Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-03-11 / 10. szám
1988. március 11. SZABAD FÖLDMŰVES A legjobb orvosság Hát kell ez nekem, gyermekem? — Fordul az idős asszony negyven év körüli fiához. — Dehogy kell, dehogyis kell. Itt van ez a nagy ház, minek már ez nekem? De hiába könyörgök, hogy adjátok el, jö lesz nekem már egy szobácska ts valahol, hiába. Egyik fületeken be, a másikon meg ki — mondja most már a szintén negyven körüli, jól öltözött és még mindig csinos lányának. — Pedig ha tudnátok, menny’ munka nan eav 'tuen dög nagy házzal! Takarítani, kthordant a szőnyegei a kertbe, jelkinlödni a kötélre, azután meg kiporolni. Hogy a többiről ne is beszéljek. Meg aztán ugye mindig előjön valami hiba. Most is ott van az emeleten a kisszoba. Amjóta beázott a tető, a plafon dobja le a vakolatot. A nagyszoba ablakát meg nem lehet tisztességesen bezárni. Megvetemedett a kerete. Legalább asztalos volna a faluban, aki megcsinálná. Aztán a kerítést is lestem kell, mert különben rövidesen meaeszl a rozsda A tetőt is okvetlen meg kell nézni, hogy hot ázik be. Persze, persze, minek is mondom én mindezeket. amikor titeket ebhM semmi se érdekel. Főiskolára jártatok, amikor építkeztünk; fogalmatok Az emberek régebben mindenféle előjelet láttak abban, ha egy üstökös jelent meg az égen. Csodákról és katasztrófákról beszéltek. Egyesek úgy hitték: Itt a világ vége. Mások rendkfvüll tulajdonságokkal megáldott emberek születését jósolták, tgy történt ez az Égve-, sült Államokban is, ahol 1935-ben egy üstökös „adta hírül“ Samuel Langhorne Clemens születését. Ez a név persze vajmi keveset ie'ent egy mai olvasó számára. Annál Ismerősebben cseng viszont egy másik: Mark Twain. Lelki szemeink előtt szinte azonnal megjelenik Tom Sawyer és Huckleberry Finn alakja — az a sok csodálatos cslnytevés, amelyeket gondolatban velük együtt éltünk ét mindannyian. s amelyekre azért emlékszünk vissza ma Is olyan jólesően, mert a gyermekkori tétovaságunk-bizonytalanságunk ezek révén kezdett olykor olykor magabiztossággá formálódni, mert a gyermekkor félelmeit és kishitűségét ezek segítettek meszszlre űzni, mert nekik is köszönhetjük, hogy a kacagásunk felszabadultabb lett... sincs róla, hogy mennyi munkába és mennyi pénzbe került. Azt gondoltuk, hogy valamelyikótök itt marad velünk, hát azért építettük ilyen nagyra, hogy kényelmesen elférjünk, mindannyian. Jó, jó, ne is mondjátok, hogy így édesanyám, meg úgy édesanyám, magának már nem kellene ezt a sok mindent magára vállalnia. De ha én nem vállalom, akkor senki nincs, aki vállalja. Mi volt a múltkor is? Megyek le az Alsósorra, ahhoz az emberhez, aki segíteni szokott ásózni, a gyümölcsöst és a szólót metszeni borért meg szalonnáért. Mondom most is neki, jó ember, eljöhetne segíteni, egy kis tűzrevalót. kellene vágni, meg ki kellene ritkítani a málnást, meg a szenet is át kellene rostálni, nagyon poros, nem akar égni, nem sok az egész, vagy húsz mázsa. Megfizetem. így mondom neki, mire elkezd kacagni, hogy mit képzelek én, az tavaly volt, meg- azelőtt, fí most már maaának a miniszternek se menne el dolgozni, nmcs 6 ráutalva, örül, ha megbír a magáéval. Pénzért pedig 0 lalkozást. Illetve munkát sem érezte a sajátjának Hajóra kelt, hogy meszszl vidéken próbáljon szerencsét. A Mississippin, egy hajón kedvelte meg egy révka’auz, aki egyébként Is nagyon tudott mesélni- A hol valós, hol valótlan történeteket hallgatva szárnyra kelt a fiatalember képzelete. Mire útja végére ért, már esze ágában sem volt, hogy leszálljon a hajóról. Felcsapott ő is révkalauznak. Annyi kalandban, érdekesnél érdekesebb történetben volt része, hogy úgy érezte, meg kell osztania azokat -másokkal is, Így kezdett el írni. Azt azonban nem akarta, hogy ujjal mutogassanak rá: ez az ember írja azokat a furcsa történeteket... Ezért inkább álnevet — pontosabban: írói nevet — választott magának. Ezen azonban nem sokáig törte a femég soha senkinek nem dolgozott. Egyszóval, gyermekem, most már rá se számíthatok. Pedig tudjátok föl, hogy itt van a húsz áras kert, meg a kiskert a gyümölcsössel. Isten ellen való vétek volna be nem vetni, meg nem kapálni. Tavaly is milyen gyönyörű tengeri meg krumpli termett, mennyi szép petrezselyem, sárgarépa, meg hagyma voltI Aztán emlékezzetek csak! Szinte mindenütt megsemmisült az uborka, de itt, ebben a kis védett kertben mennyi volt! Temérdek sok volt málnából is. Tudom, tudom, most meg azt mondjátok, hogy a sok kapálás és gyomlálás kicsinálta a hátamat, a derekamat. Most tényleg fáj, a lábam is hasogat, de én tudom, hogy ez nem a munkától, hanem az időjárástól van. A sok köd kikezdte az idegeket, én mondom, fiam, ez az igazság. Ha majd jóra fordul az idő és kisüt a nap, meglásd ez is meggyógyul. Ismerem én már annyira a betegségemet, hogy jobban tudjam, mint a doktor, mi a legjobb orvossága. A /nejét. A legkézenfekvőbb nevet választotta. A Mississippi révkalauzai állandóan mérték a víz mé’ységét. Két ölnyinél sekélyebb víz már nem volt hajózható. Ezért ha a mérőónon a jel megcsillant a víz színén, elkiáltották magukat: „két öl“ — azaz: mark twain... Ezen az írói néven olyan hatalmas méretű életművet alkotott, amelynek minden darabját még a mai napig sem jelentették meg. Végül már anynyl pénzt keresett, hogy csak az írói munkásságának élt. Rengeteg pénzt költött utazásra. Saját bevallása szerint azért utazott annyit, hogy újabb és újabb élményekre tehessen szert, s ezek újabb művek megírására inspirálták. Az utazásainak azonban volt egy másik oka is: a nyugtalan vére, nyughatatlan természete. Az Írásait Is legszívesebben tollbamodta volna. Nem volt türelme órák hoszszat ülni az íróasztal mellett. Akik ismerték, el sem tudták már képzelni örökké hevült mozdulatai, szélcsendben is folyton lobogó vörös „sörénye“ nélkül. Az amerikaiak számára mindmáig Hoev Is lett Sámuel T.anghorne Clemensből Mark Twain? Hajszálpontosan úgy, ahpgy egy dühös fiatalember íróvá vá'ik. Igen korán a saját lábára kellett állnia. Tízéves korában már nyomdászinas volt. A bátyia társaságában aranyásással Is próbálkozott, de valójában egyik fog-Koldus és királyfi JOZEF PUSKAS Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bolond. Elláinak hívták. A város peremén lakott, a cigánynegyedben; tulajdonképpen inkább nyolcadnak számított az. mint negyednek Vályogviskóban, sem alrlaka, sem ajtaja, csak teteje, az is lyukas, mint a szita. EliáS — a város bolondja — teljesen ártalmatlan volt. Nem bántott senkit, és szánalmas megjelenésével mindenkit meggyőzött arról, hogy mégis jó, ha van az embernek egy kis esze. EliáS senkinek sem ártott, öt bezzeg gyakran bántalmaztákI így szokott ez már lenni ezen a világon. A felnőttek békén hagyták EliáSt, de a földön gyermekek is élnek. EliáS szerint sajnos, a világ szerint hál’ istennek. A bolond úgy félt a gyerekektől, mint kecske a késtől. Nem tudott ellenük védekezni. Ha meglátta őket, igyekezett elmenekülni — többnyire sikertelenül. Ilyenkor a gyermekek körülfogták, kinevetnék, egymást túlktabálva ugra-buqráltak. EliáS reszketett félelmében. Volt, mikor a földre köptek, és ráparancsoltak ElidSra, hogy nyalja föl. fis EliáS fölnyalta. Máskor meg azt parancsolták neki, hogy gombolja ki a nadrágját. Es EliáS kigombolta. Amikor a gyermekek más játék után néztek, EliáS megkönnyebbülten fellélegzett. Nem volt nagyigényű, és ha békén hagyták, az akár évekre is elegendő volt ahhoz, hogy boldog legyen. Végre megjött a nyár. Forróság. ká nikula, kánikula, forróság. EliáSnak teljesen kiszáradt és összezsugorodott a nyelve, mint ősszel a falevél Nem tudott ellenállni a kísértésnek, és elindult a folyó felé. Csillogó víz, hűsítő víz, víz, vizecske. EliáS — a bolond — nem tudott úszni. A part mentév sekély volt a víz. Belehasalt, és az ár körülnyaldosta. Felhevült, bolondos fejét is belemártotta. Öh, ez a gyönyör, öh, ez a kéjl A bolondnak ahhoz, hogy boldog legyen, ntncs szüksége sokra: elég, ha belehasal a vízbe. Ekkor a zöld sűrűből gyermekfejek bukkantak elő. Festékkel voltak bemázolva, tyúktollak ékeskedtek rajtuk, és üvöltöttek EliáSra: — ийийийийийийийийийийи! Tulajdonosaik előugráltak a bokrokból, és EliáS felé rohantak. — Fogd el a sápadtarcútl — üvöltött a törzsfőnök. EliáS megrémült. Felugrott, és igyekezett átgázolni a túloldalra. Csakhogy a víz állandóan nőtt, szomjasan Kotrusz Sándor: Falusi udvar (olaj) (V. Gy. reprodukciói) (ILLYÉS GYULÄNÉ DOKUMENTUMKÖTETE) Egy tragikusan végződött élet utolsó szakaszának ellentétekkel, feszültséggel és bizonytalansággal teli napjait dokumentálja az az értékes, irodalomtörténetünk számára oly nélkülözhetetlen kötet, mely Illyés Gyuláné, Flóra asszony jóvoltából a múlt évben jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál. leg, gyermekem, ha süt a nap. Tavasszal meg nyáron már minden jó lesz. Vízkereszt napján azért csak elmentem a doktorhoz, ö is mondta, hogy nénike, tessék sokat pihenni. Nagyon jó embernek látszott, még azt is kimutatta, hogy lábon hordtam ki a mellhártyagyulladdst. Itt a gyógyszer, ezt adta, hogy szedjem. Szedem is, de csak módjával, mert szédülök tőle. Mert mégiscsak kell az erő, gyermekeim. A málnás nem maradhat így, ki kell ritkítani, és meg kell metszeni. Aztán lassan a szőlőt is lehet metszeni. Ügy látom, az idén sem marad üresen a százliteres hordó. Tudjátok, ha pénzért nem ts, borért tavasszal tálán még csak kapok segítséget. Mert azért most már eldöntöttem, hogy ezután pihenek, vigyázok az egészségemre. Még megjavítom a tyúkólat, kicsit rendbehozom a kertben a drótkerítést. aztán a duqhaqymát is elő kell készíteni, mert lassan már ültetni lehet. De utána már pihenek, sokat! Fia és lánya csak összenéz. A tekintetükből kiolvasható: ismerik már, mit jelent anyjuknál a pihenés. ILLÉS BERTALAN 6 a legnagyobb író, az utánozhatatlan humorista, a szókimondás bajnoka. 1910-ben így szólt egyik Ismerőséhez: „Üstökös hozta hírül a születésemet Ez éven ismét üstökös látogat hozzánk — és én rendkívül csalódott lennék, ha nem vinne magával.“ Az előérzete — a kifinomult írói érzéke — most sem hagyta cserben. így lett az Egyesült Államok irodalmának máig ragyogó üstököse. A már említett ifjúsági műveken kívül igen nagy népszerűségnek örvend a Koldus és királyfi Is. Az Ifjúsági regényből készült már film, tévéjáték, prózai és zenés .színpadi játék. Minden formában rendkívül népszerű a mai napig. Bár eredetileg az ifjúság számára készült. Igen szívesen olvassák vagy tekintik meg a felnőttek is. A Magyar Területi Színház komáromi társulata 1988. március 18-án mutatja be ezt a többszörös világsikert is megért alkotást, amelyben a bonyodalmak sorát egy királyfi és egy koldus játékos ruhacseréje okozza. Ehhez persze tudnunk kell, hogy a koldus és a királyfi rendkívül hasonlított egymásra... A Matesz zenés ifjúsági játékában Benes Ildikó és Mák Ildikó játssza a koldus, illetve a király szerepét. KMECZKÖ MIHÁLY tátogott EliáS után, az ár sodra megroggyantotta a bolond lábát. Egy kő vágódott le mellette, a vízcseppek megvakították. Megcsúszott, s a folyó lerántotta a fenékre. Kézzel-lábbal hadonászott, megfeszítette izmait, de a víz loccs be a szájába, ioccs be a torkába, loccs be a gyomrába, loccs be a tüdejébe. A halál szólít, halott vagy, halott. A víz felszíne kisimult. A gyermek-indiánok álltak és bámultak — semmit sem értettek, de már éreztek valamit. Egy darabig komolyan álltak ott, szinte felnőtten. Mivel azonban mégiscsak gyermekek voltak, sarkon fordultak, lóhalálában elszaladtak. Ártatlan kisgyerekek, gyilkos kisgyerekek. Hol volt, hol nem volt, EliáS már nem volt. (Ardamics Zorán fordítása) PETŐFI SÁNDOR Márciusi ifjak Szolgaságunk Idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztánk fői zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Mlljom szív földobogott. Egy szóvá s egy érzelemmé Olvadt össze a haza, Az érzelem „lelkesülés“, A szó „szabadság“ vala. Oh ez rltkeszép látvány volt, S majd ha vénül a világ, Elmondják az unokáknak Ezt a kort a nagyapák. És ml becsben, hírben álltunk, Míg tartott a küzdelem, De becsünknek, de hírünknek Vége lett nagy hirtelen. Kik nem voltak a csatán, a Diada'hoz jöttének, S elszedték a koszorúkat, Mert a szóhoz értenek. E sereg, mely míg a harc folyt, El volt bújva vagy aludt, így zúgott a diadalnál: Mi viseltünk háborút! Legyen tehát a tiétek A dicsőség és a bér, isten neki... nem kűzdénk ml Sem dicsőség-, sem díjért. És ha újra tenni kell majd. Akkor újra ott leszünk, És magunknak bajt s tinektek Koszorúkat szerezünk. Viseljétek e lopott hírt, A lopott babérokat. Nem fogjuk ml fejetekről Leszaggatni azokat. Abban lelünk mi jutalmat, Megnyugoszunk ml azon: Bárkié Is a dicsőség, A hazáé a haszon! (1848. június) Balia József Találkozás (olaj) József Attila utolsó hónapjairól“ A költő és Flóra ismeretségének, kilenc hőnapig tartó kapcsolatának történetét veheti kezébe az olvasó és a kutató. Azt a történetet, melyet évtizedek után végül is meg kellett írnia, el kellett mondania annak, aki kettejük közül életben maradt Nem éppen könnyű dolog a nagyközönség előtt nyilatkozni személyes dolgokról, Ilyen vagy olyan kapcsolatokról. Am Illyés Gyulánénak ezt Is meg kellett tennie. Hogy eloszlasson minden homályt és félreértést, hogy segítsen helyükre rakni a dolgokat, hogy hozzájáruljon a tisztánlátáshoz, az összefüggések jobb megértéséhez. Maga a szerző az alábbiakat írja ezzel kapcsolatban: „Bármennyire félek és irtózom attól, hogy legtitkosabb érzelmi életem nyilvánosságra kerüljön, mégis le kell írnom. Főleg azért, mert régi mendemondák, vádak, rágalmak, még ma is keringenek körülöttünk.“ Azt hiszem, Illyés Gyulánénak sikerült egy igen fontos kapcsolatot tiszta fényben, a maga valóságában és hitelességében feltüntetnie A félreértések tisztázását szolgálja az a negyvenöt József Atttla-levél, melyeket eddig nem Ismertünk, s amelyeket a költő 1937 áprilisa és decembere között küldött a Flóra-versek ihletőjéhez. Illyés Gyuláné könyve értékes olvasmány mindazok számára, akik szeretik József Attilát. Az újabb kutatóknak pedig nélkülözhetetlen forrásmű. Mert — ahogyan a szerkesztő, Domokos Mátyás írja: — „Ez az emlékezet a valóban megélt, megtörtént élet hitelességével és Igazságával áll helyt önmagáért, s nem kíván kommentárt.“ Köszönettel tartozunk érte valamenniyen, akik kezünkbe veszszük. Csáky Károly i
