Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-11-07 / 44. szám
1987. november 6. .SZABAD FÖLDMŰVES. 7 A Vörös tér és a Lenin-mauzóleum A KGST épülete a Moszkva folyó partján (Bogoly János felvételei) (2) Tudja — mondja a Uftes férfi —, ügy van az most nálunk, hogy a fiatalokkal van gond. Csúnyán beszélnek, könnyelműbbek mint mi voltunk, és mindent akarnak. Igaz, mi ígértük nekik: mire felnőtték, lesz ez is, az ts. Kétségtelen, rajtunk a sor, hogy beváltsuk, amit ígértünk. Gondolkodom szavain, s közben az jár az eszemben, ennél frappánsabban aligha fogalmazta meg valaki az átalakítás, a nyitottság és a gyorsítás programját... ígértünk — teljesíteni kell. Hogy jobb legyen az élet, hogy egy új társadalom minden javából jusson bőven, s a legjobb. Ezt a gondolatot sugallják az utcai transzparensek, ezt olvashatjuk az újságokból, erről szólnak a televízió változatos, bár a külföldinek né mileg didaktikus adásai. Kimentünk az Izmailovól parkba. Ott "a hosszú gördeszkapálya. Fiúk, tizenéves kamaszok szlalomnzngk Itt. KI lábon, ki kézen állva kígyózik a bóják között. Derűsek, jókedodek. járkálunk a Kalinyin sugárúton. Itt is kamaszok — lányok és fiúk. Hatalmas magnós rádiókkal, akadnak Jelnyírt hajúak is. Rágóznak. Köztük néhány kockás nadrágos, ók kevésbé szelídek. Vajon rájuk gondolt a szállodai liftes férfi? Vagy netán azokra, akik szenvedélyesen vitatkoznak egy klubban arról, hogy felépüljön e egy újabb erőmű? De lehet, hogy olyanokra gondolt, akik a már már nemzeti hőssé lett Viszockij sírjához zarándokolnak, hogy az életben kellően nem méltányolt színész, költő, énekes sírjánál utólagosan róják le a kegyeletet. Vagy talán arról a magántaxisról volt szó, aki nem is tagadja, sokat akar keresni, mert utazni akar, és házat is akar építeni? Oj nemzedék ez, számukra a második világháború csak a történelem, tétován nézegeti a sírokat a novogyevcsi temetőben, nem is sejtve, ki volt Mikojan, mi lett a sorsa Aliujevának, Sztálin feleségének. Kicsit tétovák, akkor ts, ha a történelemről van szó, és ki tudja, mi vezeti azt a komszomolistát, akt azt mondta: azért van a nyakamon a hatalmas kereszt, mert jövőre Ünnepeljük a kereszténység felvételének ezredik, évfordulóját, ez pedig az állami lét kezdete. Moszkvában mtnden érdekes és Izgalmas ma. Az is. hogy a nyugatnémet sportrepülő kalandos leszállásáról még mindig vitáznak, az Is, hogy napt téma a korrupció, amit szintén a hiány szült meg. A nyitottság érezhető, s bizony nemcsak a sajtó cikkezik a veteránokról, beszélnek róluk az emberek is. Egy középkorú asszonyka mesélte, miként használják ki előnyeiket, hogyan váltják aszerint aprópénzre egykori kitüntetéseiket. Ügy éreztem, nem túlzás, ha forradalmi helyzetről beszélnek itt, ■ a változás, a hang, a jövőkép egészen más, mint korábban. Ugyanakkor, ha valaki a főutcán, központok nyüzsgő, közéletiségtől izzó területeiről pár száz métert eltávolodik, a nagy bérházsorok mögötti utcákba téved, ott látja az idős nemzedéket. A bekötött fejű asszonyokat, akik éppúgy ülnek a lócán a ház előtt, mint valahol egy faluban. Hozzájuk — nemcsak képletesen — nehezen jut el az új, a megszokottól eltérő zavarja őket. Egy idős, hatvan körüli gavallér, aki hatalmas rózsacsokoryal utazott a metrón, s később beszélgetőtársunk lett, így aggodalmaskodott: annyi minden más, hogy követni sem tudom. Mérnök voltam, ma nyugdíjas vagyok, s fel nem foghatom, hogy mtért baj az ma, hogy valamikor 160 százalékra teljesítettük a tervet? Hogy mihez hasonlítható az, amit az ember érez? Talán úgy foglalhatnánk össze: van olyan metróállomás, ahol a proletkult hatalmas forradalmi szobrai szinte rádőlnek az emberre. S van olyan, amely már puritán, szigorúan szikár, céltudatos. Talán az elvarázsoltság lett kevesebb, és más megilletödés vesz erőt az emberen a Kremlben járva, mint akár csak néhány évvel ezelőtt. Gyakorta tapasztaltuk, akkor is, amikor egy háziasszony társaságában baktattunk a piacra, olyankor is, amikor szovjet kollégákkal beszéltünk, vagy amikor egy mikrobusz sofőrje szórakoztatott bennünket jó órán át: a mostani korban újraéledt egyféle nemzett büszkeség, egy csákazértts-megmutatjuk magatartás. Lehet, hogy a változások ideológiáját nem mindenki érti. Az viszont — főleg a középkorú és annál fiatalabb generáció számára — elvitathatatlan: visszafordíthatatlan, és Igen jót ígérő folyamat kezdetén állnak. Jártunkban-keltünkben beültünk egy kávéházba, ami kicsit étterem is. A zeneakadémlsták törzshelye. Egy jó adag finom marhahús társaságában elmélkedtünk a látottakon, asztalunkhoz lassan leültek, akik máshol nem találtak helyet. Jót beszélgettünk, először a zenéről, s aztán, Moszkvában sincs másként, a politikáról. A srácok nem titkolták: nem szeretnének Afganisztánba menni, de sehová, ahol háború van, egyáltalán: a háború nekik idegen, szörnyű, felesleges. De akarnak majd turnézni a világban, szeretnének autót, szeretik a szerelmet, az életet. Derűsek voltak, s ki tudja honnan, egy pohár vodkát ts kerítettek, s kicsit huncutul koccintottunk a barátságunkra. Gorbacsovot csak Mihail Szergejevicsként emlegetik, mint közeli jó barátot, lelkesednek Jelcinért, aki jól megmondja a magáét. Mielőtt elindulunk a Kalinyin sugárút felé, intenek, óvakodjunk a guljacsajáktól, akik bizony egy drtnkre leszólitják a külföldit. Nem volt oktalan figyelmeztetés. Hiába, Moszkva világváros, itt is megvan mtnden, ami jó és rossz egy metropolisban. Bizony, idő kell, míg az ember összegezi mindazt, amit tyen rövid idő alatt megélt. ILLÉS "BERTALAN V " - - . . Vahramejev: Műszak után (bronz) Fenomének Minden ember érez magában tehetséget valamihez. Legföljebb azon kesereg, hogy ezt a tehetséget nem tudja kibontakoztatni, vagy a körülmények, vagy a salát emberi gyengesége miatt. Van, aki pl. túlzottan szerény, mármár annyira, hogy észre sem veszik. A túlzottan szerénytelen ember sem ritka fajta. Ezt a típust általában elkerülik, mindenki szabadulni igyekszik tőle. Gyarló természete miatt a tehetségének is hátat fordítanak. Ezekből lesznek a megkeseredett „felfedezetlen zsenik". Vannak egészen különös adottságokkal rendelkező emberek Is. Az egyik olyan gyorsan számol fejben, mint a komputer, a másik már egészen pici korában operát komponál, a harmadiknak mindössze negyvenet ver a szíve normális körülmények közűit (úgyhogy hosszútávfutásban szinte verhetetlen, mert amikor másnak már a torkában kalapál a szíve, neki akkor ver „normálisan“), stb. Ezeket az embereket minden korban különös tisztelet övezte, s a kor ideológiájától függően vagy isteni lénynek, vagy ördögnek, vagy egyszerűen bolondnak tan-, tották őket. Sokszor örülhettek szegények, ha különös adottságaikat le tudták tagadni, s így nem kerültek összeütközésbe sem a pozíciójukat féltő hatalmasokkal, sem a környezetükkel, amely mindig kivetette magából azt, aki „kilógott belőle. Későbbi korokban sokszor lett „vásári mutatványos“, „cirkuszi látvány, vagy pedig „komédiás“ a különös vagy rendkívüli tulajdonságokkal megáldott ember. Az olasz vándorszínészet hőskorában, a commedia delľarte századaiban (XIV—XVII. század) nem egy „gumiemberrel“ vagy „sebezhetetlen katonával“ találkozhatott a néző. A gumibember elképesztő magasságokból ugrott le úgy, hogy nem ütötte meg magát, s minden társánál magasabbra tudott felugrani. A sebezhetetlen katonának senki sem tudta vérét ontani. Megvágták karddal, átszúrták tőrrel, mégsem serkent egyetlen csepp vére sem, mosolyogva vágtatott tovább. A commedia delľarte színészeiről több feljegyzés készült. Az egyik szerint pl. egy húszperces jelenet után szökőkutat alkottak a színészek a pódiumon. Szabályosan fröcskölt belőlük — a szájukon át — a víz. Vajon hol tarthatták az alatt a húsz perc alatt, amíg előadták a szóban forgó jelenetet? Ha a szájukban szorongatták, akkor hogyan voltak képesek beszélni? Annakidején még nem létezett „színpadi technika“, a színésznek kellett megoldania minden látványt. Egylkük-mástkuk szinte hihetetlen tökélyre fejlesztette színészi mesterségét... Persze sarlatánok is akadtak bőségesen minden korban. Ezek — rendkívüli adottságokkal nem rendelkezvén — huncutsággal, csalással igyekeztek félrevezetni mindenkit, aki erre alkalmasnak mutatkozott. Különösen a „jövőbe idézői“ élnek vissza manapság is a jóhiszemű emberek naivitásával, egészen addig, amíg rájuk nem bizonyítják, hogy sarlatánok, csalók . .4 / A Magyar Területi Színház kassai (Košice) Tháiia Színpadának második bemutatóján is hasonló emberekkel ismerkedhet meg a közönség. A kortárs szovjet író, Grigorij Gorin napjaink haszonlesőit és tehetségtelen élősködőit teszi neveségessé Fenomének című vígjátékában. Szakértői bizottságnak kell meggyőződnie három rendkívüli adottsággal megáldott szovjet ember képességeiről. Azt azonban már nem áruljuk el, hogyan is lát pl. át a falon az egyikük, aki erre állítólag képes... Ez hadd derüljön majd ki az előadások folyamán. Ennek a vígjátéknak eddig mindenütt sikere volt, ahol műsorra tűzték. Ma már a nagyság és rendkívüliség iránti csodálatunkat is csak fenntartásokkal tudjuk kifejezni. Valószínűleg azért, mert igen sokszor érezhettük magunkat becsapottnak. Annál nagyobb aztán az örömünk, ha kiderül, hogy valóban tehetségtelenekkel és szélhámosokkal állunk szemben ... Lévén szó vígjátékról, a kacagásunkkal állunk boszszút a leleplezetteken. Az előadást az Ukrán Nemzeti Színház egykori igazgatója, Jozef Fefbaba érdemes művész rendezi, aki az elmúlt évadban a Leszállás Párizsban c. francia bohózatot állította színpadra — a közönség örömére . KMECZKŰ MIHÁLY M. Szmírnov: Lány villával (fa) (Fotó: —ss) # M1HÄLYI MOLNÁR LASZLÚ: Űj utakon ne várj fiú onnan már nem Jönnek érted utadat állják botfülű mosolygó csenevészek kidőlt a fal s a ház amelyben egykor otthonra leltél romokban áll s a táj amelyet így is szerettél visszhangtalan nem.zengi át az ének ne vár) fiú onnan már nem jönnek érted A vers útján pontosan választott szavak kőbe marnak gőzölgő savak és kihull a salak hidd megszületett olyan ez és még olyanabb nem varázs hogy tudhatsz újra látni s mint a Jós sötétben megtalálni a múzsák kedvenc hangszerét
