­radtam csupaszon, gondolta, ml lesz vélem egész éjjel étel-ital nélkül? Tej az van bőven, de hát én világéletem'­­ben egy kortynyit sem *Ittam A rá­dióban is mi van ilyenkor? Gyerme­kek énekelnek. Bárcsak az enyémek itt lennének, uramisten, nem lennék egyedül Az állatokkal mégsem lehet értelmes szót váltani. Vagy mégis lehet? főtt a Bogár, és csaholt a két akol között. Igen nagy hangja volt, fel­szállt tán az égig az ugatása. Az ég teljesen tiszta volt. A szomszédos akolbái siralmas bégetések hallatszot­tak, s a kutya éppen arrafelé sza­ladt, vonítva már. A mtndenit, gon­dolta Bazsó Zsiga, ezek válóban elle­ni fognak. A kutya vezette őt, bár nemigen volt szükség vezetésre. Egyszerre hét jámbor anya, épp az éjfélt harang­szókor, amely négy kilométerről is idehallatszott, adott életet bárányai­nak. — Jól van, kincseim, lói van, barl­­kálm — mondogatta az állatoknak Bazsó Zsigmond, majd kevés sót szórt az újszülöttekre, hogy az anyák tisz­tára nyalhassák őket. Megfáradt az elletésben, meg a báránykák friss szoptatásában. Azért szép ez az éjszaka, bár faj­iam és a kutyámon kívül nincs ttt senki más. Énnekem ts jó volna a családdal lenni. Legalább a szomszé­dokhoz elmenni kántálnl Nem azért a pohár borért, csupán a szokásért, és a barátságért. Még megnézte a báránykákal, az­tán tejet melegített, megitatta az ik­reket. Aztán bement л helyére, .be; kapcsolta a rádiót, de számára csaic Ismeret ten 'dallamok ~ hangzottak olt. Kiment a levegőre, a ráugráló Bogárt szelíden eltolta magától. Felnézett az égre. Fényes volt at, fagyos idő lé­vén ragyogtak a csillagok. Csillagok, mondta önkéntelenül, holott emléke­zett rá, amikor a szövetkezeti mun­kaiskola legutolsó előadásán az elő­adó ezt mondta: — Emberek, csillagok nincsenek. Kihűlt bolygók, napok és naprendsze­rek vannak. A mi elnevezéseink az égboltról: tünemények, látomások, érzések, vágyak. Jaj, ilyen karácsonyéjszaka. Távol a családtól. Csillagok, amik nincse­nek? Betlehem? Ez a két akol itt, közel a Latorcához, meg a tizenkét most született bárány? Akkor valami karácsonyi ének hangzott fel, vékonyab, vastagabb hangokon. Bazsó Zsiga megdöbbenve nyitotta ki az akol ajtaját. A csa­ládja volt ott.-Mákos tésztát hoztak, — Tudtuk, hogy egyedül vagy — mondta később a felesége. — Láttuk hazamenni a Szemán Pistát. Akkor be­széltük meg, hogy kijövünk... Bazsó Zsigmond kiment, megnézte az újszülött báránykákat, majd fel­nézett az égre. Fényes volt, ragyog­tak rajta a csillagok. Éppúgy, mint az akolban asszonyának és gyerme­keinek tekintete. Aztán hangosan csak ennyit mondott: — Mégiscsak szép ez a karácsony éjszaka. ILLÉS BERTALAN (V. Gy. illusztrációt felvétele) FELIX DERECKI: Posty helyett Mfelt! Már majdnem végeztem a felesé­gem által előirt bevásárlással, csak a halvásárlás volt még hátra. — Kérek egy szép, középnagyságü pontyot. — Nincs — válaszolta unottan az eledé. — Hogyhogy? — csodálkoztam eí. — Most, karácsony előtt nincs ponty? És miért nincs? — Mert az Idén csak bálnákat utal­tak ki. — Megőrült? — kiáltottam fel. Az eladó megőrizte nyugalmát. — Magam sem értem, de a központ Így döntött. És ha Így döntött, biztos így a ló meg a gazdaságos. Először kicsit gyanakodtunk, de aztán meg­magyarázták, milyen nagy haszon ez a kereskedelemnek. „Eladnak két bál­nát — mondták —, és néhány ötéves tervre előre teljesítik a tervet.“ Iga­zuk van, gondoltam, minek egykilós pontyokkal vacakolni? — Hát akkor megyek is — mond­tam, de az eladó megragadta a ke­zem. — Ajánlom, vegyen bálnát — mond. ta —, mert elfogyhat. — És a bálnát ki lehet például rán­tani? — kérdeztem kíváncsian. — Hogyne! — felelte. — Rántani, megsütni, aszpikkal díszíteni, min­dent lehet vele csinálni, amit csak szeme-szája megkíván. — De az ördögbe is, minek nekem a bálna? — kaptam észbe dühösen. — Nekem ponty kell!... Karácsonyi ponty, érti!? Az eladó szánakozva nézett rám.-*• látni, hogy gyermekkorában nem olvasott elég kalandregényt. A’ bálnavadászat izgalmas mesterség. A’ bálna azonkfvül nagyin hasznos állat. Sóik értékes nyersanyagot ad az em­bernek. — Például? — Elsősorban olafat. Álladóan fej­lődő iparunk nagy érdeklődést tanú­sít e termék Iránt. Csak magával az olajjal szép pénzt nyerhet! A csont­jai is hasznosak, mert a krinolln kezd újra divatba jönni. Nem is beszélve a csontlisztről, amely kitűnő tápanyag az állatok számára. — Gondolja, hogy én a falukat fo­gom járni és kínálgatní a csontlisztet a szövetkezeteknek? — Miért? Elég, ha felad egy apró­hirdetést az újságba, s maguktól je­lentkeznek majd a vevők. Mit tagadjam? Meggyőzött. — Rendben van — csaptam a te­nyerébe. — Viszek egyet, próbára. — Azt egyelőre hagyja — mondta, amikor a pénztárcámért nyúltam. i Szigonya van? A kezem fnegállt a levegőben. — Minek nekem a szigony? •— Hát hogyan? Horoggal akarja ki­fogni a bálnát? — Azt sajátkezűleg kell kifogni? — Természetesen. Üzletemnek van egy fiókja az Északi Jeges-tengeren. Mindjárt meg is adom a koordinátá­kat. — Nem, nem, köszönöm, — jnond­­tam elhűlve. — Én... én azt hittem, hogy az áru... itt van. Az eladót egyszeriben elhagyta a nyugalma, öklével e pultra vágott. — Hogy milyenek az emberek! —» kiabálta. — Az üzlet kicsi, raktár­­helyiség nincs, és azt akarják, hogy ezen a szűk helyen még bálnát is tartsak! (Fordította Sz. Manczal Erzsébet)' « -t líkl ^ 1 * I i p P * íl ľ * I * * jj ^ Jetet iáigsapt hazunk перепек

Next

/
Thumbnails
Contents