Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-08-08 / 31. szám
12 SZABAD FÖLDMŰVES 1987. augusztus 8. Teljesítették a teljesíthető! A kettős termesztésnek is — a siker érdekében — legalább olyan figyelmet kell szentelni, mint a fű növénykultúráknak. A kettős termesztési rendszerben is be kell tartani a vetés agrotechnikai határidejét, mert a késedelem nagyabb hozamcsökkenéssel jár, mint a fő növénykultúrák esetében. A talaj előkészttését is mielőbb el kell végezni úgy, hogy megóvjuk a talajnedvességet. Ebből a szempontból szükségszerű, hogy a hagyományos szántást a tárcsás boronák, illetve a szántás nélküli vetés váltsa fel. Szárazság esetén vetés előtti öntözés javasolható. Az öntözéses gazdálkodás sajátos vetésszerkezete és munkaszervezése megköveteli a kettős termesztésbe vont növénykultúrák számának a bővítését. A GPS-módszerrel betakarított őszi árpa után a silókukorica korai hibridjeit vetjük. A hektáronkénti tőszámot 60 ezerre csökkentjük. A kukorica mellett számításba Jöhet a cukorcirok, a magra termesztett köles, a zöldborsó, a szója, a takarmánylisztnek termesztett lóbab, a napraforgó, a bab. A magra termesztett őszi árpa, az őszi repce és a korai fiungonya után cirkot, szudáni füvet, silókukoricát, zöldborsót, valamint a borsó és a napraforgó, a kukorica és a cirok keverékét termesztjük. A felsorol! növények vetését július végéig be kell fejezni, A második menetben az őszi búza és a tavaszi' árpa betakarítása után a káposztaféle takarmánynövények meľett Sirius és Polaris horsúfaftákat. Hysot, mustárt és egyéves füféléket termesztünk. A nyári másodnövények termesztésének s'kerét döntő mértékben befolyásolja a nagyobb adagú műtrágyázás (hektáronként 60—100 kilő hatóanyagú nitrogén) és a talaj megfelelő víztartalma. Ha a magágy száraz, a vetés után azonnal starteröntözést kell alkalmazni 20 —25 milliméteres adagban. Ezáltal je’cntőseu serkentjük a kelést és a növény kezdeti fejlődését. A kettős termelési rendszertől csakis intenzív termelési feltételek biztosítása mellett várhatunk teljes sikert. Hogy erre hazánkban is adottak a lehetőségek, arról több mezőgazdasági üzem néldá a tanúskodik. mint a Lééi fl-ebnice), a Szenek'rályfai fKráľová prí Senci) és a Szímői (Zemnéj Egységes Földmííves-sziivetkezeté, vagy a Szenei (Senec) Alíami Gazdaságé. Célszerű lenne, ha a nyári munkák szerves részévé válna a másodnövények fermeszetése. Itt azonban olyan termelési rendszert kel! alkalmazni, hogy ne csupán a bevetett területehet mutathassuk ki, hanem gazdag hozamokat érjünk el. michal Santa mérnök, a Bratislava! Talajtermékenységi Központ Ontözőgazdálkodási Kutatóintézetének munkatársa 'Az árutermelési és áruforgalmazási tervfeladatok teljesítése a muzslai (Muzla) Béke Egységes Földműves-szövetkezetben rendkívüli erőfeszítéseket, leleményességet, a sajátos lehetőségek teljes kihaszná'ását igényelte. A szövetkezet állattenyséztési ágazata a múlt évi aszály miatt mind az abrak-, mind pedig a tömegtakarmányokból elégtelenül volt ellátva, vagyis a minőségi takarmányok készlete alig érte el a szükséglet ötven százalékát. Az árutermelési és áruforgalmazás! tervfeladatok — az említett kedvezőtlen körülmények ellenére — nem csökkentek a több évi átlag alá, inkább arra utalnak, hogy ez a gazdaság az árutermelés tervszerű fejlesztésére törekszik. Az idei évre a szövetkezet — amely hozzávetőlegesen háromezer háromszáz hektár mezőgazdasági területen gazdálkodik — 2 millió 760 ezer liter tej. 310 tonna marhahús, 490 tonna sertéshús, valamint 5 tonna birkahús eladását Irányozta elő. S azzal számolt, hogy az év első felében a tej tervezett mennyiségének 48,8, a marhahús 50, a sertéshús tervezett mennyiségének pedig 42 százalékát értékesíti. Az idei év első felében tehát 1 millió 338 ezer liter tejet, 155 tonna marhahúst és 220 tonna sertéshúst kellett a szerződéses kötelezettségek teljesítése értelmében a szövetkezetnek értékesíteni. Abban az esetben, ha csupán a tervteljesítést tükröző számadatok nyomán Ítéljük meg a helyzetet, úgy a szövetkezet árutermeléséről és áruforgalmazásáról megnyugtató képet kapunk. Ugyanis az első félévben a tervezettnél 25 ezer literrel több tejet, 5 tonnával több marhahúst értékesítettek és terven kívül két tonna birkahúst ts szállítottak a húsfeldolgozó vállalat részére. Sertéshúsból azonban nem sikerült teljesíteni a tevfeladatot. Csupán kilencvennégy százalékra, tehát tizenhárom tonnával kevesebb vágóállatot értékesítettek a tervezettnél. Persze, ha figyelembe vesszük , a marha- és a birkahús áruforgalmazásában mutatkozó többletet, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy az első félévben közel száz százalékra teljesítették a hústermelés és -eladás tervfeladatait. A helyzetkép, amit a tervteljesítést tükröző számadatok alapján formáltunk, megnyugtató és arra hagy következtetni, hogy a Béke Efsz termelésének és áruforgalmazásának fejlesztése problémamentes. Sajnos, mint sokszor, a látszat ebben az esetben Is csal! Horváth Géza mérnök, az állattenyésztési ágazat vezetője a tények egész sorával bizonyította, hogy az áruértékesítést tervfeladntokat csak a lehetőségekhez igazodó rendkívüli Intézkedésekkel sikerült az első félévben teljesíteni. Az állattenyésztési ágazat vezető dolgozóinak, majd a szövetkezet vezetőségének elsősorban is el kellett dönteni azt, hogy a rendkívüli méretű takarmányhiány kedvezőtlen következményei az ágazat melyik részlegére összpontosuljanak. Nagyon helyesen úgy vélekedtek, hogy a takarmányhiány nem veszélyezteti a szarvasmarha-állomány távlati fejlődését. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha stabilizálják a tehenek erőnlétét, termelőképességét, s ugyancsak a lehető legkedvezőbb takarmányozási feltételek megteremtésével biztosítják az utánpótlás, tehát a borjak, majd az üszők fejlődését is. A takarmányhiány kedvezőtlen következményei tehát — szinte a szó legszorosabb értelmében — a szarvasmarhahizlalásnál összpontosultak. Ez az intézkedés oda vezetett, hogy a tejtermelés színvonala nem csökkent a múlt évi átlag alá. Sőt mi több, némileg növekedett Is. S bár a tehénállomány az első félév folyamán negyvenöt darabbal csökkent, ennek ellenére az eladott tej mennyisége több volt, mint a múlt esztendő hasonló Időszakában. Tudtommal eddig még nem fordult elő az sem, ami az idén, hogy az év. első felében, amikor a takar- ] mányozásl feltételek a legked- : vezőtlenebbek voltak, a napi i fejési átlag megközelítette a tíz litert. Kétségtelen, hogy a tejtermelésben fejlődés tapasztalható. Ez vonatkozik a termék minőségére is! Mig például a múlt , évben az eladott tejnek mindössze ötvenegy százaléka mi- : nősült első osztályúnak, addig az idei év első felében az értékesített tej 83,22 százaléka első osztályú volt. A termék : minőségének ez a látványos i javulása egvebek között azzal is magyarázható, hogy az idén hétszáznyolcvan tehén, vagyis i a tehénállomány 90 százaléka I korszerű berendezésekkel ellá- i tott tehénistállókban van. t A borjak és az üszők neve- 5 lésében tanúsított fokozott gon- •! doskodás — ami a takarmány- ' szűke Idején is érvényesült — 1 lehetővé teszi az állomány ! tervszerű felújítását, vagyis a * kisebb hasznú vagy kiöregedett 1 tehenek rugalmas kiseleitezé- 1 sét. Például az idei év első fe- í lében 168 tehenet selejteztek 1 ki, s helyükre olyan genetikai tulajdonságokkal rendelkező fiatal állatok kerültek, amelyek komoly szerepet töltenek be a fejési átlag növelésében. A marhahús áruforgalmazást tervét 3,2 százalékkal teljesítette túl a szövetkezet. Mégpedig annak ellenére, hogy a tervezett napi és egyedi 700 grammos súlygyarapodási átlaggal szemben az első félév folyamány csupán 331 grammot értek el. Ebben, a nagyon alacsony súlygyarapodási átlagban jelentkezett a rendkívüli méretű takarmányhiány következménye. A hízómarhákat bizony nem etették a jobb minőségű kukorica szilázzsal, sem pedig lucerna szénával. Abrakot is csak kis porciót, naponta csupán féikitónyit kaptak. Az utóbbi hetekben azonban egyetlen szemet sem. Télen és a koratavaszi hónapokban értéktelen tömegtakarmányon, az utóbbi hetekben pedig zöldtakarmányon tengődtek. A marhahús eladási tervének túlteljesítéséhez tehát nem a hizlalás intenzitásának növekedése vezetett, hanem a tehénállomány csökkentése, valam'nt az állományfejlesztéssel járó — az utánpótlás gondos nevelésének Is köszönhető — eléggé nagy méretű selejtezések. Ezek az intézkedések, amelyek a már említett kényszerítő körülmények miatt átmenetileg elmélyítették a marhahústermelés extenzív jellegét, jövedelmezőnek ugyan nem, de bizonyos szempontból előnyösnek bizonyultak. Ugyanis nemcsak az első félévben vezettek a marhahús eladási tervének teljesítéséhez, hanem kedvezően befolyásolják az egész évi áruforgalmazási terv teljesítését is. Feltételezhető, hogy a meglévő százhetven hízóbika és a száz darab kiselejtezendő tehén — a jobb takarmányozási feltételekkel kecsegtető második félévben — elégnek bizonyul majd a százötven tonna vágösúlyban meghatározott áruforgalmazási terv teljesítéséhez. Ä szövetkezet vezetői persze tudatában vannak annak, hogy a jelenlegi állapot hosszú távra nem konzerválható. A ter, melés jövedelmezőségének biz, tosítása céljából mielőbb meg . kell újítani a bikahlzlalás egy, kori intenzitását és kedvező . feltételeket kell teremteni a i marhahűstermelés intenzitásá, nak további növeléséhez is. Véleményem szerint ez elégt gé bonyolult feladatnak mutat> kozik. A helyzetet főleg az bo* nyolítja, hogy a szövetkezetben ■— ahol öntözési lehetőség hiá* nyában a takarmánytermesztés- eredményessége nagymértékben t az időjáráson múlik — szinte * lehetetlen biztonságos összhan- 1 got teremteni a takarmányter- mesztés és az állattenyésztés 1 között. z b Persze megkérdőjelezhető az- is, hogy a gyakran előforduló d aszály miatt az intenzív tejterz melés, valamint a jövedelem- V képzésben még mindig rangos helyet betöltő sertéstenyésztés mellett egyáltalán ésszerű-e évi négyszáz darab hízóállományt állandósítani?! Az esetleges félreértések elkerülése végett hangsúlyozom: Nem a marhahús termelésének szükségszerű korlátozására gondolok, hanem arra ,hogy a takarmányozási lehetőségekhez méretezett, reális és optimális nagyságú hízómarha-áilomány kialakításával ■— a jelenlegi állomány létszámának szükségszerinti csökkentése révén — érjék el a marhahűstermelés intenzitásának lényeges növekedését. Tehát a sűlygyarapodási átlag növekedéséhez vezető kedvező takarmányozási feltételek kialakulását. S az intenzitás fokozásával, a vágósúly esetleges növelésével — s ne a hízóállomány növelésével — teljesítsék az eléggé Igényes árutermelési és árufor galmazási feladatokat. Ez azért is szükségszerű követelmény, mert ez az út vezet a bikahizlalás jövedelmezőségének és a gondozók személyi jövedelmének növekedéséhez is. A szövetkezet sertésállománya háromezerötszáz darabot számlál. A sertéshizlalda utánpótlását, valamint a szövetkezeti tagok malacokkal való ellátását kétszázharminc egyedet számláló anyaállományal oldják meg. A malacszaporulat átlaga az első félévben megközelítette a kilenc darabot, vagyis a feltételezések szerint alakult. Az, hogy a sertéshús eladási tervét az első félévben csupán kilencvennégy százalékra sikerült teljesíteni, nem az utánpótlás rovására írandó. A lemaradás és a sertéshizlalás intenzitásának alacsony foka — a négyszázhatvannégy grammos súiygyarapodási átlag — egyértelmű. Ez azzal magyarázható, hogy a szövetkezet ágazata körülbelül hetvenöt százalékban a központi takarmányalapra volt utalva. A központi takarmányalapból engedélyezett kiutalás nyomán június végéig több mint kétezer tonna takarmányt vásárolt a szövetkezet. Ez a mennyiségi i amely a hizóállomány egyedenfj kénti és napi abrakadagját 1,7 kg-ra korlátozta, nem vezethetett a sertéshizlalásban látványos eredményekhez. 'A körülmények ilyképpeni alakulását a gabonafélék múlt évi nagyon gyenge termése idézte elő. Jobban mondva az is, hogy a központi gabonaalaphoz kötődő szerződéses gabonaeladási kötelezettségek maradéktalan teljesítését — a termés mennyiségét lényegesen , csökkentő objektív tényezők, a rendkívüli méretű aszály el-» lenére — megkövetelték a szövetkezettől. A múlt esztendőben sokkal több gabonát kellett eladniuk a központi gaboalap részére, mint a rekordtermést érlelő előző esztendőben. A takarmányalapra tehát csak minimális mennyiségű gabona maradt, amely alig fedezte a szükséglet egyharmadát. 'A szövetkezetnek kettős kára származott az elmondottakból: Egyrészt a központi takarmányalapból való kiutaláshoz — korlátozott mennyiségű kiutaláshoz — történő kötődés lehetetlenné tette a sertéshizlalás intezitásának növelését, másrészt közel egymillió koronával növekedtek a sertéstenyésztés termelési költségei azáltal, hogy a központi takarmányalapból kiutalt keveréktakarmány minden tonnájáért 440,— koronával nagyobb árat fizetett a szövetkezet, mint fizetett volna abban az esetben, ha a keveréktakarmányokat a takarmányalapra eladott gabonája ellenében vásárolja. Az állattenyésztési termelés helyzetének részletes elemzése nyomán arra a következtetésre jutott a szövetkezet vezetősége, hogy az árutermelés és az áruforgalmazás egész évi tervét teljesíteni lehet. Az azonban feltételezhető — a már említett okok miatt —hogy a hústermelés jövedelmezőségének mércéje a múlt évi színvonal alá csökken. PATHÖ KAROLY A mezőgazdaságban a tudományos-műszaki haladást arra kell iránvítani, hogy segítségével egységnyi terűiéiről a lehető legnagyobb mennyiségű és a legjobb minőségű biológiai anyagot takaríthassuk be. Erre már azért is nagy szükség van, mert sajnos azon országok közé tartozunk, ahol egy lakosra számítva a legkisebb mezőgazdasági területtel rendelkezünk. Ezzel szemben az egységnyi hús és lej kitermelésére a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokhoz viszonyítva lényegesen nagyobb takarmányteriiletre van szükségünk. A tömegtakarmány-termelés alacsony színvonala és a takarmányok gyenge minősége, valamint a betakarítás, a tárolás és a fe'dolgozás során keletkezett tetemes veszteségek nemcsak, hogy igen kedvezőtlenül befolyásolják a szarvasmarha-tenyésztés gazdaságosságát, hanem a takarmánynövények aránytalanul nagy termőterülete meghatározza a többi fontos növénykultúra termesztési lehetőségét is. A mezőgazdasági termelés, s ezen belül a szarvasmarlia-tenyésztés hatékony beiterjesítése gyökeres változásokat igényel a tömegiakarmányok termelésében, feldolgozásában és hasznosításában. Erre óriási lehetőségeink vannak, főleg az öntözhető területeken — a kettős termesztési rendszer előnyei! a következőképpen foglalhatjuk össze: Kettős termesztéssel a belterjesít és növeléséért # növeli a növénytermesztés bruttó termelési értékét, mégpedig a legjelentősebb ágazataiban, mint például a tömegtakarmányok és a szemesek termelése, továbbá a fehérjék előállftása terén; 9 lehetővé teszi a zöldtakarmányozás folyamatosságát, aminek felbecsü'betetten gazdasági, szervezési és egészségügyi jelentősége van, elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésben; 9 hozzájárul a talaj termőképességének a növeléséhez, főleg a tetemes mennyiségű szervesanyag-maradvány és a fokozott mikrobiológiai tevékenység révén; ® kedvezően hat a talaj vízgazdálkodására és csökkenti a nitrátok kímosodását; О a kettős termesztésben termett keresztesvirágúak növelik a talaj nitrogéntartalmát; ® a kettős termelési rendszer mint elővetemény hozzávetőlegesen 10 százalékkal növeli az ezt követő növény hozamát. A kettős termelési rendszer hazánkban aránylag széles körben elterjedt. Alkalmazása során azonban kifogásolható, hogy nem hozta meg a várt hozamnövelő és gazdasági hatást. Tudatosítanunk kell, hogy a kettős termesztésbe sorolt növénykultúrák rövid tenyészidejííek s termesztési feltételeik — a mhgas hőmérséklet, az arány’ag alacsony relatív páratartalom és a kevés csapadék következtében — kedveynf’minbí