Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-12-12 / 49. szám

SZABAD FÖLDMŰVES

1987. äecemiber lí.

14

e VADASZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT 9 VADASZAT 9 VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADASZAT • VADÄSZAT 9 VADASZAT 9

fi vaddisznó takarmdnvozäsa

Az állomány téli etetése jelentős vadgazdálkodási feladat, melylyel megelőzhetjük a vadkárok keletkezését, s hozzájárulhatunk a vaddisznók sikeres átteleléséhez. A vaddisznó etetése viszonylag költséges, mert a gyenge makktermésfi években a magas hótakaró megnehezíti a nélkülözhetetlen táplálék megfelelő területi elosztását. Az éghajlati viszonyokat figyelembe véve a téli etetés nem a vaddisznóállomány életben maradását, létfenntartását biztosítja, mert általában csak a gyengébb süldőket, illetve a korai malacokat fenyegeti ez a veszély.

Természetesen az már nem mindegy, hogy a vemhes kocák számára niíyen segítséget nyújtanak a vadásztársaságok tagjai, mert a takarmány beltartalml értéke meghatározza a megszületendő malacok egészségi állapotát. Éppen ezért nagy jelentőségé a vemhes kocák megfelelő színvonalú téli takarmányozása.

Eléggé megszokott módszer a takarmány földre borítása. A vaddisznó a legszívesebben ezt az etetési módot fogadja el. Ennek alkalmazása rzonban azt a veszélyt rejti magában, hogy a takarmány megpenészedik, elázik, s Így nagy beltartalml veszteséget szenved, a módszer széles körű bevezetése emellett pazarlást Is eredményez, mert költséges, s egyszerre csak kisebb, ’—2 napra elegendő adagok hordhatók ki. Igaz, hogy így nem kell etetőket készíteni, másrészt viszont jelentősek a fuvarköltségek, s veszély fenyegeti a vad egészségi állapotát, ha megpenészedtk a takarmány.

A vadgazdálkodási szakemberek véleménye szerint a vaddisznó viszonylag könnyen hozzászoktatható a takarmány beltartalmi összetételét megóvó etetők használatához. Tudjuk, hogy a vaddisznó a szarvasetetőknek is állandó vendége, és a fácánetetők tetejét is evés közben feszegeti le. Ezért nem valós ok arra hivatkozni, hogy a vaddisznó nem fogyasztja el az etetőben felkínált takarmányt. Sok vadásznak az a véleménye, hogy a szarvas és a vaddisznó zavarja egymást, s különösen az etetőnél rivalizálnak. Ha ez élta Iában igaz Is, mindkettő „enged a negyvennyolcból“, amikor enni akar. Számos megfigyelés eredménye bizonyítja, hogy a szarvast nem zavarja a szálastakarmány-tárolötól alig pár méterre felállított szllázsasztalnál lakmároző süldőtársaság.

Természetesen helyes a faji sajátosságuk figyelembevétele, valamint a vaddisznók számára a külön etetők felállítása. Ezektől a helyektől a szarvast úgy tarthatjuk távol, ha a vályú, önetető vagy szilázsasztal köré erős kerítésoszlopokat ásunk le, és hozzávetőlegesen 100—120 centiméter magasan összekötjük azokat erős doronggal. v

A szemes takarmány adagolására jól beváltak a sertéstartásban használatos, fémből készített etetők, de a fából gyártottat is hasznosítani lehet. A szilázst alacsony, peremmel ellátott asztalról célszerű adagolni. A malacok számára készíthetünk külön

etetőt,, amelyet körül kell keríteni, így a nagyobb vaddisznók nem juthatnak az elzárt térbe, s megóvjuk a takarmányt a kismalacok számára.

Vaddisznóállománynak takarmányként minden olyan növényi rész szóba jöhet, melyet a termőföldön a faj képviselő) károsítanak. Vigyázni kell azonban arra, nehogy fertőzött növényt juttassunk eledelként az állatoknak.

Az etetés során mindig arra törekedjünk, hogy nyugodtan, lassan fogyassza el az állomány a takarmányt. Éppen ezért a táplálkozásbiológiai okokon túlmenően, olyan feltételeket kell biztosítani az állománynak, hogy hosszabb ideig az etetőnél tartózkodhasson. Ennek következtében, minden olyan módszer alkalmas a takarmányozás során, amely szavatolja az élelem fokozatos adagolását.

Ezen a helyen kell szólni a szóróval kapcsolatos kérdésekről. Általában semmilyen vadat nem lövünk etetőnél, vagy pedig annak közelében. Ez alól csupán a szóró kivétel. Természetesen nem vadászati céllal is létesülhet szóró, ilyen esethen egy elbírálás alá esik a többi etetővel.

A szórót mindig jól védett csendes helyen létesítjük, a nappali búvóhelyek közelében. Erre a sűrű növényzetű terület ritkább foltjai, tisztásai a legalkalmasabbak, mert ide a vaddisznók bátran közelednek. Nagyon lényeges továbbá, hogy figyelembe vegyük a hely széljárását. Az örvénylő, kavargó légáramlatú völgyek, teknők erre alkalmatlanok- A szóróhoz két Irányból készítsünk cserkészutat. Az egyik az uralkodó széliránnyal azonosan, a másik pedig az ellentétes oldalról közeledjen.

A jól üzemeltetett szórók nemcsak a lövési lehetőséget könnyítik, hanem felhasználhatók a selejtezésre és az állomány létszámának a szabályozására Is. Ha a szórókat a tél elmúltával is üzemeltetjük, akkor az odajáró kondák után a malacaikat vezető kocák Is megjelennek. A süldők közül a leromlottakat selejtezzük ki, hasonlóan a létszámfelesleget is ki lehet lőni. A szakemberek véleménye szerint a fent említett módszerrel rendszeresen lehet szabályozni az állományt, s ezáltal a vaddisznók által okozott károk is enyhébbek. j —у— j

(Fotó: Kalita Gábor)

Vadkacsás esték

Fenn még ragyog a nap, de a nyugati égbolt rózsaszínjébe már sötétebb színek is vegyülnek. A tó nem látszik, csak mindenfelé a zöld sás meg a nádi buzogány. Olyan tocsogóféle ez, amilyenből a Duna mentén sok található. Valóságos vadkacsatanya.

A gumicsizmák az iszapot tapossák. Ahol ember megy el, ott alázatosan fejet hajt a nád, csapás keletkezik. Ha kézzel félrehajtom a nádat, alant megcsillan a fűvel, sással és ingovánnyal benőtt vadvíz. A láp orrfacsaró szagál érezni A lábam mellől dülledt szemű béka ugrik fejest a vízbe, a levegőben szürkegémek kóvályognak.

Hűvöskés levegőfuvolattal búcsúzni készül a nap. Kezdődik a vadkacsahúzás. Egy kacsa húz el váratlanul a tó felett. Eles durranás hangja hasítja meg a tó körüli néma csendet, valahol a nádas között nagyot locscsan a víz. Kis idő múlva újabb puskalövés, aztán a távolban ismét nagyobb csapat kacsa tűnik fel az égen.

Mire észbe kapok, már ropognak körülöttem a puskák< A vadkacsák itt is—ott is, nagyokat loccsannak a vízben. A szerencsésebbek elmenekülnek, de néhány perc múlva újra a tó felett köröznek.

A nap elbújt, hűvös lett a levegő. Erősen sötétedikt Megnőnek az árnyak, a nádat muzsikáltatja a szél és a kacsák egyre csak jönnek. Egy-egy csapatban három, öt, kilenc.., Egy csapat a felem felett surran el. Célzok, a puska dörren, és aztán úgyszólván már tölteni is alig van időm.

Besötétedik. Lőni már nem lehet, pedig a kacsák most majdnem leverik az ember kalapját. Innen-onnan még hallatszik egy-egy elkésett lövés és a nád között esti koncertjukba kezdenek a békák. Csónakok és vadászkutyák segítségével összegyűjtjük a vízen ringó zsákmányt és véget ér a vadkacsavadászat — fejezi be a visszaemlékezését idős vadászismerősöm.

„Hát igen, azok a régi vadkacsás vadászatok, azok voltak csak az igaziakt“ — sóhajt jel, és újra rágyújt a visszaemlékezés során kialudt bükkfaszárü kis pipájára

BUGÄR ÄRPÄD

• HALÁSZAT © HALÁSZAT 9 HALÁSZAT 9 HALÄSZAT $ HALÁSZAT • HALÁSZAT 9 HALÁSZAT 9 HALÁSZAT • HALÁSZAT •

(2. RÉSZ)

— A halászat, úgy mint a vadái szat, a magyarok őst foglalkozásai közé tartozott. Vissza tudna emlékezni, melyek voltak hasonlóan híres halászcsaládok, amelyeknél a halászat jelentette a munkát és az életet egyaránt?

— A környék halbőségét 1. István király által lOOl-Ьел kiadott halászati oklevél is bizonyítja, amelyben a felsorolt halászhelyek között két Komárom környéki hely is szerepelt. Már 1249-től oklevél bizonyítfa a komáromi céhek megalakulását, melyek erős közösségi szellemben éltek. A komáromi halásczéhek keretében három rangfokozat volt: az öreg céhmester, a kis céhmester és a nótárius-jegyző. Az ismertebb halászcsaládok a következők voltak: Huszlicska, Szalay, Galambos, Hegedűs és ľúba család, amelyeknek sarjai az említett három rangsorolásban különböző helyet, illetve beosztást foglaltak el.

— Ha mértékegységben szeretnénk kifejezni: hány órát kellett naponta dolgoznia és gazdag életpályája során mennyi halat fogott, mit válaszolna. Mekkora volt a legnagyobb hal, amelyet a Dunából zsákmányolt?

— Ezt így nehéz meghatározni, de azért megpróbálok válaszolni. Nem volt ez olyan egyszerű dolog. Mindig a hét elején, azaz hétfőn kezdődött a halászatunk és péntekig tartott. Nem lehetett csak olyan egyszerűen letenni a hálót és odébb állni. Akkor mentünk csak haza, amikor a piacon árultuk az egész heti halfogást. Így nehezen tudnám megmondani mennyit dolgoztam naponta. Kint is laktunk a vízparton a halászkunyhóban. Mekkora volt a legnagyobb fogásom? Ügy 1920-ban történt Nagy Harcsás és Komárom között, hogy egy 96 kilós hallal kellett megküzdenem, míg szárazra jutottam vele.

— Melyik halfaj volt a kedvence, s mely volt a legfinomabb a halászlé készítéséhez!

— A halászléhez leginkább a márnát kedveltem, mert e halfajból külön Is kellemes és ízletes eledel készülhetett. Az igazi, eredeti halászléhez azonban öt-hat féle klsebb-nagyobb hal volt szükséges, hogy a több literes bográcsokban „összefőjenek“ az ízek /

— Mikor alakult meg Komáromban a halászegyesület?

— A legrégibb okiratok is már említik Komáromot, mint halászati helyet. Most nem is tudom pontosan melyik volt az első okirat, de talán túl bonyolult is volna felsorolni mindazon rendeleteket, melyek a halászat módjának szabályozását határozták meg. De ahogy visszaemlékszem, a halászatot szabályozó első, igazán szélesebb határkörű halászati jogtárvény 1888-ban, tehát közel száz évvel ezelőtt jelent meg

— Mennyiben különbözik az akkori halásztörvény a mattól?

— Aki halászni akart, halászjegyct volt köteles már akkor is váltani. A tilalmi időszakban a különböző halak fogása szintén tiltva volt. Például április 1-fétől június 15-ig a fogas, a süllő, a keszeg, a viza, a ponty; szeptember 15-től január 30-ig pedig a lazac és a pisztráng fogása volt tiltva.

— Miről beszéltek a halászok leginkább?

— A halászok többnyire szűkszavúak voltak. Ez talán a mesterségből is eredt. Családunk legnagyobb fogásának élményét és körülményeit azonban évtizedeken keresztül mesélték a szüleim és az öregebb halászok. 1901-ben történt, amikor a komáromi Erzsébet-szigetnél ,a Kis-Duna felső torkolatánál, ahol a Naqу Dunával összefolyik, halásztak édesapamék. A kerítöhálót úgy tíz órakor öt halász két bárkából vetette ki, majd

lassan kezdett kljeié evezni. Ez nagyon nehezen ment, mert a hallal megtelt hálóval nehezen tudtak partot érni. Amikor a háló 12 méter átmérőjű félkörívbe volt szorítva, hal-hal hátán vergődött. Mesébe illő látvány volt. Majd elkezdődött a halaknak a kimérésé. A szó szoros értelmében 6 nagy ladik telt meg hallal és még így is a hálóban maradt úgy 25—-30 mázsa hal. Egész késő esti óráig tartott a halak kifogása. Apám emlékezete szerint 100 mázsa halat fogtak egy kerítéssel, a legnagyobb hal egy 32 kg-os harcsa volt. A fogás nagy részét különféle apró hal és keszeg képezte. A halak jelentős része a bécsi piacra került. A halászmester bevallása szerint a szerencsés húzás 4 ezer koronánál többet hozott a halászoknak. Ahogy ezt az akkori Halászat című lap is tudósította „Ritka szerencse“ volt ez, mely egy halászcsaládnak örökös élményt jelentett.

— Most pedig tapasztalatairól, élményeiről mondjon valamit.

— Inkább az egyik legszebb halászszokásról szólnék. Ez a halászkeresztelő volt. Ezt akkor gyakorolták, amikor a legfiatalabb halász először vett részt a viza vagy a tok fogásában, s halásszá avatták. Ilyenkor a halászcsaládok apraja-nagyfa összesereglett és végignézte az ünnepélyes felavatást, amelyet halvacsora követett.

— A régi halászdalok közül, melyeket kedvelt a leginkább?

— Sokkal kevesebb maradt fenn a fövő nemzedéke számára ezekből a dalokból, mint a parasztmunkákkal kapcsolatos énekekből. A holnap számára így már nehezen őrizzük meg a múlt szokásait. Az egyik legszebb komáromi halászdalból való a következő részlet:

„Komáromi domború híd alatt, Nyárson süti a halász a halat,

Nem kell nékem, nem kell a jő halad, Rózsám szíve majd kétfelé hasad!“

— A komáromi halászok a halfogáshoz úgyszólván minden módszert alkalmaztak. Melyek voltak a legalkalmasabb halászati szerszámok?

— Már talán hiába Is keresnénk a mai szótárakban ezeket a szavakat, illetve megnevezéseket. Csak röviden a legismertebbeket említem meg, mivel sokáig tartana valamennyit felsorolni. Az ^gyik legrégibb módszer a szigonyos halászat volt, melyei azonban a már említett 1888-as halásztörvény betiltott. A „buttyogtatás“ volt a harcsafogás ősi módja. Leggyakrabban a különböző hálókkal való fogást alkalmazták. A halászok leleményességétől függően különböző szerszámokat Is használtak, melyeket többnyire saját maguk készítettek. Ilyen volt a csapóhorog, a harcsajogás szerszáma; a fenékhorog, melyen egy méter távolságban vékony zsinóron 100—200 horog volt felerősítve;

a magyar vejsze, amely leleményesen megszerkesztett tereiéből és átbújóoól állt, ahonnan a hal már nem tudott visszaúszni A szeglye ősi halászeszköz, mely a legnagyobb halak fogására szolgált. Ez erős cölöpökből álló kerítés volt a folyó medrében. A legismertebb a 80—150 méter hosszú keritőháló volt. Egyik végét a parthoz odaerősítették.

— A komáromi folyóparton üldögélve nem egy alkalommal látni, hogy több száz elpusztult halat vet ki egyszerre a hajók hulláma a partra.

— Komárom és környéke a folyók szabályozásáig a halászok valóságos paradicsoma volt. Az utóbbi évtizedekben a folyók szabályozása, a folyómeder kotrása, a vízerőművek építése nem maradt nyom nélkül.

— Mit jósol a vén Dunának, milyen lesz a jövője?

— Tudjuk, hogy ma már ott tartunk, hogy a halpiacon nem találunk dunai halat. Szerintem ez az állapot csak mindig roszabb lesz. Eltűnik a romantika, előtérbe karül ttt is a kő. A folyók betonozott partjai gyakran megölik az életet, elkorcsosodik a természet. Meri nem olyan igazi a halásztavakban kitenyésztett ponty, mint a Duna vizében valamikor fogott...

— Hová tette ezeket az igazán páratlan halászati emléktárgyait és iratatt, amelyeket a fényképein láttunk? Ki fogja ezeket megőrizni a jövő nemzedék számára?

— Megőriztem a régi okiratokat, melyeknek nagy részét a Komáromi Halászati Múzeumnak adományoztam. Csak az érdekesebbeket említem: az isii ben készült halászcéhládát, az 1819-ből való törvénykönyvet, 1804- -ből a nagy jegyzőkönyv névsorát, egy 1647-ből III. Ferdinand állal kiadott oklevelet. Linót császár 1696-os oklevelét és az 1927-es mezőgazdasági kiállításról fennmaradt oklevelemet. Ezek szinte felbecsülhetetlen értékű halásztörténeti anyagok.

Beszélgetésünk végén Czilling András csak ennyit mondott: „A természetet, a vizet szeretni kell. En a kemény munkának köszönhetem hosszú életemet.“ Személyében egy halk szavú, könyveket szerető, bölcs embert ismertem meg, akitől emberi tartást és helytállást egyaránt tanulni lehet,

Szénássy Arpád

i