Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-02-19 / 7. szám

SZABAD FÖLDMŰVES, 1988. február 19. 6 $Шей$тц1 láfotfatu$ ORDÖDY KATALINNÁL Mértéktartó ízléssel berendezett bratislaval otthonában ültünk le be­szélgetni; a félig nyitott ajtón átlátni a szomszéd szobába, ahol az egyik fal mellett végig a padlótól a mennye­zetig magasodó, zsúfolásig telt köny­vespolc áll. Odébbrakom a magnómat a kerek kisasztalon, hogy helyet csi­náljunk a kávéscsészéknek meg a sü­teményes tányérnak; Kati néni szív?» invitáláséra máris kiemelek egy dara­bot, miközben ó szinte kérdezés nél­kül belefog élete — és írói munkás­sága — történetébe: — Nem azzal kezdem, hogy hol születtem, ezt már megírták egyné­hányszor. Sokkal fontosabbnak tar­tom elmondani néhány szóban, hogy tulajdonképpen hogyan is kezdtem kötődni az irodalomhoz. Sok újság, köztük több képes folyóirat is járt nekünk, amelyeket négy-ötéves ko­romban elolvasni ugyan még nem tudtam, de a képek megmozgatták a fantáziámat. Sokszor megkérdeztem a szüléimét egy-egy ilyen képpel kap­csolatban: ki ez, miért és miről hi­res? ök jól-rosszabbul elmagyarázták, de én nem mindig értem be ennyi­vel: elkezdtem ezt az alakot vagy bármit továbbépíteni, természetesen már pusztán a saját fantáziámból. Mi­vel akkor még Írni nem tudtam, bét rajzban örökítettem meg ezekei a kts kerek történeteket. Mégis azt hiszem, hogy ez már „írás“ volt. persze így, idézőjelben, mert ha kezdetleges mó­don is, de történeteket alkottam; és olyan eszközökkel vetettem azokat papírra, amilyenekkel tudtam ... Ezt aztán az évek múlásával „kinőttem" más dolgok felé fordult a figyelmem, de nem kellett hozzá sok idő. hogy visszatérjen ez a belső kifejezési kényszer. Talán tízéves múlhattam, amikor már verseket Is olvasgattam — természetesen egyszerű kis gyer­mekverseket. amelyeket megértettem —, és úgy gondoltam, én is tudnék hasonlókat írni. Emlékszem rá: az el­ső versemet a magyar nyelvről, vagy inkább a magyar nyelvhez Írtam — kár hogy már nincs meg, az egyik legkedvesebb emlékem lenne. Utána próbálkoztam prózával is, sőt diák­ként, érettségi előtt még egy dalszö­veget is Írtam, amely el is hangzr't a bratislavai rádióban az iskolánk énekkara előadásában. Aztán érettsé­gi után egy ideig nem gondoltam az írásra, az utána következő években még kevésbé: Jött a háború, és az ad dígl írásaim is elkallódtak. — Mikor és hogyan került aztán valóságos, eleven kapcsolatba az iro­dalommal, vagy úgy is kérdezhetném: mikor került be annak közegébe? — Ez konkrét Időponthoz kötődik: 1952-ben, amikor Brattslavába költöz­tünk. Szinte azonnal keresni kezdtem az utat a betű felé. s bár ekkor már létezett az Üj Szó meg egynéhány más magyar nyelvű lap, én a Sloven­ské kniha könyvterjesztő vállalathoz, kerültem szerkesztőnek. Természete­sen már maga a munkám is szükség­szerűvé tette, hogy kapcsolatba ke­rüljek szlovákiai magyar to’lforga­­tókkal — na és aztán fokozatosan a szélesebb nyilvánossuggai is. — Meg tudna-e említeni néhány személyt, akik ebben ez időben — a tulajdonképpeni tudatos pályakez­dés éveiben — a segítségére voltak? — Bár tulaldonképpen a véletlen hozta, de elsőként mégis Gyurcsó Istvánt említeném, ö akkor a Csema­dók Központi Bizottságán dolgozott, amelynek volt egy lapja, a Csema­­dok-híradő. Nem a nagy nyilvános­ság számára készült, de a szakmai dolgokon kívül közöli szépirodalmat, például verseket is. Szóval, itt egy­szer olvastam Gyurcsó egyik versét, majd amikor talá'koztunk, mondtam neki: Pista, tudja, hogy nekem is van otthon néhány versem? Rögtön meg­kért, hogy vigyem el neki. Be is vit­tem, aztán már lassan el is felejtet­tem az egészet, amikor egy nap fel­hívna telefonon az Üj Szóbői E-gri Viktor: menjek be, ha lesz időm. Be­mentem, és ott láttam az asztalán az egyik versemet, amelyet Gyurcsó ajánlott a figyelmébe. Elbeszélget­tünk, adott néhány tanácsot a témák­kal és a versformákkal kapcsolat­ban; tulajdonképpen ennek a beszél­getésnek a hatására gondoltam elő­ször komolyan arra, hogy akár a nyilyánosság elé is léphetek... Ez annyira föllelkesített, hogy még az­nap írtam otthon három verset, ame­lyek közül kettő meg is jelent az Oj Szó hasábjain. Ismétlem, hogy ez így történt, abban tulajdonképpen a vé­letlen játszotta a legnagyobb szere­pet. Viszont ha segítségről és a tá­mogatásról van szó, feltétlenül meg kell említenem néhai Tóth Tibort is. ö volt abban az időben a csehszlová­kiai magyar irodalom legodaadóbb tá­mogatója, gondozója, szervezője Még ma is sokan hiányoljuk, főleg az én nemzedékem tagjai közül, akik jól is­mertük, és valóban nagyon sok segít­séget kaptunk tőle. — A pályakezdés legkorábbi szaka­szára tehát a versek jellemzők, ön viszont — prézairő, méghozzá igéit termékeny prózairá. Hogyan, minek a hatására fordult a próza felé? — Egyre inkább éreztem, hogy van olyan mondanivalóm is, amely már egyszerűen „nem fér bele a lírába. Erről először éppen Tóth Tiborral be­széltem; megemlítettem neki, hogy van egy témám, amelyet érdekesnek tartok, és úgy gondolom, az olvasó­kat, közelebbről a csehszlovákiai ma­gyar olvasókat is érdekelné. Azonnal megkaptam rá a szerződőst. — És ezzel indult tulajdonképpen a regények sora. Beszéljünk most egy kicsit ezekről. Milyen ötletekből szü­lettek, milyen irői módszerrel készül­tek, és — ha ezt egyáltalán meg sza­bad kérdezni az alkotójuktól — me­lyik az Ön számára a legkedvesebb? — Erre — mármint a kérdés utol­só részére — valóban nem könnyű a válasz, mert az Írónak joga van egy kissé elfogultnak lenni a müveivel szemben, s többnyire az is. Nem is mindig a legjobb alkotását érzi a 'eg­­közelebbinek magához. Én mindegyik könyvemet szeretem, igaz, hogy mind­egyiket másért: az elsőt azért, mert az volt az elsó, a másodikat azért, ■mert azt már sokkal tudatosában ír­tam, a harmadikat — nos, talán ezt szeretem a legkevésbé. Mégpedig azért, mert tulajdonképpen dacból Íródott. Válasznak szántam azokra a bírálatokra, amelyek az első két könyv után értek: meg akartam mu-. tatni, hogy o'van témákról, olyan mó­don és formában Is tudok írni. ame­lyek hiányát a bírálóim akkor fel­rótták nekem. És Így sorolhatnám to­vább... Fontosnak tartok azonban megemlíteni egy dolgot, annál is in-, kább, mert a kérdésben is benne volt: a témaválasztásom módszerét. Sok író meríti témáit a salát életéből, vagy legalábbis önéletrajzi elemekre épit; ez szinte divat 'ett mostanában, jóma­gam az irodalomnak nem ezt a faj­táját művelem. Én KITALÁLOM a tör­téneteimet, amelyeket ennek ellené­re mégis igaznak érzek, mert TU­DOM, hogy x-szer megtörténtek, leg­feljebb azt nem tudom, hogy pontosan hol, hányszor és hánv Emberrel. Eb­ből a vonulatból tulajdonképpen csak a legutóbbi könyvem „lóg ki“, ame'y lényegében útiesszé: kilenc utam él­ményeit Írtam meg benne. S mivel ezek mindegyike gyönyörű, fényesen világító emlékem, maga a könyv Is nagyon kedves számomra. — Több évtizedes aktív, érdemdús hozzájárulással maga mögött milyen­nek látja a csehszlovákiai magyar Irodalmat általában? Hová Jutott el négy évtized alatt, és miben vannak még adósságai? — Azt hiszem, nyugodtan elmond­hatom, hogy irodalmunk összességé­ben jó átlagszintet képvisel. Bizonyít­ják ezt a külföldi - elsősorban ter­mészetesen magyarországi — kriti­kák: számon tartanak bennünket, fi­gyelemmel kísérik az Itteni magyar irodalmi életet, reagálnak szinte min­den megjelent könyvre Sajnos, ez már távolról sem mondható el pél­dául a hazai magyar sajtóról: könyv­­termésűnkkel rendszertelenül, esetle­gesen foglalkozik nagvon sok kiad­ványról egyszerűen tudomást sem vesz. Az én könyveim közül is tud­nánk említeni o’yat, amelyikről itt­hon sehol egy sor nem (elent meg. Pedig egy könvv megjelenése — ese­mény., amelyet i'lik tudomásul venni, főleg nemzetiségi viszonyok között. De ez az irodalomkritikánk adóssá­ga: ho?v irodalmunkét miben látom? Elsősorban talán abban, hnev gyakor­­latl ae nincs (fiúsáéi irodalmunk. A gyermekeknek sokan és sokat frtak nálnnk, de kimondottan ifjúsági re­gény csehszlovákiai magyar fró tol­lából még nem született. A novella­­termésűnk is aránytalanul szegényes; a felszabadulás után megie'ent no­­vellásköteteket jóformán a fél kezün­kön meg lehetne számolni. — Fefaiezésként nehéz e'kerflni a szokványos kérdést: min do’gozik ieivuleg, és mik a legközelebbi ter­vei? — Amint az imént az ifjúsági iro­dalommal kapcsolatban mondottam, azt magamra nézve Is érvényesnek tarlom. Jelen'eg éppen ezért egv if­júsági regényen dolgozom, amelyről egvelőre talán elég. ha annyit elmon­dok, hogv Rákóczi korában játszó­dik. s a főhőse egy fiatal lány. aki a fejedelem ellen szőtt összeesküvés nyomára bukkan. Cgy május végén­­lűnliis elején szeretném befejezni, s ha minden jől megy, jövőre jelenne meg. Azt is sokszor és sokan kér­dezték már tőlem, hogy miért nem ál-­­Htok össze egy novelláskötetet? Van vagy negyven novellám, harminc évet ívelnek át az időben, és azt hiszem, valóban futná belőlük egy kötetre. Hát ezen dolgozom most, és erre ké­szülök a legközelebbi jövőben. — Mindennek megvalósításához jó erőt és egészséget kívánok, és kö­szönöm szépen a beszélgetést. VASS GYULA Ordődy Katalin müvei a megjelenésük sorrendjében: Évi, Flsta, Idesüss K1Ô56, 1958) — gyermekmesék, Megtalált élet f 1958), Nemzedékek (1961, 1982), Dunáról fúj a szél (1983), Az Idegen (1968, 1978), A keskenyebb út (1971, 1973, 1978), Kiküldetés (1977), Kerekes kút (1979), Közjáték Kumadssin (1985) — regények, Mediterrán széllel (1987) — útiesszék. Idestova egy hónapja mdr, 'hogy minden hétvégén megszólni a Pe­tőfi Rádió hullámhosszán a Lo­­comotiv GT együttes egy-egy nagyle­meze. A sorozat az LGT 1971 és 1986 között készült felvételei címet viseli, s ezeket az együttes az első kettő ki­vételével IBoldog vagyok; Ha volna szívedf kizárólag 33-as fordulatszá• mű korongokon jelentette meg. Nem az első és nem is a második rockzenei sorozat ez, amelyet a Ma­gyar Rádióban hallhattunk, illetve hallhcdunk. Emlékezetöül csak né­hány: volt már Beatles. Shadows, El­vis Presley, Cliff Richard, a magyar előadók közül Koncz Zsuzsa és az Il­lés együttes. A szerkesztők mindegyi­küknél az időrendiséget tekintették a sorozat vezérfonalának, s ntncs ez másként az LGT-vel sem. Ez a magá­tól értetődő, egyszerű és természetes szerkesztési mód azonban még egy­szer sem volt annyira találö, nem raj­zolt ki olyan érzékletesen egy együt­tes, egy rockzenei formáció fejlődé­sének ívét, mint most, a Locomottv GT esetében. Kezdiük egy kts rock-történelem­mel. 1971 eleién addig soha nem ta­pasztalt méretű változások sora rázta meg a .langyos tóvá“ ülepedett ma­gyar popiMlágot A lavinát az indította el, hogy az akkor is a Jegmenóbb" együttesek egyikének számító Omega két oszlopos tagja, Presser Gábor és Laux József bejelentette: megválik a zenekartól. Napokon belül az is kide­rült, hogy miért: két másik kiváló ze­nésszel, a „metrós“ Frenreisz Károly­­lyal és a Hungáriából jött Bartha Ta­mással megalakították az első ma­gyar „supergroup“'ot, a locomotlo GT-t. Az Щ csapat megalakulása ki­hívás volt a meamerevedett magyar rock-arcvonal számára: elfőtt a válto­zások tdele, senki sem ülhet tovább önelégülten a babérjainl Az LGT meg­szülését követő pánikszerű zenészcse­rék, jövés-menések nem kevesebb mint tíz élvonalbeli eqyüttest érintettek. A szupercsapat közben késedelem nél­kül munkához látott. Május elseiel be­mutatkozó koncertlüket Гаг első volt a ma már legendás tabáni koncertek sorában) szinte azonnal követte a már említett elsó kislemez, majd no­vemberben az I. számot viselő nagy­lemez. A következő két évben szintén megjelentettek egy-egy albumot (Rin­gasd el magad — 1972, Bummm — 1973; ez utóbbin már Somló Tamás basszusgitározik és énekel Frenreisz Károly helyett). Ezután válságos idő­szak következett a zenekar életében: előbb Bartha, majd Imux „lépett le“, s ez a két érzékeny veszteség jól ész­lelhető megtorpanást vont maqa után. Az „agytröszt“, Presser Gábor azon­ban maradt, és gyorsan új zenészek után nézett; a lokomotív így hamaro­san új tagokkal (Karácsony jános. group vagyunk, itt a legjobbak ját­szanak! A Kakukkos órát például már befejezettnek hisszük, amikor Bartha teljesen váratlanul „odaken“ a végé­re egy lélegzetelállító mutatványt spanyolgitáron; Presser sem hagyja magát, és már a kővetkező számban (Kotta nélkül) öt teljes percig bűvöli egyfolytában a Hammond orgonát, kö­vethetetlen tizenhatodok és harmtnc­­kettedek magasságából tekintve le mindenkire, aki rajta kívül rock-orgo­­nistának meri nevezni magát. Az eredmény? Ugyanaz, mint az első le­mez esetében: briliáns egyéni teljesít­mények és az egységes hang, a vilá­gos zenei vezérgondolat teljes hiánya. ROCK-EVOLÚCIÓ (LGT-SOROZAT) Solti János J robogott tovább. Hogy tó Irányba, annak első iele az 1976-os V., igazi bizonyítéka pedig az 1977-es Zene — Mindenki másképp csinálja című lemez volt. A továbbiak már az LGT újkori történetéhez tartoznak, amelyet a fiatalabb poprajongók is iól ismerhetnek. E rövid áttekintés után lapozzunk vissza )vagy előre?! 1968. január 9-é­­hez, amikor a sorozat első részében felhangzott az „ös-LGT“ csaknem ti­zenhét éve készült első lemeze. A ki­váló minőségű hanglemezgyári mes­terszalagnak és az azóta elfogadható áron hozzáférhetővé vált hl-fl rádió­­készülékeknek köszönhetőén az ere­detinél sokkal jobb minőségben hall­hatta, aki akarta. Ezúttal azonban mégsem a minőség volt a lényeg. Ha­nem az, hogy szinte megindító volt hallani: ez a négy nagy zenész, a ma­gyar popvilág szlne-java mennyire nem tudott ezen a lemezen mit kez­deni egymással. Valami dühödt főt7- csikorgatással szólóznak, igaz, virtuóz módon, de a fától nem látni az erdőt, teljesen hiányzik a koncepció, az egység, a lemez széteső, eklektikus... Egy hét múlva uguanabban az idő­ben megszólalt a második nagylemez, a Ringasd el magad. Egészében véve ugyanaz az ábra: százféle stílus, a Kakukkos óra sramlls countryfától egészen a Lincoln feszt Utál bluesig, s közben a mindenáron való, már-már görcsös bizonyítani akarás: mi super-Ám nincs ezen mit csodálkozni. 'Az akkori magyar beat bázisán létrejött első szupercsapat kezdeti tanácstalan­sága törvényszerű volt, s a zenei gyökért elenségre vezethető vissza. Ennek bizonyítására elég újra felidéz­ni, honnan, milyen szűkebb zenei kör­nyezetből jöttek az egyes tagok. Pres­ser és Laux a három sikeres nagyle­mez után először megtorpant, megfá­radt, tnvenciótlanná vált Omegából; Frenreisz a lányrajongók Jólfésült, ti­­lemtudó, frakkos, zeneileg teljesen jellegtelen „beat“-zenekarából, a Met­róból; Bartha Tamás pedig a már ak­kor kb. negyedszer „megújuló" Hun­gáriából, ahol Fenyő Miki vezérlete alatt „Hel, Rollí, RolIi“-/éfe számokat gitározgatott. Könnyű belátni: miután találkoztak, valóban a SEMMIBŐL kellett újat teremteniük! S ha ezt a radikális kilelentést esetleg meg is le­hetne kérdőjelezni, annyi mindenkép­­pen igaz belőle, hogy a négy fiú arra, amit addig csinált, a legkisebb mértékben sem építhetett. Emiatt volt az indulásuk összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint mondjuk egy Crenm­­nek vagy egy Emerson Lake and Pal­mer együttesnek, és ezért viseli ma­gán az első két lemezük az útkeresés és a biznnutalansáa mfaden jegyét. Annak Idején egy évet, most mind­össze egy hetet kellett várnunk a folytatásra. Ez pedia — a Bummm! című. 1973-ban meqielent nagylemez, lay, három m-mel. ami ugye az átla­gosnál nagyobb robbanást ígért. Be is jött kétségtelenül, mert ez a lemez magasan felülmúlta az első kettőt. Sőt) Azt is ki merjük mondani, hogy máig az LGT egyik legjobb lemeze. Mi történt tulajdonképpen alig egy év alatt? „összeszokott a csapat“ — mondhatná akárki, ha ezt nem cáfol­ná meg az a tény, hogy nem sokkal korábban történt meg az első tagcse­re az együttesben. A titok nyitfa te­hát máshol лап. Alighanem ott, hogy a kezdeti három vezéregyéniségből mostanra már csak egy maradt, az igazi, aki arcot tudott adni a zenekar­nak, aki ki tudta jelölni a hosszú tá­vú fejlődés útját: Presser Gábor. Fren­reisz távozott, Bartha pedig belátta, hogy csak technikákban ér fel Presz­­szerhez — alkotásban, színkeverés­ben, egy maqasabbrendű zenei egy­ség megteremtésében már nem. S mi­helyt mindezt ráhagyta, a mozaik­cserepek gyönyörű egésszé álltak össze, és egy csodálatos mű szüle­tett, Az elsó IGAZI LGT-nagylemez. Amely nemcsak azért mérfödkó az együttes történetében, mert az első valóban jó lemeze; sőt ELSŐSORBAN nem ezért. Sokkal Inkább azért, mert a kezdeti öncélúskodás után ekkor ismerték el zenésztársat egyértelműen vezetőjüknek Presser Gábort; a kez­detben négy, majd három egyenrangú hangszeres virtuóz közül ekkorra ki­derült, hogy ki a legjobb ZENÉSZ. Azóta is ez az elv érvényesül az LGT-ben, miután már régóta nincs ott sem Laux, sem Bartha, sőt ez utóbbi salnos már az élők sorában sem. Az új tagok kezdettől fogva a zenekar vezéregyé­niségének ismerték el Presser Gábort, s ez zenéjük egységének, fejlődésük következetességének a titka. Annak ideién két évre volt szükség, hogy ki­derüljön: a négy egyívású, egyforma hangszertudásé, egyformán jónevű muzsikus közül ki valóban a legjobb; később, például Karácsony „James“ érkezésekor Presser nimbusza, a neve és az LGT név összefonódása követ­keztében ilyesmi már jel sem merül­hetett. S noha az LGT lemezeit ides­tova tizenhét év óta hallgathatjuk, az együttes fejlődéstörténetének ilyen eszenciális sűrítésére mégis a rádió­ban hétről hétre hallható sorozat adott igazán lehetőséget. Mert úgy látjuk útra a rajtot, hogy már ismerjük a célt is, ami ez esetben a jelennel azonos: úgy hallgatjuk az első és a második nagylemez fogyatékossáaait, hogy utána máris feltehetjük az LGT X- az Ellenfél nélkül-t, vagy a párat­lan, semmihez nem hasonlítható Loksi dupla albumot.. . S így rajzolódik ki hétről hétre fokozatosan, szombat­­vagy vasárnaponként egy zenekar evo­lúciójának folyamata. A legtöbb ma­gyar rockzenekaré. VASS GYULA Az LGT a gombaszögi országos kulturális ünnepélyen, 1984-ben JA szerző felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents