Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-30 / 39. szám
Szlovákia déli vidékein októberben már őszi fagyok is előfordulnak. A melegkedvelő zöldségféléket ezért be kell takarítani összeszedtek az utolsó uborkát, paprikát és paradicsomot A zöld paradicsomot folyamatosan lehet érlelni A görögdinnyéről, tökről, patiszszonról. cukkiniről leszedjük az apró termést Is. és egészben vagv vagdalva hasonlóan konzerváruk, mint a téli savanyú uborkái. A beérett téli tököt pincében vagv hűvös helyisében tárolhattuk, fgy egész télen át fogyasztható lesz. Megkezdtük a gvökérzöldségek betakarítását Is. Először a sárgarépát szedjük fel, amely érzékenyebb a fagyokra Ha ez Időben nem történik meg, akkor fennáll az a veszély is, hogy a rágcsálók megkárosítják. A sárgarépa után szedjük a zellert, végül pedig a petrezselymet. pasztináknt és a feketegyökeret Szedés után a levé’zetet eltávolítjuk, a gyökereket pedig szétválogatjuk, s a talajon rövid Ideig szikkadni hagviuk. A gumóknak, gyökérzetnek a kiásás közben nem szabad megsérülniük. A nagy, sértetlen gyökerek egészen az fii termésig tárolhatók A kisebbeket folyamatosan fogyasztjuk. A sárgarépa és a petrezselyem viszonylag nehezen tárolható gyökérzöldség. A meleg hatására tenvésznyugalmát mindkettő könnyen megszünteti. A befülledésre érzékenyebbek. mint a megfagyásra. ezért tárolásuk elsősorban a tavaszi felmelegedéskor okoz gondot. A sárgarépát 0—1 C fokon — ez a legoptimálisabb hőmérséklet — ládákban tároljuk. A levegő relatív páratartalma 90— 95 százalékos legyen. jobb eredményeket érünk el. ha a sárgarépát homokkal takarjuk be. Mivel ezeket a körülményeket házilag nehéz biztosítani, a gyökerek állapotát a tél folyamán többször ellenőrizzük, s a rolhadékat dobjuk ki. A zellergumókról a földet ne azok egymáshoz valö ütögetésével távolítsuk el. hanem fakéssel tisztogassuk le. Szedés után a gumókat hagytuk néhány napig a talaion szikkadni. maid tépjük le a levélzetet. Gyökerét 3 cm-re vágjak viszsza. az nldalgvökereket pedig teljesen metsszük le. A homokban történő tárolásra szánt zeller gyökereit bagviuk meg. Tárolás előtt a gumókat sosem mossuk. A sérült, betegségektől vagy kártevőktől megtámadott gumókat pedig kiselejtezzük. A zeller, hogy penészedését megakadályozzuk. Intenzív szellőztetést kfván. A tároláhe- Ivfség relatív páratartalma 85—90 százalékos legyen. Néhány petrezselymet és zellert hagyjunk az ágyasokban áttelelni Így róluk a tél közepéig, majd kora tavasszal Is friss, zöld leveleket szedhetünk. A pasztinákot és a feketegyökeret csak kisebb mennyiségben kell felszedni, mert fagyállöak, így többnyire a szabadban. a termőhelyen teleltetbetök. Szedésük és tárolásuk a sárgarépáéhoz hasonló. A hosszá tenyészidejű cékla éretten betakarftva egész télen ót tárolható. Óvatosan szedjük ki. mert a sérült gyökér könynyen rothad. A fagyra nagyon érzékeny, ezért a fagyok után betakarítva már nem tárolható. Kiássuk a téli retket Is. amelyet pincében vagy más hűvös helyen egész télen át frissen tarthatunk. A retket a céklához hasonlóan 0 C-fokos hómérsékleten. 95—90 százalékos viszonylagos páratartalom mellett 2—8 hónapig tárolhatjuk. A hónap vége felé a káposztaféléket ts betakarítjuk. Először a karalábét szed)ük. Szedéskor a gyökereket lerövidítjük. a leveleket 1 cm-re a gumó fölött levagdossuk. Két-három hét után a levélszár maradványa elszárad és magától lehullik. Ha így járunk el. akkor a gumó nem sérül meg. A téli tárolásra — mivel nem fásodnak — különösen a kék színű fajták és a fehér ..Gigant* alkalmas. A gyenge fagyok a karalábénak nem ártanak. Ä káposzták közül először friss fogyasztásra, savanyításra a fehér káposztát szedjük. Utána pedig a téli tárolásra szánt példányokat A vörös káposztát. amely a legellenállébb. utoljára szedjük Tárolásukra a 0 C-fok a legmegfelelőbb. Ennél alacsonyabb hőmérsékletre a fejes káposzta érzékeny, könnyen megfagy; magasabb hőfokon pedig a tárolt felek megrepedeznek és szárat hajtanak. A repedezett helyeken megkezdődik a rothadás. A káposztafélék közül legutoljára a kelkáposztát szedtük. Betakarítása és tárolási feltételei hasonlóak a fejes káposztáéhoz. A tárolókban, rekeszekben. lécládákban 0 C fok körüli hőmérsékleten és 85— 90 százalékos relativ páratartalom mellett helyezzük el. A bimbóskelt és a fodros kelt kint teleltetjük, mivel a fagyokat nagyon lói elviselik. A fogyok után ízük finomabbá válik. A kfnai kel novemberig szedhető. Később az állandó fagyok beállta után már tönkremegy. Ha viszont Időben betakarítjuk, hűvös helyen még eláll. A' tél folyamán szedhető zöldségek közé tartozik a torma, a póréhagyma. A fagyokkal szemben nagy eHenállóképessége van a metélőhagymának. a spárgának, a téli fejes salátának és a rebarbarának is. Az ősz, a közelgő tél ellenére se feledkezzünk meg e zöldségfélék ápolásáról. A gyomokat továbbra Is gyomláljuk ki; a salátát és a spenótot kicsit ritkítsuk meg, a növényeken 4—6 levelet hagyjunk. A fertőzött, kártevők által károsodott növényi maradványokat gyűjtsük össze és semmisítsük meg. Termelési elképzeléseinknek megfelelően az egyes ágvásokon szórjunk szét komposztot. Istállótrágyát, káliumot és foszfort tartalmazó műtrágyát. Ezután ássuk vagy szántsuk fel a talajt. Némely területen bevált a sárgarépa, a petrezselyem, a hagyma októberi magvetése. Késön. a fagyok előtt kell vetni úgy. hogy a csírázás kora tavasszal kezdődjön, amikor a nedves talai a vetést még nem teszi lehetővé. Ezzel a módszerrel 2—3 héttel korábbi tavaszi termést nyerhetünk. Magdaléna Valšíková agrármérnök, kandidátus A GYÜMÖLCSÖSBEN A nyári hónapokban, elsősorban júliusban és augusztusban az átlagosnál jóval magasabb volt a hőmérséklet. Ä csapadék azonban kevés volt fjúllusbon 25. augusztusban 120,1 mm), s az Is későn jött. így aztán loggal beszélhetünk száraz, meleg nyárról. Ez az ldőlárás szinte minden kerti növény — gyümölcs, zöldség — tenyésztdefét lerövidítette, érésüket előbbre hozta. Igv van ez a téli almánál és körténél is. Szeptember eleién a téli alma-* falták lava már klszlneződött, alkalmassá vált a szüretre. Jól tették azok. akik megfogadva tanácsunkat, már szeptember első felében megkezdték a körszedést. írásaimban már többször utaltam arra, hogy az alma az év minden napján fogyasztható, sokféleképpen felhasználhat tó. Az alma csodálatos gyümölcs, s nevezhetnénk ezért ä gyümölcsök királyának ts. Utánozhatatlan aromáid van a szamócának, őszibaracknak Is — melyeket sokszor magasztalok —. de az alma íze utolérhetett len Ha a kertünkbe telepített fajtákat ügyesen válogattuk üssze, akkor az év minden napjára juthat jó minőségű, a tárolás ellenére is frissnek számító alma. Hadd bizonyítsam ezt egy rövid történettel. Volt még a pincémben tavalyi „lónáthán“ akkor, amikor már az idei „Éva“ érett, fMegjegyzendő, hogy az „6va“-t a „Jonathán"-ból szelektálták ki. mint annak nyári változatát.) Vendégeim főttek — próbára tettem őket. összekevertem a tavalyi „Jonathánt“ az Idei „Éva“-val. A „Jonathán“ még olyan szép volt, hogy külsőleg az „Éva“tói — a faltaiegyeket leszámítva — szinte lehetetlen volť megkülönböztetni. A kóstolók csak tőlem tudták meg, melyik áz egyéves, s melyik a friss gyümölcs. Mindezt azért Is említem meg, hogy figyelmeztessek arra, miszerint a szüret és az azt követő tárolás a gyümölcs minőségét is meghatározza. Már a szeptemberi tennivalóknál Is utaltunk rá, hogy az egyes faftákat miiven sorrendben szedjük Hadd említsük meg most is. hogy elsőként a színes alma (a „Jonathan“, a „Starkrimson“, a „Gloster"), majd az „Qntárió“, esetleg a a „Stayniared“, s végül a „Golden Delicious" kerüljön le a fákról. A kifertőtlenített pincékbe, tárolókba csak válogatott, hibátlan alma kerüljön. A rekeszek fertőtlenítéséről se feledkezzünk meg Hosszabb időn — 6—8 hónapon át — az almát csak 0—2 C-fokos hőmérsékleten, 90—92 százalékos relatív páratartalom mellett lehet tárolni. Háztáji körülmények között ezt csak nagyon nehezen, ritkán tudjuk biztosítani, ezért a szüretelés elvégzésére fokozott gondot fordítsunk. Az olyan gyümölcsöt, amely a tárolásra alkalmatlan, ipari feldolgozásra ajánljuk fel, vagy magunk készítsünk belőle aszalt almát, kompőtot, sterilizált almalevet, almabort stb. Az Idén kevés alma termett, ezért jól használjuk fel a termést. Itt van a tervezés, a gyümölcsfacsemeték beszerzésének ideje is. A keveset termő, vidékünk mikroklimatikus és talajadottságainak nem megfelelő vagy beteg fákat ne tartsuk meg. vágjuk ki. Helyettük a Jelenlegi követelményeknek jobban megfelelő — 3—4 év alatt termőre forduló — üj fajtánk lehet. Az őszi telepítést a bogyósok ültetésével kezdjük. Ajánlani tudjuk a még újnak számító tövis nélküli szeder, valamint a fekete ribiszke telepítését. Az őszi- és a kajszibarack tavaszig várhat. Annak, ak) örül, hogy a kívánt fajtát már az ősszel be tudja szerezni, azt javaslom, vermelje el. A vermelésre kevésbé tagyveszélyes helyet keressen, a csemetéket vastagon takarja be, s az őszi és kqjszibareck-fákat csak tavasszal ültesse ki. Annak, aki faiskolai munkákkal Is foglalkozik, már be kellett gyűjtenie a félvad őszibarack. a keserümendula. a vadcseresznye stb. magvait. A' magvakat szikkasztás után sztratifikálluk, rétegezzük Ha csak kisebb mennyiségű magvünk van, akkor azt virágcserépben, homok között is elvégezhetjük A virágcserepet fagyvédett helyen 30—40 cm mélyen elássuk, s a rágcsálók elleni védelméről is gondoskodunk. így biztosítani tudjuk az egyenletes hőmérsékletet, a magvak nem fagynak meg, nem száradnak ki. Legrövidebb sztratifikációs Ideje a keserűmandulának van. ezt akár decemberben is elég eltenni. Amint a szüret befejeződött, ellön a talajmunkák, a trágvágvázás Ideje is. Ott. ahol szükséges, megkezdhetjük az Istállőtrágva kihordását, a foszfor- és kéntartalmú műtrágyák szétszórását és beszántását. Belucz János agrármérnök. kandidátus Folytatjuk a szőlő szüretelését. Október második felében már a későn érő fn|tákat Is szüretelhetjük A minőségi fajtáknál hagyjuk túlérni a szőlőt, hogy a termés minél kiválóbb legyen. Lombhullásig azonban Igyekezzünk mindenhol befelezni a szüretet. Gondos munkát Igényel a tárolásra szánt csemegeszőlő. !A harmatos, esőtől nedves fürt könnyen rothad, ezért csak a harmat vagy az eső felszáradása után szed |ük. Közben csak a fürt nyelét fogjuk, hogy a bogvők hamvassága meg ne sérüljön. A hibás bogyókat ollóval csípjük kL A leszedett szólót egysorosán ládába vagy kosárba rakjuk. A csemegeszőlő tárolására szánt helyiséget takarítsuk, meszeljük ki. majd köbméterenként 2—3 g ként elégetésével füstöljük ki. Rövidehb ideig a szőlő, padláson vagy más alkalmas helyiségben. szalmára vagy nádcserénvre lazán szétrakva is eltartható. Hosszabb ideig tárolható kamrában, levágott veszszőn — vfzbe állítva —. a bükkfa fürészporáha ágyazva. 'A húsos bogvólú csemegeszólő-fattákból szőlőfzt ts készíthetünk. Ä szüret befejezése után tisztítsuk meg és fertőtlenítsük a gvűltóedényeket. hogy eleiét vegyük a káros ecetbaktériumok. penészgombák elszaporodásának. Szüret végeztével kezdjük meg az ószl talajművelést és tápanyagutánpótlást. Ősszel dolgozzuk be a talajba a szuperfoszfátot és a kálisót. illetve a kénsavas kálit. Hektáronkénti 100 tonnás termésozam mellett tiszta tápanyagmennyiségre átszámítva évente 35—45 kg foszfort és 120—150 kg káliumot kell a talajba visszajuttatni. Termőszőlőben istállötrágyábói áranként 0,5— 1,0 tonnával számoljunk. Az istállőtrágya nemcsak tápanyagot tartalmaz, hanem favítja a talaj szerkezetét, növeli a vízraktározó-képességét. és táplálékul szolgál a talaibnktériumok számára. A szőlőt 4—5 évenként tanácsos istállótrá* gyázni. Túl gyakori istállótrágyázás esetén a talaj magas szervesanvag-tartalma kedvezőtlen hatással lehet a szőlő fejlődésére, egészségi állapotára A leromlott szőlő termőereiének helyreállításához viszont erősebb trágyázás szükséges. A műtrágyákat és az istáUótrágvát — hogy hatásukból ne veszítsenek — n lehető legrövidebb Időn belül dolgozzuk be a falaiba. Az ú) telepítések és pótlások fala|át Igyekezzünk megfelelően előkészíteni Elengedhetetlen a 60—70 cm métven végzett talaifnrgatás és в bőséges trágyázás. Aranként 0.8— 1.2 tonna istáftótrfigvát vagy knmnosztot. valamint 3H—5(1 kg Cereritet, illetve ennek megfelelő mennyiségű szuperfoszfátot és kénsavas kálit kell adagolni. A szőlőoltványok vásárlásakor vegyük figyelembe a növényvédelmi szempontokat. Csak megfelelő gyökerű, beérett hajtású, egészséges oltványt vásároljunk. A megfelelően előkészített talajba október végén már telepíthetünk. Az ültetés előtt a gyökereket vágjuk »vissza és távolítsuk el a sérült, fertőzött részeket Is. Ha a szőlőoltványokat nem ültetjük el rögtön, akkor azokat Ideiglenesen vermeljük, nehogy a gyökereik kiszáradjanak. Pótoljuk a hiányzó tőkéket. A levelek lehullása után megkezdhetjük a szőlő fedését. Fiatal ültetvényekben a hajtásokat a téli fagy káros hatása ellen 15—20 cm magas kupacokká] védjük. Lehetőleg száraz földdel fedjünk. Fedés után a sorközöket mélven lazítsuk fel, hogy a csapadék könnyebb beszivárgását a talajba elősegítsük. A BOROSPINCÉBEN Rendszef%sen ellenőrizzük a must erjedését A ló erjedés előfeltétele a tisztaság, ezért az erjedéshez csak egészséges, tiszta hordót használjunk. Kisebb mennyiségű must esetében erre jól megfelelnek a különböző űrtartalmú üvegedények. demizsonok is. ügyeljünk arra. hogy a must hőmérséklete az erjedés folyamán ne emelkedjen 28 C fok fölé. mert ilyenkor káros, tejsavas erjedés léphet fel. Magasabb hő'* mérsékleten a must gyorsan erjed, de alkohol- és illatanvag-veszteség lép fel. ? elszaporodhatnak e káros baktériumok Alacsony hömérsékillusztrációs felvétele) C-fokos pincehómérséklet a legmegfelelőbb. A már felmelegedett mustok hőmérsékletét' szellőztetéssel vagy átfejtéssel szabályozhatjuk. A kék bogyőjú szőlőfajtákat vörösborkészítéskor hélon er* lesztlük. A bogyók héfából ennek során kerülnek ki a jellegzetes szín-. Illat-, csersav- és zamatanyagok Vörösborké-* szítéskor a bogyózást feltétlenül végezzük el. mert a kocsinyokban található túl sok és durvább cserzűanvagoktól as ital kellemetlen Ízűvé válhat. Ne mulasszuk el a cefre kénezését. mert ezzel a káros gombák és baktériumok elszaporodását megakadályozhattuk, s A vörös színanyag ts lobban kioldódik. A keletkező törkölykalapot 3—4 óránként keverjük bele a mustba. A vörösbornak szánt mustot a héjról csak a zajos erjedés végbemenetele után fejtsük le. Ha a must nehezen vagy egyáltalán nem indul erjedésnek. szerezzünk be falé’esztőt. Az erjesztést a must felkeverésével és levegőztetésével Is elősegíthetjük Amíg a bor ertedésben van. addig a felületén levő szénsav 6v]a a káros baktériumoktól. Az erledés befeleztével azonban a borokat töltögessük fel és bönnvedén dugluk be Először még ha.evlunk' néhány ullnvl űrt a bordóban, később azonban tel lesen töltsük fel. hogy a barnatörésnek elejét vegyük Borkezelégkor ne használtunk vas- és horganyozott edényeket, mert ezek feketetörést Idézhetnek elft a borban. Erre a célra a legalkalmasabbak a fa-, a réz-, a zománcozott és a mfianyagedénvek. Borkészítés Ideién ne feledkezzünk meg az óborok töltögetécéról. az üres hordok kénezéséról és törölgetéséról. Korpás András agrármérnök