Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-18 / 46. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES \ — 1988. növémSer H. A „falu lámpása ... rA nagytúrl fVeľké Túr ovce] 75 esztendős Tóth Gézán nem látszik meg d kora. A fürge léptű, ősz hald, hetyke bafszú férfi ma nagy munkába fogott: kora reggel óta szorgalmasan csomagol. A szoba közepén sorakozó fókora kartonládák egymás után telnek meg a lakásból előkerült különféle portékákkal. Egy idő után, úgy tíz óra tájban, mégis engedélyez magának a gyér üstökű ember némi pihenőt. Zsebkendőiével végigtörll gyöngyöző homlokát, majd az aitó mellett árválkodó fonott támláid kivénhedt ülőalkalmatosságra huppan. Aztán tekintetét lassan körbehordozza a tókora helyiségen. — A párommal ketten építettük fel az épületet, — kalandoznak közben a régmúltba a gondolatat, — most meg, vénségünkre kénytelenek vagyunk eladni a házat. Itt hagyjuk a portát, a kertet, a falut, az ismerősöket, gyerekkori barátainkat, Ismerőseinket: a múltunkat, s Dunaszerdahelyre (Dunajská Streda) költözünk. Pedig szinte egész életemet ezek között a falak között éltem le. A szűkebb pátriámban mindenki ismer, s azt hiszem, nagyon sokan kedvelnek ts, hisz soha nem ártottam senkinek, és tudtommal ma sincs haragosom. A „hagyományőrző szögleten“ akad meg a szeme. Egy letűnt kort Idéző használati tárgyak, a századeleit paraszti életforma mindennapos kelléket sorakoznak az egyik szobasarokban egymás mellett. A jókora favilla meg a cséphadaró alatt például mázas cserépkorsók és fonott kosarak lapulnak, a falon hdzlvarrotias feszül, odébb kéziköptilő terpeszkedik. Ezeket se hagyom veszendőbe menni, — szögezi le magában, — hisz egynémelytkílket még édesanám vagy anyuka készítette valamikor. Apa nem mindennapi ember volt. Szépen harmonikázott, s ifjúkorban az tpolyviskt (VySkovce) daloskört vezette. Egyik kitüntetését nekem ajándékozta. Vtsken születtem, de már három hetes koromban az akkori Alsótdrra IDolné Tűrovcej kbltöztlfnk. Gyerekkoromban apánk telepes rádiót vásárolt, s én attól kezdve minden nótaműsort végighallgattam. De az írott szó is módfelett érdekelt. Korán rákaptam a rendszeres olvasásra. Apu jókedvében gyakorta könyves Kálmánnak" nevezett. Eleinte csikósdalok és betyárnóták érdekellek leginkább. Az iskolában rendezett csütörtökönkénti népművelő estekre hivatalos volt és örömmel járt el szinté az egész falu. Valamivel később, tizennégy, tizenöt esztendős koromban már én is rendszeresen szerepeltem a színkör előadásaiban. Két év múltán pedig én rendezhettem a soron következő előadást. És ettől kezdve, kerek tizenöt éven át, minden esztendőben színre vittünk az irányításommal valamilyen éppen divatos darabot. Mintegy 25—30 főből állt a csapatunk. A második világháború előtt egy ideig az uraságtól kapott cselédlakásban gyakoroltunk, közvetlenül a világégés alatt pedig az uradalmi kulcsárház két padlásszobáfát varázsoltuk át tüneményesen rövid idő alatt alkalmi színházteremmé. A Csemadok alapszervezetet Alsótúron már 1950-ben megalakítottuk: kezdetben az elnöki teendőket éppen én láttam el. Ma is, azóta Is, egyfolytában vezetőségi tag vagyok, meg hál kuitúrfelelős és a színjátszó kór, valamint a dalárdák vezetője. Persze, sorolhatnám tovább az egyéb tisztségeimet Is, mivel kulturális szervezetünk járást bizottságának a munkájából szintén kiveszem a részemet, de beválasztottak a Csemadok Központi Bizottsága ellenőrző bizottságába is. Az egykori Ipolysági j Šahy) járás Csemadok-einökt liszt lét szintén én töltöttem be.., Egész életemet a kultúra szolgálatának szenteltem. Én soha nem értem rá unatkozni. Több kar vezető meg rendezőképző szemináriumon is részt vettem, s a különböző tanfolyamokon szerzett tapasztalatokat, úf ismereteket idehaza igyekeztem hasznosítani, kamatoztatni. Kereken 25 esztendőn át igazgattam a helyi nemzeti bizottság munkáját, 1950 óta vagyok párttag. Küzdelmes életem volt; míg apánk a háború poklát járta, családfenntartó lettem, de a világégés után is dolgoztam módos gazdáknál a beténö falatért. Rendszerint hajnalban keltem, egész nap a mezőn robotoltam, 'de mindig alig vártam, hogy beesteledjék, s mehessek a kultúrbrtgádomhoz. Az idős ember feláll a székről, az ablakhoz lép. Kint ömlik az eső, mintha dézsából öntenék. Nemegyszer szakadó záporban, vagy hófúvásban indultam el a próbára, de soha eszembe se futott, hogy a goromba idó, vagy egyéb mondvacsinált, kiagyalt kifogás miatt cserbenhagyjam társaimat, ne menjek el az őszszejövetelre. Legjobban mindig az Ifjúsággal szerettem foglalkozni. S ml tagadás, kedveltek is a fiatalok. Velük indítottam útjára a környéken elsőként az amatőr néptáncmozgalmat. Falunk szinte minden tömegszervezetében viselek valamilyen tisztséget. Feleségem óvónő, az utóbbi időben alaposan megromlott a látása. A gyerekeink mésszi városokban élnek, fontos, felelős beosztásokban dolgoznak, hát ritkán jöhettek csak haza, ezért úgy határoztunk, hogy eladtuk a családi fészket, megválunk a portától és hozzájuk, a közelükbe költözünk. Hamarosan tehát városlakók leszünk. Nem csupán tánccsoportot vezettem, irányítottam esztendőkön át, de szólóénekesként is gyakorta pódiumra léptem. És, jaj, ki ne feledjem, énekkórust is igazgattam. Á körzeti dalostalálkozókon rendszeresen szerepeltem, mindig kizárólag környékbeit népdalokat adtam elő. Sőt, vagy 300 népdalt nekem is sikerült összegyűjteni, lejegyezni. Réges-régen, suttyó koromban kezdtem az áldozatos munkát. I Emlékszem, az első dalokat az uradalmi dohányszárítóban hallottam, tanultam. Akkor nem vetettem papírra a summáslányoktól ellesett nótákat, de az emlékezetemben megmaradt valamennyi, s esztendők múltán egy télen lekörmöltem mind. Először, még 1965 derekán. 16 személlyel, menyecskekórust alakítottam. HONT néven ma is dolgozik a lelkes csoport. A csapatból kivált Idős aszszörnyök helyére aztán dalos kedvű, táncos lábú fiúkat, és meglett férfiakat válogattam, s ettől kezdve vegyeskórusként, majd hagyományőrző „A múltam egy darabkáját, a régi sunkba is magammal viszem". együttesként folytattuk tovább a mun. kát. Egyes műsorcsokrainkkal elfutottunk az országos nemzetiségi seregszemlékre is: Nézzük csak, vet számot magában, a legényavatást, a pásztortánc, majd a verbunkos, az aratást koszorú és a farsangi bokrétázó követte. A legújabb cséptánc és palóclakodalmas bemutatóját még szeretném itt megérni. Az alapiskola tanulóival szüreti körtáncot tanítottam be. Nagy siker volt, de csak néhányszor sikerült a műsort előadnunk: a gyerekek beleuntak a próbákba, s elmaradoztak a közös összejövetelekről. Szerencsére mindig akadt hű segítőtársam. A Silácky családra például biztosan számíthattam. A férj és a feleség mellett a két leány, Mónika és Etel ts messzemenőkig támogatták terveimet, elképzeléseimet. Mivel a Csemadok-elnökünk ts elköltözik itthonról, azt szeretnénk, ha éppen Etel lépne az örökébe. használati tárgyakat új várost laká(A szerző felvételei; rA földműves-szövetkezet anyagilag Is támogatja a munkánkat. Három esztendővel ezelőtt, 1985- ben, „Kiváló népművész" kitüntetést, tavaly a Tavaszi szél... országos döntőiében pedig ezüstfokozatú minősítést kaptam, miután a járási és kerületi vetélkedésen aranyfokozattal értékelt a bírálóbizottság. Igaz, elköltözöm a faluból, mondtam a minap egyik kórustagunknak, de a szememet ezek után ts rajtuk fogom tartant. „Dolgozzatok ezek után is lelkiismeretesen, becsülettel — mondtam nekik —, és soha egyetlen percre se feledjétek: a múltunk tisztelete, megbecsülése nélkül nem lehet holnapot építeni.“ De ideje tovább folytatni a munkát, eszmél az idős ember, hisz rengeteg még a csomagolntvaió. A napok pedig fogynak vészesen, s maholnap Indulnunk kell. Aztán dologhoz is lát iztben .. ■ ZOLCZER LÄSZLÖ n* Immáron negyedik éve kezdte meg rendszeres működését a hraboftovól Vámbéry Armin Klub. Igaz, megalakulásának első évében névtelenül működött, ám rendszeresen, amiről a havonta megtartott előadások is tanúskodnak. A jő programszervezés Kiss Bélának, a klub vezetőiének fáradhatatlan munkáját dicséri. Vámbéry életműve sok lehetőséget nyújt különféle történelmi. népraizl, irodalmi. zenei és honismereti előadások megvalósítására A zsidó származású orientalista, utazó 1832-ben Pozsonyszentgyörgvön (ma: ]ur pri Bratlslave) született. Már kétéves korában Dunaszerdahelyre (ükinajská Streda) került, és az ott eltöltött évekről visszaemlékezéseiben is nagy szeretettel tr. Bizonyára ezért él sokunkban a tévedés, miszerint Vámbéry Dunaszerdahelyen látta meg a napvilágot. A Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közt tartotta számon, aki több földrajzi és néprajzi írás szerzőleként is beírta nevét a történelembe (A magyarok eredete. Vándorlásaim és élményeim Persiábnn, Oroszország hatalmi állása Ázsiában. A keleti tőrök nyelvről, A magyarság bölcsőjénél stb.). A klub megalakulása őta eltelt három esztendő elég okot adhat az értékelésre, esetleges módosításokra. Am az előadások minőségét Illett, azt hiszem, hogy a tagságnak nem lehet panasza, hiszen nagvon sok ismert előadó váltotta egymást a klubban. Bátran állíthatom, hogy még a föbbé-kevésbé rendszeresen működő főiskolai klubok is büszkék lehetnének olyan előadássorozatra, mint amilyen a VAK-ban volt. Ahhoz viszont, hogy egy klub működése sikeresnek mondható legyen, a jő előadókon kívül elengedhetetlen a „jő tagság“ is. Volt már olyan klubest. amelyre több mint százan voltak kíváncsiak, de akadt már olyan előadás is, ahol a hallgatóságot két kézen könnyen meg lehetett számolni. Ebből világosan kitűnik. hogy a klubban sajnos még nem sikerült egy törzsgárdát kialakítani. Széchenyi kiművelt emberfőinek sokasága egvelőre nehezen talál táptalaj környékükön. Az anyagi előnyök hajszolása egyre Inkább háttérbe szorítja a művelődést. A színes televízió,- videó és egyéb technikai újdonságok elterjedése miatt az emberek egyre jobban vesztik el egyéniségüket. azt a tulajdonságot, ami egymástól megkülönbözteti őket. Elszomorító, hogy a tömegkultúra árnyékában társadalmunk sem karolja fel az egyéniségeket. Eme lehangoló tények tudatában — küzdve a beskatulyázás ellen — a VÄK Kosár Károly leningrádi útibeszámolé ja közben A Kerepesi temetőben elhelyezett sírhalomnál Kiss Béla ismertette a klub névadójának életútját, majd Torday Ferencnek, a Forrás Irodalmi Kör tagjának szavalatai tették hangulatosabbá a megemlékezést. Hároméves tapasztalat birtokában a VÄK most új klubfonmával kísérletezik. Az összejövetelekre kéthetente pénteken este a kultúrház kistermében kerül sor. Sajnos jelenleg ez a helyiség felújítás alatt van, ezért a klubestek a nyugdíjasok klubjában vannak megtartva. Ogy tűnik, hogy nemcsak az Ifjúsági klubok küzdenek állandó helyiséggondokkal. Pedig egy otthonos klubban a budapesti Széchenyi könyvtár által adományozott könyvek mindenki által hozzáférhetők lennének. Az új klubforma annyiban tér el a régitől, hogy meghívott elő-adó csak minden második klubeste van (tehát havonta), a többi estét közös beszélgetések, viták töltik ki, ha van Irántuk érdeklődés. Remélhetőleg a közös eszmecsere közelebb hozza majd az embereket és növeli tudásszomjukat. J6 lenne, ha minél többen éreznék fontosnak saját tapasztalataik átadását; gondolok Itt a tagság által kezdeményezett előadásokra. Pedig a helybeli előadók sem szoktak kisebb sikereket elérni, mint a távolabbról érkezők. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: aki a tagság között él, sokkal lobban Ismeri a helyi jellegű problémákat, mint egy idegen. A tagság által kezdeményezett előadások szép példája volt a VÄK oszlopos tagjának. Kosár Károlynak az élménybeszámolója, aki Leningrádban gyűjtött tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. A klub munkáját dicsért az aradi vértanúk emlékére készített történelmi összeállítás Is. Ezt az egész estét betöltő előadást nemcsak a hroboftovől klubtagok hallhatták, hanem a bratlslavai József Attila Ifjúsági Klub tagjai, valamint a nagymegyeri jCalovo) kollégiumi diáklányok is. Tudomásom szerint a csehszlovákiai magyar klubmozgalom hiányt szenved az öntevékeny előadásokban, Kiss Béla, a VÄK vezetője (A szerző felvételei)' éppen ezért a VÄK ilyen téren ösztönzőleg hathatna a többi klubra is. Remélem, hogy a jövőben minél többen fogják magukénak érezni Vámbéry eme következő szavait, és ezáltal hozzájárulnak nemzeti kultúránk ápolásához és gyarapításához: „Azon nemzetnek, aki múltját ismeri és megbecsülni nem akarta, a jövőre érdeme nincsen és jövője nem is lesz.“ KOSÁR DEZSŐ így fogalmazta meg célját: „FŐIdink életművét megismerve, szellemét magunkévá téve és gondolatait követve a művelődés követe legyen, és estjei által hathatósan munkálkodjék a tagság szellemi értékeinek gyarapításáért." Arra, hogy ezek nemcsak hangzatos szavak, mi sem jobb bizonyíték, mint az 1985/86-os évben megtartott előadás Vámbéry életéről, melynek vendége dr. Mándoky Kongur István, budapesti turkolőgus volt. A következő évben a klub kirándulást szervezett Budapestre, így lehetőség nyílt Vámbéry sírjának megkoszorúzására. Vámbéry Ármin sírköve a Kerepesi temetőben i VÁK - a művelődés követe
