Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-03-25 / 12. szám

1988. márcins 25. Y" SZABAD FÖLDMŰVES 1! Až új szabvány és a tejiineség Sok függ az ellenőrzéstől Idén január elsejével végérvénye­sen életbe tépett a tej minőségére vonatkozó 37 0529-es számú állami szabvány, amely világviszonylatban is a legigényesebbek közé tartozik, emi érthető is. mert emberi táplál­kozásra és tejipari feldolgozásra egy­aránt kiváiő minőségű, beltartalmi értékű, s minden tekintetben meg­felelő technológiai tulajdonságú tej szükséges. Ä mezőgazdasági üzemeknek volt elegendő lde|0k arra. hogy az ú| fel­vásárlást szabványra kellőképpen fel­készültének. A tejüzem szakemberei a partnergazdaságok vezetői részé­re több alkalommal rendeztek érte­kezletet. ahol megbeszélték a közös teendőket Az Állami Állategészség­ügyi Felügyelőség szakemberei Is tar­tottak tanfolyamokat, főleg a zootech­­nikusoknak A dolgozók szövetkezett munkaiskolájának keretében a tehe­nészetben dolgozók részére is tar­tottak szakmai előadásokat. Szóval, a tejtermelő gazdaságoknak Illetve a vezetőknek, főként a zootechnlku­­soknak volt elegendő idejük, bogy ez új felvásárlás) szabványra a te­henészedben dolgozókar felkészítsék, hiszen a tej minőségétől függően je­lentős pénzeszközök megszerzése fo­rog kockán. Például a másodosztályú tejnél a felvásárlási ár literenként 20 fillérrel csökken, a III. osztályban pedig már 50 fillérrel. nem standard tej 7,8 százalék volt, ami több mint 228 ezer liter tejnek felel' meg. így a mezőgazdasági üze­mek a rossz minőségű te] miatt az év első két hónapjában 600 ezer ko­ronával károsultak. A legrosszabb helyzet az Agrokomplex bodrogszer­­dahelyi (Streda nad Bodrogom) tehe­nészetben volt, ahol az össztej 16,7 százaléka volt nem standard. A Szo­­motorl (Somotorj Magtermesztő Ál­lami Gazdaságban 15,3. a Leleszi (Le­les) Egységes Földműves-szövetkezet­ben pedig 11,8 százaléka volt nem megfelelő minőségű tej. Hozzá kell tenni, hogy a bodrogszerdahelylektöl e felvásárolt tejmennyiségnek 47,9 százalékát az I. minőségi osztályban vették át. A Királyhelmecl Állami Gazdaságtól felvásárolt tejnek a 36,4 százaléka volt l. minőségi osztályú. Komty prnblémék vannak a tej zsírtartalmával is. A kimutatás sze­rint a legmagasabb zsírtartalmú tejet a bodrngszerdahelyi gazdaságtól, a Csicseri (CiCarovce). Vaján! (Voja­­ny) és a Pólyám (Pofany) Efsz-től vásárolták fel. A legalacsonyabb zsír­tartalmút pedig a szomotori magtér* mesztőktél és a leleszi szövetkezettől vették át. A tejüzem Illetékeseitől megtudtam, hogy Igyekeztek a gazdaságoknak se­gítséget nyújtani a hiányosságok fel­számolásában. Sajnos, eddig ezt a segítségnyújtást kevés gazdaságban vették Igénybe. A nagykaposl (Vei­ké Kapušany), a csicseri és a lele­szi szövetkezetben, valamint a Kl­­rályhelmec! Állami Gazdaságban tan­folyamot szerveztek a gondozók, fe­jők, tejkezelők és a zootechnlkusok számára. A helyszínen gyakorlati bemutatókat tartottak- Rámutattak azokra a gyenge póritokra, azokra a súlyos hiányosságokra, amelyeket a tejüzem szakemberei tapasztaltak az ellenőrzések során. 'Azokben a gazdaságokban, ahol a tejfeldolgozó üzem szakemberei tan­­folyamot szerveztek, márciusban a tej minősége sokat javult, igaz, az el­lenőrzések alkalmából objektív oko­kat Is tapasztaltak. Még mindig több gazdaságban nem megfelelő a víz. A' tehenek egészségi állapota sem volt minden gazdaságban kielégítő. A tej­­hűtők nem mindenütt felelnek meg a korszerű követelményeknek. To­vább lehetne folytatni a sort a gyen­ge minőségű takarmánnyal és a rossz tartási viszonyokra is lehetne hivat­­koznL Ä tejüzem dolgozói a közeljövő­ben az összes partnergazdaságokban tanfolyamokat fognak szervezni, füg­getlenül attól, hogy azt a gazdasá­gi vezetők igényelni fogják vagy nem. Többet várnak a már megala­kult járási állategészség-ügyi felü­gyelőségtől, amely hivatott az őster­melőtől kezdve a tej és tejtermékek szállításán ét egészen a fogyasztásig rendszeresen és folyamatosan ügyel­ni a tej minőségére. ILLÉS BERTALAN X tej minőségének vizsgálatánál összesen 11 mutatót vesznek figye­lembe és ha közülük egy nem felel meg az előirányzott követelmények­nek. akkor a tejet már nem lehet az L minőségű osztályba besoroInL A te) minőségének megállapításánál a fő kritériom az 1 mi ben lévő csfraszám. Az ój szabvány értelmében a csfra­szám az t.. II. ét Ш. osztályó tej esetében pontosan meghatározott. Ä mtkroszervezetek száma az l. osztályú tejnél nem lépheti túl az 500 ezret, e másodosztályúnál a 2 millió 500 ezret, a III. minőségi osz­tályban pedig a 20 milliót. A kollbak­­térlumok száma az I. osztályban 30 ezerig; a 11-ben 40 ezerig, в Ill.-ban pedig 60 ezerig terjedhet Szólni kell a tel fizikai és kémiai tulajdonságai­val kapcsolatos követelményekről Is. Például a tej minimális zsírtartalma 33 g/1. a zsírmentes szárazanyag-tar­talom alsó határa pedig 8.60 száza­lék. Vizsgálják a telnek az erjedési képességét továbbá az Idegen anya­gok jelenlétét. Most pedig nézzük, hogy ml a hely­zet a tej minőségével kapcsolatban a királyhelmecl tejüzemben és a part­nergazdaságokban A statisztikai ki- Korszerű fejőház mutatásokból megtudtam, hogy ha- (Klamarcslk Mária és E. Nlžnfková Illusztrációs felvételei) ■1 -• f ,, Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a király helmeci (Králnvský Chlmec) tejfeldolgozó üzem в Bod­rogközből és az Ung-vtdőkról, az­az összesen tizenegy mezőgazdasági nagyözemtől vásárolja fel a tejet A múlt évben a mezőgazdasági üze­mek a tejtermelés terén 4,9 százalé­kos növekedést értek el. Ennek el­lenére a tejüzem felvásárlási tervét csak 98,1 százalékra teljesítette. A felvásárolt tejnek mindössze 70,7 szá­zaléka volt első osztályú és 4,5 szá­zaléka volt nem standard. A tej zsír­tartalma sem Arte el a szabványban meghatározott százalékot. vonta kétszer vesznek mintát. A vizs­gálatot az Állami Állategészség ügyi Felelősség járási központja kiküldött munkatársának jelenlétében végzik. A jelenlévő szakember aláírásával hi­telesíti a vizsgálat eredményét. Az év első két hónapjában három­millió liter tejet vásárolt fel a tej­üzem. ami 99,4 százalékos tervtelje­­sltésoek felel meg. Az új szabvány mutatói alapján vizsgált minták ar­ról tanúskodnak, hogy a tejmennyi­ség 21,1 százalékát az tf, 26 száza­lékát а II., 44,7 százalékát pedig a III. minőségi osztályba sorolták. A 'Az eddigi tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a te) rosszabb minőségének okai között nagyon sok olyan hiá­nyosság szerepelt, amely csakis a ha­­nyagságnak, a nemtörődömségnek, vagyis a nem megfelelő munkaszer­vezésnek volt a következménye. A tejüzem dolgozói a hozzájuk tartozó gazdaságokban gyakran tartottak el­lenőrzéseket és minden alkalommal megállapították, hogy több gazdaság­ban hiányoznak például a törülkö­zők. A fejő- és hűtőberendezések nem voltak megfelelő tisztaságúak. Hiá­nyozták a tisztító- és fertőtlenítősze­rek. A legtöbb gazdaságban a gon­dozók nem fordítottak kellő figyel­met a tehenek tisztántartására. A’ tőgy fejés előtti lemosását sem min­denütt végezték el. A felőberende­­zéseket nem kezelték szakszerűen, a fejőgépek rosszul voltak beállítva. Am e legnagyobb hiányosságokat в higiénia terén tapasztalták. Az ész­lelt hiányosságokra írásban értesítet­ték a gazdaságok vezetőit. Ojabb el­lenőrzések alkalmával a tejüzem ve­zetői azt tapasztalták, hogy nem min­den gazdaságban küszöbölték ki a fel­tárt hiányosságokat. Kár. mert vég­eredményben. ha az istállókban, a tej- és hűtőházakban kedvezőtlenek a higiénai feltételek, jó minőségű tej aligha várható. A biológiai minőség a tej esetében B0 százalékban az em­beri tényezőtől függ. Tehát ahol nem készültek időben fel az új minőségi követelményekre, ott lemaradtak. Tejtermék-bemutató HIRDETÉS ----------------------------— A Prievidzai Gép- és Traktorállomásnak I szabad kapacitása van az SKPU—220-as és SP—152-es típusú szecskázógépok generáljavftására. A gépek esetében cserére is lehetőség nyílik. A megegyezés szerint vállaljuk a szállítást és mindkét irányban. f Bővebb felvilágosítást в 222-67-es (belső vonaL 35) telefonszámon kaphatnak. SzF-42 H I R D E T É S--------A budkovcei Aranykalász Efsz olyan konténereket és traktoros konténer hordozókat gyárt és szállít, amelyek fel­­használása a következő népgazdasági ágazatokra terjed ki: *— mezőgazdaság (a mezőgazdasági termények, až istáí­­lőtrágya, a szilárd és a jjorhanyós hulladék stb. szál­lítására. a szarvasmarha etetésére és Itatására); *- építőipar (a hulladék, a betonkeverékek stb. szállí­tására; *— ipar (a szilárd hulladék szállítására); *— műszaki szolgáltatások, helyi nemzeti bizottságok (a háztartási hulladék szállítására). A NYITOTT ÉS ZART FEDELŰ KONTÉNEREK TÍPUSAI; «— konténer ömlesztett anyagok szállítására (7 köbmé­ter befogadóképességű és 7 tonna teherbírású); «— nagy térfogatú konténer (13 köbméter befogadóké­pességű és 7 tonna teherbírású); •— konténer gazdasági haszonállatok szállítására; ■— Itató konténer; *— etető konténer; konténer háztartási Hulladékra; <— konténer üvegre, A TRAKTOROS KONTÉNERHORDOZÖK TÍPUSAI: MV 7—035-ös billenthető; — TRN 8—040-es karos rakodó. SZÖVETKEZETÜNK EZENKÍVÜL GYÄRTJA ÉS SZÁLLÍTJA: az ŠOZ 05-ös típnsti, a gépjavító műhelyekben hasz­nálatos forgókaros darut (500 kilogramm teherbírá­sú); *— kohóipari termékeknél használatos állványokat; — kohóipari termékeknél használatos rakodólapokat. A SZÁLLÍTÓ CÍME: JRD „ZLATÝ KLAS“ 07215 BUDKOVCE okr. Michalovce Bővebb felvilágosítást a kővetkező telefonszámokoo adunk: 732-01, 732-08, 732,05 Telex 770867 SzF—39

Next

/
Thumbnails
Contents