Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-08-01 / 30. szám

1987. augusztus 1.

SZABAD FÖLDMŰVES.

7

AUGUSZTUS 1.

— Ármin — csavarintott egyet bal fülemen már hajnalok hajnalán apám —, búcsúzzunk gyorsan, sietnem kell. Isten veled, fiam.

— Ugyan hová megy ilyen korán édesapám? — töröltem kétfelé a csipát a szememből. — Hiszen még Moravcsik úr is az igazak álmát alussza, pedig ő aztán igazán híres koránkelő.- — Én maradok — bökte ki erre szülém —, csak te utazol. A keresztapádékhoz mégy, Boncfalvára, nyaralni. Mihály vár majd az állomáson, az imént beszéltem vele telefonon.

Sehoqyan sem akaródzott kikecmeregni a tavalyi ludak tollából készült pehelypaplan alól, nem mozdultam, hát apám gyorsan megreggeliztetett: adott két egyforma nyaklevest, mire azonmód megdöntöttem az öltözködési világcsúcsot. Egyet azonban kikötöttem: hűséges kecskebakomat magammal viszem.

— Ám legyen — állt némi töprengés után kötélnek apán —, beletesszük a televízió papírdobozába, és segítek is neked kicipelni a pályaudvarra.

Néhány holmit beledobáltam kiuénhedt iskolatáskámba, aztán ünnepélyes arccal csak annyit szóltam: — Mehetünk.

Apám a zsebembe csúsztatott egy százast, anyám pedig — hogy ö sem engedjen el üres kézzel megsimogatta a fejemet.

— Anyádra különben — sandított feléje apám — ne legyen gondod. Majd én megtáncoltatom hamarosan.

Hát fura egy szerzet az én édesapám, morfondíroztam magamban már az állomás felé menet, ízlésesen csomagolt kecskémet cipelve, tegnap még szapulta szülémet, mint a bokrot, lám, most meg már azt mondja, táncba viszi, táncoltatja... Aztán napirendre tértem a dolog felett.

Nagy nehezen, fújtatva, felkászálódtunk a vonatra. Szegény kecskémet a nagy sietségben otthon elfelejtettem megetetni. Na, mindegy, legyintettem, csak kibírja valahogy...

Az egyik fülkében kényelmesen elhelyezkedtem: táskámat ha'nyag eleganciával a polcra dobtam, a játszópajtásomat rejtő papirdobozt pedig az ablakhoz állítottam. Szemben velünk egy termetes asszonyság izzadt-szuszogott.

Percekig szótlanul utaztunk, de kis idő múltán szomszédom — vesztemre — vicceket kezdett mesélni. A kövér asszony pedig egyre jobban haholázott, még kezét-lábát is dobálta. S viráqos alsószoknyája gyakorta kivillant közben.

És ekkor következett be a baj.

Én már jól előre megéreztem a közelgő vihart, ezért éktelenül gyöngyözni kezdett a homlokom.

— Mi a baj, kisfiú? — fordult felém erre az asszonyság. — Nem érzed jól magad? Menj ki a peronra, szippants egy kis friss levegőt — mondta, s szemével padszomszédom felé csippentett.

Makogtam valamit és gyorsan kiiszkoltam a kupéból. Kisvártatva a nö irgalmatlan sivalkodásba kezdett.

Szegény keciském a szoknyaaljára nyomtatott kankalinokat igazi rét valódi virágainak vélte, s a szeliőzőnyiláson kidugva felét, jóízűen beeleharapott az előbukó ruhajéleségbe ...

Egész este borogathattam a kobaklát.

AUGUSZTUS 2.

No. tegnap délután, a boncfalvi vasútállomáson több meglepetés Is ért. i

Először nem édesapám testvére, Mihály bácsi várt, hanem a fia. Palika. Pali egyébként már legényember: tizenhárom esztendős elmúlt. Aztán meg: lány is voll a társaságában, méghozzá kettő. A nagyobbikül Annának hívják, a fiatalabbikat pedig Ildikónak.

Ildikó kedves teremtés, mindjárt simogatni kezdte Moravcsik úr há>át. Bakkecském cselnek vélte a dolgot, ezért óvatosan Inkább a nyomomba szegődött, s fél szemmel minduntalan a leányra sandított.

Régebben ugyanis, méq süvölvény kecskelegény korában, egy pásztorlány irgalmatlanul elnáspángolta. Moravcsik úr betévedt Vargáék szőlőjébe, és alapos pusztítást végzett a sorvégt veteményesben. Boros Gizi, a lófogú szőlőpásztor ahelyett, hogy elkergette volna a tiltott csemege mellől, magához édesgette a gyanútlan állatot, aztán karót ragadott és alaposan helybenhagyta őt.

Moravcsik úr azóta nem hisz a nyájas beszédben, kedveskedő mozdulatokban.

Én persze nem is csodálom.

AUGUSZTUS 5.

— Gyere Füles — bökött oldalba délelőtt Pali —, lemegyünk a Bolondvtzhez, meglessük a nudizó csajokat.

— Hű, az jó lesz — egyeztem bele azonnal, pedig — bevallom férfiason — fogalmam sem volt, mit fogunk látni tulajdonképpen. ___

Százágra tűzött a nap, mindjárt ebéd után indultunk, A folyócskához közel, a Kiscsernel füzesben már kúszva haladtunk előre. Kecském jóízűen falatozott a zsnmhékok füvéből. Egyszer Pali oldalba taszított. Óvatosan széthajtotta egy sűrű bokor ágait, aztán a fülembe lehelte:

— Nézd, ott vannak a nudista lányok.

Forgattam a fejem, meresztettem a szemem, de semmi érdekeset nem láttam az előttünk lévő zsebkendőnyt, selymes füvei benőtt tisztáson.

— De hiszen egyetlen nudistát sem látok — méltatlankodtam —, csak néhány meztelen lány fekszik a napon.

No, amit erre Pali válaszolt, nem írom le, megtartom magamnak.

Kerge kecském viszont megint szégyent hozott a fejemre.

Izgalmunkban teljesen megfeledkeztünk róla. Hadd legeljen, gondoltuk, úgysem tehet kárt semmiben. No, ebben alaposan tévedtünk. Ugyanis a tisztás szélén termett és habzsolni kezdte a lányok bokor aljára rejtett tarkamintás fürdőtrikóit.

Hát a nyereg előbb hazaért, mint a ló. Mihály bácsi, mire megjelentünk a portán, tudomást szerzett Moravcsik úr féktelen mohóságáról.

— Hát gyerek — jegyezte meg bosszúsan —, kénytelenek

leszünk a barátodat istállójogságra ítélni. >

Mihály bácsi semmi szín alatt nem volt hajlandó a döntését megmásítani, íqy kecském belátható ideig bugyik, fürdőtrikók és alsószoknyák helyett kútvízen és árokparti frissen kaszált füvön él majd.

Szegény Moravcsik úr.

AUGUSZTUS 8.

Ma csókolóztam Ildikóval.

... és határtalan boldogságomban nekiajándékoztam a szöcskéimet is.

Nos, úgy kezdődött a dolog, hogy horgászni indultam, de meggondoltam magamat, s inkább lldikóék háza felé vettem az Irányt, aztán illemtudóan beköszöntem hozzájuk.

— A cipődet vesd le — szólt ki a nagyanyja a tisztaszobából —, az imént takarítottam.

Egy ideig tanácstalanul topogtam a küszöbön. Most mit tegyek, töprengtem, szaladjak haza a szürke szandálaimért? Ugyanis mezítláb mentem a lánynézőbe, mivel kutya meleg volt.

Vettem egy mély lélegzetet és csak bebátorkodtam az ajtón, Ildikó a sámlin ült, kézimunkázott.

— Látod, miattad kell most itt ücsörögnöm — duzzogta —, a hülye kecskéd megrágta az én fürdőruhámat is.

—Sose búsulj — próbáltam megvigasztalni —, elmegyek a szövetkezetbe pár napig szalmát gyűjteni, s a fizetségből csodaszép, új bikinit vásárolok neked.

Ildikó szeme párásodni kezdett, kezét a tenyerembe csúsztatta, majd hozzám hajolt, lecsukta a szemét és — szájoncsókolt. Hát ennek jele se tréfa, s — nehogy meggondolja magát — én is visszacsókoltam,. Most sokkal több liangya kezdett el a bőröm alatt szaladgálni, mint múltkor, amikor Edina szája ért az enyémhez.

A szívem vadul kalapált. Erre sportszatyromból elöhaláSztam azt a kis üvegcsét, melyben a horgászcsaltnak szánt szöcskéket tároltam, s az ugra-bugra bogárkákat — szerelmem élő zálogait — mind-mind újdonsült mátkám ölébe szórtam.

juj, de nagyot visított erre szegény. Én meg csak álltam, bámultam reá, egyszerűen nem tudtam mire vélni a dolgot. Félnapi munkával gyűjtött rovarokat ajándékoztam neki, de ö nem méltatta ajándékomat. Ráadásul rám uszította a nagyanyját is. A vén boszorkány meg seprűt ragadott és eldöngetett alaposan. Alig bírtam kiiszkolni a kapun.. >

AUGUSZTUS 10.

Vesztegzár alá kerültem.

Mert Mihály bácsinak is beárult az Ildikó öreganyja.

— Mit követtél el már megint, te apaszomorító? — nyitotta rám este a szobaajtót. — Nem venném a lelkemre, hogy míg te a vízben lubickolsz, szegény kecskéd idehaza egyedül szómorkodjon. Ezért úgy határoztam, hogy néhány napig vele maradsz, mellette leszel, nem léphetsz ki az udvarból. Legalább olvasol, művelődsz egy kicsit...

Pali erre akkorát röhintett, hogy a legyek ijedten menekültek be a falvédő mögé.

Keresztapám a konyhaszekrény tetejéről előhalászta az idei népkalendáriumot.

— Na — mondta nagy hangon —, itt a kultúra, lapozgasd szorgalmasan. Ne mondhassa majd apád, hogy semmi hasznos dolgot nem csináltál nálunk a nyár folyamán. Holnap aztán kikérdezlek.

Kikönyököltem az ablakba, és néztem nagy szomorúan a Büdösvízhez tartó lányokat, fiúkat. Búslakodtam, nem fűlt a fogam a betűfaláshoz. De némi töprengés után kiötlöttem valamit. Valamit, ami sokkal érdekesebb, mint az unalmas olvasás. Megmarkoltam keresztanyám jókora szabóollöját és az érdekesebb fényképeket, meg rajzokat sorra-rendre kivagdostam a kalendáriumból.

S örömmel, daaadó mellel mutattam estefelé keresztapámnak a müvemet. Ö csak nézett rám, meredt a szeme, egy Ideig zagyván hápogott, szólni sem tudott, aztán elbődült:

— Te világ szégyene — rontott rám —, széttépted a naptáramat? Oda most már a felfegyzéseim. Az oldalakra írtam be a malacelválasztásokat, meg minden terményvételt és állateladást.

Leroskadt a konyhaszékre, fejét két lapáttenyere közé temette és sokáig hallgatott. Majd gondolt egyet és szó nélkül elrohant.

Mikor visszajött, már virágosabb volt a kedve.

— Tudd meq, te lókötö — bökött felém göcsörtös uffával —, telefonáltam apádnak. Holnap reggel vonatra raklak és mégy haza, nem eszem veled tovább a mérget, Most pedig mars aludni, reggelig ne is lássalak.

Hát mr tagadás, hamar kitelt a becsületünk megint. Előbb Moravcsik úr szerepelt le, aztán meg én hoztam szégyent keresztapámék fejére.

Pedig én mindig csak jót akartam. A kecském az oka mindennek.

—Hol vagy, te bitang jószág? Gyere csak ide, hadd beszéljek a fejeddel . ZOLCZER LÄSZLÖ

KASSÁK LAJOS:

Fiatal barátomnak

Harcolj amíg lehet ne menekülj amíg lehet szép forró a tested szemedből a lélek szinte ordít az életért.

A gyáva alázat

nem adhat neked semmit.

Ha nem harcolsz térdre kényszerítenek ha feladod a’reményt a megbánás keresztjén végzed.

Kering és forr benned a vér mint fákban az édes dús nedvek.

Nincs kerítés amit át ne ugorhatnál nincs írás a táblán amit le ne törülhetnél.

Állj keményen és védd magad.

Víz-keresztút

A hőmérő higanyszála 32 C-fokot mutat. Délidő van. Az utcákon tlkkadt, szomjas emberek kóvályognák. Mindjárt elepedek a szomjúságtól, ha nem Ihatok valamit. Na, végre, itt egy talponálló büfé! Gyorsan bevágtatok az ajtón. Azaz csak vágtatnék, mert olyan hosszú sor kígyózik az üzleten, hogy csak az ajtóig jutok el. Gyerünk tovább egy házzal! Most már tényleg nagyon gyötör a szomjúság, de nini itt van egy cukrászda! Itt már biztosan elolthatom a szomjamat. Előttem két hölgy szaporázza a lépteit, valószínűleg még előttem akarnak bejutni az üzletbe. Az egyik csak bedugja a fejét az ajtón, s már fordul is vissza, amiből arra következtetek, hogy a helyzet itt sem lehet valami rózsás. Benézek. Nem, ez nem lehet igazi Itt legalább egy órát kellene sorakoznom, s nekem feleannyi időm sincs. Baktatok tovább, magamban szidom a várost, a turistákat és ezt az átkozott meleget. Nem, mégsem adom feli Itt valahol lennie kell egy büfének, igaz, egy kicsit gyalogolnom kell, de nem baj, kibírom. Elvégre rámfér egy kis testmozgás. Na, már itt is vagyok! Hirtelen elsötétül előttem minden, mikor az ajtóra pillantok: Technikai okok miatt zárval A szám kiszáradt, a nyelvem lóg a rohanástól, s nincs aki megkönyörülne rajtam. Aki legalább egy pohár vizet nyújtana felém. Mert most már ezzel is megelégednék. Összeszedem a maradék erőmet és felvánszorgok a Május 1 térre, s közben azon töröm fejemet, hogy mit fogok mondani a főnökömnek, hol jártam enynyi ideig. Mert azt, hogy déltől egy óráig egy pohár üdítőért

rohangásztam a városban, mégsem mondhatom. Hogy a Steiner utcáról, végig a Csehszlovák Hadsereg utcán, majd az Obchodnán keresztül egészen a Május 1 térig nem találtam egy helyet, ahol megihattam volna egy pohár üdítőt. Nem, ezt így nem mondhatom ell Végre beérek a munkahelyemre, odavánszorgok a mosdóhoz, és iszom, iszom, telve gyönyörűséggel. Soha még egy pohár víz ilyen jól nem esett. Miközben a szomjamat oltom, erősen eltökélem magamban, hogy ezentúl, mielőtt a városba Indulok, mindig viszek magammal egy üveg vizet. Elvégre sosem tudhatja az ember lánya, hogy mikor szomjazik megl Papp Mária

Ébresztő!

Utazunk á ... nem a negyvenhatos (és nem is sárga] villamoson. Sőt, egyesek nem is a babátokhoz. A hármassal megyünk, döcögünk, kl-kl munkahelyére, mások bevásárolni, vagy az ég tudja, hova. Ptlledtsit vagyunk, nyomasztó, bóbiskolásra érett a fülledt nýárí reggel. Mint déli hőségben a kókadoző gabonakalászok, úgy szenvedünk. De néhányan azért az újságba borulnak, érdeklődve szemlélik a betűtengerben a kisebb-nagyobb halakat. Egy két szempár a mindennap látott-tapasztalt környezetre vet suta pillantást, felettébb unottan. Egy kissé ébredezünk, amikor a kereszteződésnél, vagy a megállónál váratlanul zöttyenünk, olykor-olykor útitársunk nyakába borulunk (nem valamiféle kifejezéseként a szeretetnek). Szürkülnek-általánosulnak a megállók: két hölgy leszáll, hárman-négyen társulnak fáradt társaságunkhoz.

Dévény (Devin) vára Bratislav : kárnyékének egyik leg sniertebb látványossága. Az egykori fellegvárból ilyen kilátás nyílik a) a Morava és a Duna összefolyása fölött őrt álló magányos bástyákra, b) a környező, rendkívül érdekes geomorfológiájú és flórájú tájra (Vass Gyula felvétele)

És... Amott felszáll egy bájos teremtmény. Ügy tizenhét- tizennyolc körüli. Férfikartársak figyelme veszít mélaségából, a tunya ábrázatok (végre) feloldódnak. Hát mégsem vagyunk halottasházban! Figyeljük a hölgy magabiztos mozdulatait, kezében könnyedén lengedező táskáját, jegyet lyukaszt, van szabad hely, de nem foglalja el. Büszke tekintetet mereszt egyik útitársára, aki azt minden bizonnyal aznap reggeli nagy sikerének könyveli el. És ...A hölgy táskájába nem láttunk bele... Onnan hirtelen ébresztőóra csörgése tolakodott elő — háromnegyed nyolckor. Az arcokra mosoly ült, az egyhangúságba boruló reggeli utazás színesedett. A váratlan epizódon még egy ideig zümmögtünk-derültünk, áldva az ébresztőt, még ha egy kicsit késői is volt.

(susla)

4

é