Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-11-14 / 45. szám
1987. november 13, SZABAD FÖLDMŰVÉ« 7 SZEPTEMBER 1. Nincs igazság a Iáidon, annyit mondhatok. Mostanság ugyanis mindenért kikapok Rémesek a felnőttek, nem szeretnék megöregedni. Apám is szörnyen megváltozott: újféle, városi szokásokat vett fel. Hogy mást ne mondjak, már nem elégszik meg a nadrágszíjjal; nadrágtartót is hord. És folyton oktatgat, nevel. A rengeteg példabeszédtől már lassan ülni se tudok... Minden rám szakadt bajnak a televízió az oka. Néztük tegnap a délutáni híradót, s egy szipológus a küszöbön álló új tanévről kezdett beszélni. Menten végigrohant a hideg Derekasan megcsutakoltam Moravcsík urat. Már borzasztó könnyű lehetett, mert rengeteg vizet kiszorított a teknöből. De vége szakadt a dáridónak, mert észrevétlenül betoppant anyám. Megállt az ajtóban, összecsapta a kezét és csak hápogott-sápítozott. — Mit tettél, te anyaszomorító? — rivalít rám aztán, mihelyt erőre kapott. — Mit csináltál p szobával, te pokolravaló? faj istenkém —, markolászta minduntalan a blúza gallérját —, tele van vízzel a helyiség, odalett a szép perzsaszönyegeml Szerencsére, mire megtalálta az ajtó mögé állított hosszú nyelű keZOLCZER LÄSZLÖ: iCfW lattal mi... a hátamon Óvatosan kisettenkedtem a nappaliból, aztán — lesz, ami lesz — egy gyors rántással bátran, harciasán feltéptem a bejárati ajtót. Körülkémleltem. És nagy kő esett le a szívemről. Nem volt senki a küszöbön. Mifor visszaértem, apám már felöltőben állt és kész tervvel fogadott. — Elmegyek a meccsre, te pedig készítsd elő a tanszereidet. De lapozd át a tankönyveidet is, mert — emelte fel oktatólag göcsörtös mutatóujját —. emlékezhetsz rá magad is, már a boncfalvi kopasz csordás is azt ordibá'ta sűrű ostorpattogás közepette elb'tangoló állatainak: tanulj tinó, ökör lesz belőled. Nem szeretném, ha holnap az új iskoládban szégyent hoznál a fejemre. És a szobámba penderíteti iziben, Enaedtem hál kérő szavának. Alig tette ki apám a lakásból о lábát, anyám is szedelözködni kezdett. Sajnos. megint elhatalmasodott raita a szerelem A szörnyű csak az. hogy apám is kezd rá újfent gyanakodni Atyám szava szent, jelentettem kJ. az áqy alatt lapuló kecskémnek, íny hát sajnos tanulni fogunk. Szerene'étlenséaemre azonban egy háhorá előtti , ülői' kenőit maink könyvet halásztam elő Moravcsík úr vackától. Találomra felütöttem az irományt. Archimédesz törvényénél nyíltak ki a lapok. Minden vízbe mártott test, olvastam ievvhanaon az ágy alöí élőmérészkedő. tudásra szomjazó kecskebakomnak, a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya . . . Közben a bolháival bőszen hadakozó, vakaródzó hűséges barátomra esett a pillantásom. Na. határoztam el azonmód, kipróbálom rajta újonnan szerzett tudományom Oay ts olyan dögnebéz, amikor megmakacsolja magát, alig bírom feltuszkolni az emeletre a meredek lépcsőkön Alaposan megfürdetlek hát, és ha sok vizet kiszorítasz a kádbál, nemcsak tiszta és jászagú, de pthekönynyű is leszel.-és több lényét ütök egy csapásra. Többek között megörvendeztetem a szüléimét is. Azon melegében a tettek himes mezejére léptem. — Gyere Moravcsík úr — ragadtam meg a szakái lát —. elmaaynrázom neked a ovakorlatban is Archimédesz törvényét. Nagy nehezeti a sarokba toltam a kisasztalt, a fotelokat ts. s a nappalt szoba közepére cipeltem anyám egykori. tanyánkról felmenekített porosodó, Irdatlan hurknmosó teknöiV Telemertem vízzel és kecskémet nagy keservesen beleparancsoltam a jókora mosóalkalmatassáqba. Szegény pára. eleinte sehogy sem akart kötélnek állni Hiába no, nem járt 0 még iskolába, most meg mindjárt tételek tonnására fogom Fújt, prüszkölt, topnrzékolt; de amikor a szép Kovácsáé ajtaja elöl elemeit mankóval inuekpztom jobb belátásra bírni meqndla magát. Igen д szép Kovácsáé most csak ilyen, qum’véaű szurkapiszkával tud közlekedni Félrelépett a füstösként/ Rigó lanovnl, rebesgetik a házban, hát bizonyára a félrelépés közher törhette el formás lábacskáiét... — F.bndta kecskéin — korholtam bakomat —, a tudásért keményen mea kell szenvedni mindenkinek Odahaza, vidéken, az öreg Pélik Gyula félt ennyire a víztől. Equszer aztán alaposan pón/Ijárt ökelme A mezőn, a szabad éq alatt kapta el a hirtelen jött, kiadás zápor, és mire hazabotorkált, elázott cefetül. Kénytelen volt elnyűtt, átázott öreg gönceit levetni, s másik, tiszta gúnyái ölteni, hogy a korcsmába mehessen. A kapuban aztán a safát kutyája sem Ismert rá. a iákora komondor nem akarta Hena°dni a házból. Azóta, ha i"; -ült az ég, menten fedél alá iramodott,,, ményfa pamut gombolyít ót, mi már Moravcsík úfral a szobánkban kuksoltunk. És ki se dugtuk a fejünket jó sokáig, hiába is rázta anyu a kilincset. Tőlünk aztán döngethette az ajtót, megpróbálkozott mézes-mázos szóval is, elő nem bújtunk. Később hazajött édesapám. Egy ideig a konyhában pusmogtak, de egyszer csak apám a szobám ajtaja előtt termett, és megkocogtatta szépen-szelíden az intarziaüveget. Fiacskám — hallottam nyájas hangjátt —, hagyd kicsit a tanulást, gyere elő, kész a- vacsora. Gyanús volt a hangja, fölöttébb gyanús, mégis léprementem: kioldalógtam önkéntes háziörizetemből. Asztalhoz telepedtünk. Alig kezdtem el azonban lapátolni a tányérra szedett rakottkáposzta-halmot, amikor jó szülém, fittyet hányva az étkezési etikett legelemibb szabályaira, szólásra emelkedett. — Halljam, hogy halad a tanulás? — kérdezte furcsamód negédesen, miközben kíváncsian felém fordította a fejét. — Hát — vakartam meg rosszat sejtve a kobakom bábját —, nem nekem valók ezek az elvont tudományok. Én általános helyett legszívesebben inkább zenekiskolába járnék. Csak azért szóltam valamit is, bogy ne merevedjen meg a csend közöttünk. Egy ideig úgy látszott, apámnak tetszik az ötletem. Bámult rám, pillogott sűrűn, aztán letette a kést-villát, tenyere fejével kétfelé törölte ritkás bajuszát, hátratolta maga alól a széket, felállt, komótos mozdulattal lecsatolta az amúgy is csak díszként viselt nadrágszíját és elvigyorintotta magát. „Na hékás — villant át az agyamon hirtelen —, innen nem szabadulsz élve, ma nem töltöttkáposzta lesz a vacsorád, hanem nadrágszíjleves, kolbásszal“. Szörnyű sejtésem egy szemplllanat alatt beigazolódott. — Gyere akkor ide, ■ szépen közelebb — intett behajlított mutatóujjával az öreg —, meg is tartjuk mindjárt az első leckeárát. Sőt, nem csupán zenélni, de táncolni is megtanítok. A kezében tartott szíjra pislogtam. Ki látott már ilyet, szíjjal muzsikálni, akqrtam mondani, de szülém suhintott egyet ruházata becses tartozékával, és belém szorult a szó. Igaza lett apámnak. Valóban roptam a táncot, kapkodtam sűrűn a lábam, akár a megkergült bakkecske. Szegény Moravcsík úr nem tudta mire vélni a dolgot. Csak ámult-bámult, még a megkezdett abroszrojtot is elfelejtette továbbrágni fene nagy csodálkozásában. — Számold — rivalít rám felbőszült, zenepedagógust babérokra pályázó szülém —, így legalább matematikából ts felkészülsz a tanévnyitóra. Még fő, hogy hamar fáradás természetű ember. Meg aztán, gyorsan kiadta a mérgét és lecsillapodott. De ezzel még nem ért véget a megpróbáltatás. Hiába a baj nem fúr egyedül: lefekvés előtt még fürödnöm is kellett. Na, húztam fefemre a paplant éjfél után, ez a tanév ts jól kezdődikI A. Szuvnrov: Vlagyimir Komarov (szénrajz) A. Leonov— — A. Szokolov: Ürséla I—II (olaj) (Reprodukciók: —ss) RAVASZ JÓZSEF versei: Fohász az őszhöz Add vissza a zöld leveleket. Vannak még gyümölcsfélén fák. Hívd vissza a madarakat gyászoló fészkeikbe. Ad) esőt a rongyos rét virágainak. Nekem júliusi hajnalt, hosszú napokat. Sárguló ősz, még ne lépd át küszöbödet! Amit nem lehet (АРАМ EMLÉKÉRE) Ha visszaadhatnám gyermekkoromat, nem fájna semmi. De a sárfalalnkból nőtt virágokat a széltől ki védené meg? Apám sírja ez. Pelyvás szeméből a nyár mindent Itt hagyott. Amikor mindenhol elég Letérdeltem. Tavat kívántam vájni a földbe. Földre szegett fejem fölött vadlibákat űzött az utolsó nap — bepiszkolt szemem elől. [Rf a föld, tavat szült szemem medrébe.) A humánum szolgálatában SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ARNOLD ZWEIG Arnold Zwetgrôl meglehetősen kevés szó esik manapság, noha évtizedeken át ő volt az egyik legolvasottabb, legnépszerűbb német író. Érdektelenné váltak volna a művei? Elavulttá lett az általa is képviselt kritikai realizmus? Ügy vélem, leghelyesebb, ha Zweig könyveihez fordulunk a válaszért: életműve minden anológiánál, szakavatott tanulmánynál jobban bizonyítja, hogy az író ma sem sorolható valamiféle irodalmi panoptikum tekintélyt parancsoló, ám élettelen figurái közé, ellenkezőleg — alkotásai mit sem vesztettek időszerűségükből, mondanivalójuk érvényessége kétségbevonhatatlan. 1887. november 10-én látta meg a napvilágot egy felső-sziléziai szíjgyártó családfának a fiaként. Ifjúkorában Németország több egyetemének a hallgatója volt, ám leginkább az Irodalom vonzotta, s korántsem csupán mint olvasót: 22 évesen mér közzéteszi első elbeszéléseit, 1912-ben pedig megjelenteti első regényét, ö Claudia-novellák címet viselő könyvet. Az időközben kirobbant első világháborúban Zweig alaposan megismerhette e földi pokol minden .borzalmát: a lövészárkokban, a harctereken, a tábori kórházakban és a hadigépezet hivatalaiban tapasztaltak tették őt igazi trővá. A világháború életének és művészetének meghatározó élményévé vált. Döbbenetes élményei, keserű tapasztalatai a későbbi években egyre Inkább a szocialista eszmék elkötelezettjévé, a szegények és elnyomottak forradalmának szószólójává és hirdetőjévé tették. Erről egyébként már a háború kitörésének évében írott Rituális gyilkosság Magyarországon című drámájával tanúbizonyságot tett, amelyben a hírhedt, nagy botrányt kiváltó tiszaeszlári antiszemita per történetét írta meg. A világháború befejeződése után hatalmas regényciklus Írásába kezd, amely a Fehér emberek nagy háborúja címet viseli. Ez a ciklus voltaképpen egy fejlődéstörténet: hőse, Werner Bertln az író alteregója, aki a polgári liberalizmustól s az álpat- Hólizmustól eljut a szocialista eszmékig, a forradalom helyesléséig. A sorozat kötetet közűi legkiemelkedőbb a ma is eleven hatású, megrázó és elgondolkoztató Grisa őrmester, melvből egy ártatlanul halálra ítélt hadifogoly megdöbbentő történetét isbierlűk meg: a regény jigyanakkor szenvedélyes vádirat a militarizmus és a lélektelen katonai bürokrácia ellen. A Fehér emberek nagy háborújának valamennyi kötete felháborodott tiltakozás az embertelen öl döklés, az esztelen és céltalan vérontás ellen. Alig tizenöt évvel a világégés nagy kataklizmája után ismét sötét viharfelhők gyülekeztek Európa egén: 1933-ban Németországban hatalomra jutott a nácizmus, s kezdetét vette a háborús készülődés, a zsldőüldözés. Zweignek menekülnie kellett a hitleri „Harmadik Birodalomból“, a számkivetettség nehéz évei vártak rá, mint oly sok sorstársára, köztük Thomas Mannra Is. Csehszlovákiában, Svájcban majd Franciaországban keres menedéket, végül Palesztinában lel új otthonra. Itt születik meg egyik legjelentősebb műve, A wandsbeki bárd (1947); a megrázó, drámai történet főszereplője egy Jámbor bentesmester, aki váliaija, hogv a hóhér helyett kivégezzen négy antifasiszta elítéltet. Az író e szomorú sorsú kisember históriáján keresztül rendkívüli hitelességgel és pontossággal ábrázolta azt a lélekromboló folyamatot, melynek során a vétlen és Jóhiszemű polgár a fasiszta gyilkosok eszközévé és bűntársává válik. A világirodalom kevés alkotása jetenfti meg ilyen szuggesztfven a fasizmus elembertelenitő hatását. Zweig három évvel a második világháború befejeződése után után tért vissza hazájába. Az ország keleti részének fővárosában, Berlinben telepedett le, ott, ahol az űj, a szocialista rend épült. Életének utolsó két évtizedében a Fehér emberek nagy háborúja ciklus további kötetein dolgozott, amellett fáradhatatlan Irodalomszervezői és közéleti tevékenységet fejtett ki Kortársai nemcsak íróként, de kiemelkedő békeharcosként is tisztelték; munkásságának megbecsülését jelzi, hogy J958 ban Lenin-békedfjjal tüntették ki, 1957- től haláláig pedig ő volt az NDK és az NSZK egyesített PEN-klubjának az elnöke. 1968 november 26-án hunyt el Berlinben: személyében a haladó szellemű német és világirodalom nagy alkotóját gyászolták az irodalom hívei. Arnold Zweig alakja hiányzik az irodalom újítóinak sorából, nem volt az avantgarde hőse, nem tartozott az izmusok zászlóvivői közé. A kritikai realizmus hagyományát képviselte, legjobb műveiben pedig túl is lépett ezen az irányzaton. Egyike volt azoknak. akik a szocialista irodalom fejlődésének útját kijelölték, akik szenvedélyes Igazságszeretetűkkel, őszinte és bátor humanizmusukkal, háborúellenességükkel példát mutattak az üj, igazságosabb és emberségesebb világrend harcosainak és építőinek.. Zweig műveinek legjava igazságosságért és emberségért perel, az frő a szenvedők és az elnyomottak nevében szólal meg. Az élsók között ismerte fel, hogy a polgári társadalom s világnézet csődbe jutott, és az elsők. között mutatott e csődből kiutat. Legfőbb célját 6 maga fgy fogalmazta meg: „Az embert emberré tenni olyan feladat, amely minden művészetet megér“. Arnold Zweig egész életét és muuVásságái e feladat megvalósításának «szentese G. Kovács László
