Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-10-10 / 40. szám
Egy alapszervezet életéből Részlet a kiállításbúi (A szerző felvétele) A fííri (Rúbaň) kiskertészek alapszervezete szeptember 12- én és 13-án rendezte meg a már hagyományosnak mondható zöldség-, gyümölcs- és virágkiállítást, amelyet több mint /400 látogató tekintett meg, és adta le szavazatait a legszebb terményekre A zöldségfélék közül a legtöbb szavazatot az a zöldpaprika kapta, amelyet Skopec Béla kertbarát termelt. Sokan szavaztak arra a karfiolra is, amelyet Barát Andor termesztett, így az második lett. A virágok közül az érdeklődők legszebbnek Balogh József dáliacsokrát látták. A legszebb gyümölcsnek kijáró elismerés Komár Ferenc körtéjének jutott. A legnagyobb terménykollekció Dolnik Imre kertjéből származott. A közönség díját — 26,8 kg-os sütőtökkel — Huszlicska Béla nyerte. A tűri Vörös Csillag Egységes Földműves-szövetkezet .-agronómusa, Korpás András mérnök és Mihalek György szőlész által bemutatott több bor- és csemegeszőlő-fajta a látogatók körében szintén nagy érdeklődést keltett. A csemegeszőlők közül a látogatók az Opál, a Topas, a Dóra, a Pannónia Kincse, a borszőlők közül pedig a Mopr, a Müller, a Rajnai Rizling és a Zöld Veltelíni fajtákat tekinthették meg. A kiállításon számos szakkönyvet is bemutattak. Ennek a sikeresnek mondható rendezvénynek fő szervezői Esek Imre, a helyi szervezet elnöke, valamint Kovács Jozef és Tóth Ferenc vezetőségi tagok voltak. Az esztétikus elrendezésről Korpás András mérnök és MTflalek György gondoskodtak. A fűrl kertészkedőket augusztusban a CSKSZ Veiké Nemöice-i szervezetének 45 tagja is meglátogatta, akiket Tóth Ferenc vezetőségi tag fogadott. A vendégek nagy érdeklődést tanúsítottak az itteni zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés Iránt. Estefelé pedig ellátogattak a kürti (Strekov) szőlőhegyre, ahol — borkóstolás közben — elbeszélgettek a közös problémákról, a két szervezet működéséről, tevékenységéről. Másnap a vendégek Nyitrára (Nitra) utaztak, ahol megtekintették az Agrokomplex '87 kiállítást. Esek Zoltán Akomposztkészítés az egyik legfontosabb alapművelet, amelyet a biokertésznek a kiskertjében alkalmaznia kell. Sokan azonban az ideális kiskertet úgy képzelik el, mint valami lakószobát, tehát alaposan kitakarítva, minden gyomtól és növénymaradványtól mentesen. A hulladékot gyakran gondosan elégetik. Az ilyen „kiskertészek“ a gomolygó füstcsóvákat szemlélve úgy képzelik, hogy munkájukat nagyon jól végezték. Közben pedig szennyezték a levegőt és önmagukat Is megkárosították, hiszen a kerti és a háztartási hulladék kitűnő komposztalapanyag. A kiskertésznek, ahhoz, hogy Jó biokertésszé váljon, sok eddigi szokását fel kell adnia. Új tapasztalatokat kell szereznie, s átvenni a másokét. Ez nem szégyen, mert közismert, hogy a „jó pap holtáig tanul.“ A komposztkészítéshez elsősorban azonban sok személyes tapasztalatra van szükség, éneikül ugyanis munkánk nem lesz eredményes. Száz évvel ezelőtt még azt hitték, hogy a szükséges tápanyagot a rothadási folyamatok szolgáltatják a növényeknek, holott ma már tudjuk és állítjuk, hogy a szerves anyag humusszá való éréséhez éppen a rothadási folyamat meggátolása a fontos. A levegő oxigénjének segítségével ezért az erjedést kell elősegíteni. A termőfölddé érő komposzt jó minőségét tehát csakis Jól szellőzött komposzthalomban érhetjük el. Mindezt azért mondjuk el, mert a jé biokertész csakis szerves trágyát használ, minden nemű műtrágyát mellőz tehát, mivel ezek a mesterséges anyagok kedvezőtlenül hatnak hasznos segítőtársaira, a talajban élő különféle szervezetekre. A jó kerti talaj — és a beérett komposzt is — a mikrébák és más talajképző élőlények milllárdjait tartalmazzák. A legújabb adatok szerint 1 gramm kiváló minőségű talajban több élőlény található, mint a Föld egész népessége. Ezek a mikróbák szorosan a minősége —, hogy egyes komponenseit minél jobban öszszekeverjük. Általában a következő alapanyagokból készíthető a komposzt: istállőtrágya, tarlómaradványok, zöldtrágya, mindenféle konyhahulladék, fahamu, korom, tojáshéj, szecskázott növényszár, fűrészpor, tavi iszap, nedves papír, háztartási szemét (vegyi anyagoktól, üvegtől, porcelántól mentes), KOMPOSZTKÉSZfTÉS együttműködnek — szimbiózisban élnek — a növényekkel és így a tápláléklánc fontos részét képezik. Táplálékul számukra az elkorhadt szerves anyagok szolgálnak. Egy hektár talajban átlagosan 27 tonna mikroorganizmus él. Ezek a talajlakó mikróbák különböző erjesztő (fermentáló) anyagokat termelnek, amelyek a keményítőt, a zsírokat, a cellulózt és az egyéb szerves anyagokat lebontják — illetve feloldják —, tehát új anyagok felépítését segítik elő. Itt válik világossá a komposztkészítés jelentősége a talaj tápelemeinek felújításában. A kiskertben a komposztkészítés terén csak korlátozott lehetőségeink vannak, ezért a legegyszerűbb módszert, a komposzthalom készítését ajánljuk. Ennek az egyszerű eljárásnak a lényege a kb. 1,5 m alapszélességű komposzthalom. Hossza a kert nagyságától függ, általában 100 maként 3—4 m hosszúságút ajánlunk. Komposzthalmunkat természetesen úgy alakítjuk ki t-« ettől függ galamb- és baromfitrágya. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a jó minőségű komposzthoz az állati eredetű feiiérje— például a vér, a szaruliszt stb. — is nagyon szükséges. A különböző komposztanyagot nem rétegesen, hanem alaposan összekeverve halmozzuk fel. Jobb eredményt érünk el, ha a komposztanyagot bazaltliszttel leheletfinoman beszórjuk. Azonkívül, hogy a kőliszt sok nyomelemet tartalmaz, a szerves anyag elbomlásakor keletkező tápelemeket is leköti. A komposzt kb. olyan nedves legyen, mint a kifacsart szivacs. A túl száraz komposztanyagban a mikroorganizmusok tevékenysége csökken, a túlnedvesben viszont a rothadás veszélye áll fenn. A komposztanyagot könnyen levegőztethetjük úgy, hogy a halomba több helyen beletúrunk. A komposzthalom készítésénél előnyös apróra vágott, szecskázott növényszárakat felhasználni, de a baltával felaprftott, arasznyira vágott, vesszőket is jó beletenni. A felaprított rőzse a halom belsejét levegőssé teszi. A sok faanyagot tartalmazó komposzt kiválóan alkalmas a kötött talajok fellazítására — így a komposztálásból kettős basznunk is származik. A halom magassága ne haladja meg az egy métert, az oldalfalak ne legyenek függőlegesek, hanem fölfelé ferdén összefutők. Talapzata 25—30 cm vastag termőtalajon legyen és pedig azért, hogy a földigHiszták télen azon keresztül mélyebbre húzódhassanak. A komposzthalmot általában árnyékos helyre helyezzük. Belsejében nyirkos — körülbelül 18 C-fokos melegnek kell lennie. Ezért fedjük le. A legjobb takaróanyag a lekaszált fű, amely összeáll, illetve úgy öszszetömődik, mintha szőnyeg lenne. Ha a komposzthalom tartalma annyira elkorhadt, hogy formájukat csak a fás részek tartották meg, akkor már érett és felhasználására kész. Nyáron 8—10 hét alatt beérik. A szakirodalom szerint a jól összekevert komposztalapanyagot 25— 30 cm-es rétegekbe rakjuk el, minden rétegre szórjunk 3 cnj vastagságban, lehetőleg agyagos földet. Minden rétegnél alkalmazzunk szaru, Illetve csont-» lisztet Is. A nyár folyamán —• májustól szeptemberig — a halmot legalább kétszer forgassuk át — ezzel elősegítjük a korábbi érést. Próbáljuk meg tehát az öszszes kiskerti és konyhai hulladékot hasznosítani, hogy környezetünket a nem kívánatos szennyeződéstől fgy is védjük, óvjuk, és kiskertünkben jobb minőségű zöldséget, gyümölcsöt termeljünk. —ka.— A szaporítás alapja*, az ivarzó állatok felismerése Ivarzáson a nőstény állatok párzásra való hajlandóságát értjük. Ilyenkor viselkedésük, magatartásuk megváltozik. Ezeket a magatartásbeli változásokat nemi ingerültség! tüneteknek nevezzük. Az ingerültség! tünetek az Ivarzás előrehaladtával erősödnek, a tetőponthoz érve rövidebb-hosszabb Ideig megállapodnak, majd hirtelen (például . szarvasmarhánál) vagy fokozatosan (például a kancánál) megszűnnek. Ivarzás idején a külső nemi szervek, péraajkak megduzzadnak, finom redőzöttségük ejtűnik. A hüvely előcsarnokának nyálhártyája élénkvörös, duzzadt. A nyakcsatorna és a hüvely belső harmadának kehelysfejtjei üvegszerű, tiszta, tojásfehérjére emlékeztető, nyúlós, sikamlós nyálkát termelnek. A méh összehúzódása következtében a termelődött váladék folyamatosan »agy rövid időközönként kiürül, esetenként zsinórként kilóg a pérarésből. Az Ivarzás tüneteinek Intenzitása fajonként, fajtánként sőt egyedenként is változó. Ez öszszefüggésbe hozható az ún. ivarzási rendellenességekkel. Ilyen a csendes, az ál, az ismétlődő Ivarzás, valamint az Ivarzási düh. A csendes ivarzás valódi ivarzás, de ilyenkor a külső tünetek kevésbé kifejezettek. A hamis (ál) ivarzásnál peteleválás nincs, csupán a tünetek észlelhetők. Ismétlődő ivarzásról akkor beszélünk, ha az Ivarzás szabályos és valódi, de a termékenyítés ellenére nincs termékenyülés. Az ivarzási düh esetében az állat a megszokottnál rövidebb Időközönként és hosszabb ideig feltűnő ivarzási jelenségeket mutat. Az ilyen egyedek nem vemhesülnek. Az ivarzás idején a legtöbb állatfaj speciális hangot ad. A tehén gyakrabban bőg, a koca búg, a kanca nyerít, nyihog, a juh béget, a kecske mekeg. Gyakoribb ilyenkor a vizelési inger is. A tejtermelő egyedeknél a tejhozam lecsökken, a tej összetétele megváltozik. Ha szoptatás alatt ivarzik az anya, a szopós állat legtöbbször hasmenést kap. Az ivarzási tünetek tehát különböző mértékben figyelhetők meg. A kielégítő, de nem hizlaló takarmányozás, a sok mozgásra alapozott szabadon tartás, a kiadós mozgatás, a napfény élénkíti az ivarzás tüneteit. Az elhízás, a kötött tartás, az állandó istállózás, valamint az intenzív termelés (például a bő tejelés stb.) tompítja. A rossz takarmányozás, az ebből eredő hiányos vitamin- és ásványianyag-ellátás szintén enyhíti a tüneteket, sőt az ivarzás kimaradását is okozhatja. A tehén ivarzását folyatásnak. a kancáét sáriásnak, a kocáét búgásnak vagy dörgésnek, a juhokét pedig berregésnek nevezzük. A különböző állatfajok ivarzásának Időtartama eltérő. Leghosszabb időtartamú a kancáké, ezt követően a: kocáké és a julioké, míg a legrövidebb a szarvasmarháké. A gazdasági állatok ivari ciklusa a következőképpen változik: A tehenek és a kocák az év minden szakában rendszeresen ivarzanak. A juh fő tenyészideje az őszi hónapokra esik. A kanca szakaszosan sáriik. Az első hosszabb tenyészidény február-júniusra, a második „pót“ tenyészidény pedig az ószl hónapokra esik. A tehén ivarzása A szarvasmarhák termékenyítése csók akkor lehet eredményes, ha a tehén vagy az’üsző Ivarzík (üzekedik,f folyqjt) és a peteleválás (ovuláció) megtörtént. Az ivarzó tehén nyugtalan, gyakran bőg, étvágya csökken, társaira ugrál, vagy töri, hogy ráhágjanak. Kötött tartásban az ivarzó tehenek ide-oda tipegnek, elülső lábaikkal beleállnák a jászolba. Gyakori ilyenkor a hát hajlftgatása és a társakhoz való dörgölődés. Faj: Ivari ciklns hassza napokban: Szarvasmarha Átlag: Szélső érték: Juh 21 17—25 Kecske 17 16—18 Sertés 20 19—21 Ló 21 19—23 23 19—25 J—ld.— illusztrációs felvétele) Az lvarzó tehenek külső nemi szerve megduzzad, a péraajkak és a hüvely nyálkahártyája élénkebb piros, lesz, a párából üvegszerű nyúlós váladék ürül. Az állatok étvágya észrevehetően csökken. Az Ivarzás tünetei nagymértékben függnek az állat életkorától, az el lés óta eltelt időtől, a fajtától, de jelentős hatást gyakorol rá a takarmányozás és a tartás színvonala Is. Fontos tudnivaló, hogy a teheneknél az ivarzás leggyakrabban a reggeli és a délelőtti érákban teljesedik ki. A szabályosan ivarzó tehén 18 érán át üzekedik. A tapasztalatok bizonyítják, hogy tavasszal és nyár elején rövidebb az Ivarzás időtartama. A termékenyítés biztonsága javítható, ha a tehenet az ivarzás tetőzésének végén, vagyis az első tünetek megjelenését követő 12—18 óra múlva termékenyítjük. A hoszszabb Ideig ivarzó teheneknél в—12 éra múlva ismételt inszeminál&s (rátermékenyités) ajánlott A koca ivarzása A koca ivarzása három fő részre osztható. Az előivarzásra, a főivarzásra és az utóivarzásra. Az előivarzás idején a koca többet mozog, csökken az étvágya, hangja megváltozik, a péra bővérűvé válik. A főivarzáskor a koca mozdulatlanul megáll (immobilitás) tűri a hátalási próbát, füleit hegyezi, farkát felemeli és nem áll ellen a kan Jedezési kísérletének. Az utélvarzás tünetei általában megegyeznek az előlvarzáskor tapasztaltakkal. Az Ivarzás különböző időpontjában végzett termékenyítés után várható fogamzás! eredmény változó. A termékenyítés (fedeztetés) optimális időpontja a peteleválás előtti 15. őrá. Az ivarzás kezdete általában a hajnali 4—9 és az esti 19—22 óra között a leggyakoribb. A búgás tetőpontján kialakul az ún. tűrési reflex, pozitívvá válik a mindenki által közismert lovaglás! teszt. Ezen azt értjük, hogy a koca eltűri a gondozó ágyéktájra ülését. Ez az ivarzás legbiztosabb megnyilvánulása. A juhok ivarzása A juhok esetében is jellegzetes tünetek kísérik az ivar-» zást. Az ivarző juh nyugtalanabb, béget, gyakran felugrál társaira. Az ivarzás úgy érzékelhető, hogy az üzekedő állat az evést (legelést) gyakran megszakítja, derekát béhajlítja, mereven áll és figyel. Gyakran a péra duzzanata, kipirulása, esetleg a nyálkás kifolyás jelzik az üzekedést. A kos jelenléte serkenti az ivarzási tünetek megnyilvánulását. Az ivarzás időtartama általában 24—20 óra. A ciklns hossza 16—18 nap. A szapora fajták (pl. a románoví) általában egész éven át észlelhetően ivarzanak, más fajták (mint például a magyar fésűs és a húsmerlnő) ugyancsak egész éven át ivarzanak, azonban különösen tavasszal és a nyári nagy melegben gyakori a csendes Ivarzás. A primitiv fajták (racka, clgája stb.) rövid Ideig üzekednek, ivarzási idejük augusztus-oktéber hóna-» pokra korlátozódik. Általános tapasztalat, hogy a megfelelő takarmányozás és a tdrtás az ivarzási ciklusok száinának növekedését, valamint az Ivarzás tüneteinek „élénkülését“ eredményezi. Fontos tudnivaló, hogy a juhfélék esetében az ivarzási szezon, vagy idény, az az Időszak, amikor minden juhfajta hajlandó a párosodásra. Mas gyarországon ez a főszezon az őszi periódus. (Előszezon a II,—IV. hő, utószezon pedig a XII,—I. hő.) A főszezonon kívüli időszakban a helyi és a kultúrfajták egy része nem ivarzik. összegezve megállapítható, hogy az ivarzó állatok felismerhetők, a termékenyítés optimális Időpontja megválasztható.. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a sikeres szaporítás alapja: a gazda és az inszeminátor együttműködése. Az ivarzás felismerése, valamint kezdetének megállapítása az állattartó, az optimális Időpont megválasztása és a szakszerű termékenyítés pedig az inszeminátor feladata. Mindez garancia arra. hogy az újravemhesülés előbb következzen be, ezáltal csökkenjen az állattartásban az ..imnroduktív“ költségnövelő napok száma (Kistenyésztők Lapja 1987/9.) * Cl ILiHĽg vrveiui.«» <|Lt!mi LU ЧЧЕ teig<etr,4LM«-< i • i гг.-ггл *1 >Tvr ai-rr~ r e-rv
