Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-10-24 / 42. szám
14 .SZABAD FÖLDMŰVES. 1987. október 23. HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT • HORGÁSZAT @ HORGÁSZAT • HORGÁSZÁT VÍZPARTI ELMÉLKEDÉS Amikor harmatos, nyári reggelen vagy ködös, őszi napokon kiballagok a folyóhoz, esetleg valamelyik halastóhoz egy kis pihenést, szórakozást keresni, elnézem a parton üldögélő, ide-oda járkáló fiatalokat. Közülük többen korszerű horgászbotokkal, peremfutó, nem is olcsó orsókkal felszerelve keresik szórakozásukat, illetve szerencséjüket. Ilyenkor eszembe jut az a lassan már ködbe vesző múlt, amikor mi, gyermekfejjel ugyan, de nem ilyen drága felszereléssel próbáltunk szerencsét, s talán nem is annyira szórakozásból, hanem inkább szükségből horgásztunk. Abban az időben a mai korszerű horgászbotot jól helyettesítette a tűzfanyél, a húrt a vászoncérna, a horgot pedig a meghajlított gombostű. Úszóinkat béka buzogányból készítettük. Bizony nem egyszer megtörtént, hogy a megakasztott, valamire való hal istenhozzádot mondott egy farklegyintéssel, mert vagy a horognak használt gombostű, vagy pedig a cérna nem bírta a megterhelést. Nyár volt, szünidő. A kis hoigász szorgalmasan járogatott a vízhez. Órákat üldögélt, lesve az úszó mozdulásét, vagy éppen a kapásjelzó megemelkedését. A zsákmány legtöbbször nagyon szerény volt, de ő azért nem bosszankodott. Bízott abban, hogy egyszer majd az ô horgára ts ráakad egy olyan hal. amelyet irigyelni lehet. Azon a bizonyos nyári reggelen a kis horgász korábban ment a vízhez, mint máskor- Amikoi rátalált a szerinte legalkalmasabb horgászhelyre, reménykedve dobta a felcsalizott horgot a vízbe. Nem is kellett sokáig várakoznia a kapásra. A dugó megbillent, majd elmerült. Amikor bevágott, érezte, hogy most szép hal akadt a horgára, jaj, csak el ne rontsam, nyugtatta magát, bár a homlokát kiverte a veríték. Elkezdte fárasztani a halat. Az csak nehezen adta meg magát. Az izgalom okozta feszültség csak akkor hagyott alább, amikor a hal már a haltartőban volt. Az ifjúság a jövő záloga, mondogatjuk gyakran, szinte már közhelyként. Ezt tudatosítják a Szlovákiai Horgászok Szövetségéinek vezetőségi tagjai is. Ezért a sporthorgászatot kedvelő fiatalokat szakkörökbe tömörítik, ahol a horgászattal, halneveléssel, természetvédelemmel kapcsolatos dolgokat sajátíthatják el. A szakkörökben télen főleg elméleti tudásukat fejlesztik, de ezenkívül foglalkoznak a felszerelések javitásával, a horgászathoz szükséges eszközök (ólmok, dugók) készítésével. Amikor pedig újra elérkezik a tavasz, majd utána a nyár, ismét előtérbe kerül a gyakorlati oktatás, a halfogás. Akik jól felkészülnek az elméletből, általában helyt állnak a gyakorlatban is. Ez meglátszik a különböző versenyeken is. főleg, ha a tudás még szerencsével párosul. Mi csak reménykedhetünk abban, hogv a sporthorgászatot kedvelő fiatalokból becsületes, a természetet szerető és óvó felnőttek válnak. Adamcsík Ferenc л rég bedőlt fák korhadt, fakó roncsait lágyan mossa a folyó. Egy-egy nagyobb rönk után megáll a víz, s fordul egyet mintha gondolkozna, menjen-e tovább, aztán tovább rója véget nem érő útját. A nap vörösen arányló mosolyt küld még a folyóra — búcsúzik. Az Öreg megmozdult belógó fagyökerekkel díszített, mélyen a vízfelszín alatti üregében. A gyomra sürgette. Mostanában mindig érezte gyomrában az ürességet. Már nem olyan gyors és biztos, mint régen, pedig az ereje még megvan. Valahogy mindig késő, mire elhatározza a rajtot, s a zsákmány akkorra messze jár. Lassan, méltóságteljesen hömpölyög elő Teltekéből, hiszen azért még ő a környék ura. Pár apró keszeg ijedten ugrik meg jöttére. Észreveszi ókét, de tudja, nem érdemes foglalkozni velük, csak ha nagyobb csapatban vannak. Olyankor mindig van еду-két lemaradott, amelyik vagy későn veszi észre vagy rossz irányba menekül. Megszokott helyére, a nagy tuskó felé úszik, hogy ott lesbe álljon. Ekkor hirtelen rossz érzés fogja el, erősebb, mint az éhség. Lassan emelkedni kezd, még a viz tetején hosszú, széles fekete árnyat vesz észre. Ez nem szokott itt lenni! Hirtelen megy le a fenékre, s irány a túloldal. Ismerte már az árnynak az alakfát, tudta, ez legtöbbször harcot jelent, nehéz küzdelmet az ismeretlen erővel. Harcolt már olyankor is, amikor nem látta az árnyat, de azok a küzdelmek mindig könynyebbek voltak. Utoljára akkor találkozott ezzel af. élménnyel, amikor leúszott messze a ta-Már a torkán járt az élelem, mikor az éles fájdalom belehasított. A másodperc tört részé, re megdermedt a nem várt fájdalomtól és rántástól, majd hirtelen teljes erejével elkezdett lefelé úszni a folyón. Az ismeretlen erőt érezte a fájdalom mögött. Vagy száz méter után hozzáfogott bukófordulatokat végezni, s közben megpróbálta kirázni torkából a fájdalmat. Az a valami keményen tartotta, többször is ráharapott, de ez sem segített. Ami az árnnyal összekötötte, kemény és ízetlen volt. A szája Vajon meddig várjak? Van utánpótlás ... (A szerző felvételei) VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT Nem hálás feladat a vadászat árnyoldalairól írni, a vadászati balesetekről szólni. Nem is nagyon kapják tollhegyre vadászírótnk a vadászati baleseteket. Inkább a vadászat szépségeiről festenek szép képet, alkotnak maradandó emléket. Ez érthető, mert d szépre, a jóra mindig szívesebben emlékezik az ember Széchenyi Zsigmond azonban az „Ünnepnapok“ című könyvében. mintegy 26 oldalnyi terjedelemben foglalkozik a vadászati balesetekkel. Ezeket írja könyvében: „A lőszerszára veszélyes voltát a vadászat közben szükséges óvatosság kérdését szóba hozni — ebben a könyvben talán feleslegesnek tűnik A mindennapi élet mégis azt mutatja, hogy ezt a nótát, bármilyen egyhangú, sosem fújjuk eleget.“ A nagy vadásztól vett Idézettől kissé elkanyarodva egy anekdotával, pontosabban vadásztörténettel szeretném folytatni írásomat, amely szerint az alacsonyan repülő fácánkakas után odapörkölt egy „stüszivadász“. A szemben állók kiáltozni kezdtek: — Hé, ne lövöldözzön, itt emberek vannak! — Aki fél. az maradjon otthon. ne jöjjön vadásznll — válaszolta hetykén és önteiten vadászunk, s komótosan újratöltötte füstölgő puskálát. A történeten általában jót-derülnek a hallgatók, pedig már ezerszer hallották. Derülnek, mert végül Is nem történt semmi, minden lói végződött. Ilyenkor fácán- és nyűlvadászatok Ideién amikor gyakrabban szól a puska, egy kicsit el kell gondolkodnunk a vadászszenvedély és a vadászfegyelem jelenésén és tartalmán, mert a kettő egyformán fontos a vadászmezőkön. A vadászszenvedély olykor elvakít)a még a tapasztalt, higgadt vadászt is, a pillanat töredéke alatt megfeledkezhetünk a már beidegződött szokásokról, előírásokról és így megtörténhet a nemkívánatos, sokszor akár halálos kimenetelű baj, Illetve baleset Is. utakon, hanem a vadászatokon is szedi áldozatait. Egy szomorú esettel magam is szolgálnátok, amelynek okozója szintén az alkohol volt. Az egyik vadászaton még a tulajdonképpeni vadászat előtt nagyon gyorsan kiürültek a pálinkával megtöltött üvegek. Már az első kör után egy fiatal vadászt haza kellett küldeni, mert annyira meglátszott rajta az alkohol hatása; csak lövöldözött a sem-A vadászati balesetekről Nem akarom túlzásba vinni a dolgot, de a balesetek legfőbb előidézője gyakran a vadászszenvedélynek minősített kapzsiság, amf a vadászat közben nélkülözhetetlen óvintézkedések teljes semmibevételéhez vezet. A legtöbb vadászati balesetet természetesen a vadászfegyverek okozzák. A hangsúlyozott fegyelmezetlenségen túl a vadászfegyver gyengébb műszaki állapota ts lehet a baleset okozója- Például ha nem működik a biztosító zár, vagy a fegyver belső szerkezete már megkopott és magától is elsül a puska. Volt már olvan eset is. hogy a vadászfegyver csövének megrepedése okozott balesetet, Ezért szükséges a fegyverek rendszeres ellenőrzése és csak a műszakilag megfelelő. Jó állapotban lévő fegyverekkel engedélyezett a vadászat. Nem szeretném elkendőzni és elhallgatni a „célzóvíz“, — vagyis az alkohol fogyasztásának veszélyességét. Főleg a vadászat megkezdése előtti és közbeni italozás nagyon veszélyes. Az alkohol nemcsak az mibe. A vadászat vezetője helyesen!?) elbocsátotta és megrótta mindannyiunk előtt, a lábán alig-alig álló, illuminélt vadászt. Azt gondoltuk, hogy ezzel az ügy elintéződött, minden rendben van, s folytattuk a vadászatot. Ám az idő pillanatokon belül rosszra fordult, fergeteges hófúvás és hóhullás keletkezett. Az ilyen időre szoktuk mondani .hogy még a kutyát sem érdemes kiengedni. A vadászatot be kellett fejezni. A nagy hideg miatt ezt nem bánta senki sem. mert örültünk, hogy mielőbb fedél alá kerülünk. A vadászat tehát véget ért, a vadászok és haftók hazatértek otthonukba, csak a ml vadászunk nem jelentkezett fiatal feleségénél. Sajnos, sem az nap, sem máskor, így eltűnéséről értesítették a rendőrséget, ám csak az időjárás enyhültével bukkant tetemére hetek múlva az egyik portyáző vadász a szomszédos vadászterületen. A halál oka megfagyás volt. Az előzményeket és a következményt így már Ismerjük. De más veszélyek is leselkednek a vadászra a szabad természet ölén, s ezekkel szintén számolnunk kell. Ilyen lehet a láb-, vagy kéztörés, télen a fagyás, nyáron a villámcsapás, a kullancs, s van akiben a méhcsípés is bárt okozhat. Mindezek elkerülését elsősorban a megfelelő, jó öltözék segíti elő. A megfelelő, jó talpú bakancsban, vagy csizmában járó vadászt kevésbé fenyegeti a lábtörés, illetve a lábficam veszélye. Az időjárásnak megfelelő ruha pedig óv a fagyástól, a megfázástól. Kevésbé gyakoriak, de előfordulnak a sebzett vad, vaddisznó,, vagy a kismalacait féltő anyakoca támadásai. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a veszett vadmacska, vagy a veszett róka veszélyét sem, még- a lelőtt, sebzett állathoz se nyúljunk szabadkézzel, mert fertőzést okozhat. Volt egy jó szokás a vadászok körében: amikor új vadászí avattunk, az avatott keresztapát választott magának. Ennek az volt a célja, hogy a keresztapa majd egyengeti, pátyolgatja keresztfia útját. Ezen jó szokásokat a régi vadászgeneiációk tagjaitól örököltük, akik az új vadásznemzedék tagjait vadászbecsületre, a vadászerkölcs betartására, a vadászat és fegyverhasználat szabályaira Intették, s nem utolsósorban a természet szemetére tanították. Rajtunk múlik, hogy a vadá. szattal eltöltött órák, percek a természetben hajnali fénykor, vagy akár alkonyat idején egyaránt szépek legyenek. MOTESIKY ÁRPÁD nyájától, piócára vadászott. Már indult volna vissza, amikor észrevett több piócát egy csomóban. Amint megpróbálta lenyelni, éles fájdalmat érzett a szájában, akkor vette észre az árnyat, s bármerre ment, az követte. Mikor észrevette a víz alatti bokrot, arra vette az irányt. Bár a fájdalom egyre erősödött, hozzádörzsölte fejét az ágakhoz, és egész hosszában befurakodott közéjük, erre az ismeretlen erő hirtelen megszűnt. Most, hogy rágondolt, ismét érezte szájában a sok sebhelyet, de ennél is erősebben gyomra panaszát. Előtte megmozdult az iszap. Gyönge szemével nem látta ugyan, de tudta, hogy kagyló. Fölhabzsolt egy csomó iszapot, aztán ki is fújta. A kagyló nem volt benne. Legalább a nagy 'tuskóhoz mehetne! Ott mindig akad valami, ha kevés is. A víz fekete volt, de 5 így is tökéletesen tudott benne tájékozódni. Különben is mikor az a fényes valami áttetszővé teszi a vizet, akkor már az üregében szokott pihenni, lói is érezné magát, csak a gyomrát ne mardosná az üresség. Tiltakozó ösztönét gyomra szava legyőzte, s elindult a törzshelyére. Lent a fenéken úszott, szinte súrolta az iszapot, egyenesen a tuskő irányába. A tuskó mellett, mikor észrevette az iszapot enyhén megkavaró rákot, szinte meqkónnyebült. Itt még nem csalódott, s a rák sem jelentett még soha küzdelmet. Mohón nyelni kezdte a soklábú, menekülni igyekvő zsákmányt. vérrel lett tele. Megpróbált irányt változtatva oldalra úszni, de az ismeretlen továbbra is fogva tartotta. Kezdett gyorsan fogyni az 6 hatalmas ereje is. Pihenni! — adta ki agya a parancsot. Lefeküdt az iszapba, s igyekezett mozdulatlan maradni minden fájdalma ellenére. Ekkor a szájában az a valami elkezdett furcsán bizseregni, nem bírta tovább. Nekilendült, majd hirtelen megfordult, irány a tuskó vagy az ody, csak legyen már vége a fájdalomnak. Már majdnem elérte a tüsköt, mikor egy rántás szinte kibillentette az egyensúlyából s for. dulásra kényszerítette. Megrémült, érezte, egyre gyengébb, s tudta,, az árny egyre közelebb van. Utolsó erejével küzdött, úszott előre, oldalt, maid megpróbált lefeküdni, de nem sikerült, sőt egyre följebb emelkedett. Hirtelen, számára érthetetlenül a feje kiemelkedett a vízből, úgy érezte, kopoltyúja szétpattan. Már nem akart mást, csak le, le az iszapba, de valami ismét és ismét felemelte. Kezdett minden összezavarodni benne, már többet volt abban a fojtó valamiben, mint a vízben. Semmire nem volt ereje, megértette, ez az utolsó harc. Kopoltyúsát minden eddiginél nagyobb fájdalom töltötte be, egész teste beleremegett. Ebben a pillanatban elindult hosszú útjára, 'oda ,ahol nincs már fájdalom, s úszott, úszott a Csodálatos, Örök Vízben. ÍHJ Eredményesen gazdálkodnak A vadásztársaság tagjai A Szlovákiai Vadászok Szövetségének Breznói Vadásztársasága közel hatezer hektár nagyságú területen gazdálkodik. A 75 tagú társaság élén Vladimír Mútiš elnök már évek óta sikeresen irányítja az időszerű tennivalók végzését. Az elmúlt években elért vadgazdálkodási eredményeiknek köszönhetően nemcsak a járásban, hanem a kerületben is az elsők közé tartoznak. A jelenlegi időszakban természetesen a télre való felkészülésre összpontosítanak. Az etetők és sózok rendszeres feltfiltéséről a vadászok példásan gondoskodnak. A vadásztársaság tagjai szorosan együttműködnek a helyi egységes földművesszövetkezettel, amely segíti a vadászok munkáját. A nimródok a szocialista versenyben is megállják a helyüket. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt időszak értékelésekor a járásban Ismét az első helyen végeztek. Figyelemre méltó, hogy a Breznói Vadásztársaság tagjai több mint 20 ezer órát dolgoztak le társadalmi munkában. Az utánpótlásról sem feledkeznek meg. Három szakkörben készítik fel a jövő vadászait, hogy legyen kinek átadni a stafétabotot. A fiatalokkal való törődés már meghozta az első eredményeket: a járási szintű versenyeken mindig jól szerepelnek. Ám ennél is fontosabb, hogy a gyermekek megszeretik a természetet, az állatokat. Így nem kell félni attól,’ hogy a következő nemzedékből nem lesz a jelenlegi vadászoknak követőjük. Kép és szöveg: Mária Cimmermannová
