Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-30 / 39. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1988. szeptember 30.-valuta A két markos fiatalember hatalmas farönköket aprított Aterbegeci (Trebušovce) tágas gazdasági udvar alsó fertályában nagy a za), délelőtt tíz óra van. Egy emelőgép épp fókora faköteget cipel, arrébb kéť Izmos markos fiatalember hatalmas rönköket apróz, ékel szét. De nincs csend az akácllget mentén terpeszkedő szalagépületen sem: elektromos fűrész sivítása halük, a nyitott kapukon meg faforgács röpköd szerteszét. Látom, nem szükséges külön magyarázni: a Kflkeszl (Kamenné Kosihy) Egységes Földműves-szövetkezet fafeldolgozó üzemében lávában folyik a termelőmunka. — Melléküzemágunk — kászálódik le Tarlska Lászlé üzemegység vezető a behemót munkagépről — csak alig több mint két esztendeje, 1986 nyarán alakult, lómagam másfél éve irányítom a 13 tagú kis csapat munkáját. Ha a szükség úgy kívánja — mint most Is, amikor létszámhiánnyal küzdünk —, én Is megfogom a dolog végét, besegítek dolgozóinknak, hogy vállalt tervfeladatainkat maradéktalanul teljesíteni tudhassuk. A fafeldolgozó üzem megalakulása Molnár László szövetkezeti elnök és Kotyian János melléküzemág-vezető együttes ötletéből született. — Miután gazdaságunk egyesült a kőkeszl szövetkezettel — magyarázza Immár hivatali szobájában Tarlska László —. a néhány Irodahelyiség meg a gépkarbantartó műhely üresen maradt. Néminemű átalakításukkal tágas műhelycsarnokot hoztunk létre. És kezdődhetett a termelőmunka. — Eleinte — folytatta tovább az üzemegység-vezető a gondolatsort — a Žarnovical Farostnemezgyár Banská Stiavnica-i üzeme részére készítettünk hordódongákat. Tőlük kaptuk a rönkfát, a nyersanyagot aztán feldolgoztuk. Tizenöten kezdték a munkát, ma már újabb gép beiktatásával kettővel lecsökkentettük a létszámot. A görobfa feldolgozásával természetszerűleg hulladék Is keletkezett. Bojtos Emília munka közben Ä maradékból — hallgatom tovább Tarlska Lászlót — nyers parkettát fűrészeltünk. Féltermékeink a kezdettől kizárólag tőkés piacra kerültek. Eleinte NSZK-beü és olasz megrendelők számára dolgoztunk, jelenleg viszont már csupán az előbb említett ügyfelünk részére termelünk. Az áru értékesítésével a Polnopo Külkereskedelmi Vállalat foglalkozik. Időközben a selmecbánval üzem felmondta a kőkeszl szövetkezet melléküzemágával kötött szerződést, s azóta a „minigyár“ csakis nyersparketták előállításával foglalkozik. — Gépeink '— bosszankodik beszélgetőpartnerem — tavasz óta a szabad ég alatt állnak-áznak, úgy látszik, nincs szükségük ez elavult, selejtezésre érdemesült masinákra... Tariska László üzemlátogatásra Invitál. — Két nő is dolgozik közöttünk — jegyzi meg, miközben körbekalauzol kicsinyke „birodalmában“ —. na persze ők csakis a portéka raktározásánál segédkéz-, nek, a nehéz fizikai munkát a férfiak végzik. Ä tágas gazdasági szérűn körbetekintünk egy kicsit alaposabban is. Ä faanyag beszerzése eléggé körülményes" — kesereg kísérő«! —, a megrendelők viszont, talán mondanom sem kell, kizárólag kiváló minőségű árut hajlandók átvenni tőlünk, a 16 portéka elkészítéséhez azonban tölgy vagy akác. esetleg topolyfa szükségeltetik. Készleteink zömét az erdőgazdaságoktól szerezzük be. Másfél éve. 1987. december 3-ra virradóra, tűz ütött ki az épületben. Egy második világháborúból származó fába szorult aknaszilánk került a fűrész fogai közé, s az Izzó fémdarab idő múltán a száraz fűrészport lángra lobbantolta. Teljesen leégett az épület villanyhálózata, de megolvadtak a munkagének villanymotorjai, valamint a tetőszerkezet labilis vaskonstrukclői is. — Hamarosan azonban újra tető került a megrongálódott helyiségek fölé — szögezi le Tariska Lász'ő 1—, s okulva a balból lóval tűzbíztonságosabbá tettük az épületet. Munkásaink egy műszakban és teljesítménybérben dolgoznak — és egytől egyig szövetkezeti tagok. — Az üzem naponta — 5 ezer 700 korona értékben — 1 köbméter nversparkettát termel. A munkások átlagkeresete meghaladta a 2 ezer koronát. A dolgozók zöme a helybéli lakosok közül kerül ki. Ráférne az üzemre a korszerűsítés, s új szeletelő fűrészgép ts kellene ... — Munkánkra ezfdelg — bizonygatja az üzemvezető — még panasz, reklqmáclő nem érkezett. És ez Is a kifogástalan munkánkat dicséri. A bevételeink kétharmadát valutában kanta a közös, amiért elengedhetetlenül szükséges, kiváló növényvédő szereket, állategészség-ügvi kellékeket és csúcstechnológiájú munkagépeket tud vásárolni. „Л munkám a szenvedélyem“ 'Alacsony termetű, nyugodt természetű ember Balko András, az Ipoly• varból fVrbovka) Efsz gépkocsivezetője. Régebben Ismerem ugyan öt, de mostani találkozásunkkor meglepetés volt számomra, hogy már három éve hátat fordított az agronómusságnak. — Mi késztette szakmaváltoztatásra? — kérdezem csodálkozva. — Mint tudja, a Komáromi (Komárno/ Mezőgazdasági Szakközépiskola elvégzése után több évig agronómusként dolgoztam Itt a szövetkezetben. Viszont a növénytermesztésnél mindig ts jobban érdekeltek a gépek. A váltásban egyrészt ez is, másrészt pedig a szerény kereseti lehetőség játszott közre. Házépítésbe kezdtünk, kellett a pénz. Három évvel ezelőtt kapta szövetkezetünk ezt a TATRA CAS 11-es tartálykocsit — és én kaptam az alkalmon, vagyis az akkori főnököm beleegyezésével búcsút vettem a növénytermesztéstől — mondja mosolyogva. — Két tartálykocsink van, amellyel a gazdasági telepek szenny gödreiből a kijelölt helyre szállítjuk a trágyáiét. A kollégám viszont az állatszállító teherautónak ts a gazdája, így aztán legtöbbször csak egyedül tartom a „frontot", és bizony az állattelepek szennygödrei hamar megtelnek, tehát indokolt is, hogy szükség szerint a késő esti órákig — és szabadszombaton ts — dolgozom. Es teszem ezt szó nélkül, mert nagyobb teljesítmény mellett természetesen a boríték is vastagabb. Érdekes módon teherkocsit jobban szeretek vezetni, mint személyautót. Ha nem vagyok еду-két nap munkában, szinte már hiányzik ez a TATRA, Balko András szorgalmára, odaadó munkájára a szövetkezet vezetősége is felfigyelt, javaslatára került idén Balkó András a Nagykürtösi /Velkt) KrtíSI járás legjobb dolgozóinak galériájába. — Igyekszem munkámat a lehető legjobban elvégezni, de nem feltűnési vágyból, vagy azért, hogy kitüntetést kapjak, hanem egyszerűen azért, mint ahogy jeleztem is, a munkám a szenvedélyem. Mii lehet hozzáfűzni ehhez az őszinte, egyszerű, szép vallomáshoz? Talán még annyit, hogy egy fiatal kommunista ember szájából hangzott eL bodzsAr gyula' (A szerző felvétele], Ä munkások kedvezményesen, helyben ebédelhetnek. Az udvaron Csáky József és Lomén Gábor továbbra Is rendíthetetlenül aprftla a rönköket. — Mind a ketten szorgalmas dolgozók — dicséri Őket Tarlska László —, Gábor kőkeszl lakos, lőska pedig Ipolvnyékről (VlnicaJ jár be naponta. Lehet rájuk számftanl. ' Kőműves vagyok — szólal meg egy lélegzetvételnyi szünetet tartva Lomén Gábor —, mégsem maradtam a szakmában. Pedig kömvesmunkával lóval többet tudnék keresni. De hát engem mindig Is érdekelt a fafeldolgozás, Itt naponta újra és útra kell bizonyítanom. — Keményen dolgozunk — csatlakozik társához Csáfey József. 4 A jókora tágas raktárcsarnokban az 54 éves Bojtos Emilia foglalatoskodik. — Ez Ideig a növénytermesztésben dolgoztam, most meg, vénségemre — mondfa nevetve, miközben sebesen lár a keze — üzemi munkás lett belőlem. A férjem Is szövetkezeti dolgozó: traktoros, jól választottam, amikor a fafeldolgozó üzembe jöttem dolgozni. Azt hiszem, nem csupán Bojtos Emília döntött helyesen, a szövetkezet Is okosan választott, hogy létrehozta melléküzemágát, ZOLCZER LÄSZLÖ A raktárban bizony nagy a za] (A szerző felvételei) Alkalom szüli a tolvajt?! Elanyaglasodott világunkban a kapzsiság gyakran lábrakap, s olykor a lopás, a közös tulajdon elsajátítása okoz gondot az ellenőrző bizottságoknak, a gazdaságvezetőknek. Főleg Így ősztéjt gyűlik meg a baj, amikor az évi fáradozás gyümölcse érik be a határban, s szinte „tálcán“ kínálja magét. Am még mielőtt a közös tulajdon védelmének adnánk nagyobb teret, lapozzunk vissza a múltba. Közismert, hogy a tolvajlás szinte csaknem egyidős az emberiséggel. Számtalan példát sorakoztathatnánk fel arra, milyen drasztikus, durva eszközöket használtak fel az uralkodó körök, a hatalom szervei arra, hogy „mőresre“ tanítsák, leszoktassák e rossz tulaldonságről az embereket. Még a testcsonkftástől sem riadtak vissza. A Horthy-faslzmus idejére még az Idősebb nemzedék képviselőt visszaemlékezhetnek, milyen kínzást módszereket alkalmaztak a kakastollas csendőrök. A lopott tárgyat és az elsajátltőt közszemlére tették, hogy azt a lakosság szeme láttára megszégyenítsék. Az ujjait (melyekkel mindenképpen hozzá kellett nyúlnia a lopott tárgyhez) a kakastollasok megropogtatták, az altőnyílásba tétetve azokat. S a gazdalegények hányszor lopatták el a zsák búzát, kukoricát (az apjukét), oly céllal, hogy azt pénzzé téve elmulassák ...? Csakhogy a többséget, a szegény embereket a kényszer vitte rá arra, hogy a máséhoz nyúljanak (az éhes szálakat valamivel be kellett tömni...) a koplalás ijesztő méreteket öltött faluszerte. A nyomort a kapitalizmus szülte. A kapitalizmusnak érdeke volt, hogy a munkaerő kiszolgáltatott legyen, úgymond „bagóért“ robotoljon a munkaadónak. Más szóval örüljön annak, hogy egyáltalán dolgozhat — éhbérért, vagy napi szűkös kosztért. Manapság merőben más a helyzet. Akit nem gyötör a munkaundor, dolgozhat. , A megérdemelt fizetést (vagy a háztáji Jövedelmet) arra fordíthatta. amire akarjá. Csakhogy korunkban az Igények nagyon megnövekedtek, melyek nincsenek arányban a társadalom, a közösség, a munkahely adta lehetőségekkel. Tisztelet a becsületes munkának! Tisztelet a közös munkából származó és a dologszereteten alapuló iövedelemnek. Ez napi 12—18 órára nyújtott munkaidő-ráfordítással jöhet létre, az egész család bekapcsolódásával. Am egyesek úgy gondolják (bocsánat az enyhe túlzásért!), hogy eljött a „szabadrablás“ ideje, uralkodjék á „fogd meg és vidd“ elve, persze, büntétlenül. Sajnos, a kapzsiságnak, a lopásnak (mely több helyütt eluralkodott) gátat lehet és kell Is vetnit közös erővel, szervezetten. Ehhez csaknem mindenütt adottak a lehetőségek, ám élni kell velük. Igenis, teremtődjék rend az ellenőrző bizottságok munkájában. Ezeknek a bizottságoknak a tagjai rendszerint olyan emberek, akiknek a becsületességéhez nem fér kétség. Egyedül a becsületesség, a köztiszteletnek örvendés azonban nem elegendő. Ahhoz, hogy ezt a tisztséget, közmegelégedésre, elláthassák, olyan élesszeműnek kell lenniük, mint a sas, érzékenynek, mint a szeizmográf, amely a földgolyó minden parányi rezdülését jelzi. Ismeretlen fogalom legyen számukra a megalkuvás, a gerinctelenség. Ügy őrizzék a közös tulajdont, mint a saját szemük fényéti Ugyanez az igény támasztődjék valamenyi efsz-taggal szemben. A közös erőfeszítések, munkaráfordítások gyümölcsének őrizete, védelme ts legyen közös. A védelem „haditervét“ az ellenőrző bizottság közösen dolgozza ki a közös gazdaság felelős vezetőivel. A termésvédelem * legfőbb irányítása háruljon az ellenőrző bizottság elnökére, ezt semmiképpen se sajátítsa ki magának a közös gazdaság elnöke. Ezáltal az illetékes ellenőrző szerv elnökének és tagjainak a felelősségérzete meghatványozódhat. Van rá példa, hogy egyes szövetkezetekben nemcsak a vadászokat, az önkéntes rendőröket, hanem egyéb társadalmi szervezetek tagjait is bevonják — sikerrel. Hiszen ezáltal a közös tulajdon védelme társadalmi szinten nyer létjegot, válik tömegméretűvé. Az „enyveskezűek“ felelősségrevonása is legyen nyílt, közös, több felelős ember előtt történjék, ne csupán 2—3 ember ügye legyen. A felelősségre vont egyének nyilvános megdorgálása, a bírság összegének nyilvános közlése, vagy a közösségből valő kizárása sem lehet éppen utolsó szempont, attól függően, milyen méretű lopást követett el. Emellett a nevelő munka elől se zárkózzék el a szövetkezet vezetősége. A hatékonyabb termésvédelem formálnak gyakorlati meghonosítása, érvényesítése most a legidőszerűbb. Éljenek az adandó lehetőségekkel! —vízközi—i
