Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-08-08 / 31. szám

1987. augusztus 8.

SZABAD FÖLDMŰVES.

ranulmányaim befejezése után így szólt Vanek nagybátyám az apámhoz:

— Pihenjen a gyerek a katonaság előtt, add hozzánk arra a három hónapra a gyárba.

Én akkor még nem voltam tisztában azzal, mit jelent számomra ez a mondás. Eddigi életem ágy zajlott, mintha egy vasúti menetrend szabályozta volna. De egyre inkább úgy érzem, ez így sokáig már nem mehet, mert ez az egész egyszerűen egy hihetetlenül nagy tévedés.

Mint minden nap reggelén, úgy ma is, ahogy benyitok az irodába, a festőnek hűlt helye. Az 6 helyettesítésére vettek fel, mert kilencven na-POŰR JÖZSEF:

ló marhaságokat kiáltozott, és egyáltalán nem méltányolta kérésemet, hogy az úristenitl akkor adjon már valamilyen munkát, ha egyszer ez a dilis festő mindent előre elvégzett, s akár a nyugdíját is követelhetné már. Mindegy: ráfordítom a kulcsot a zárra, s végigtekintek az irodán. Szétrakom a fölkutatott festményeket a falak mentén, amennyit tudok, felakasztok, közben egy füzetet lapozok, újságokat böngészek. Mindegyikben találkozók a festő nevével, munkáival. Továbbá: hivatalos levelek, majd egy másik újság. Megkönnyebbülök: benne a festő fényképe. Az első benyomásom: nem dilist Meglepődök, mert az újságból azt is megtudom,

SS

fi'éčtysicŕfMltcfto

pig távol lesz. Igaz, hogy különféle grafikonok, rajzok, cédulák és különféle tervek jelzik, hogy a festő valahol létezik, vagy létezett. Sőt: Ez csak még sejtelmesebbé teszi előttem a dolgokat, mert a többiek sem látták már hónapok óta. Csak Ignác, az anyagbeszerző említette, hogy hónaponként három-négy napra meg-megjelenik, de olyankor se lép ki az irodája ajtaján, mert megszállottként dolgozik, de én úgy látom, mások nem nagyon hiszik, amit mond.

Nem tűnök ki különösebben semmiben, csak az emlékezőtehetségemmel, nos,, kérdezzetek csak Bádogos Karcsira, aki én volnék, ezt akárki bizonyíthatja. Ezenkívül szerfelett kíváncsi természet vagyok, így most már arról is beszámolhatok, hogy a festő még él. Még nem láttam ugyan, de a hírhordozók már megzörgették dobjaikat, hogy emberdöglesztő lázban fekszik, amelynek kiváltó oka ismeretlen. De hiábavaló volt az izgalmám. hogy végre személyesen is találkozhatunk, mert az üzemi orvosnő szabadságra ment, s így ö máshoz jár kezelésre.

Sorra feltúrtam az iroda szekrényeit, a polcokat, s a szomszédos kis raktárt.

— Egy ilyen ember — gondoltam a festőre félóránként — hogyhogy nem hagyott semmi személyes jellegű tárgyat, vázlatot vagy bármi árulkodó jelet magáról?

Idegeskedésem értelmetlenségére csak napokkal később ébredtem rá, s így ma rendszeres, higgadt kutatásba kezdtem a két helyiségben. Hozzáfűzöm, hogy kitartásomat ösztönözte az az értesülés is, miszerint a festő a gyárban is próbálkozott képeinek forgalomba hozatalával.

Mikor órámra pillantottam, először életemben savanyú képpel fogadtam, hogy mások már a fajrontkulccsal babrálnak, szerencsémre azonban a főnökömet még az irodájában találtam.

— Halaszthatatlan munkám van — magyaráztam neki, s 6 szótlanul írta alá a túlórázásra feljogosító űrlapot, miközben nem titkolt megvetéssel mért végig. Lenyelheted a kalapomat — mosolyogtam a szeme közé, mert nem tudott érdekeint telihold képével.

Köbakkal, a főnökömmel kölcsönösen nem ronkonszenvezünk. A minap a nagy semmittevésben elfogott az alhatnék, el Is nyúltam az egymás mellé tolt íróasztalokon, mikor rikácsolása durván visszarántott a valóságba. Kirúg, meg elintéz, és hasonhogy életkorát tekintve azok közé tartozik, akikkel én még teqeződni szoktam. Most már cigarettára gyújtok, s bár mint említettem, semmi különösebb adottsággal nem rendelkezem, azért fejre ejtett gyerek sem vagyok. A képekből megállapítom, hogy a festő realista alkat, annak ellenére, hogy egy kis fantáziáért sem kell a szomszédba szaladnia. Kár, hogy a képekhez cetlit is mellékelt, azon jelzi a kép címét, s ezért nem veszek annyi fáradságot, hogy magam döntsem el, mit is ábrázol valójában.

Harmadik képét nézem, a címe: A béna kezű lány. Mit mondjak: arcul csapott engem a barátom (most már így kell nevezzem a festőt j. A lány rövidujjú kockás ruhában áll, félfordulattal néz vissza a vászonról az emberre, jobb keze természetellenesen simul combjához, de az egész éppen csak jelezve van. Azt is mondhatnám, hogy aki ilyen lányt még nem látott az életben, az az első pillanatban észre sem veszi a rendellenességet, nem úgy mint én, aki minden nap láthatom a béna kezd nővéremet.

A pofon akkor csattant el, mármint a baráti, amikor észrevettem, hoqy a festő nem valami édeskés szánakozással, hanem emberséggel csüng (ez egy író kifejezése, én ilyeneket kitalálnL^se tudnék) a lány alakján. Ahogy a képet röntgenezem, mintha moccanna bennem valami, amit a lágy szívek lelkiismeretnek neveznek: — dünnyögök —, a nővérem. Az én nővérem, akinek köszönhetem, hogy nem vagyok elveszett ember...

Aztán ismét a festő fényképét fürkészem, hogy megbizonyosodjak felőle: nem az, akinek mondják. Nem túlhajszolt, nem is holmi ügyeskedő vagy pénzeszsák, aki a betegség örve alatt nem győz odahaza eleget tenni a megrendelőknek.

Bár ezeket a maflaságokat még kibővíthetem azzal — lám, mire jó a kíváncsiságom! —, hogy egy ízben az üzem ellenőrei meglepetésszerűen kivonulnak a festő háztájára, s mármár megnyomták a mesés villa csengőgombját, amikor ... Amikor váratlanul a szemben levő roskatag, százéves házból kopott bekecsben, egy öregasszony kíséretében kilépett a festő. A jóisten tudja, mennyire örültek ötletüknek a látogatók, amikor hellyel kínálták őket a dohos, nyirkos levegőjű szobában, s a festő a tőle szokatlan dzsessz-énekes hangjával üdvözölte őket. Tényleg beteg volt. Nem csoda, hogy a szaglászok otttartózkodása pár percnyire zsugoroí Rajt előtt.

dqtt, s aztán úgy elkotródtak, mint a kárvallott cigányok.

Most már megrajzolhatom a kört, mert fölvillannak bennem az összefüggések. Pillantásom ugyan még visszaröppen a Feleségem című képre, s a férfias markok láttán sok mindenre gondolhatnék, csak arra nem, hogy diplomás asszony áll velem szemközt, s ugyanakkor belevág gondolataimba a füzetben található számlábak hosszú sora.

És én egyre jobban látom már, mire megy ki a játék, s fél hétkor, ez aztán eredmény uraim, a füzetben lelhető számítások szerint biztosan állíthatom, hogy a festő kilencven napi bére a tét. Azt is tudom már, hogy hatezer koronát kell letennie a konyhaasztalra, valamint azt is, hogy az az asszony a képről ösztöndíjat alapított a barátomnak. Egy éve már annak, hogy a napi dohánypénzt rakja félre egy sajtosdobozba, s ez képezi a fentebb említett tizenkét darab barnahasúnak az egyharmadát, s a többi a beérkezett vagy a várható tiszteletdíjból (óhij áll majd össze.

Egy újabb boríték tartalma igazolta elképzelésemet: a festő alkotói célokra kéri a fizetetten szabadot.

A következő kérvény (pontosabban: kiegészítésként utólagosan elküldött nyilatkozat) egy szabályos vállalás volt, amiben a kérvényező önként vállalta, hogy az elkövetkező három hónapi munkatervét murtkaidő után és bérmentesen előre teljesíti amenynyiben még így sem tesznek eleget kérésének, akkor munkaszerződésének felbontását kéri azon a címen, hogy__

Á vállalásból megérthettem Köbak alapállását, s még nyivánvalóbbá vált ostobasága, gyávasága és önzése. További nyomozásom eredményeképpen már látom, hogy a festőnek fővárosi bemutatkozásra nyílt lehetősége. Olvasom a pozitív értékeléseket. De egy füzetben lapozva meghökkenve tapasztalom, hogy a naplószerű bejegyzések mellett időnként ott csücsül a mondat végén, az írás jellegének függvényeként a festő lázának foka, s kiderül az is, hogy a tárlat megnyitásának kérdése már vagy kétsiazötvenegy napja eldöntetlen, bár a jelek arra mutatnak, hogy „jöl a fej- ( jel öregem..."

Uraim, kijelenthetem, hogy egyedül én ismerem a festő diagnózisát, s nem az olvasottságomat fitogtatom, ha ezt a lélektani állapotot és a hónapok óta tartó lázállapotot valamimiképpen összefüggésbe hozom a stresszel.

A tegnapi túlórázás után váratlan fordulatot vett a mai nap. Itt van a festő. Holnaptól kezdetét veszi az ő időszaka, vagyis a fizetetten szabadság. — Itt járt reggelt — Ignác hozta lélekszakadva a hírt, s azóta hol a gyárban kószálok utána, hol az irodában várom, de eredménytelenül. Voltam Kobaknál is, s így elmondhatom, hogy barátomra ma ezernyi feladat vár, amit tanácsos megoldania, ha a szabadsághoz még mindig ragaszkodik.

Mikor indulóban vagyok hazafelé, akkor lép az irodába. Köszönésemre a váltamra teszi a karját, s azt mondja: egy cigarettára csak maradsz.

Tízszer is eltévesztem, igen, már tegeződtünk, és kérdezi: meglátogatom-e a három hónap alatt, meg hogy merre lakom, s együtt indulunk hazafelé.

Már elhagytuk a kastélyt, — Itt •— mondom, s 0 lefékez házunk előtt, Bár szívesen behívnám, de se nem merem, és tudom, hogy eljött az ő ideje.

— Repülj, barátom — mondom, és hátat fordítok neki. A motor felbőg, s mikor már messzi jár, utána nézek. Már a szállodánál tart, mindjárt rátér a főútra. Meglódulnak a lábaim, amikor óriást csattanást hallok. Bár állíthatom, hogy semmi különleges adottsággal nem rendelkezem, oda tekintek, mégis mindent tudok. Egy padra huppanok, s csak bambán nézem a rohanó kíváncsiskodókat...

DSIDA JENŐ:

Arany és kék szavakkal

Miképpen boltíves, pókhálós vén terem zugában álmodó középkori barát, ki lemosdotta rég a földi vágy sarát s már félig fent lebeg a tiszta éteren, ül roppant asztalánál, mely könyvekkel teli s a nagybetűk közébe kis képecskéket ékel, Madonnát fest örökké arannyal s égi kékkel, mígnem szelíd mosollyal lelkét kileheli: ( —) úgy szeretnélek én is lámpásom esteli halovány fénye mellett megörökíteni, drága arany és kék szavakkal csak Téged festeni, míg ujjam el nem szárad, mint romló fának ága, s le nem lankad fejem a béke Isteni ölébe, én Szerelmem, világ legszebb Virága.

JEGYZET

Nyereménycsók

Kattognak a vonatkerekek, és a monoton zakatolás lassan álomba ringat. Csak félálomban észlelem, hogy a vonat lassít, úiabb állomás következik. Már-már újra belezuhanok az álomba, amikor kutyaugatást hallok. Ébren vagyok, vagy álmodom? Nem, nem, ez a valóság. Egy hatalmas testű farkaskutya áll a fülke ajtajában, mellette a gazdája, egy 16—17 éves fiú. A srác ülőhely híján a folyosón tanyázik le a kutyussal és két barátnőjével, akik valószínűleg régi ismerősei lehetnek. A kutya leheveredik a padlóra és szófogadóan figyeli a gazdáját, aki minden igyekezetével azon van, hogy barátnőit minél jobban elszórakoztassa. Ettől kezdve le sem hunyom a szemem, figyelek. És minél inkább figyelek, annál csalódottabb vagyok, ömlik a sző a fiú szájából, de mind üres és semmitmondó. Napirendre kerülnek a legdivatosabb témák, az öltözködéstől a szerelemig. Hát meg kell hagyni kellő tapasztalattal rendelkezik a fiatalember. Bár ami az utóbbi témát

illeti, kis csalódás érezhető a hangján. A két lány rajongó szemmel figyeli a fiút, majd az egyik hirtelen kitekint az ablakon és felkiált: „Te jó ég, elhagytuk Füleket!“ „Dehogy hagytuk!“ — így a srác. Aztán hirtelen ravaszul elmosolyodik. Fogadjunk, hogy még csak most következik. A lány kissé vonakodik, de aztán mégiscsak fogadnak. Egy rágóba — mondja a lány. Nem, egy csókba — feleli a fiú. Hirtelen lassít a vonat, kinézek az ablakon. Most vagyunk Füleken. A fiú önérzetesen mosolyog. A lány amikor észreveszi, hogy veszített, fülig pirulna, ha ugyan a mai lányok tudnának pirulni. A srác ragaszkodik a csókhoz, de a lány nem enged. A huzakodásnak végül is a kutyus vet véget, mikor hangos ugatásba kezd, mivel azt hiszi szegényke, hogy ez a csúnya lány a gazdiját akarja bántani. A fiú arcán sértődöttség látszik, körülnéz, észreveszi, hogy figyelem őket. Bár nem mondja, de az arcára van írva, hogy neki még eddig senki sem mondott nemet. Ettől kezdve csak a kutyuskájával foglalkozik és jóval szerényebben szórakoztatja útitársnőit. Talán rájött, hogy mégsem annyira ellenállhatatlan?

PAPP MÄRIA

IP

... és búcsú a Földtől

(Vass Gyula felv.)

' Vť -GYEREKSZÁJ...

Gyakorid anyukák és apukák tanúsíthatják: a nyiladozó értelmű gyermek egy-egy mondása hallatán az embernek tátva marad a szája a csodálkozástól. •

„GERILLAVIRÄG“

— A fiam — panaszolta a minap egy fiatal anyuka — sajnos, egyre több időt tölt a televízió előtt. Végignézne minden műsort, a képújságtól a jogi eseteken át egészen a tv-híradóig. Nem válogatós. Leginkább persze akkor kuporodik a varázsdobozhoz, amikor az esti lefekvés ideje közeleg. Arról viszont, hogy nem csupán nézi a felnőtteknek szánt adásokat, hanem meg is hallgat, jegyez ezt-azt a programokból, ezidáig álmodni se mertem. Ám a múlt héten nagy meglepetés ért...

Névnapja volt a kis lurkónak, s édesanyja egy szál piros qerberával köszöntötte fel őt. Nézte-csodálta a srác egy ideig a szép virágot, aztán kijelentette:

w Anyuci, én ezt a virágot ismerem. De — túrt apró újjacskájával bozontos üstökébe — elfelejtettem a nevét. Kérlek, segíts eszembe juttatni.

— Jó — állt rá mamája a játékra — fogjunk hozzá Iztben. Tegnap is láttunk ilyen virágot a tévében. A híradós néninek az asztalán egy egész csokornyi állt belőle. Emlékszel ugye a tegnapi híradóra?

— Hát persze — vágta rá azonnal a gyerkőc.

— Akkor mondjuk együtt: a virág neve дет... ger..., no folytasd, kisfiam.

r- Á — gyűlt fény hirtelen a fiú szemében —, tudom márt Gerillavirági Tudod — jegyezte meg a történet végén az anyuka mosolyogva — aznap túl sok fegyveres gerillaakció szerepelt a tévéhíradóban.!,

MELEGZUHANY

Vasárnap este volt, a kisfiút fürödni vitte édesanyfg. A tus alatt ugrált, visított a gyerek, akár a fába szorult féreg, hiába a mosakodás nem tartótozott kedvenc időtöltései közé.

— Állj már nyugodtan — szólt rá egy idő után türelmét vesztve erélyesen a mama.

'— Anyuci, fázom — szipogta a gyermek, s tovább toporgott.

— Találgatsz megint — hurrógta le az édesanyja —, nézd — bökött ujjúval a bepárásodott falicsempe felé — a csempe is izzad, s — mutatott gyöngyöző homlokára — nekem is melegem van.

— Ja, mamucikám, neked könnyű, te ruhában vagy, én viszont pucéran állok a forró vízsugár alatt.

Szegény anyuka, még a csapot is elfelejtette elzárni megrökönyödésében.

í-erj