Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-27 / 21. szám
1988. május 27. SZABAD FÖLDMŰVES 3 Lengyelország: Incs visszaút a reformtól Az elmúlt hetekben talán a konszolidáció Időszakának legnehezebb napjait élte át Lengyelország. Most már a légkör nyugodtabb, viszont a gondok továbbra sem enyhülnek. A sztrá)kok színhelyein: a Nowa Huta-i Lénln Kohászati Művekben éppúgy, mint a gdanski Lenin Hajógyárban ismét folyamatos a munka. Zbigniew Messner lengyel kormányfő fogadta Varsóban a gdanski hajógyár és a nowa hutai kohómű vezérigazgatóit, hogy áttekintse velük a két nagyüzem termelési helyzetét és a kilenc napig tartó sztrájkok pénzügyi következményeit. A sztrájk miatt bezárt gdanski Lenin Hajógyárban 500 ezer munkaóra esett ki, aminek pótlására a szabad szombati munkát fontolgatják. A lengyel nemzeti bank felfüggeszrette a hitel folyósítását. Egyben az ipari minisztériumot kérték fel a hajógyár további sorsának eldöntésére, mivel felmerült esetleges végleges bezárásának lehetősége Is. A korábban évente 30—32 hajót vízre bocsátó üzem jelenlegi termelése csupán 10— 12 hajó, pedig mind kapacitása, mind pedig megrendelése lenne többre Is. A Nowa Huta-i Lenin kohászati Művek esetében a kombinát bezárásénak kérdése fel sem merült, hiszen a gyáróriás meghatározó szerepet játszik egész lengyel Iparágak anyagellátásában. Az azonban Igen, hogy milyen forrásból, esetleg milyen többletmunkával lehet pótolni a csaknem hárommllllárd zlotys termelési kiesést a szintén nem jelentéktelen állami támogatással működő kohómű-1 ben. Jerzy Urban kormányszóvivő több tájékoztatóján is utalt arra, hogy nem vonható párhuzam 1988 és 1980 között A reform, a gazdaság helyreállítása most a bérszínvonal alacsonyabb szinten tartását követeli. A szakszervezeti mozgalom újjászervezésével kialakult a gazdasági feszültségek feloldásának új gyakorlata. Urban kijelentette: „Nem kell félbehagyni a munkát azért, hogy teljes hangerővel lehessen szólni, és hogy azt meg is hallják.“ A tavaszi sztrájkokban hangoztatott bérkövetelés nem a kormányra, hanem a társadalomra gyakorolt nyomást. „Nincs visszaút a reformoktól és a demokratizálás folytatásától“ — jeMég hat a visszahúzó eró „Nem helyénvaló, hogy annyi idő ntón sem tudtunk gyökeres javítást elérni az ország élelmiszer-ellátásának javításában — jelölte meg a központi bizottságban tartott, mezőgazdasággal foglalkozó tanácskozás öszszehívásának okát Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, amelyen részt vettek az agrárszektor párt- és mezőgazdasági vezetői, kolhozelnökök és a sajtő vezető munkatársai. A feladat — fogalmazódott meg a jelentős eszmecsere végeztével Mihail Gorbacsov zárszavában — 1989-ben befejezni az új, ez embereket érdekeltté tevő formák, a föld- és eszközbérleti csoportok, a családi vállalkozások, a kolhozon belüli kisszövetkezetek kialakítását. Ilyen módon érhető el, hogy a következő két-három esztendőben számottevő lépést tegyenek az élelmiszer-probléma megoldása Irányába. A mezőgazdaságban, akárcsak ez átalakftás más területein még hat a visszahúzó erő, a tehetetlenségi nyomaték. A főtitkár hangsúlyozta: az, aki hátráltatja a bérleti formákra, a családvállalkozási rendszerre való áttérést. aki az átalakulások útjában áll, annak menthetetlenül távoznia kell a helyéről. Kifejtette a mezőgazdaság átalakítása soron következő szakaszának lélentette ki egyebek között Józef Czyrek, a LEMP KB titkára abban az Interjúban, amelyet a Trybuna Ludu közölt. „A Lengyelországban jelenleg végbemenő társadalmi, politikai és gazdasági változások, avagy szélesebben fogalmazva, a lengyel szocialista modell kiépítése gátakkal és nehézségekekl találja magát szemben“ — mondotta Czyrek — „E nehézségek egy része az országon belüli okokkal magyarázható, míg másik részUk a jelenlegi nemzetközi helyzettel van összefüggésben. E nehézségekre hívták fel a figyelmet a legutóbbi illegális sztrájkok is, amelyek függetlenül a benne részt vevők egyéni indítékaitól, a nehéz helyzet miatti érthető keserűségüktől, objektíve reformellenes megmozdulások voltak.“ A LEMP és a szövetséges pártok elhatározott szándéka, hogy folytatják a párbeszéd és a megegyezés politikáját, amelynek alapja az az elv, hogy „nem az a fontos, hogy ki honnan jött, hanem hogy ki hová tart“. Az ezen az alapon való dialógusra és megegyezésre nagy szükség van. Egyedül azokkal nincs mód a párbeszédre, akik azt vallják, „minél rosszabb, annál jobb“, s akik, mint az elmúlt hetek eseményei Igazolják, ezeket az elveket meg is akarják valósítani. Bármenyire Igyekeztek is az ellenzékiek, a hajdani Szolidaritás vezetői mindent elkövetni, hogy új válsághelyzetet Idézzenek elő Lengyelországban, céljaikat nem érték el. Nagy a kár, mindenekelőtt gazdasági, amit a munkabeszüntetések okoztak, főleg ha figyelembe veszszük ^lengyel gazdaság egyébként Is nyomasztó nehézségeit. De a sztrájkokra való társadalmi reagálások azt Igazolták, hogy az emberek nyugalmat akarnak az élet minden területén. S persze egyúttal azt is, hogy a reform hozzon mielőbb kézzelfogható eredményeket: hogy a mindennapi élet nehézségei megoldódjanak. Ezt akarja elősegíteni az a különleges felhatalmazás Is, amelyet most kapott a kormány. A reform jegyében ezzel most a központi szerveket erősítik, hogy eredményesebben kibontakozhassanak az átalakítás tervezett folyamatai, amelytől elsősorban életszínvonaluk emelkedését várják az emberek. —h— nyegét: „alulról, tehát az embereket érdekeltté tevő módon, kolhozon belüli kisszövetkezetek, földbérlett társulások, családi vállalkozások útján kell növelni a hatékonyságot, csökkenteni az önköltséget, javítani a gépkihasználást, növelni a termésátlagokat, a hús- és tejhozamot. Á tanácskozáson párbeszéd alakult ki, amelynek során az új rendszer gyakorlati elemeiről, a jó és a rossz tapasztalatokról egyaránt szót ejtettek. Kevés a mezőgazdasági kisgép, klstraktor, ami elengedhetetlen a családi vállalkozások sikeres működéséhez. Mások az állami megrendelések szükségességének fenntartását kérdőjelezték meg, mondván, hogy ez felesleges fékeket rak a kolhozokra, szovhozokna. Érintőlegesen szó esett az egyik alapproblémáról, az árak gondjáról Is, ez ügyben nem alakult ki egységes vélemény. A hozzászólók aláhúzták — és ezt a párt főtitkára Is megerősítette —, hogy a Járási, megyei párttltkárok beleszólása a kolhozok belső ügyeibe, a vetés-aratás Időpontjának önkényes meghatározása — végérvényesen megszüntetendő gyakorlat. Határozottan cáfolták a visszahúzók, a klvárók azon érvét, hogy a bérleti rendszer, a kisszövetkezetek ellentétesek a szocializmus elveivel. Az SZKP KB politikai-erkölcsi támogatást ed a mezőgazdasági reform végrehajtásához — mondotta végezetül Mihail Gorbacsov. (Ojsághlr: Az Izraeli hatóiigok bezártak hat palesztin iikolát, amelyeket ■ katonai kiképzés céljaira alaki ottak it.) I. Gserepanov rajza Brazíliáról még a világ dolgaiban járatlan ember le tudja, hogy a legnagyobb adósságterheket cipelő ország, s hogy onnan kapjuk a kávét. Most, miután Lubomfr Strougal szövetségi kormányfő brazillal hivatalos látogatásáról értesülhettünk, sietve próbáltuk kiegészíteni Ismereteinket e földrajzilag tőlünk igencsak távoli országról, amellyel hazánk kapcsolatai egyáltalán nem mai keletűek. Itt építette fel első latin-amerikai cukorgyárát Csehszlovákia még az évszázad elején, majd szeszfőzdéket, textil- és bőrfeldolgozó gépeket szállított Brazíliának, amelyért cserébe már akkor dohányt és kávét, vas- és mangánércet kaptunk. Ľubomír Štrougalt Jósé Sarney, a Brazil Szövetségi Köztársaság elnöke hívta meg hivatalos látogatásra. A brazil út 1988. május 10—15-lg tartott, s igen gazdag volt megbeszélésekben, helyszínekben. A CSSZSZK miniszterelnökének első brazíliai látogatása, amely a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója esztendejében zajlott le, jó alkalom volt arra, hogy a mai Igények szintjén áttekintsék az együttműködés, az árucsere továtjbl lehetőségeit. A brazil kormány, valamint a vállalkozó körök hivatalos képviselőinek jelenlétében Lubomlr Strougal Sao Paulóban ünnepélyesen megnyitotta a Tchecoslovexpo ’88 csehszlovák kereskedelmi kiállítást. A két ország kapcsolatait értékelve megelégedéssel állapították meg, hogy ‘a magas szintű kormányképviselők kölcsönös látogatásainak növekvő dinamikája hozzájárul ezek megszilárdításához. Megegyeztek abban, hogy tovább! erőfeszítéseket kell tenni a gazdasági, kereskedelmi, kulturális, spirt- és tudományos, a technikai és technológiai együttműködés erőteljesebb fejlesztésére. Ezzel öszszefüggésben nagy jelentősége van a két ország közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás aláírásának. Ez a dokumentum létrehozza a feltételeket a kétoldalú gazdasági kapcsolatok Intenzívebbé tételéhez. Ä brazil—csehszlovák vegyes bizottság rendszeres összehívása a kereskedelmi-gazdasági csere értékelésének és tervezésének fontos eszköze, s elősegíti. hogy a felek egyre nagyobb mértékben alkalmazkodjanak egymás gazdasági lehetőségeihez. Ami ezeket a lehetőségeket Illeti, nagyobb hangsúlyt kap a közös vállalatok létrehozása, a gépipari kooperáció, a műszaki együttműködés és a harmadik piacokon a közös megjelenés. Csehszlovákia elsősorban be-A gazdasági együttműködés a bizalom övezete ruházásl eszközöket, egész víz- és hőerőműveket, cementgyárakat, dízelmotorokat, tömegközlekedési eszközöket szállít majd, Brazília pedig a hagyományosan szállított nyersanyagokon kívül számítógépeket, személygépkocsikat, élelmiszert és fogyasztási cikkeket fog nagyobb mértékben szállítani. Ľubomír Strougal látogatása végén rámutatott, hogy Brazília szükségletet megfelelnek a mi iparunk szerkezetének. Így a gazdasági kapcsolatok fejlesztése elősegítheti a csehszlovák gazdaság exportképességének növekedését, s egyensúlyba kerülhet kereskedelmi mérlegünk is, amely mostanáig hazánk számára negatív volt, 1987-ben, brazil behozatalunk 340,1 millió koronát, kivitelünk pedig mindössze 129,3 miliő koronát tett ki. A látogatás politikai szempontból Is jelentős volt, mivel minden személyes találkozás, megbeszélés, a kiszélesedő gazdasági-kulturális együttműködés a bizalom újabb övezetét teremti meg az egymással kapcsolatba lépő, e kepcsolatoket építő országok között. Lubomlr Strougal kormányfő és lesé Sarney elnök megerősítette, hogy kormányaik támogatják a hatékony nemzetközi ellenőrzés melletti általános és teljes leszerelést. Ezzel kapcsolatban üdvözölték a közepes és rövtdebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött szovjet—amerikai megállapodást és kifejezték reményüket, hogy ez a leszerelés más területein is megnyitja az utat a további megállapodások előtt. Támogatják az ENSZ Alapokmányának elveit és céljait. Meggyőződésüket fejezték ki, hogy a párbeszéd és a tárgyalások a béke, a nemzetközi biztonság és az együttműködés megszilárdításának pő* tolhatatlan eszközei. Kiemelték, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak az ENSZ-közgyűlés 3. rendkívüli leszerelési ülésszakának, amelytől azt várják, hogy megerősít! az 1978-ban tartott első leszerelési ülésszak záródokumentumában kitűzött elvek és prioritások érvényességét. Sfkraszéllnak a vegyi fegyverek teljes .általános és megkülönböztetés nélküli tilalmáért, valamint a meglévő készletei megsemmisítéséért. Ezzel összefüggésben a felek szorgalmazták a vegyi fegyverek gyártásénak, fejlesztésének és felhalmozásának tilalmáról, valamint megsemmisítésükről szőlő megállapodás mielőbbi megkötését a genfi leszerelési konferencia keretében. Annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy az atommentes, valamint a béke- és együttműködési övezetek létrehozása a világ különböző részeiben jelentősen megszilárdítaná az állartiok közti bizalmat és a nemzetközi biztonságot. Nagy Jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy minden állam tiszteletben tartsa az ENSZ-közgyűlés által 1986-ban elfogadott. s az Atlanti-óceán déli részét béke- és együttműködési övezetté nyilvánító dokumentumot. Ez nemcsak a partmenti fejlődő országok érdekeinek, hanem az egész nemzetközi közösség érdekeinek Is megfelel. Habár Brazília nem a klasszikus értelemben vett fejlődő ország, hiszen például dinamikusan fejlődő Ipara van, nagy súllyal nehezedik rá a világgazdaságban továbbra Is érvényesülő komoly egyensúlyhiány. Most й tárgyalásokon rámutattak, szükség van az új világgazdasági rend tartós és egyenjogú alapokon történő létrehozására, az ezt elősegítő világméretű párbeszéd fejlesztésére. A külföldi adósságprobléma mindenre kiterjedő megoldásokat Igényel, amelyek tiszteletben tartják az adős államok nemzeti szuverenitását és lehetővé teszik gazdasági fejlődésük megújítását. A kereskedelmi protekcionizmus komoly akadályt Jelent a külföldi adósságok törlesztéséhez szükséges eszközök előteremtésében. Mindent összegezve: egy ilyen magas szintű látogatás eredményét az egyszerű állampolgár rendszerint olyankor érzi meg. amikor boltjainkban egy-egy új árucikket fedez fel. Valószínűleg így lesznek ezzel Brazíliában ist habár ott e kapcsolatok hordereje még nagyobb lehet, hiszen hfi új üzem, erőmű épül, új munkaalkalom Is kínálkozik. Az pedig e munkanélküliséggel Is birkózó ország számára nagyon fontos dolog. TA HARAG NAPJA“ Május 15-ét, az izraeli állam megalakulásának 40. és Kelet-feruisálem törvénytelen megszállásának 21. évfordulóját „A harag napjává" kiáltották ki a palesztin népi forradalom vezetői. Jeruzsálemben már ezt megelőzően is nagyobb összetűzésekre került sor. A rendőrség gumibotokkal, könnygázzal oszlatta jel a szent hegyen összegyűlt palesztinokat, akik a mohamedán böjti hónap, a ramadán végét ünnepelték. Ugyanakkor a Jordán folyó megszállt nyugati partján, egy faluban a tüntető palesztinok ellen felvonult izraeli katonák ismét megölek egy fiatalt, sokat pedig megsebesítettek. Közben a cionista telepesek gyakorlatot rendeztek, hogyan kell szétverni egy tüntetést. A koncentrációs táborban az őrök engedélyével paleszttn foglyokon mutatták be, hogyan kelt ártalmatlanná tenni a tüntetőket. Dedi Zucker, az izraeli parlament képviselője, az Emberi jogok mozgalom tagja szerint az izraeli hatóságok 10 ezer palesztint tartanak börtönben vagy vizsgálóit fogságban, s a megszállt területekről izraeli koncentrációs táborokba hurcolták őket. További ide tartozó hír, hogy a megszállt területeken pótlólagos jövedelemadót vetettek ki az arab lakosságra. Kijárást tilalmat rendeltek el a fordán nyugati partfán és a Gázai-övezetben lévő paleszttn menekülttáborokban, hogy elejét vegyék az újabb megmozdulásoknak. A harag napja nem huszonnégy órát tartott. Tart azóta, amikortól földönfutóvá tették a palesztin népet, s mindaddig, amíg vissza nem kapják a minden népet és nemzetet megillető jogot, a független és szabad, önálló állam létrehozásának lehetőségét. Azt, hogy saját sorsukkal rendelkezve otthont találhassanak saját szülőföldjükön. —ipászáros—< KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR Európa számára kedvező alkalom Bécsben nyilvánosságra hozták as európai btxtonságl áa együttműködési értekezlet sáródokumentumának 40 oldalas tervezetét. Az okmány, amelyet ez európai semleges és el nem kötelezett országok külügyminiszterei hagytak Jóvá kétnapos tárgyalás eredményeként, Jelentősen meggyorsíthatja a további munkát. „Oj, különleges ssakass kezdetén vagyunk — hangsúlyozta Alois Mock alkancellár és külügyminiszter —, mivel a Mihail Gorbacsov nevével fémjelzett szovjet reformfolyamat más tényezőkkel kölcsönhatásban flj szakaszt nyitott a kelet—nyugati kapcsolatokban.“ A vendéglátó 'Ausztria nevében ugyanis Mock Ismertette a semleges országok közös erőfeszítése nyomán megfogalmazott, majd a külügyminisz, terek által véglegesített dokumentumot. ö és több felszólaló miniszter Is úgy vélekedett, hogy most kedvező alkalom kínálkozik arra. hogy Európa közelebb kerüljön a politikai, Ideológiai és gazdasági megosztottság felszámolásához. Ehhez Járulhat hozzá a bécsi utókonferencia Is, ha teljesíti küldetését, és beváltja a kontinens népeinek hozzá fűzött reményeit. Mock arra is utalt, bogy a most kibontakozó folyamatban igen fontos szerepet Játszik az első szovjet—amerikai nnkleáris leszerelési megállapodás, valamint a KGST és a Közös Piac közeledése és as afganisztáni csapatkivonás. A külügyminiszterek véleménye szerint az előterjesztett dokumentum átfogó és kiegyensúlyozott, Jelentős kompromisszumok rővén született, ezért alkalmasnak mutatkozik arra, hogy ennek alapján meggyorsuljon és még az idén befejeződjön az 1988 novembere óta fertő harmadik utótalálkoző. Tartalmazza ugyanis a majdani végleges dokumentum minden fontosabb elemét, tükrözi a tárgyalások jelenlegi állását, és megoldásokat javasol a korábbi nyitott kérdésekre. Igái, az az okmány még nem végleges, és nem egy kérdést nyitva hagyott, arra számítva, hogy azokban a 35 ország képviselőinek kell majd egységes álláspontra jutniuk. A kompromisszumot sző szerint kell érteni. A tervezetet ért első nyugati bírálatokat, amelyek szerint az túl engedékeny a keleti partnerekkel szemben, az elnöklő Mock, továbbá a finn és a ciprusi külügyminiszter is visszautasította. A plenáris ülésen elsőként állást foglaló Jurij Kaslev szovjet nagykövet a Varsői Szerződés tagországai nevében méltatta a semlegesek és az el nem kötelezettek erőfeszítéseit. Kijelentette. hogy a dokumentum fontos lépés előre, és figyelmesen kell tanulmányozni. Remélhető, hogy a még hátralévő munka gondos elvégzése után kiegyensúlyozott eredményre vezethet. Leif Mevik norvég küldöttlségvezető a NATO-országok nevében nyilatkozott. Jelentőségteljes okmánynak minősítette a tervezetet, kifejezte a reményét, hogy annak alapján mindenki számára elfogadható záródokumentum születik majd. A mostani tervezet tehát minden résztvevő szerint alkalmas a még hátralévő munka meggyorsítására. Jó lenne végezetül konstatálni, hogy Eurőpa békéjét, biztonságát, népeinek kapcsolatait megszilárdítja a bécsi utótalálkozó. (m) T ÜJ TANÍTVÁNYOK — Oj TANTÄKGYAK